DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF): Köszönöm, elnök asszony, köszönöm tisztelt Ház a figyelmet. A társadalombiztosítás 1975. évi II. törvénye azonkívül, hogy '75-ben született, mára ilyen vastaggá vált, (Fölemeli, mutatja a jogszabályt.) s a folyamatos módosítások következtében ilyen oldalak, üres oldalak szerepelnek benne, hatályon kívül helyezett rendelkezések. Tehát egy igen nehezen áttekinthetõ törvény módosításáról lesz szó.
Ez annál inkább sajnálatos, mert ez a törvény az állampolgárok két alapszükségletét van hivatva szabályozni: az egészségügy mûködési költségeinek fedezetét és a nyugdíjak kifizetését. Tehát ennek a törvénynek olyannak kellene lennie, hogy mindenki számára áttekinthetõ, világos és érthetõ legyen.
Sajnos, nem ilyen. S ezek a folyamatos módosítgatások már a jogi egyetemeken a vizsgák rémévé teszik a társadalombiztosítási jogot. Úgyhogy valóban nagyon nehéz itt úgy beszélni, hogy nemcsak a képviselõtársak, hanem az állampolgárok is megértsék, mirõl van szó.
Én megkísérlem nagyon közérthetõen azt mondani, hogy a társadalombiztosítási rendszer átalakítása egy folyamat, amely elkezdõdött még az elõzõ kormány alatt, létrejött a költségvetéstõl független társadalombiztosítás önkormányzatokkal, majd ez a folyamat folytatódott a jelenlegi kormány tevékenysége során. Ez a parlament legutóbb tavaly év végén módosította ugyancsak ezt az alaptörvényt, az 1975. évi II. törvényt, és most újra módosításra szorul.
A módosítás szükségességét az indokolná, hogy a társadalombiztosítás bevételeit valami módon növelni és kiadásait csökkenteni kívánjuk.
(17.40)
Növelni a bevételt és csökkenteni a kiadást, mert különben a társadalombiztosítás pénzügyi egyensúlya nagyon nehezen tartható fenn. Ez nem magyar jelenség, nem õsi magyar átok: ez a világ összes társadalombiztosítási rendszerére jellemzõ ott, ahol a népesség aktív összetevõinek száma csökken, és nõ az ellátást igénybe vevõk száma. Csupán az a kérdés, hogy ezek a módosítások milyen irányba mutatnak: a növekvõ befizetéseket milyen jövedelmi csoportok, a társadalom mely gazdasági, szociális helyzetben lévõ csoportjai viselik, és a megszorítások kiket érintenek.
A társadalombiztosítás a társadalompolitika egy igen lényeges összetevõje, hiszen a "szociálpolitiká"-t széles értelemben "társadalompolitika"-ként lehet magyarra fordítani. Ez azt jelenti, hogy az ebben megnyilvánuló kormányzati és parlamenti szándék egyben minden ideológián, minden nyilatkozaton túl jellemzõ egy társadalom, egy kormány, egy parlament társadalomfilozófiájára, arra vonatkozó elképzeléseire, milyennek kell lenni egy társadalomnak ahhoz, hogy egészségesen mûködjék.
Különösen fontos ennek a hangsúlyozása egy átalakuló gazdaságban, ahol a gazdasági törvények és a gazdasági szféra tevékenysége a jövedelemkülönbségek növelését kell hogy szolgálja, hiszen ez a jövedelemkülönbség a gazdaság motorja, és Magyarországon ez a jövedelemkülönbség a tényleges, az elsõdleges, a primer jövedelmeknél 1:20 arányúra nõtt. Egy dinamikusan fejlõdõ gazdaságban ez természetes, sõt kívánatos is. A szociális olló viszont - az, hogy ez az 1:20 arányú primer jövedelem valójában mekkora jövedelmet jelent - 1:7. Ez azt jelenti, hogy a gazdaság szükséges széthúzó, jövedelemdifferenciáló erejét a társadalomnak, a modern államnak, a demokratikus államnak valamilyen visszaszabályozó, visszaosztó rendszerrel kompenzálni kell. Demokráciákban kompenzálni kell, hiszen minden demokráciában, ahol választások vannak - a szükségszerûen mindig kis számú gazdaggal szemben - a választópolgárok többsége nem a felsõ 10 százalékhoz tartozik. Tehát ez a visszaosztó mechanizmus egyszerûen politikai szükségszerûség, és a jóléti államok, illetve a szociális piacgazdaságok egyszerûen tudomásul veszik. És nem szívjóságból, altruizmusból vagy bármilyen szándékból teszik, hanem abból a felismerésbõl kiindulva, hogy enélkül a társadalom nagyon nehezen tartható stabil állapotban, az elégedetlenség nagyon nehezen kezelhetõ. Egyetlenegy esetben kezelhetõ: hogyha a társadalmi termelés oly mértékben bõvül, hogy az alsó jövedelmi csoportok is napról napra nagyobb jövedelemhez jutnak, mert akkor el tudnak viselni nagyobb jövedelmi különbségeket. A FIAT gyár munkása azóta nem sztrájkol - noha Agnelli úrnak, a tulajdonosnak valószínûleg azóta több jachtja és magánrepülõgépe van, mint az ötvenes években -, amióta hozzájut a saját FIAT kocsijához és a többi, a polgári léthez tartozó javakhoz, hiszen úgy érzi, hogy akkor meg van fizetve a munkája.
