DR. KISS JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselõtársaim! A Ház egy hete kezdte az általános vitát a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény módosításáról. Akkor is körülbelül ekkora körben voltunk, bár egy kicsit késõbb került sor az általános vita megkezdésére. Úgy látszik, vannak néhányan, akiket vonzanak ezek a témák, vagy kitartanak akkor is, ha a társadalombiztosítási, szociálpolitikai témák kerülnek napirendre.
Egyetértek nemcsak ellenzéki képviselõtársaim - Selmeczi Gabriella és Semjén Zsolt képviselõ úr - megfogalmazásával, hanem miniszter úrnak a kifejezésével is, akik eposzi jelzõket ragasztottak ehhez a '75. évi II. törvényhez, amikor hányatott sorsúnak, vagy állandóan módosítottnak, vagy évente többször módosítottnak nevezték.
Elvárásokat is megfogalmaztak ellenzéki képviselõtársaink, és úgy gondolom, erre vissza kell még térni itt, az általános vitában, mert mintha ezek a megfogalmazások túlmennének azon a határon, amit egy törvénymódosítástól el lehetne várni.
Ez a bizonyos módosítás, ami Önök elõtt fekszik, nem az az új törvény, nem az az egyik új törvény, amirõl a kormányprogram szól: ez csak egy szokásos módosítás. Szokásos módosítás, amire azért kell hogy sor kerüljön, hogy valamilyen módon biztosítható legyen - elsõsorban ez a cél - a korábban meghozott jogszabályokkal való összhang, és biztosítható legyen a társadalombiztosítási alapok 1995-ös költségvetési egyenlege.
Nem teljeskörûen szabályoz, hanem körülhatárolt körben korrekciókat alkalmaz. Igaza volt Semjén Zsolt képviselõtársamnak, amikor azt mondta, hogy ma egyfelõl a járulékteher megnyomorítja a gazdálkodókat, ellehetetleníti a kisvállalkozásokat, megdrágítja a hazai termékeket, rontja a versenyképességünket a nemzetközi piacon, másfelõl az állandóan deficittel küszködõ alapok alacsony szinten tartják a nyújtott szolgáltatásokat, újból megindítják a nyugdíjak relatív értékromlását, pénzügyi hiányukkal rontják az államháztartási mérleg egyensúlyát.
Ez mind igaz. Az itt felsoroltakhoz még hozzátenni lehet, és nem elvenni belõlük. Hozzá lehet tenni, hogy csökkenõ járulékfizetõ réteg mellett nõ az ellátandók száma, a gazdaság általában is rossz pozíciói mellett nõ a fekete- és a szürkegazdaság aránya, amelyek ugyancsak nem vesznek részt a járulékfizetésben.
Nem fogja egy új törvény sem megoldani ezeket az ellentmondásokat. Tudom, hogy az ellenzéki képviselõk elõnyben vannak a kormánypártiakkal szemben, mert tõlük nem várható el az, hogy egy koherens és összefüggõ javaslatrendszert tegyenek le az asztalra. De azt hiszem, igazából az ellenzéki felvetések sem mutattak kiutat akkor, amikor ezeknek az ellentmondásoknak a további fokozására tettek javaslatot.
Vitathatatlan, hogy az 1975. évi II. törvény nem lehet ma már a magyar jogrendszer büszkesége - talán megalakulásakor sem volt az. Igaznak tartom azt a megállapítást is, hogy bonyolultsága már a jogbiztonságot zavarhatja. Éppen a szünetben beszélgettünk képviselõtársammal arról, hogy nem tudom, egy törvény hatályban tartását mennyiben indokolhatja az, hogy jogász kollégáimat szakvizsgáikon ezzel a törvénnyel szokták volt zaklatni... Legutóbb a múlt héten hallottam éppen, hogy ilyen buktató vizsgakérdés az: évi hány ejtõernyõs ugrás jelent egy kedvezményes évet a nyugdíjba vonuláskor. Merthogy erre egy számmal lehet válaszolni, és ez egy buktató kérdés a jogi szakvizsgán. Azt hiszem, pusztán azért tényleg felesleges védeni ezt a törvényt, mert egy alkalmas vizsgázgató törvény.
Van ennek a törvénynek elég baja akkor is, ha nem látunk mögé olyan dolgokat, amik nincsenek benne - és ez különösen érvényes lenne erre a mostani módosító csomagra.
