DEUTSCH TAMÁS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Ha jól emlékszem, éppen Bársony András volt az, aki a külügyi bizottság elõadójaként úgy fogalmazott, hogy nagyon örülne, ha ebbe a mai parlamenti vitába a kormány által benyújtott országgyûlési módosítási határozati javaslattal kapcsolatban nem lennének felesleges politikai felhangok, végre egy olyan tárgyi, mûszaki kérdésként merülne föl a fenékküszöb, fenékgát, keresztgát kérdése, amilyen formában az a valóságban megjelenik.
Ezzel kapcsolatban hadd idézzem az ön, illetve képviselõtársaim figyelmébe azt a hírt, azt a napjainkban zajló eseménysorozatot, aminek tulajdonképpen minden nap szemtanúi lehetünk a különbözõ tévéhíradókon keresztül. Önök nagyon jól tudják, hogy tíz-tizenöt napja Hollandiában és Németországban óriási árvíz pusztít, olyan óriási árvíz pusztít, ami csak Hollandiában több mint negyedmillió polgár evakuálásához kellett hogy vezessen.
Ez természetesen egy olyan kérdés, ami nagyon súlyos politikai kérdéseket vet fel, például azt a fontos politikai kérdést, hogy ebben az árvízben mekkora a Rajna túlszabályozottságának szerepe. Egy olyan mûszaki kérdésnek, hogy mennyi gát van a Rajnában, mekkora abban a kialakult helyzetben a szerepe, hogy olyan árvíz öntötte el Hollandiát, hogy negyedmillió embert kellett kitelepíteni. S ilyen szempontból természetesen egyszerû mûszaki kérdés csak a Paksi Atomerõmû bõvítésének a kérdése, egyszerû mûszaki kérdés a lágymányosi Duna-híd megépítése, a világon a legegyszerûbb mûszaki kérdés a bõs-nagymarosi erõmû megépítése, azonban ezek olyan kérdések, amelyeknek nagyon súlyos környezetvédelmi, gazdasági és politikai vonatkozásai is vannak. Természetesen fölösleges politikai felhangok ne terheljék az ilyen vitákat, de én azt gondolom, hogy egy parlamenti tárgyalás során nem lehet elfeledkezni, nem lehet nem beszélni ezeknek a mûszaki vonatkozású döntéseknek a nagyon fontos politikai tartalmáról.
S ha már itt tartunk, hadd hozzak elõ rögtön egy nem mûszaki kérdést, egy talán furcsának tetszõ közjogi, alkotmányjogi kérdést. Méghozzá azt az alkotmányjogi kérdést, hogy volt-e, illetve kitõl volt a Magyar Köztársaság miniszterelnökének felhatalmazása arra, hogy megállapodjon a Szlovák Köztársaság miniszterelnökével abban a kérdésben, hogy milyen legyen a dunai vízmegosztás, illetve hogy épüljön-e fenékgát az Öreg-Duna 1843-as folyamkilométerénél.
Azért vetem fel ezt a kérdést, mert az én szerény alkotmányjogi ismereteim szerint a Magyar Köztársaság kormánya a parlamentnek felelõs közjogi intézmény. A magyar parlament az elmúlt évek során kétszer is kormánydöntéssel szemben hozott olyan parlamenti döntést, amikor nem adott parlamenti felhatalmazást arra, hogy a Dunában fenékküszöb vagy fenékgát épüljön. Errõl a tényrõl Horn Gyulának, de a mindenkori magyar miniszterelnöknek értesülnie kellett. Értesülnie kellett arról a hatályos parlamenti szándékról és akaratról, ami egy hatályos országgyûlési határozatban fogalmazódik meg, hogy a magyar parlament nem adta a beleegyezését, nem adott felhatalmazást arra a mindenkori magyar kormánynak, hogy az Öreg-Duna medrében fenékgát épüljön.
