VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót elnök úr.
Tisztelt Országgyûlés! Tisztelt Miniszter Úr! Örülök, hogy kérdésemet feltehetem. Már azt hittem, hogy elköltözött a ... (Derültség.)
Kérdésem lényege benne foglaltatik ebben a címben, amelyet hallhattak, azaz hogy mikor kíván a kormány a Magyar Országgyûlés épületébõl, a Parlamentbõl elköltözni?
Engedjék meg, hogy néhány szót kiegészítésként hozzátegyek. A rendszerváltást követõen többször felmerült már mind az Országgyûlésen belül, a képviselõk részérõl, mind az Országgyûlésen kívül, hogy a parlament valóban azt a célt szolgálja, amely miatt létrejött, amely miatt épült, hogy biztosítsa az Országgyûlés megfelelõ munkafeltételeit.
Az elõzõ kormány idején készült néhány terv arra, hogy ez a funkció megvalósuljon, és a kormány kiköltözzön a parlament épületébõl. Akkor részben az ellenzék egyes pártjai részérõl, részben pedig a sajtó részérõl ez olyan mértékû ellentámadásba ütközött, amely miatt ez nem jöhetett létre.
Sajnálattal kellett megállapítanunk azonban, hogy ez a kívánatos cél az elmúlt fél év során a kormány részérõl egyetlenegyszer sem vetõdött fel mint kívánatos és megoldandó feladat.
Így úgy érzem, a képviselõi munka feltételei nem teljesülnek a továbbiakban sem - hiszen az Országgyûlés elhelyezési gondokkal küszködik -, másrészt pedig az a közjogi, alkotmányos szétválasztás, amely egy végrehajtó és egy törvényhozói hatalom, valamint azok testületei között van, az az egybezártság miatt - mármint a kormány és az Országgyûlés egybezártsága miatt - sem oldódott meg.
Tehát a kérdésem röviden a következõ:
Mikor kíván a kormány a Parlament épületébõl elköltözni? Mikor kívánja ezt a helyzetet feloldani mind a kormány, mind a Miniszterelnöki Hivatal részérõl? Ha nincs ilyen terv, akkor miért nincs, ha van ilyen terv, akkor pedig mikor várható a kiköltözés?
Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)