DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Utalva az elõbb folyt vitára, jelzem, hogy a legjobb szándék és a legügyesebb manikûrözés, kozmetikázás, pedikûrözés sem képes egy torzszülöttbõl szépségkirálynõt varázsolni. Sajnos, ez a helyzet, amivel most szembetalálkozunk: szembetalálkozunk egy eredendõen rossz elképzeléseket tartalmazó törvénnyel és egy olyan szándékkal, amelyik ezt megpróbálja valamilyen értelemben használhatóvá tenni.
Eléggé tragikus, hogy az ország történetének legnagyobb földosztásaként számontartott folyamatok egyik szabályozó törvénye, a '93. évi II., éppen ilyen. Megjegyzem ugyanakkor, hogy kétségtelen tény, az ország történetének legnagyobb földosztásáról van szó, hiszen az érintett területeket illetõen ez valóban az. De talán abból a szempontból is érdekes ez a földosztás, hogy talán soha ennyire nem került a háttérbe az a paraszti alapigazság, hogy a föld azé legyen, aki megmûveli, mint most.
Ebbõl pedig az következik, hogy földügyeinket rendezzük, a tulajdont rendezzük, és valahol ettõl némileg, teljesen függetlenül fog mûködni a mezõgazdaság. Éppen ebbõl eredõen, amikor a mostani törvénymódosítás feladatait nézzük, vélhetõleg legalább kettõs feladatról van szó. Az egyik, hogy valamilyen módon segítse elõ ez a bizonyos törvényhozás az osztozkodás mielõbbi lezárását. Azt hiszem, a beterjesztett törvényjavaslatnak a határidõkre, a szakértelemnek a földkiadó bizottságok mellé juttatására vonatkozó passzusai nagymértékben hozzá fognak járulni ahhoz, hogy ez az osztozkodás valóban mielõbb befejezõdjék.
Van azonban egy másik feladat. Nevezetesen az, hogy egy mûködõképes mezõgazdaságot szolgáló birtokstruktúra kialakulásának feltételeit is meg kell próbálni megteremteni. Egészen pontosan ezzel a törvénnyel is hozzá kellene tudni járulni ahhoz, hogy ez megteremtõdjék. Teljesen nyilvánvaló csekély hozzáértés mellett is az, hogy ez a két feladat idõnként egymásnak is ellentmond, de a mezõgazdaság már csak ilyen: ha sok esõ esik, az a baj, ha kevés, az a baj.
A beterjesztett javaslat tulajdonképpen legjobb szándéka mellett sincs - engedjék meg, hogy a kritika hangján szóljak most - minden egyes vetületét illetõen átgondolva. Elsõsorban azért, mert változatlanul parcellázásra ösztönöz. Ez azért érdekes, mert a fejlett országok tapasztalatai azt mutatják, hogy nem a birtokok aprózódása, sokkal inkább a birtokok koncentrálódása az, amely egy mûködõképes mezõgazdaságot szolgál. Magyarország egy mûködõképes mezõgazdaságot akar, tehát ha elõször szétparcellázzuk - megjegyzem, drága pénzért -, akkor azt követõen vélhetõen újabb drága pénzekért nyilvánvalóan a gazdasági szükségszerûség okán koncentrálni fogjuk. Talán már csak ezért is érdekes, miért ösztönöz a parcellázásra.
Amellett ösztönöz erre, hogy az ország jelenlegi állapota sem anyagilag, sem technikailag nem teszi lehetõvé, hogy azt a körülbelül négymilliónyi testet, parcellát valóban kialakítsák.
A beterjesztett javaslat némileg pontatlanul kezeli azt a kérdést, hogy mi is legyen a közös tulajdonnal. Változatlanul erõszakoskodónak tûnik ez a törvényjavaslat, mert aki nem engedelmeskedik a felhívásnak, azt azzal a hátránnyal fenyegeti, hogy elveszíti a földkimérés költségeihez való hozzájárulást. Ebben a tárgyban nagymértékben osztom Farkas Gabriella gondolatait.
A részaránytulajdonból ez a törvényjavaslat a '93. évi II. alapvonulatának megfelelõen közös tulajdont, mégpedig a polgári törvénykönyv szerinti közös tulajdont akar csinálni. Látják, milyen az ember, én is pontatlanul fogalmazok. A közös tulajdon egyik formájából a közös tulajdon egy másik formáját akarja - akár erõszakkal is - létrehozni. Meg kellene vizsgálni, hogy a létezõ részaránytulajdon vagy a polgári törvénykönyv szerinti közös tulajdon az, amely jobban szolgálja mind a tulajdonosok, mind pedig az elõbb említett mûködõképes mezõgazdaság birtokstruktúrájának szempontjait.