Természetesen azt lehet mondani, hogy ilyen értelemben ennek az országgyûlési határozati javaslatnak a módosítására sor kerülhetett volna, természetesen ha erre elõzetesen felhatalmazást kér a Magyar Köztársaság Országgyûlésétõl a magyar kormány. Nem történt ilyen felhatalmazás, s ebbõl a szempontból valóban analóg a helyzet a világkiállítással kapcsolatos döntéshez, amikor egy érvényes törvénnyel szemben hozott meg a magyar kormány egy döntést. Az érvényes törvény végrehajtásának a felelõse a magyar kormány lett volna, és saját, a jogi normák hierarchiájában alacsonyabb szintû döntése kapcsán felfüggesztette a világkiállításról szóló törvény végrehajtását.
S itt sem véletlenül mondom, hogy törvényrõl van szó, mert hatályos az 1992-ben meghozott L. törvény, amely úgy fogalmaz - röviden hadd idézzem a tartalmát -, hogy semmilyen olyan mûszaki megoldás nem elképzelhetõ, amelyik az 1977-es magyar-csehszlovák államszerzõdésbõl fakadólag a bõs-nagymarosi és a kapcsolódó mûszaki intézmények megvalósítását jelentené. Márpedig én azt gondolom, nevezzük bárminek - nevezhetjük fenékgátnak, fenékküszöbnek, keresztgátnak -, teljesen lényegtelen ebbõl a szempontból a megfelelõ jogi terminológia kiválasztása. Az a kormányzati döntés és a magyar kormányfõnek az a megállapodása, amire a szlovák kormányfõvel jutott, az nyilvánvalóan nemcsak a két országgyûlési határozatban megtestesülõ parlamenti döntéssel ellentétes és felhatalmazás nélkül megkötött kormányzati megállapodás, hanem nyilvánvalóan ellentétes egy hatályos magyar törvénnyel.
Azt gondolom, ezeket a kérdéseket elõbb-utóbb tisztázni kell, mert tarthatatlan az az állapot, amikor a magyar parlament állandóan kész helyzet elé van állítva. A korrektség kedvéért meg kell jegyeznem, hogy ilyen szituációk az elõzõ parlamentben is elõfordultak a kormányzati mûködés különbözõ területein, amikor kormányzati és különösen parlamenti felhatalmazás nélkül köt megállapodásokat a magyar kormány, és ezeket a megállapodásokat kell - úgymond - tudomásul vennie, kész helyzet elé állítva az Országgyûlést, a Magyar Köztársaság parlamentjének.
Csak röviden szeretnék a fenékgáttal kapcsolatos ökológiai veszélyekrõl beszélni, egyrészt azért, mert nem vagyok a téma szakembere, másrészt pedig nyilvánvaló, hogy egyet kell értenem azok hozzászólásával, akik azt mondják, hogy a fenékgát megépítése mellett, illetve a fenékgát megépítése ellen felhozhatók mûszaki, környezetvédelmi szempontok. Éppen azért, mert a Fidesz parlamenti frakciójának évek óta az a szakmai érvekkel alátámasztott meggyõzõdése, hogy semmilyen körülmények között nem járható az az út, amely útra akar lépni most a magyar kormány, és amihez kéri a parlament tudomásulvételét vagy felhatalmazását, tehát hogy fenékgát épüljön az Öreg- Duna medrében. Nem választható azért, mert ez azon az alapvetõ helyzeten nem javít, ami valamilyen módon megoldást igényel. Azon az alapvetõ helyzeten nem javít, hogy kevés a víz az Öreg-Dunában, éppen ezért kevés a víz a Szigetközben, és éppen ezért súlyos ökológiai katasztrófa fenyeget, ha már részben nem következett be.
