MÉSZÁROS BÉLA (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képvselõtársaim! Sepsey Tamás hosszas felszólalása nem kétperces válaszra, válaszlehetõségre biztatott, hanem egy sokkal hosszabb válaszlehetõséggel fogok majd élni, ugyanakkor nem állom meg, hogy pár mondatban ne reagáljak a felszólalására.
Nem szerencsés dolog informális beszélgetésekre hivatkozni, de 1994 legelején, amikor az akkori kormányzat megnyitotta a pótkárpótlásra a lehetõséget, én megkérdeztem Sepsey Tamást egy bizottsági ülés szünetében, hogy "Mit gondolsz, Tamás - és elnézést, hogy a személyes hangú beszélgetésre hivatkozom -, ez a pótkárpótlás hány embert fog érinteni?" Nos, õ akkor azt mondta, hogy nem látnok - én se gondoltam annak -, de vélhetõen százezren belül lesz azon kárpótlásra még jogosult és pótkárpótlást benyújtók száma, akik nyilván földingatlanra gondolnak akkor, amikor kárpótlási igényét benyújtották. Mindehhez képest nem vagyunk százezer alatt: 600 ezer ember nyújtotta be pótkárpótlását.
Én egyéni választókerületi képviselõ vagyok - Isten akaratából immáron másodszor -, és ezt csak azért említem meg, mert a januári parlamenti szünet alatt nem volt idõm se síelni, se kirándulni: megtapasztaltam azt, hogy a 80 önkormányzatos választókerületemben milyen problémákat szültek a kárpótlás végrehajtása során azok a törvények, amelyekre, azt hiszem, nem lehetünk büszkék. Ebben a pillanatban bátran kijelenthetjük, hogy a kárpótlás során az új tulajdonosok egyike sem boldog. Azok a tulajdonosok az Õrségben és a vend vidéken - és az elmúlt négy év során sokszor hivatkoztam a választókerületem eme csodálatos tájaira -, akik valaha 15-20 hektár erdõterülettel bírtak, ma vagy semmihez nem jutottak hozzá, vagy tized hektárokhoz, mert az a kárpótlási törvény, amelyet nem ez a mai kormányzat fogadott el, lehetõséget biztosított arra, hogy strómanok, külföldiek a strómanokon keresztül, városlakók, soha erdõt nem birtoklók juthassanak óriási erdõterületekhez. (Taps a bal oldalon.) Mindehhez képest... (Az elnök kikapcsoltatja a szónok mikrofonját.) Egy mondat, elnök úr.
Mindehhez képest állítom, hogy ebben a pillanatban nem hogy a kecske jóllakott, és a káposzta megmaradt: nincs se kecske, se káposzta. Ez a törvényjavaslat egy lehetõség, gyógyír azoknak, akik élni akarnak ezzel a lehetõséggel - és biztos vagyok abban, hogy sokan fognak vele élni. (Taps a bal oldalon.)