Béki Gabriella Tartalom Elõzõ Következõ

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselõtársaim! Ilyenkor februárban a tisztelt Ház immár menetrendszerûen foglalkozik a nyugdíjemelés kérdésével.

Nagy horderejû kérdésrõl van szó, hiszen a döntés az ország lakosságának több mint egynegyed részét érinti.

Az elõttünk fekvõ országgyûlési határozati javaslat, mint azt hallhattuk az imént is, 10 százalékos nyugdíjemelésrõl rendelkezik.

(9.30)

Képviselõtársaim! Jó lenne vitába szállni ezzel a tervezettel. Jó lenne azt mondani, hogy ez elképesztõen kevés a januári áremelésekhez viszonyítva - és általában a várható áremelésekhez viszonyítva.

Tudnunk kell, hogy a nyugdíjas háztartások 40 százaléka ma már a létminimum szintjén él, ahol nincsenek tartalékok, ahol az idõszámítást ahhoz viszonyítják, hogy mikor csenget a postás a nyugdíjjal. Jó lenne javaslatot tenni egy lényegesen nagyobb mértékû emelésre. De mindannyian tudjuk, hogy ennek semmi realitása nincsen.

Valójában ezt a rövid megszólalási lehetõséget arra szeretném kihasználni, hogy a lakosság számára is nyilvánvalóvá tegyem: nem a képviselõk jóindulatán múlik, hogy mennyi lesz ebben az évben a nyugdíjemelés. Hogy mennyit emelhetünk, azt egyrészt törvény szabályozza számunkra - amirõl említést tett a miniszter úr is: a mindenkori várható nettó átlagkereset-növekedéshez kell igazítani a nyugdíjemelést -, másrészt pedig a kormányzat és a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat alkufolyamatában alakul ki ennek az emelésnek a pontos mértéke.

Ilyen módon a döntés elõkészítésének ebben a szakaszában nincs már lehetõség arra, hogy érdemben változtassunk a javaslaton.

Egyetlen nyitott kérdést hagy ez a tervezet - amirõl a miniszter úr is említést tett -, hogy legyen-e felsõ határa a nyugdíjemelésnek, vagy ne legyen. Ez sokkal inkább elvi kérdés, mint gyakorlati, hiszen elhangzott, hogy nagyon kevés embert érint. Részben ezért, részben a szolidaritás okán a szabaddemokraták most úgy foglalnak állást, hogy a "B" változatra szavaznak, tehát a felsõ korlát beépítése mellett döntünk.

Mindent egybevetve, arra kérem képviselõtársaimat - épp úgy, mint ahogy azt a miniszter úr is tette -, hogy ne sokat vitatkozzunk ezen a határozati javaslaton, hanem próbáljuk minél gyorsabban elfogadni, hogy márciusban realizálódhasson a nyugdíjemelés. Köszönöm a szót. (Taps.)

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Homepage