TARDOS MÁRTON, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselõcsoportjának vezérszónoka: Elnök Úr! Igen tisztelt Képviselõtársaim! Igen tisztelt Ház! A privatizáció ügyének rendbe rakása, egy privatizációs törvény elfogadása a '89 óta folyó társadalmi átalakulás egyik leglényegesebb eseménye, úgyhogy nagy pillanatban vagyunk jelen itt a képviselõház vitáján.
Nagy örömmel hallgattam Békesi László pénzügyminiszter beszámolóját, amely megítélésem szerint és a szabaddemokraták megítélése szerint egy sikeres tulajdonrendszer-átalakítási programot fogalmazott meg. Megfogalmazta e szükséges változás végrehajtását, a befejezéséhez szükséges lépéseket, és meggyõzõdésem, hogy ez a program véget vethet annak az elfogadhatatlan helyzetnek, hogy a társadalom lelkesen vett részt és vesz részt még ma is a '89 óta tartó társadalmi, politikai és tulajdonviszonyokra vonatkozó átalakulásban, de a privatizációval szemben minden körben nagy ellenérzések mutatkoznak, tehát ennek a súlyos és egész országunk szempontjából nagyon kedvezõtlen ellentmondásnak ez a program véget vethet, és remélem, sõt biztos vagyok benne, hogy véget is fog vetni.
Milyen átalakulási rendszerre van szükség, melyek azok a legfontosabb feladatok, amelyeket egy ilyen privatizációs, állami vagyon feletti rendelkezési jogokkal foglalkozó programnak meg kell valósítania?
Az elhangzott beszámolóval, Békesi László által elõterjesztett programmal összhangban azt szeretném aláhúzni, hogy ezen program megvalósítására, technikai értelemben való részletkérdéseinek tisztázására és nem módosítására van szükség. Ez az a program, amivel rendbe hozhatjuk az ország gazdaságát a tulajdonviszonyok vonatkozásában, és amely elõ fogja segíteni a magántulajdon általános fejlõdését és a privatizáción keresztül történõ magántulajdon megerõsödését is.
A feladatokat a program három részre osztja. Vannak nagy értékû, általában szolgáltató tevékenységet folytató állami vállalatok, amelyek tõkeemeléssel történõ privatizációja mindnyájunkat közvetlenül foglalkoztat, hiszen hatékony villamosmûvek, hatékony gáz- és kõolaj-, kõolajtermék-elosztási rendszer nélkül Magyarország nem tud mûködni. Ez részben akkor válhat valóra, ha a tõkeemeléssel ezek a vállalatok és szolgáltató szervezetek hatékonyabbá válnak, részben pedig akkor, ha a magántulajdon ezen vállalatok életében megjelenik és döntõ gazdálkodási eredmény válik valóra.
Négyéves vagy négy évnél hosszabb privatizációs idõszak után nyugodtan állíthatjuk, hogy ha nem az MVM, a Mol és a hasonló nagyvállalatokról van szó, akkor az igazán értékes, jelentõs vállalatok már eladásra kerültek az országban, és ma már nagyrészt magántulajdon alapján mûködnek.
A maradék, nem kis számú vállalat értékesítése a másik feladat. Milyen szempontokat kell itt figyelembe venni? A program helyesen húzza alá a feladatokat: nem egyedül a befolyt érték az érdekes, hanem hogy milyen termékeket, milyen technológiával fognak elõállítani, hány embert tudnak majd foglalkoztatni, és milyen hatékonysággal tudnak majd ezek a vállalatok mûködni. Véleményem szerint az itt javasolt privatizációs eljárások ebben lényeges elõrelépést fognak hozni.
Van egy harmadik feladat is, amely arról szól, hogy akármilyen gyorsan is igyekezzünk a privatizációt megvalósítani, átmenetileg - és nem is biztos, hogy olyan nagyon rövid ideig - maradnak állami tulajdonban vállalatok, vállalatrészek és ezek hatékony gazdálkodását is ellenõrizni kell, meg kell teremteni ennek az elõfeltételét. Úgy gondolom, hogy az elmúlt négy évben ennek a harmadik feladatnak az elhanyagolása súlyos károkat jelentett az országban. Azt eredményezte, hogy indokolatlanul gyors volt a tõkefelélés, és rossz hatékonyságú volt az ezekben a vállalatokban kialakult foglalkoztatás. Ezért a foglalkoztatáspolitikai érdekek érvényesítése mellett a racionális gazdálkodás szempontjainak érvényesítése érdekében ezen a területen is jelentõs változásokat kell létrehozni.
