DR. K. CSONTOS MIKLÓS (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyûlés! A kisgazdák azok, akik leginkább várják ennek a törvénynek a megszületését. Nagyon szeretnének egy modern törvényt látni, hisz' a magyar parlament elõtt ez a negyedik törvény: 1894-ben volt az elsõ, 1929-ben született a második, majd 1938-ban teljesedett ki a harmadik hegyközségi törvényünk. Meg kell mondani, hogy ez a hegyközségi törvény még ma is élhetne, élne, ha nem szüntetik ezt meg alkotmányellenesen: miután törvény volt, rendelettel megszüntetni egyértelmûen alkotmányellenesség volt. Ma már ezen nem vitatkozunk.
Nagyon üdvözölnék a kisgazdák, ha ez a törvény nem rejtene két, igen lényeges csapdát magában. A csapda pedig ott van - ami felett azt hiszem, elsikkadtunk egy kissé -, hogy a termelõ mellé bevesszük a termelõvel azonos értéken a felvásárlót. Itt van a baj. Ha a felvásárló belép ide termelõi jogosítvánnyal, akkor máris, elõre meg kell mondani, hogy a Tokaj-hegyaljai bort Kecskeméten is létre tudják hozni annak ellenére, hogy a nemespenész Tokajban marad. Ez a veszély. Ez az a nagy veszély, amit ki kell védeni.
A felvásárlónak az az érdeke, hogy minél több bort adjon el. Ha õ több helyen lesz tag, abban az esetben annyi helyen szerez esetleg származási bizonyítványt. A származási bizonyítvánnyal - hogy száz vagy ezer hektóra szól az a származásbizonyítvány -, máris a kezében van a manipulálási lehetõség. Õ ennek alapján el tudja adni a borát, esetleg a Kecskeméten szûrtet is Tokaj- hegyaljaiként, mert az ma nem probléma. A kamionosoktól én vettem egy kis fiolát, száz liter Malaga bort. A kamionos ezt árulja Magyarország területén. Ha a felvásárló így be tud közénk surranni a törvénytervezet alapján, abban az esetben a magyar bor leomlása következik be.
Emlékezzenek arra, hogy a közelmúltban volt olyasmi, hogy nyugaton egymás után higítóval, azután fagyállóval keverték a bort. Nekünk nincs erre szükségünk, hisz most akarunk elindulni az unió piacára. Nincs arra szükségünk, hogy az elsõ nekifutásra, az elsõ évben már megjelenjenek a higítós borok. Tessék visszaemlékezni, itt a példa elõttünk, nem messze, a paprika esete: nem a termelõ volt, aki megrontotta a paprikát, nem az ólmozta a paprikát, hanem a felvásárló. Ez a veszély a bornál fokozottan fennáll.
Legyen szabad továbbgondolni! Ezeket a felvásárolt borokat egyértelmûen exportra szánjuk. Ha az unió piacán csak egy hajszállal is kiszaladtunk olyannal, vagy ilyen hamisítással, emlékeztetem önöket, nagyon jól tudják a Tokaj-hegyaljaiak, 1962-ben tárgyaltam a Tokaj-hegyaljai állami pincegazdaságnál, milyen problémák jelentkeztek ott. Tizenkét vádlott ült a miskolci bíróság elõtt, és a Tokaj-hegyaljai borokat ott is hamisították, a tokaji aszút egész máshogy kezelték.
(17.40)
A kétéves ászkolás helyett egy gyorsabb átfutással, nyolchónapos ászkolással kezelték a bort. Egyetlenegy szerencséje volt a vádlottnak: nem lehetett bizonyítani azt, hogy az angol királyi vevõ hamisított bort kapott volna, mert a jó íze miatt addigra szerencsére elfogyott.
Ettõl kell tehát elsõdlegesen óvni és védeni a magyar bort. Ha itt továbbgondolkodunk, látjuk, hogy a szõlõ a gyümölcsösökben van köztesként vagy fordítva, szomszédként. Az Alföldön négy megyében - Bács-Kiskun, Pest megye, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok megye - egymás mellett van a szõlõ és a gyümölcsös. A védekezés szempontjából a gyümölcsöst is ugyanaz a baj fenyegeti; ha a lisztharmat ellepi a gyümölcsöst, az átterjed a szõlõre is. Annak idején a '38-as törvény ezeket a közös védekezési lehetõségeket tartotta szem elõtt, és azt akarta megoldani, hogy a hegyközségnek közös védekezése és közös egyéb cselekményei, közös õrzése legyen. A hegyõr õrizte a szõlõt, õrizte a gyümölcsöst, és a védekezés is egységes volt. A legnagyobb hibája az volt, azért tiltakoztak a gazdák, mert az a törvény kimondta, hogy köteles kivágni a gazda a direkttermõt, mert hisz az nem ad jó bort. Ezt azonban soha nem lehetett végrehajtani, a direkttermõt nem tudták kivágatni - közbejött a háború is...