Nem érinti a törvény kedvezõtlenebbül - az itt elhangzottakkal szemben - a szakmunkástanulókat, nem érinti hátrányosabban a vállalkozókat. Egyébként az indokolásból is kiderül, hogy a megfogalmazás változott, és alkalmazkodott a korábbi törvényekhez. A vállalkozók esetében eddig a minimálbér 60 százaléka után tudniillik nem járulékot, hanem járulékelõleget fizettek a vállalkozók, amit a következõ évben ki kellett egészíteni. Most pedig megszûnik ez az utólagos kiegészítési kényszer, és helyette - igaz, hogy nem a minimálbér 60 százaléka, hanem 100 százaléka alapján - valódi járulékot fizetnek.
Nem kurtítják a baloldali kormány fiskális mozgatórugói - hogy megint ellenzéki felvetésbõl idézzek - a magyar munkásbiztosítás kivívott jogait. A járuléktartozások elszámolása egy belsõ ügy, egy belsõ szabály, és ahogy eddig sem befolyásolta a járuléktartozások elszámolása a kifizetéseket és a különbözõ természetbeni vagy pénzbeli juttatások hozzáférhetõségét, úgy ezután sem fogja befolyásolni. Ha igaz lett volna képviselõtársamnak az a felvetése, amire itt hivatkozik, akkor az elmúlt idõszakban a MÁV-tól nem lehetett volna nyugdíjba menni, vagy ugyancsak a MÁV-tól - és elnézést, hogy õket hozom én is példaként - nem lehetett volna táppénzre menni, mert hiszen nem volt megalapozva járulékfizetéssel sem a természetbeni, sem a pénzbeli ellátás.
Sarcot jelent-e a természetbeni juttatások járulékkötelezettsége? Nem. Azt hiszem, ez döntõ változás az eddigiekhez képest, hiszen úgy gondolom, évek óta egy megszokott csiki-csuki folytatódik. Ez a csiki-csuki pedig az, hogy amikor az állam és a társadalombiztosítás kitalál egy szabályt, akkor az állampolgárok és a vállalkozók - és én pozitív folyamatnak tartom azt, hogy ma már nemcsak a vállalkozók, hanem az önkormányzati szervek mint munkáltatók, sõt, az állami munkáltatók is - megpróbálják megkeresni a kiskapukat, a törvényes lehetõségeket ennek a szabálynak a kijátszására. Ilyenkor természetesen a törvényhozás megpróbál utánamenni ennek, csukja ezeket a kapukat, és teljesen természetes, hogy új kapuk fognak nyílni.
(17.30)
Tehát azzal, hogy most már nemcsak adókötelessé, hanem társadalombiztosítási járulékkötelessé is válik az üdülési hozzájárulás, ezzel gyakorlatilag ki lehet jelenteni, hogy megszûnik az üdülési hozzájárulás, mert melyik vállalkozó vagy melyik munkahely vállalna pluszfeladatot azért, hogy ilyeneket elszámoljon, ilyenekkel törõdjön, hogyha ugyanannyiért, ugyanakkora költséggel tudja munkabérként is kifizetni ugyanezt az összeget. Akkor nyilván azt fogja alkalmazni, s azután fog járulékot és adót fizetni, és ki fog találni majd valami újat. Azt most még nem lehet megmondani, hogy mi lesz az az új, de egy év múlva már pontosan lehet látni - most nem akarok ötletet adni, de mondjuk lehet, hogy a karácsonyi pénz vagy valami hasonló lesz. Amire nincs szabály, amit elfogadnak mint kivételt, és majd megint utána lehet menni a járulék- és az adófizetési kötelezettséggel.
Ugyanígy egy koherens javaslatnak tartom az étkezési hozzájárulásoknál az adó- és a társadalombiztosítási járulékmentesség kiegyenlítését. Indul az új kör és megint meglesznek azok a lényeges pontok, amelyek után kell menni.
Fontosabbnak tartom és úgy gondolom, a vállalkozók is fontosabbnak tartják a napi késedelmi kamatra való átállást. Úgy gondolom, ez egy lényeges változás.
Van egy ennél lényegesebb változás is - bár nehéz itt fontossági sorrendet mondani, de azt nagyjából meg lehet jósolni, hogy a közvélemény és a sajtó errõl fog a következõ idõszakban a legtöbbet szólni -, ez pedig a nyugdíj mellett munkát vállalók táppénzjogosultsága. Megint el kell mondani mind a két oldalát a dolognak, miszerint mentesül ez a kör az egészségbiztosítási járulékfizetési kötelezettség alól. Tehát ezután nem kell fizetni a négy százalékot. S ezzel párhuzamosan szûnik meg a táppénzjogosultsága.