Egy olyan gazdaságban, ahol csökken a gazdaság összkitermelõ, árutermelõ, értéktermelõ képessége, csak úgy lehet fenntartani növekvõ jövedelemkülönbségeket, hogyha vagy fizikai, vagy szellemi elnyomás, erõszak, terror érvényesülhet. Ilyenek a dél-amerikai és az egyéb - hadd ne idézzem, milyenfajta - rendszerek.
Tehát nekünk azt kell mérlegelni, hogy miután ilyen irányba nem akarunk elmenni, a társadalombiztosításnak ezt a kiegyenlítõ szerepét fenn kell tartani. Fenn kell tartani még akkor is, hogyha ez az elsõdleges, vagy másodlagos, vagy akárhányadlagos tõkefelhalmozásnak valóban gátja. Fenn kell tartanunk azért, mert a tõkés, tulajdonosi osztály is be kell hogy lássa, hosszú távú politikai érdeke a társadalmi stabilitás.
Éppen ezért az a kérdés, hogy ezek a változások milyen irányba mutatnak. Sajnos, azt kell mondanom, hogy itt a teherviselést az alacsonyabb jövedelmi csoportok kárára, és a magas jövedelmi csoportok javára kívánják a módosítások megoldani. Azt kell mondanom: ha végignézzük az elmúlt idõszak ilyen irányú országgyûlési határozatait, törvényeit, a kormány rendeleteit, akkor többet fizet az átlag állampolgár, és kevesebbet kap ezért, amit fizet. Az átlag többet, és ezen belül a szegényebb még többet. Többet fizet azért, mert a társadalombiztosítás eddig adózatlan járulékát adókötelessé tettük tavaly az adótörvényekben. Ez azt jelenti, hogy noha levonható a személyi jövedelemadóból ennek a befizetésnek egy hányada, ez csak annak számára lehetséges, aki egyáltalán adóköteles. Tehát a legalacsonyabb jövedelmû réteg számára az eddig adómentes társadalombiztosítási járulék azóta adókötelessé lett. Többet fizet, mert a jelenlegi módosítással az egyéni vállalkozók 40 százalékkal több járulékot lesznek kötelesek fizetni.
Kevesebbet kap ugyanakkor, hiszen a gyógyszerár-emelés, a táppénz 4,5 milliárdos megkurtítása, a 13,5 százalékra tervezett nyugdíjemelés azt jelenti, hogy az eddigiekhez képest globálisan, tehát minden egyes állampolgár számára kevesebb jut a nagyobb arányú befizetésekbõl - kivéve egyetlenegy csoportot. Azt hiszem, hogy ez példa nélkül áll a népjóléti miniszterek történetében: szociális tárcáért felelõs népjóléti miniszter a világon sehol nem terjesztett még elõ ilyen indítványt. A magánbiztosítók adókedvezményét annak idején limitált mértékben, meghatározott százalékig elfogadta a Ház, s ezzel együtt a társadalombiztosítást preferálta, nagyobb mértékû adókedvezményt tett lehetõvé. A mostani törvényjavaslat a biztosítók számára a munkavállaló által befizetett összeget levonhatóvá teszi a társadalombiztosítási járulékból. Az adókon túl tehát ezután nem kell társadalombiztosítási járulékot fizetni. Az így be nem fizetett pénz hiányozni fog a társadalombiztosítás kasszájából, ráadásul limit, felsõ határ nélkül. Merthogy ez a rendelet, illetve ez a törvényi hely már eddig is élt, csak meghatározott - százalékos és évi összeg szerinti - limittel. Most ez teljes mértékben szabaddá válik, tehát nincs felsõ határa, és ez azt jelenti, hogy az így be nem folyt pénzt a társadalombiztosításnak a többiektõl kell behajtani ahhoz, hogy kifizetéseit teljesíteni tudja, és ezzel egyidejûleg a szolgáltatásait csökkenteni kell.