Azt gondolom, érdemes áttanulmányozni - és ebbõl a szempontból érthetetlen, hogy miért nem tanulmányozta át most a környezetvédelmi bizottság - a Magyar Tudományos Akadémiának azt az 1993 végén született jelentését, amelyik egyértelmûen megfogalmazza, hogy semmilyen módon nem jelent megnyugtató megoldást a fenékgát vagy fenékküszöb megépítése az Öreg-Duna medrében. Ez ott jelent több vizet, ahol igazából nincs is szükség rá, mert ma az Öreg-Duna medrében nagyon kevés víz van - a normális vízmennyiség 20-25 százaléka -, de a vízhiány igazából a Szigetközben jelent nagyon komoly veszélyt, és pontosan azok miatt a környezetvédelmi veszélyek miatt - s itt nem akarok idegen szavakat használni, de az eliszaposodás, a fenék eltömõdése következtében - pontosan oda nem jut víz, ahova igazából szükséges lenne.
Éppen ezért azt gondolom, hogy nemcsak az a veszély, hogy eddig be nem következett környezetvédelmi károkat jelent a fenékküszöb megépítése, hanem önmagában azt is jelenti, hogy ezek a károk úgy következnek be, hogy azt a remélt hasznot egyáltalán nem fogjuk elérni amit ez a megoldás célozni kíván, méghozzá azt, hogy több víz legyen a Szigetközben. Az a mély meggyõzõdésünk - több függetlennek nevezhetõ szakértõi iroda, több, nyugodtan függetlennek nevezhetõ szakértõi anyag alátámasztja -, hogy ez a megoldás nem jelent tényleges megoldást a szigetközi vízpótlásra. Természetesen az lenne a legjobb, ha Dunacsúnynál nem lenne elterelve a Duna, ha valóban több víz jutna az Öreg-Duna medrébe.
Nagyon furcsállom, hogy akkor, amikor az elmúlt hetekben pénzügyminiszterek mennek, pénzügyminiszter-jelöltek jönnek, akkor egy ilyen fontos parlamenti döntés kapcsán ennek a döntésnek a gazdasági vonatkozásairól egyáltalán nem beszélünk. Nem beszélünk arról, hogy mennyibe fog kerülni a magyar költségvetésnek - a demagógia vádját szeretném elkerülni, de valóban errõl van szó -, mennyi pénzébe kerül az adófizetõ állampolgároknak ennek a minimum ellentmondásos fenékgátnak a megépítése. A mai Magyar Nemzetben meglehetõsen furcsa számadatokat lehet olvasni, méghozzá azt, hogy ennek a fenékgátnak a megépítése körülbelül - a kormány eddigi állításaival szemben, amely maximum 400 millió forintról beszél - 1-1,1 milliárd forintba fog kerülni.
Azt gondolom, érdemes megfontolni, hogy más alternatív vízpótlási lehetõségekhez képest ez gazdasági szempontból a legmegfelelõbb megoldás-e. S nagyon furcsa az is, hogy itt kizárólag a fenékgát vagy fenékküszöb megépítésével kapcsolatos költségekrõl, és azzal kapcsolatosan sem pontos számadatokról beszélünk, hisz teljesen világos, hogy ennek a fenékgátnak a megépítése nagyon sok járulékos költséggel jár, nagyon sok olyan mûszaki létesítmény felújítására, karbantartására van szükség - például a dunakiliti víztározó részleges üzembehelyezésével kapcsolatban -, amelyek plusz költségeket jelentenek. Nem is beszélve arról, hogy ki beszél itt arról, hogy ennek az ideiglenes megoldásnak az esetleges elbontása késõbb majd mennyibe fog kerülni. Valóban az ország mai gazdasági helyzetében - amely kifejezést a nyugdíjemelés kapcsán olyan nagyon sokszor és elõszeretettel használnak a kormánypárti képviselõk -, tehát hogy az ország mai gazdasági helyzetét tudomásul kell venni, hogy valóban van-e erre forrás a magyar költségvetésben.