Azt hiszem, nem olyan gazdag ez a kis ország, hogy két hegyközséget el tudjon tartani: egy szõlészeti és egy gyümölcsös hegyközséget. A hegyközség vezetõségének funkcionálása alkalmával annyi lehetõsége volna, hogy közösen rendelkezzen a saját önkormányzata területén a tekintetben, hogy megszervezze a gyümölcsös és a szõlõ védelmét. Ebbõl a szempontból a kisgazda érdekek egyértelmûen azt kívánnák meg, hogy ne csak a szõlõnket, ne csak a tokajhegyaljai borunkat tudjuk eladni, hanem el tudnánk adni a világpiacon a szabolcsi almát, a kecskeméti barackot vagy pedig a szatymazi õszibarackot, az érdi õszibarackot. Tehát a származás igazolásával tudunk csak megjelenni a nyugati piacon, az Unió nem fogad el más jelentkezést. Magyarán: a gazdák fele része, akik a gyümölcsösben termelik a gyümölcsüket, nem tud megjelenni a nyugati piacon, és ilyen formán, ha nem lesz származási bizonyítvány, hiába is jelennének meg, mert ott az eladhatatlan. Legfeljebb keletre tudunk e tekintetben szállítani.
Én ebben a két dologban látom a nagyon nagy különbséget, hogy a benyújtott tervezet egyenrangúvá teszi a felvásárlót, valamint hogy a tervezet nem beszél a korábbi gyakorlatról, arról, hogy a gyümölcsöst is ugyanúgy kell védeni. Azt hiszem, erre nem jó másmilyen vonatkozásban egy külön önkormányzatot létrehozni. Ezt nyugodtan elvégezhetné ez a hegyközségi önkormányzat, nem pedig külön szervezet.
Úgy gondolom, helyesen nem írtam én alá azt az ötpárti - és nem hatpárti! - megállapodást, mert hisz' a kisgazdáknak, a kistermelõknek a kijátszását véltem benne felfedezni, annál is inkább, mert a szõlõterületeknek, ami 140- 150 ezer hektárt tesz ki az országban, annak körülbelül a 60 százaléka az a mennyiség, amit kistermelõk mûvelnek meg. A gyümölcsös is jelentõs, az ország területének 1 százalékát teszi ki a gyümölcsös. Jelentõs bevételt tudnánk ebbõl biztosítani. Az 1 százalék körülbelül 90-100 ezer hektárt jelent. Örültem, hogy azt az alkotmányellenes dolgot, hogy a kivágást elrendelõ határozat alapján joga van kártalanítási igény nélkül kivágni a hegyközségnek, ezt a javaslatom alapján mégis kiiktatták ebbõl a törvénytervezetbõl. Harminckét javaslatot terjesztettem elõ.
Én még abból a generációból való vagyok, amelyik korban is ismerte ezeknek a hegyközségeknek - vidéken, falun - a mûködését. És tudom nagyon jól, hogy a magyar bor védelmét biztosítaná a hegyközség, ugyanakkor nem tudom a választóimnak azt az igényét figyelmen kívül hagyni, hogy a gyümölcsösök vonatkozásában mindez a lehetõség, ami a bor tekintetében adott, hiányzik. Azt hiszem, a négy alföldi megye össztermelése megér annyi fáradságot, hogy ezeket is bevegyük a hegyközségbe, módosítással, valamilyen formában, mert a pénzügyminiszter úr is csak akkor tud jelentkezni, ha lesz jövedelem, de ha eladhatatlan árut halmozunk fel idehaza, abban az esetben még a nemzetgazdasági bevételtõl is elesünk.
Szeretném, ha az általam elõadottak meghallgatásra találnának. Könnyebb volna a népnek elviselni még azokat a terheket is, amelyek egyébként a hegyközségi tagsággal járnak, mert ha egy nagyobb területtel, a gyümölcsösök területével is bõvülne, kevesebb volna a díj, amit a hegyközségeknek be kellene fizetni.
Kérem megfontolni ezt a törvényt, mert nagyon jó, nagyon szükséges, de ilyen értelemben, amint én hozzászóltam, énszerintem átalakítandó. Köszönöm a figyelmüket és a meghallgatást. Köszönöm szépen. (Taps.)