DR. GYÕRIVÁNYI SÁNDOR (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Mélyen tisztelt Országgyûlés! A szociális törvény 1993. évi megalkotásakor a törvény bevezetõjében az Országgyûlés leszögezte, hogy mindezt "a társadalmi szolidaritás alapján, valamint a jövõ nemzedékéért és a szociális segítségre szorulókért érzett felelõsségtõl vezetve" teszi. Így is kellett eljárnia, hiszen ez az egyike azoknak a törvényeknek, amelyek a legtöbb embert érintik, sorsukat alakítják.
A parlament elõzõ ülésszakának munkaprogramjában örömmel tapasztaltuk, hogy a kormány tervbe vette a szociális törvény módosítását, hiszen éppen ez az a terület, ahol a változások gyors és rugalmas átvezetése, a szerzett tapasztalatok alkalmazása nagyon fontos. Joggal gondoltam arra akkor - novemberben -, hogy az új önkormányzatok választása elõtt az illetékesek áttekintették a végrehajtás többnyire önkormányzatokra épülõ gyakorlatát, illetve korrigálták a tapasztalatok alapján ennek hibáit.
A valóságban a benyújtott törvénymódosítás - mint néhány hasonló az elmúlt évben - sajnos kifejezetten költségvetési jellegû volt, azaz a költségvetést érintõ módosítások tették szükségessé, hogy az Országgyûlés foglalkozzék vele. A törvénymódosítás egyéb szakaszai viszont magukon viselik annak jeleit, hogy részben a költségvetési módosítások takarása érdekében születtek. Az idõ és a törvényhozói munka elhúzódásával a költségvetési kérdések egy része másképpen nyert megoldást, így a munkanélküliek jövedelempótló finanszírozása, amely 1995-ben nem változik. Kérdéses egyáltalán, hogy a jelenleg tárgyalt új módosítás érdemes-e a tárgyalásra, hiszen a tervek szerint a kormányzat úgy is vissza kíván térni erre a témára. A kérdés különösen akkor válik érdekessé, ha azt nézzük, hogy az új javaslat a hatályba lépés lényeges elemeinél távoli idõpontot jelöl meg.
A törvénymódosítások jelenlegi körét viszont ennek ellenére szükséges alaposan megvizsgálni, mivel a gyakorlatban sokszor a kis módosításokból születnek a legnagyobb problémák.
Részleteiben vizsgálva a benyújtott javaslatokat, feltétlenül szükséges leszögezni a következõket:
A módosítás 1. §-a a szociális törvény 17. §-át egészíti ki, hivatkozva arra, hogy a rosszhiszemûen és jogosulatlanul igénybe vett szociális ellátás megtérítésének kérdését pontosítani kell. A módosítás egyszerûen érthetetlen, mivel a törvény az alapkövetelményt rögzíti, a végrehajtás szabályozását az önkormányzatokra bízza. A méltányossági elbírálás kérdését is az önkorányzatra helyezi a javaslat.
A gyakorlatban éppen ellenkezõleg az a probléma, hogy nincs szabályozva a különbözõ egyidejû juttatásokra való jogosultság. Van olyan önkormányzat, amely úgy értelmezi a kérdést, hogy egy idõben csak egyetlen fajtára jogosult a támogatott akkor is, ha a szociális helyzete katasztrofális. Ez a módosítás nem egyszerûsíti, hanem még kezelhetetlenebbé teszi a rendszert.
A módosítás kapcsán meg kell említeni még egy problémát. A feladatok végrehajtásával általában mindig gond van, ha a jogszabályi végrehajtónak a képviselõ-testületet jelöli meg. Jelen esetben is képtelenség testületi döntést várni méltányossági kérdésben, hiszen az önkormányzati képviselõknek nincs módjukban tételesen meggyõzõdni az elõterjesztett kérelem alaposságáról.
(10.50)
Az eljárás szabályozását célszerû az önkormányzatra bízni, konkrét megjelölés helyett.
A 2. § módosítása, a temetési segély beszúrása valóban alaki kérdés; a rendszer enélkül is mûködött.