A törvény e három feladattal jól foglalkozik, és ennek intézményi kereteit is igyekszik sikeresen kialakítani.
(11.10)
A törvény részleteit, technikai feltételeit tekintve természetesen még van mirõl vitatkozni. Ha önök emlékeznek a '92. évben ugyanígy lefolytatott, hasonló tárgyú vitára, amikor az akkori kormány az ÁV Rt. megalakítására tett javaslatot, és ezt tárgyaltuk itt, akkor állást foglaltunk abban a kérdésben - amelyet itt már többen vitattak -, hogy szabad-e a nemzeti vagyon ilyen jelentõs részével foglalkozó vállalatot a társasági törvény keretében mûködõ szabályozás alapján mûködtetni. Az volt az álláspontunk, hogy ez alkotmányellenes, mert az alkotmány kimondja a nemzeti vagyonnal való foglalkozás speciális feltételeit, ami nem ellentétes avval, hogy azt az intézményt, amit megbízunk a nemzeti vagyon ezen jelentõs részének kezelésével, részvénytársaságnak nevezzük; hiszen a Nemzeti Bank is egy részvénytársaság, de nem a részvénytársaságokat szabályozó társasági törvény keretei között mûködik, hanem a jegybanktörvényben meghatározott sajátos feltételek között. Ahogy az ÁV Rt.-nél ezt a sajátosságot a törvény nem megfelelõen biztosította, úgy attól félek - indokoltnak tartom ezt az állítást itt megkockáztatni -, hogy az ÁV Rt.-re tett javaslat sem oldja meg ezt a kérdést.
Azt, hogy az ÁPV Rt. egy olyan speciális részvénytársaság legyen, mint amilyen a Nemzeti Bank Részvénytársaság, még meg kell oldanunk. Ez nem ellentétes az elõadott törvény szellemével: ez megfelel a törvény szellemének. Ez lehetõvé teszi, hogy a törvény gyakorlati érvényesítése során az alkotmány szellemét jól, helyesen érvényesítsük.
Nagyon fontos kérdés, amit itt már több képviselõtársam érintett, a privatizációval kapcsolatos átláthatóság ügye. Mit szeretnék evvel kapcsolatosan hangsúlyozni? A privatizáció egy bonyolult ügy, és soha nem fog tudni senki olyan privatizációs törvényt elõterjeszteni, amely minden kérdésben megnyugtató választ ad az állampolgároknak; hiszen az állam értékesít, egy magántulajdonosnak ad el, a közös érdekbõl magánérdekbe kerül át egy jelentõs tulajdon. S azt, hogy a tulajdon mit ér, tulajdonképpen tisztességesen, igazándiból senki sem tudja, hiszen a legjobb tankönyvek tanulsága szerint is a vagyon értéke a várható nyereség jelen értéke. Akik valamennyire is tudják, mi ez, tudhatják, hogy ez két ismeretlen rendszerének a kombinációját jelenti, hiszen nem tudjuk, mi lesz a vagyonnal termelt várható nyereség, errõl csak szubjektív véleményünk lehet; és hogy milyen kamattétellel kell ezt a várható nyereséget jelen értékké átalakítani, errõl sincs egyértelmû álláspontunk, csak szubjektív véleményünk. Ilyen módon a piaci ár alapját képezõ érték egy olyan ismeretlen, aminek alapján gondolkodnunk kell, de amit csak szubjektíven tudunk megítélni, és akkor válik bizonyos értelemben objektívvá, ha errõl tömegesen alakítanak ki véleményt.
A tõzsdei termékek ára már nem szubjektív, mert sokan adnak el ilyen tõzsdei terméket és sokan vásárolnak. A cipõ ára már nem szubjektív, mert a vevõk és az eladók sokasága határozza meg, kinek milyen a forgalma. Ilyen alapon az emberek, a szubjektív vélemények sokasága objektivizálják az árat. De hogy mi az igazi ár, mi a várható nyereség ellenértéke, ezt senki sem tudja, és errõl kéne elszámolni. Ilyen értelemben nehéz dolog átláthatóvá tenni a privatizációt, de ez nem ellentétes avval, hogy a gazdálkodók gondosságát ellenõrizni lehet. Ennek az ellenõrzésnek a módját a jelenleg kialakult és a törvényjavaslatban megfogalmazott módokhoz képest még tovább lehetne fokozni. Itt az átláthatóság érdekében érdemes sok konkrét módosító javaslattal megpróbálkozni, és a tisztelt Ház bölcs ítéletére bízni, hogy ezek között melyeket tartja a leginkább alkalmasaknak.
