DR. HASZNOS MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony.
Tisztelt Ház! Képviselõtársaim! Az elõttünk levõ törvényjavaslat még az elõzõ év végérõl áthúzódó, az 1995. évre szóló adómódosításokat tartalmazza. Nem egy jogszabály, elég szûk. Ebben szó van arról, hogy bizonyos valorizációs értékeket kíván a költségvetés számára megmenteni.
A Kereszténydemokrata Néppárt részérõl ezen törvényjavaslat áttanulmányozása után azt mondhatjuk, hogy szinte 80 százalékával egyetértünk és támogatni tudjuk. Egyetértünk mindazzal, ami jó a törvényjavaslatban, például a mozgássérültek számára feleslegessé teszi a különbözõ orvosi igazolványok és egyebek beszerzését. Egyetértünk azzal, hogy valamilyen formában preferálni kell, hogy a vízi útra terelõdjék a közúti szállításnak egy része.
Azonban illúzióink ne legyenek itt, ebben a kérdésben, mert azért Magyarország nem Hollandia. Csak egyetlenegy példával szeretném ezt illusztrálni. Még a vízügyi igazgatóság is, amikor a szivattyúkat a Szigetközbe szállította a Körösök vidékérõl, akkor nem a vízi utat vette igénybe. Mert nagyon nehéz lenne Budapestrõl Debrecenbe vagy Budapestrõl Tatabányára vízi úton szállítani bármit is.
Ennek ellenére - ennek a preferálásával, fõleg a nemzetközi fuvarozás vonatkozásában - ezzel egyetértünk és ezt támogatni tudjuk. Sõt, a kombinált fuvarozás támogatása ebben a vonatkozásban különösen kiemelt jelentõségû.
A mentességekkel is egyetértünk. Sõt, a katasztrófa-elhárításban való közremûködés során adandó mentességgel is. Itt azonban egy gondolatot szeretnék felvetni, miután itt már elkéstünk mindenféle módosító javaslattal is. Ez a gondolat az, hogy a gyors segítség nemcsak emberi életet menthet. Néha egy katasztrófa esetén a gyors segítség jelentõs anyagi értékeket, jelentõs állami tulajdont is megmenthet a pusztulástól. Így ennek a mentességbe történõ bevonása szerintünk szintén indokolt lett volna.
Van azonban egy tétel és van egy téma, amellyel nemigen tudunk egyetérteni. Ezt talán azzal tudnám jellemezni, hogy ez a törvényjavaslat, ez a gépjármûadó-tervezet nem valami vállalkozásbarát szemléletet tükröz, különösen a kisfuvarozók vonatkozásában.
Kétségtelen tény, hogy valamikor monopólium volt, egy kézben volt, hatalmas állami vállalatok foglalkoztak a fuvarozással. Jómagam is az ötvenes évek végén mint tefu-sofõr vettem részt a társadalmi munkamegosztásban. Bizony nagyon sokszor elõfordult - annak ellenére, hogy nem volt számítógép, a telefaxok sem mûködtek még úgy -, hogy Budapestrõl elvittem egy fuvart Debrecenbe, s hogy ne üresen kelljen visszajönnöm Budapestre, a 13-as Tefu telepére, ha nem volt fuvar Debrecenbõl Budapestre, akkor adtak egy fuvart Bajára és azt elvittem Bajára. Ha Baján kaptam egy budapesti fuvart, akkor vissza tudtam jönni Budapestre.
Tehát mit akarok ezzel kifejezni? Azt akarom ezzel kifejezni, hogy egy állami, jól szervezett vállalat akkor a maga monopolhelyzetében megtehette azt, hogy azt mondta: nincs üres kilométer. Minden kilométert igenis rakottan kell megtenni.
Ma azonban, amikor rendkívül sok közúti kisfuvarozó dolgozik, egy vagy két gépkocsival, ma õk örülnek, ha egyáltalában egy fél rakományra való terheléssel el tud indítani valahová valami fuvart. Például gondoljunk csak arra, hogy aki építõanyag-fuvarozással foglalkozik, egy meghatározott helyrõl például sódert visz, vagy szemetet szállít egy szeméttelepre. Annak vajon hogyan írjuk elõ kötelezõen, hogy próbálj szemetet visszaszállítani a szemétteleprõl, vagy egy építkezésnél, aki oda vitte a sódert, az lehetõleg ne üres kocsival jöjjön vissza. Mert ez az adózási jogszabály ezt a jogi vélelmet állítja fel.
A jogelmélet ismeri a presumptio iuris-t, az egyszerû, de megtámadható vélelmet, viszont ismeri a presumptio iuris et de iure-t, a megdönthetetlen vélelmet. És ez a jogszabály azt a megdönthetetlen vélelmet tartalmazza, hogy minden magyar közúti fuvarozó állandóan tele rakománnyal jár oda-vissza. Kérdezzék meg. Nem tudom, megkérdezte- e a Pénzügyminisztérium a fuvarozó vállalkozók érdekképviseleti szervét, hogy ez miként valósul meg a gyakorlatban Magyarországon? Mindenki számára biztosított-e most a teljes összsúlyú rakományi fuvar? Úgy hiszem, nemigen képzelhetõ el ez.
Éppen ezért, ahogy teljes mértékben lojálisnak látszik a jogszabálynak a külföldi fuvarozóra vonatkozó azon feltételezése, hogy a fuvarútvonal teljes hosszának ötven százalékát rakottnak veszi, ötven százalékát pedig üresnek, nem értjük, hogy miért kellett a hazai kisfuvarozókat azzal sújtani, hogy õk pedig akárhová mennek, mindig, állandóan a telt rakomány után fizetik az éves súlyadójukat.
Ezen hiányosság miatt, amelyet vállalkozás-ellenesnek tartunk, nem tudjuk támogatni ezt a jogszabályt, ezt az adótörvényt.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)