Nem lehet viszont egyetérteni a 4. §-ban foglalt módosítással. A módosítás szûkíti a népjóléti miniszter méltányossági hatáskörét a gyermeknevelési támogatásra való jogosultság megállapításánál. Emlékeztetni kell arra, hogy a törvény eredeti szövege is csak kivételes méltányosságra ad lehetõséget a miniszter számára. Az indoklás megállapítja, hogy a gyermeknevelési támogatás alanyi kiterjesztésével az ilyen kérelmek nagyobbik hányada megszûnik. Nem érthetõ, miért kellene a kisebbik hányadot kizárni.
Kérdéses a 11. és a 12. § módosításcsomagja is. Ezek a pontosítások nem a valós életbõl származóak.
A 11. § kimondja, hogy ezentúl a gyermekétkeztetés térítési díját az intézményt fenntartó szerv nem az év március 31-éig, hanem az adott tanév kezdetéig állapítja meg. Az eredeti törvényjavaslat alkotója még tudta, hogy az intézmények nagyobbik részében nem önállóan fõznek, hanem különbözõ gyermekélelmezési vállalatok látják el õket. Ezek viszont a gazdasági évhez kötõdnek: az ármegállapítások rendszerint az elsõ negyedév végéig rendezõdnek. A módosítás azt jelenti, hogy a fenntartó önkormányzatok a szállítók által bejelentett áremelés következtében a rögzített térítési díj mellett kénytelenek saját zsebükbõl fizetni a különbözetet. Erre viszont alig van módjuk.
Elfogadható a javaslat abban az esetben, ha kimondásra kerül, hogy a szállítók is csak a tanév kezdetéig emelhetnek díjat. Ez viszont gazdasági képtelenség.
A 12. § (1) bekezdése, hasonlóan a korábbiakhoz, semmi olyat nem tartalmaz, ami a korábbi, módosítani kívánt törvényszakaszban ne lett volna benne. Nem érthetõ, miért kellene a módosítást végrehajtani.
A (2) bekezdésben foglalt módosítás ugyancsak problémás. Az elszámolás kérdése az önkormányzatok között kevéssé megoldott, a már évek óta történõ módosítás sem oldja azt meg. Különösen a fõvárosra és a jelentõs iskolavárosokra jellemzõ a bejáró vagy másutt lakó gyermekek nagy száma, ezért - többnyire viszonossági alapon - a fenntartó önkormányzat fizeti a kedvezményt, elszámolás helyett. Helyesebb, ha a megoldást továbbra is az érdekelt önkormányzatokra bízzuk.
A törvényjavaslat 14. és 15. §-ában foglalt módosítás, a javasolt változtatások tartalma bõven belefért volna az eredeti szövegbe. A 14. §-ban a törvény 117/A § (1) bekezdésének módosításánál egyáltalán nem vették figyelembe ugyanazon paragrafus (2) bekezdését, amely rendelkezik a kérdésrõl.
A fenti példák alapján megállapítható, hogy a módosítási javaslat nem teljes - mert nem is lehet az. A szükséges, mûködést javító módosítások nem fogalmazódhattak meg benne. Pedig a problémák egyre nõnek. Az idõ rövidségére való tekintettel itt csak egyre szeretnék rámutatni.
Az ebben az évben bekövetkezett energiaár-emelések hatására ugrásszerûen fog nõni a lakásfenntartási támogatás jelentõsége. A törvény e juttatás szabályozását szinte teljesen az önkormányzatok hatáskörébe utalta. Az érintett lakosság közüzemi tartozásai viszont olyan mértékben nõttek - és fognak nõni -, hogy a rendelkezésre álló források a töredékére sem elegendõek. Az önkormányzatok ennek megfelelõen reagáltak. Van olyan önkormányzat a fõvárosban is, amely jóformán egyáltalán nem biztosít fedezetet erre a célra, nem látja megoldhatónak a támogatást.
Fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy okvetlenül felül kellene vizsgálni a lakásfenntartási támogatás gyakorlatát, mielõtt a társadalmi feszültségek kritikus méreteket öltenének.
A fenti példa alapján is szükségesnek kell tekinteni a törvény további módosítását, amihez a javaslatokat a Független Kisgazdapárt a részletes vitában kívánja megtenni. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)