Nem is beszélve arról a kérdésrõl - amit mások már elmondtak elõttem, de ezt újra érdemes aláhúzni -, hogy mindenki arról beszél, hogy sürgõs megoldás kell, mindenki arról beszél, hogy a tavaszi vegetáció megindulására már több víz kell a Dunába és a Szigetközbe. Nem hiszem, gyakorlatilag elképzelhetetlen, hogy március végére ez a fenékgát felépüljön. Az én tudomásom szerint nem fogja a vegetáció átrendezni a naptárat, nem fog ezért a Duna és a Szigetköz térségében a rügyezés - mondjuk - augusztusra vagy szeptemberre elhalasztódni, mert csak addigra sikerül felépíteni ezt a fenékgátat. Nem tartható tehát az az érv, hogy a mostani vegetáció teszi szükségessé a mielõbbi fenékgát-megépítést.
Továbbra is fontosnak érzem hangsúlyozni azt - ami már elhangzott Pokorni Zoltán bizottsági kisebbségi véleményének tolmácsolásakor -, hogy mennyire ideiglenes ez a megoldás. Kedves az az eufemizmus, amivel a környezetvédelmi bizottság ajánlása beszél, méghozzá az, hogy tisztázni kell azt a kérdést, hogy valóban szükséges a szlovák vízjogi engedélyek megadása szempontjából, hogy tényleg ideiglenes megoldásnak minõsüljön, s ne csak arra kapja meg a magyar fél a szlovák féltõl a vízjogi engedélyt, hogy felépíthesse ezt a gátat, hanem valóban arra is megkapja a vízjogi engedélyt, hogy adott esetben - lévén a cél ideiglenes megoldás - ezt el is bonthassa.
(13.10)
Ebbõl a szempontból is fontos lenne az, hogy megismerhetõvé váljon a Horn- Meciar szóbeli vagy írásbeli megállapodás. Szól-e ez a megállapodás arról, hogy például a szlovák fél kötelezettséget vállal arra: amennyiben a magyar fél eltekint ennek az ideiglenes megoldásnak a további életben tartásától, akkor megadja-e ennek a fenékgátnak az elbontásához szükséges vízjogi engedélyeket?
Valóban nem szeretnék arról túlságosan sokat beszélni, mekkora a veszélye ennek a mostani döntésnek és a fenékgát felépítésének abból a szempontból, hogy milyen módon ronthatja a magyar fél esélyeit a hágai nemzetközi bíróság elõtt zajló perben.
Bevezetõmben említettem, mivel komoly árvíz van Hollandiában, lehet, hogy Hágát is lassan elönti a víz, tehát tolódik az az idõpont, amikorra a hágai nemzetközi bíróság ebben a kérdésben döntést tud hozni.
Mindenféleképpen fontosnak érzem azoknak a szempontoknak a megfontolását, hogy igenis joggal feltételezhetõ az, nagyon könnyen értékelheti úgy a hágai nemzetközi bíróság, a magyar fél a hozzá benyújtott keresetétõl függetlenül önként valósít meg olyan mûszaki megoldásokat, amelyek teljes egészében egybeesnek az 1977-es, általunk egyoldalúan felmondott nemzetközi megállapodással.
Fontosnak tartom azt is megjegyezni, hogy 1992-ben, amikor még az Európai Közösség szakértõi több javaslatot tettek le mind a szlovák, mind a magyar fél asztalára, s ezekben a megoldásokban több fenékgát vagy fenékküszöb megépítése szerepelt - nem itt, nem az elõbb, a mostani határozati javaslatban jelzett folyamkilométernél -, akkor ezt a szlovák fél elutasította. Most viszont ennél a folyamkilométernél egy fenékküszöb vagy fenékgát felépítését jónak tartja.