Fontos a parlamenti ellenõrzés fokozása az elõadott javaslathoz képest, de fontos - ha indokolt a menedzsment, a vállalatvezetõk aktív bevonása a privatizációs folyamatokba - a vállalati vezetõk viselkedésével és döntéseivel kapcsolatos kérdések összekapcsolása a vállalati vezetõk magánjogi felelõsségével. Ez a tõkeértékelés a kialakult árak szempontjából egy alapvetõ kérdés. Véleményem szerint sokkal elõbbremutató, mint minden más kötelezõ vagyonértékelés, ahol a belföldi vagy külföldi szervek - akik erre megbízást kapnak - a saját szubjektív véleményüket nem világos feltételek között tudják kialakítani. Az értékelés ilyen kialakítása milliókba, sõt, ha az egész vagyonra vonatkoztatjuk, akkor az országnak milliárdokba kerül.
A harmadik olyan kérdés, ahol úgy gondolom, módosítani és változtatni lehet a jelenleg kialakult törvényen, az az, hogy nincs teljesen egyértelmûen biztosítva az állami vagyonnal foglalkozó ÁPV Rt. és a többi magyar gazdasági intézmény kapcsolata. Ez nem felel meg a polgári törvénykönyv általános rendelkezéseinek, és nem is tisztázza megfelelõen ezt a kapcsolatot. Ez is egy igen fontos olyan kérdés, amivel lényegesen lehetne javítani a mai renden.
Ha ezeket a technikai jellegû változtatásokat a privatizációs törvényen a Ház végrehajtja, akkor úgy ítélem meg, egy igen sikeres privatizációs programot fog elfogadni.
Még néhány mondatot szeretnék azonban mondani a privatizáció általános feltételrendszerérõl, a siker lehetõségérõl. Önmagában véve semmilyen privatizációs törvény nem teremtheti meg azokat a feltételeket, amelyek mellett a gazdaság föllendül, s amelyek mellett a privatizáció valóban sikeressé válik, amelyek mellett a magángazdaság gyökeres és alapos fejlõdésnek indul. Mi kell ehhez? Törvényes stabilitás, a gazdálkodó egységek számára - legyenek azok belföldiek vagy külföldiek - biztonságos helyzet. Ennek a biztonságnak a kialakulásában, úgy ítélem meg, ma sok negatív jelenségnek vagyunk a tanúi. A pénzügypolitikában, a privatizációban az ellenõrzés és a biztonság nem egymásnak ellentmondó tényezõ, az ad hoc beavatkozás azonban igen. Olyan helyzetet létrehozni, amelyben egy felelõs vezetõ, aki az elfogadott, kialakult rendnek megfelelõen viselkedik, menet közben, a szerzõdõ partnerekkel való vitájában az õt ellenõrzõ szervek részérõl dezavuálódik, elvonják tõle a bizalmat, ez nem azért kedvezõtlen csupán, mert adott esetben rontja az üzlet sikeres végrehajtásának lehetõségét, hanem mert az üzleti szellemet, az üzleti élet biztonságát aláássa az országban.
(11.20)
A második ilyen kérdés: ahhoz, hogy a privatizációt végre lehessen hajtani, és hogy a magántulajdon valóban hatékonyan mûködjön az országban, a gazdaságpolitikának is stabil feltételeket kell teremteni. Az emberi, a politikai stabilitás a gazdaságban minden siker elõfeltétele. Állandóan változó és bizonytalan feltételek között nem lehet gazdasági sikert építeni. A politikának tudomásul kell vennie, hogy a gazdaság sikere a politikai siker alapfeltétele, és ezért olyan politikai körülményeket kell teremteni, amelyben a gazdálkodók - legyenek azok magyarok vagy külföldiek, akik Magyarországon gazdasági tevékenységet akarnak folytatni, legyenek azok munkavállalók vagy munkaadók - pontosan tudják, hogy mire számíthatnak. Stabil feltételek nélkül nincs gazdasági siker.
