KARAKAS JÁNOS, az MSZP vezérszónoka: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Üdítõ színfolt, hogy pártos viták közepette egy hatpárti, egységesen támogatott szakmai törvényjavaslat is napirendre került. Ha ezt a törvénytervezetet a Ház megszavazza, az azt is jelenti, hogy lehet és érdemes szakmai törvényeket a plenáris ülésekkel párhuzamosan kivételes eljárás keretében elõkészíteni - gondolom, erre mindannyiunknak lenne is javaslata.
Sokan a hegyközségi törvény elõkészítõ tárgyalásai kapcsán úgy fogalmaztak, kellene ez a karácsonyi ajándék a szakmának, méltó lenne elsõ, 100 évvel ezelõtti hegyközségi törvényünk szelleméhez.
Ez utóbbit nem vitatva, ezt a törvényt én nem ajándéknak tekintem, hanem egy jogos elvárás teljesítésének, egyúttal egyfajta bizalom megadása is: bízunk a termelõkben, hogy képesek önmagukat megszervezve felszámolni azokat az anomáliákat, ami jelenleg tapasztalható a szõlõ- és borágazatban, és megkezdõdhet a válságból való kilábalás - mert az ágazat válságban van, mély válságban. Itt már a 100 évrõl beszéltünk, a múltba tekintünk. Az elmúlt 100 évben háromszor volt igazán válságban a szõlõ- és borágazat. Elõszor pont a 100 évvel ezelõtti idõszakban, amikor az behozott amerikai betegségek és kártevõk szõlõterületünk kétharmadát elpusztították. A második Trianon volt, amikor elvesztettük piacunk kétharmadát, és nálunk maradt a szõlõ többsége.
A harmadikat most éljük. Ez már sokkal öszetettebb, hisz' elvesztettünk egy jelentõs piacot, egyharmadára csökkent az exportunk; a kárpótlás során - amiben az ültetvény értéke másodlagos volt - elvesztettünk erejük teljében lévõ ültetvényeket. Így vált lehetségessé, hogy egyes történelmi borvidékeinken szinte házikertnyi méretû parcellák alakultak ki, arról nem is beszélve, hogy mindezeket korábban 70 százalékos állami támogatással telepítették. Azt is meg kell állapítani, hogy jelentõsen csökkent a megmaradt ültetvények termõképessége is.
Mindezeket tetézi mindaz, amit korábban az elõadók elmondtak, hogy a jövedelmezõség szinte a nullára csökkent az ágazatban. Mindezek tetejére rárakódik egy eltorzult, belsõ keresleti-kínálati helyzet is: elszakadt egymástól a legális ellenõrzött borforgalmazás és a részben ellenõrzött vagy ellenõrizetlen kannás- és folyóbor-értékesítés.
(17.30)
És érdemes errõl is néhány szót szólni. Míg a korábbi évtized statisztikáiban a megtermelt bor húsz százaléka került úgynevezett önfogyasztási kategóriába, napjainkra ez hatvan százalékra emelkedett. Abszolút értékben ez azt jelenti, hogy tízmillió literrõl húszmillió literre növekedett ez a mennyiség. Az ellenõrzött vonal fizeti az adókat, beszámításra kerül az árrés és terhelik egyéb költségek. A másik oldalon nincs vagy csekély az adófizetés, az árrés gondjait is megoldja, sõt még a Borminõsítõ Intézet költségeire sem kell gondolnia. Mindezek együttesen azt eredményezték, hogy akik tisztességesen, törvénytisztelõ módon viszik vállalkozásaikat, elszegényednek. A féllegális, illegális vonal pedig gazdagszik. Ez jelentõs árbevétel-kiesést jelent az országnak. Ugyanakkor azért sem jó, mert mindez magában hordozza a borhamisítás veszélyét, amirõl napjainkban sajnos egyre többet olvasunk.
Szakmai berkekben mindezeken túl pletykák keringenek annak becslésérõl is, hogy a borseprõ-felvásárlás megugrása, a tokaji és egyéb minõségû borvidékekrõl felvásárolt alacsony cukorfokú, de magas savtartalmú szõlõkbõl mennyi hamisítványt lehet csinálni. Rengeteget. Mindez egyelõre csak belföldön került felhasználásra, mert az Országos Borminõsítõ Intézet keményen ellenõrzi az exportot. Ezt a folyamatot kell megállítani, és ezt állíthatja meg a hegyközségi törvény, amely lehetõséget teremt arra, hogy a termelõ és felvásárló belenyúljon ezekbe a folyamatokba, önmagukat ellenõrizzék, szankcionálhassanak, és azzal, hogy kötelezõvé válik a tagság, tulajdonképpen ezek a jogok intézményesen mindenkire érvényesek.
Jól tudjuk, hogy a szakma felfokozott várakozása ellenére sem lesz könyû a hegyközségi rendszer kiépítése. Érdekek csapnak össze, hisz' a kétmillió hektoliter illegális forgalomban rengeteg pénz van. De érzelmileg sem lesz könnyû sokakat meggyõzni. Éppen ezért idõt kell hagyni a szervezet felállítására, ezért szerepel az egy év. Ez idõ alatt tisztázni lehet bizonyos ellentmondásokat is. Ilyen a kamarai hegyközségi kettõs tagság feloldása vagy a szankcionálási felhatalmazás témája. Ugyanakkor, mivel ebben az idõszakban a hegyközségnek nem lesz bevétele, ennek költségvetési hátterét is meg kell teremteni.
Természetesen a most elfogadásra kerülõ törvény nem oldhat meg minden problémát. Szükségesnek látunk egy élelmiszertörvényt, szükséges a bortörvény felülvizsgálata, figyelemmel kellene lenni a privatizációs törvény megtárgyalásánál a termelõk helyzetbehozására, például a közpincék esetében. Felül kellene vizsgálni az adózás egyes elemeit, ami nem egyértelmû adócsökkentési igényt jelent. Lehetõséget kellene teremteni a szancionálás keményebb eszközeire, gondolok a Borminõsítõ Intézet vagy a vám- és pénzügyõri hálózat megerõsítésére. De a környezetvédelmi törvény kapcsán is gondolni kellene a szõlõbor-ágazatra, hisz' nem tudom elképzelni, hogy a badacsonyi bazaltorgonák szomszédságában nem szõlõskert, hanem hétvégi, két-három emeletes vityillók fognak állni. Tehát van még mit tenni az ágazat érdekében.
Tisztelt Ház! Nézzék el, hogy néhány személyes indíttatású megjegyzéssel zárom az ajánlást. Amikor a bor fogyasztási adójának szinten tartása érdekében beadtam módosító indítványomat, sõt ezt sikerült is megszavaztatni, ezt sokan a borlobby gyõzelmével magyarázták, ami akkor sem volt igaz. Kérem, a mostani törvényjavaslatot se tekintsék e nem létezõ lobby ténykedésének, hiszen százezrek jövedelemszerzési lehetõségérõl, évezredes kultúránk részét képezõ szõlõbor-termelésrõl van szó, értékteremtésrõl és annak megtartásáról.
Mindezek miatt javaslom a tisztelt Háznak, szavazzák meg a mezõgazdasági bizottság által egyhangúlag elfogadott módosító javaslatokat, illetve a hegyközségi törvény egészét. Köszönöm szépen. (Taps.)