DR. LAKOS LÁSZLÓ földmûvelésügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! "Régi kívánsága a magyar szõlõ- és borgazdasági társadalomnak, hogy ezen gazdasági ágazat keretében olyan szervezeti intézmények létesíttessenek, amelyek a hazai szõlõgazdálkodás fejlesztésére irányító befolyást gyakorolhassanak, s amelyek a közigazgatás keretéhez szervesen alkalmazkodva a közigazgatási hatóságokat is a szõlõ- és borgazdaságot érdeklõ szakkérdésekben megbízható tájékoztatással támogathassák." Hetedfél évtizeddel ezelõtt hivatali elõdöm, Mayer János földmívelésügyi miniszter e gondolatokkal terjesztette a képviselõház elé a szõlõgazdálkodásról és a hegyközségekrõl szóló törvényjavaslatot.
Nem valamiféle érdekességként vettem az idézetet 1929-bõl, de mert a benne foglalt gondolatok ma is jellemzik azt a helyzetet, amelyben az önök elõtt fekvõ törvényjavaslat megszületett. Két dolgot szeretnék mindenképpen kiemelni ezek közül.
Az egyik az a fokozott várakozás, amely a hegyközségi törvényjavaslatot elõkészítésének kezdete óta a mai napig kíséri. Mind a szõlõ- és bortermelésben közvetlenül érdekelt gazdasági szereplõkben, mind pedig a szélesebb szakmai közvéleményben kialakult az a meggyõzõdés, hogy a hegyközségek újjászervezése nélkül nem mozdítható elõ eredményesen szõlõ- és bortermelésünk helyzetének javítása, a termékek minõségének és piacképességének javítása. Ehhez társult még az a felismerés, amely a nemzetközi kereskedelemben szerzett tapasztalatokon alapszik, nevezetesen, hogy azok a termékek számíthatnak kiemelkedõen jó piaci lehetõségekre, amelyek egy adott, a termék jellegének kedvezõ termõhelyrõl való származását valamilyen, többnyire termelõi önkormányzatként mûködõ szervezetként igazolja.
Ebbõl alakult ki az az igény, hogy az egykor a szõlõ- és borgazdaság területén mûködött hegyközségeket, amelyeknek a két világháború között is jelentõs szerepük volt a magyar bortermelés fejlesztésében, a termékek jó híre kialakításában, újjá kell szervezni. Nem kétséges ugyanis, hogy a magyar mezõgazdaságnak egyes termékcsoportok tekintetében kiemelkedõen jó lehetõségei vannak a magas minõségi követelményeknek megfelelõ termékek elõállítására és igényes piacokon való értékesítésére. Ezt a lehetõséget kell megragadni a bortermelés területén, építve a hagyományokra és a magyar bor még mindig meglévõ jó hírére.
Egykor a hegyközségi szervezetek sokat tettek ennek a hírnévnek a kialakulásáért. Ezért jelent meg szinte spontán módon az igény a hegyközségek újjászervezése után. Ezt az igényt és a várakozást fejezte ki az a jelenség, hogy az elmúlt néhány évben egyre-másra alakultak borvidéki településeinken a hegyközségek, egyelõre persze egyesületként, nem lévén köztestületi mûködést lehetõvé tevõ törvény.
A másik üzenet, ami ma is politikai aktualitás, hogy újra kell gondolnunk az állam gazdaságszervezéssel kapcsolatos feladatait, szerepvállalását, úgy, hogy az állam mellett megfelelõ szerepet kapjanak a gazdasági élet szereplõinek önkormányzatai. A közigazgatás decentralizációja azon az alapelgondoláson nyugszik, hogy számos közfeladatot sokkal eredményesebben látnak el maguk az érdekeltek, mint egy tõlük idegen hivatali szervezet. Magyary Zoltán, a közigazgatástudomány két világháború közötti jeles reprezentánsa az önkormányzat alapgondolataként fogalmazta meg a következõket: ha azt akarjuk, hogy valami jó legyen, csináljuk meg magunk. Ezen az elgondoláson alapszik a kamarai rendszer kiépítése, a különbözõ szakmai önkormányzatok szerepének újragondolása, nemkülönben maga a hegyközségi rendszer elképzelt helye és szerepe a mezõgazdasági szakigazgatásban. Ma még mindenesetre szokatlan az, hogy közigazgatási feladatot lássanak el nem állami szervezetek, ami abból ered, hogy hosszú ideig a közigazgatás egyet jelentett az államigazgatással. Több mint négy éve léteznek és mûködnek a helyi önkormányzatok, mint a közigazgatás szerves részei, a jövõ útja, hogy különbözõ testületi önkormányzatok is részt vesznek a közigazgatásban.
Mindezek alapján elmondható, hogy a szõlõ- és borgazdaság szereplõinek törekvései, az ágazat igényei, illetve a kormányzati elképzelések szerencsés találkozását jelenti a hegyközségekrõl szóló törvényjavaslat.
A több mint kétéves elõkészítõ munka eredményeként olyan javaslat került a tisztelt Országgyûlés elé, amely egyaránt kifejezi a szabályozás által érintettek érdekeit, és alkalmas arra, hogy a létrejövõ szervezet beépüljön az agrár-szakigazgatás új rendszerébe.
Tisztelt Országgyûlés! A törvényjavaslatnak a mezõgazdasági bizottság elõtt lefolytatott vitája azt igazolta, hogy az alapvetõ, koncepcionális kérdésekben, a szervezet célját, feladatait, felépítését illetõen a bizottsági tagok többsége a kormány javaslatával egyetért. A módosító javaslatok között voltak ugyan olyanok, amelyek a törvényjavaslattól eltérõ elképzelések szerint alakították volna át a hegyközségi szervezetrendszert, ezek azonban nem kaptak kellõ támogatottságot.
Az eltérõ koncepciók közül meg kell említeni azt az elképzelést, amely szerint a hegyközségek nemcsak a szõlõ- és bortermelés, hanem a gyümölcstermesztés és a gyümölcseredet ellenõrzésének szakmai testületei is lennének, nem vitatva annak szükséges és kívánatos voltát, hogy a mezõgazdasági termékek minõség- és eredet-ellenõrzése általánossá váljék, s ne csak a szõlészet-borászat területén alakuljon ki, ezt az elképzelést mégsem lehetett támogatni. Ennek alapvetõ oka, hogy a szõlõtermelés területén alakultak ki azok a feltételek, amelyek a származás- és az eredet-ellenõrzés alapjai lehetnek. Ezen a területen rendelkezünk megbízható termõhelyi kataszterrel, amely helyrajzi számig lebontva tartalmazza Magyarország szõlõtermõ helyeit, minõség szerint osztályozva azokat. Lényegében ez a nyilvántartás az alapja boraink minõségi kategorizálásának, s az eredetvédelem kérdését is ehhez lehet kapcsolni.
(17.00)