Meggyõzõdésem, ha ilyen gazdaságpolitikát folytatunk, amely arra ösztönöz, hogy Magyarországon növekedjenek a megtakarítások és a megtakarításokból hatékony munkahelyteremtõ beruházások legyenek, amely arra ösztönöz, hogy a vállalatok nagymértékben legyenek érdekeltek az exportteljesítmények növelésében és a belföldi szükségletek kielégítésében, tehát importhelyettesítésben, ami többek között megfelelõ árfolyam-politikát és más szabályozási tételeket feltételez, akkor el tudjuk érni, hogy a privatizáció és az egész gazdaságpolitika a társadalom bizalmát élvezze. Erre van szükségünk, enélkül nem tudunk sikert elérni. De ha ezt megvalósítjuk, akkor azok a rétegek is, amelyek a privatizációnak nem közvetlen haszonélvezõi - legyenek azok fiatalok vagy nyugdíjasok -, a gazdasági átalakulás nyertesei lesznek. Nemcsak vállalkozók lesznek a gazdasági átalakulás nyertesei, nemcsak az új tõkés rétegek lesznek az átalakulás nyertesei, hanem a munkavállalók is, sõt az egész társadalom, azok is, akiknek a költségvetésen keresztül kialakult jövedelmeik az életszínvonaluk meghatározása szempontjából a lényegesek.
Ennek alapján nemcsak alkalmasnak tartom a benyújtott törvényjavaslatot, hanem olyan javaslatnak, amelynek alapján most, 1995 elején egy lényeges változást tudunk végrehajtani a magyar társadalmi életben, de ennek meg kell teremteni az általános feltételeit, és konkrét ügyekben is gondos vitára van szükség, hogy javítsunk még a kialakult - bár már benyújtott - változaton.
Három kis kérdésre szeretnék még reagálni.
Felmerült itt az az állítás, hogy ilyen értelemben az ellenõrzési jogok átláthatatlanok, s itt javítást kell végrehajtani. Ez az egyik kisebbségi véleményben hangzott el. Sok vonatkozásban egyetértek vele, és azt gondolom, hogy azok a módosítások, amelyeket végre tudunk hajtani a vita során, ezen változtatni fognak.
Felmerült egy másik kérdés is, hogy nem elégségesek azok a jogok, amelyeket a szakszervezetek kapnak a privatizációs törvényjavaslatban. Úgy ítélem meg, hogy ebben a kérdésben világosan állást lehet foglalni. Indokolt a munkavállalói oldalnak az a követelése, hogy az õ szempontjait is vegyék figyelembe a privatizáció során. Indokolt a törvényben - s úgy gondolom, a törvényjavaslat ezt meg is teszi - ilyen konzultatív jogokat biztosítani a szakszervezetek számára. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a szakszervezetek döntési joga a privatizációs ügyekben a legcsekélyebb mértékben is indokolt lenne. Tudni kell, ha a szakszervezetnek a tulajdonossal szemben döntési joga van, akkor a privatizáció, a gyors tulajdonváltás lehetetlenné válik, és ez a leglényegesebb társadalmi folyamat zavarba kerül. Ennek alapján indokoltnak tartom, hogy errõl a kérdésrõl a parlamentben is vitatkozzunk, de nem látom indokoltnak azt, hogy ebben a vonatkozásban a benyújtott törvényjavaslaton lényeges változtatásra sor kerüljön.
A felmerült kérdések közül a harmadik a tõke értékelésével kapcsolatos. Ezzel összefüggésben más vonatkozásban már elmondtam a véleményemet. Nem lehet arra gondolni, hogyha megbízzuk a világ legjobb cégeit a magyar vállalati állomány tõkeértékének megállapítására, akkor olyan eredményt kapnánk, amely eredmény alapján a privatizációt sikeresen lehetne végrehajtani, és amely eredmény alapján a viták és a bizonytalanságok a privatizációs ügyekben lényegesen csökkennének. Egyet azonban biztosan tudunk, hogy ez hosszú idõbe kerülne és milliárdokat kellene ezért kifizetni. Ennek alapján a törvényjavaslat mérsékelt törekvése arra, hogy minden esetben új és új tõkeértékelésre kerüljön sor, nem indokolatlan.
Köszönöm a figyelmet. (Taps.)