Mindehhez számot kell vetni azzal, hogy az 1993. évi II. - tehát a most módosításra váró - törvény minõségileg más jellegû földosztó törvény, mint a kárpótlás és az árverések útján szerzett földek ügye. Alaplényegét tekintve: itt a földosztás nem úgy valósul meg, hogy mástól valamit elvesznek és ezt szétosztják, hanem a földosztás úgy valósul meg, hogy egy létezõ tulajdonközösség ügyeit próbálja meg a törvény rendezni.
De hogy teszi ezt? Valahogy úgy, mintha mondjuk itt a parlamentben születnék egy törvénymódosítás a házassági bontóper eljárási szabályainak módosításáról. Mondjuk hoznánk egy ilyen törvényt, vagy pedig elrendelnénk azt, hogy valamennyi érvényes házasság ezen menjen keresztül. Körülbelül ezt teszi a földkiadó bizottságokról szóló törvény akkor, amikor a létezõ részaránytulajdonból közös tulajdont csinál.
Ugyanakkor itt már számosan elmondták, hogy ez a bizonyos polgári törvénykönyvbeli közös tulajdon nagymértékben nehezíti a mûködõképes birtokméretek kialakítását. Éppen ezért - erre nézve be is nyújtottam egy módosító javaslatot - sokkal inkább a kísérlete megteremteni az elõbb említetteket. Tehát egyáltalán nem gondolom, hoy az a szöveg lesz a végsõ változat, amit én leadtam. Ezzel együtt is leadtam, mert rendkívül fontosnak tartom azt, hogy ismertessék el a részaránytulajdont, helyeztessék vissza jogaiba. Ez eljárási szabályait illetõen lényegét tekintve egy könnyített közös tulajdon. Tehát olyan értelemben nincs minõségi újdonság, hogy ez is közös tulajdon. Márpedig végül is az eredeti törvény sem ellenezte a közös tulajdon lehetõségét.
Ugyanakkor rendkívül fontos az, hogy a tulajdonosok szándéka semmilyen körülmények között ne szenvedhessen csorbát. Sem azoké, akik már eddig is a kimérést kérték, sem pedig azoké, akik mondjuk ezt követõen kívánják részaránytulajdonukat természetben is kiméretni. Éppen ezért az lenne a leghelyénvalóbb, hogy ezt a könnyített közös tulajdont, ezt a részaránytulajdont, ennek a legfontosabb szabályait már most emeljük be ebbe a törvényjavaslatba. Annál is inkább, mert itt nem egy új megalkotásáról van szó, hiszen az 1992. évi II. - tehát az átmeneti szövetkezeti - törvénnyel gyakorlatilag ezek a részarányközösségek létrejöttek.
(10.40)
Ez nem is lehet másként, hiszen akkor semmi értelme nem lett volna a részarány-tulajdonosok közgyûlését összehívni. Tehát ezt a létezõ közösséget kell életre kelteni, e létezõ közösség mûködési szabályait kell a törvénybe beemelni.
Ebben a szabályrendszerben két fontos tényezõ van. Feltétlenül fontos elõre szabályozni, hogy a közösség a jövõben jelentkezõ részaránykiméréseket milyen technikával fogja teljesíteni, és rendkívül fontos, hogy a jogosultak pontosan dönthessenek. Magyarul, maradjon fenn a késõbbi kimérés esetére is a költségtérítés lehetõsége, amit a jelenlegi törvény a ma kimérõk számára lehetõvé tesz.
Mindezek alapján úgy gondolom, hogy egy jó szándékú, de nem kellõen végiggondolt törvényjavaslattal állunk szemben jelen pillanatban. Úgy érzékeltem, hogy a módosító indítványok felelõsségteljesen kezelik a kérdéseket, megjavítani célozzák. Mindezek alapján csak azt tudom mondani, hogy nem elsietni kell nekünk ezt a törvénymódosítást, hanem valóban nagyon alaposan végiggondolva a tulajdonosok szándékainak megfelelõ módosítást kell letennünk az asztalra, hogy aztán õk valóban nyugodtan dönthessek, ahogy a szándékaiknak és érdekeiknek is megfelel.
Mindezek alapján úgy gondolom, hogy a parlament akkor hoz bölcs döntést, ha megfontoltan, minden kérdést meggondolva és leginkább az érdekeltekre hallgatva hozza meg a döntéseit. Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps.)