Valóban vitatható, ellentmondásos a helyzet. Hiszen a nyugdíjasok rá vannak szorulva a munkavállalásra, ha nem is mindenkinek van rá lehetõsége. Hiszen a legbetegebbek, a legesettebbek, az olyan helyen élõk, ahol a munkalehetõségek száma eleve nagyon korlátozott, eleve nincs módjuk munkát vállalni nyugdíj mellett. Ugyanakkor aki munkát tud vállalni a nyugdíj mellett, nyilvánvaló, hogy eddig egy pluszbiztonságként élte meg azt, hogy táppénzre is jogosult a négy százalékért.
Az, aki valóban alkalmas arra, hogy munkát végezzen az év nagyobbik részében, négy százalékos jövedelemnövekedéshez jut azzal, hogy nem kell a négy százalékos járulékot befizetnie. Való igaz az, hogy aki eddig nem azért vállalt munkát, mert valóban munkaképesnek tartotta magát és el tudta végezni ezt a feladatot, hanem azért, mert gyakran volt táppénzen, az erre ezután nem lesz jogosult.
Fontos az is, hogy ebbõl a szempontból a nyugdíjasok valóban hátrányt szenvednek, de valamilyen módon a társadalmi igazságosság nem szenved hátrányt, hiszen ha szigorítani kell a táppénzszabályokat azért, hogy az egyensúlya a társadalombiztosítási költségvetésnek megtartható legyen, akkor érthetõ, hogy ennél a rétegnél, az idõsebb rétegnél nem lehet szigorúbb szabályokat alkalmazni, mint a többinél. Nagyon méltatlan helyzetek keletkeznének akkor, ha eleve a munkaalkalmasság elbírálásakor próbálnánk a rendszerbe olyan elemeket bevinni, amelyek egyidõben próbálnák megakadályozni a munkaképtelenek nyugdíj- és táppénzigényének kielégítését.
Valószínûbb, hogy a nyugdíjasoknál a tíz nap betegszabadságot ki kell egészíteni egy ennél sokkal nagyobb tartamú, nem fizetett, tehát fizetésnélküli betegszabadság intézményével, amely nyilván a munkaviszonyukat fenntartja és rendezi abban az idõpontban is, amíg betegek. Hiszen arra is számítani kell, hogy továbbra is gyakrabban lesznek betegek.
Támogatni tudnánk egy olyan javaslatot, ha a késedelmi kamatot viszonossági alapon is bevennénk egy módosító javaslat keretében. Ez azt jelenti, hogy ne csak a társadalombiztosítás fizettessen ki késedelmi kamatot, napi kamatszámítás mellett, hanem ha a társadalombiztosítás késlekedik saját hibájából valamilyen ellátás kiutalásával, megállapításával, akkor ugyanezzel a kamattal, napi kamatozással fizessen a társadalombiztosítás is az ellátásokért. Ennek egyébként úgy tûnik, komolyabb akadálya nincs.
Ugyancsak támogatnánk azokat az ellenzék által is említett felvetéseket, amelyek az egészségi adatok következetesebb védelmét garantáló módosításokat hiányolják. A magam részérõl én is támogatni fogok ilyen módosító javaslatokat.
Felhívnám még egy bekezdésre a tisztelt Ház figyelmét. Ez pedig az utolsó bekezdése ennek a törvényjavaslatnak. Ez az utolsó bekezdés idegen - mint oly sok elem - magától az eredeti 1975. évi II. törvénytõl, amikor azt a szabályt hozza be, hogy a nõi nyugdíjkorhatár kérdésében ennek a bizonyos átmeneti törvénynek a meghozataláig a vitatható ügyekben, a nyitott kérdésekben - tehát az emelt összegû végkielégítés kérdésében, a felmentési, a felmondási korlátozás szempontjából - a külön törvény hatályba lépéséig az ötvenöt éves kort kell nyugdíjkorhatárként számításba venni. Ezzel megszüntethetõ az az utolsó olyan jogi hiány, amelyet az aláírásgyûjtések, a különbözõ népi kezdeményezések ide, a parlament elé hoztak és jeleztek. Addig tehát jogilag rendezett a helyzet, amíg a parlament ezt a külön törvényt meg nem hozza.
Az elmondottak alapján kérem a tisztelt Házat, kérem képviselõtársaimat, hogy támogassák a módosítást. Támogassák, hogy ezt a Ház meg tudja szavazni a társadalombiztosítási költségvetéssel legalább egyidõben.
Köszönöm. (Taps.)