Szigeti György Tartalom Elõzõ Következõ

SZIGETI GYÖRGY (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Igaza van Trombitás Zoltán képviselõtársamnak, hogy az igazság pillanata is elkövetkezik, és az õ hozzászólását szeretném azzal kiegészíteni, s egyben emlékezetét is felfrissíteni, hogy '92 és '93 fordulóján másképp történtek az események. Egyszer szavaztunk '92 decemberében a társadalombiztosítás '93-as költségvetésérõl, és szorgalmazták a szabaddemokraták, hogy 16 százalékos nyugdíjemelés következzék be. Ennek oka az volt, hogy a várható prognózisok szerint a nettó átlagkereset-kiáramlás 16 százalék lesz. Ezt az álláspontot erõsítettük meg februárban is.

Az álláspontunkat nem sikerült keresztülvinnünk '92 decemberében s februárjában, de az idõ aztán végül bennünket igazolt, és csak a tények kedvéért említem meg, hogy végül '93-ban a másodszori korrekcióval együtt a nyugdíjemelés a 16 százalékot meghaladta, de erre mi az akkori kormányzat figyelmét már az év elején felhívtuk. Köszönöm. (Taps a bal oldalon.)

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Homepage