Azt gondolom, érdemes azt is itt, a Parlament nyilvánossága elõtt is elmondani, nyilvánvaló az a szempont, hogy a fenékküszöb felépítése kapcsán, a fenékküszöbnél felduzzasztott vízmennyiség a szlovák oldalon meglévõ gátakat tudja megtámasztani. Nyilvánvaló szlovák érdek az - s azt gondolom, ez nem pejoráló kifejezés -, hogy ez a dunakiliti víztározó részben feltöltésre kerüljön, s hogy ez a fenékgát megépüljön.
Befejezésképpen arról szerettem volna beszélni, aminek nagyon jó apropóját adta Szabó Lajos Mátyás a felszólalásában, hogy végre vegyük észre, mirõl is van itt szó igazából. Azt hiszem, ezt már elég sokan észrevették, mirõl is van szó itt igazából. De ha ön már kimondta, akkor errõl a helyrõl én is meg tudom erõsíteni: valóban az az ember érzése, hogy itt arról van szó, mindegy, milyen áron, mindegy, milyen környezetvédelmi károk, mindegy, milyen gazdasági és költségvetési károk árán, mindegy, hogy a hágai nemzetközi bíróság elõtti pozícióink súlyos romlása árán is, de valamilyen módon a magyar kormány külpolitikájának sikereket kell felmutatnia az egyik szomszédos országgal való viszonyunk rendezése területén.
Ebbõl a szempontból a magyar-román viszony állapotának a javítására viszonylag csekély az esély az RMDSZ-t ért román támadások következtében. Azt hiszem, hogy nagyon súlyos annak a kormánynak s azoknak a képviselõknek is a felelõssége - s ez nem fenyegetõzés, hanem egy tárgyszerû megállapítás -, akik azt gondolják, mindent megér a magyar-szlovák viszony rendezése. Megéri azt, hogy ilyen súlyos környezetvédelmi károk és veszélyek mellett is megépüljön ez a fenékgát, ne legyünk figyelemmel most - érdekes módon - a magyar gazdaság helyzetére, s hagyjuk figyelmen kívül azokat a megalapozottnak tekinthetõ aggályokat, hogy igenis súlyosan rontja a magyar fél nemzetközi jogi pozícióit a hágai nemzetközi bíróság elõtt folyó perben ez a döntés.
Éppen ezért tehát én azt gondolom, érdemes végiggondolni azt, hogy van más megoldás is. Van más megoldás. Van az a megoldás, hogy a parlamentnek végre meg kellene ismerkednie a Magyar Tudományos Akadémia e tárgyban született szakértõi véleményeivel, amelyek ellentmondanak a kormány által benyújtott javaslatban foglaltaknak. Azt gondolom, hogy a szigetközi vízpótlásnak vannak más módjai is. Nem szeretnék most olyan mûszaki kérdéseket elõhozni, amelyeknek - mint ahogy említettem - nem vagyok szakértõje, de olyan nemes egyszerûséggel leírni a környezetvédelmi bizottság ajánlásában, hogy a hatályban lévõ és a szivattyús vízpótlást elõíró országgyûlési határozati javaslat megvalósítása vagy végbrehajtása bizony kívánnivalókat hagyott maga után... Miért hagyott kívánnivalókat maga után? Miért nem történt meg a szivattyús vízpótlás? Valóban, ha a dízelszivattyúkkal való vízpótlás nem jó megoldás, mert az is környezeti károkat okoz, ehhez képest az egyetlen reálisan választható, kisebb gazdasági terhekkel járó, kevés vagy tulajdonképpen elenyészõen kicsi környezetvédelmi kárral járó megoldás választható-e?
Azt gondolom, végig kellene ezt gondolnia a magyar parlamentnek. Elhamarkodott, felelõtlen döntés ígérkezik, éppen ezért a Fidesz parlamenti frakciója jelen formájában ezt a kormány által benyújtott országgyûlési határozati javaslatot nem tudja támogatni, s úgy érezzük, hogy alapos végiggondolásra van szükség ebben a kérdésben.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)