Ennek indokául a versenysemlegességet szokták emlegetni, mondván, hogy a társadalombiztosítás és a magánbiztosítók, üzleti biztosítók ugyanazon a piacon, ugyanazért a vevõkörért versengnek, tehát a versenysemlegesség ezt megkívánja. De kérdezem én: a versenysemlegesség fordítva is azonos feltételekkel érvényesül? Kérdezem én: létezik-e olyan üzleti biztosító, amely, ha szerzõdést kötök vele, a társadalombiztosítás számára tett befizetéseimet is elismeri és ez után nekem szolgáltatást nyújt? Elképzelhetõ-e, hogy ha én egy Mercedest és egy Skodát egyszerre vásárolok, a Mercedes árába beleszámítják a Skodát, a Skoda árába nem a Mercedest? Ez versenysemleges? Egyáltalán lehet ily módon differenciálni?
(17.50)
Mert most arról van szó, hogy amíg a befizetés csökkenti a társadalombiztosítási járulékot, de utána én szolgáltatást kapok - egészségügyi és nyugdíjszolgáltatást, méghozzá a nyugdíjat adómentesen -, addig az én társadalombiztosítási összegemet, járadékomat nem a befizetés után számolják el, hanem a társadalombiztosítási törvény - megpróbálom pontosan idézni, ezért felolvasom - 43. § (1) bekezdése szerint az öregségi nyugdíj összege a szolgálati idõ tartamától és a havi átlagkeresettõl függ. Tehát én akkor is megkapom a teljes nyugdíjamat, ha a jövedelmem egy részét nem fizettem be a társadalombiztosításba, hanem magánbiztosításra költöttem, és onnan én ezért többet kapok, ugyanakkor a társadalombiztosítástól ugyanannyit.
Egészségügyi ellátásra jogosult az a személy, aki öregségi nyugdíjban részesül. Tehát itt is az van, hogy a befizetett összegtõl nem függ az általam igénybe vett szolgáltatás - ami véleményem szerint nem igazán versenysemleges. És ha figyelembe veszem, hogy a társadalomnak mintegy a felsõ egytizede van olyan helyzetben, hogy megengedheti magának az egyéb magánbiztosítási szolgáltatások igénybevételét - tehát megint csak a felsõ egytized -, akkor ez a rendelkezés nem azt jelenti-e vajon, hogy a szegényebbektõl a gazdagabbak felé csoportosít át a törvény jövedelmeket?
Azért mondtam ezt példátlannak, mert az elképzelhetõ, hogy a jövedelemkülönbségeket mérsékelni, csökkenteni kívánjuk - mondván, hogy a gazdaság dinamizálása ezt kívánja -, de ebben a csökkentésben odáig elmenni, hogy megforduljon az a jövedelmi transzfer, ami húszról hétre csökkenti, mérsékli a különbségeket, és a felülrõl lefelé folyamat helyett egy alulról felfelé folyamatot indítson el, nos, úgy hiszem, egy ilyen elõterjesztés támogatása egy népjóléti miniszter részérõl tényleg a világrekordok könyvébe való.
Módosító indítványaink ezen anomáliák rendezését fogják szolgálni. Természetesen e rendelkezésnek, a magánbiztosítók kedvezményeinek a törvénybõl való törlését fogjuk javasolni. Ugyanakkor azokat a megszorításokat, hogy a táppénz csak három nappal a munkaviszony megszûnése után kezdõdhet az eddigi 15 nap helyett, azt a megszorítást, hogy a nyugdíjas nem kap táppénzt, ha mellette munkát vállal és megbetegszik és a többit megpróbáljuk módosító indítványainkkal kiküszöbölni - nem sok reményt fûzve az utóbbiakhoz.
De az elsõvel kapcsolatban azért gondoljanak arra, hogy a társadalombiztosítás védelme a magánbiztosítókkal szemben egyáltalán nem baloldali kiváltság - mint ahogy ezt SZDSZ-es képviselõtársaim ilyenkor mondani szokták -, hisz' Bismarck, aki kitalálta, nem volt baloldali, az angol konzervatív kormány sem mondható annak, a Német Köztársaság kormánya és gyakorló politikusai ugyancsak nem, és mind-mind a társadalombiztosítás fenntartása, a magánbiztosítók nagyon limitált szolgáltatásainak igénybevétele mellett vannak. Ennek az a lényege, hogy a társadalombiztosítás feletti jövedelmekbõl tetszés szerint köthetõ ilyen biztosítás, de az oda kötelezõ befizetések helyett ilyen biztosítás ne legyen köthetõ.
Talán ebben az egy kérdésben - a versenysemlegességre, a kölcsönösségre tekintettel - a liberális képviselõk rokonszenvét, támogatását is meg tudom nyerni, a szociáldemokrata képviselõkét pedig a társadalmi szolidaritásra való hivatkozással ab ovo feltételezem. Ezért nem tartom teljesen reménytelennek a módosító indítványok majdani támogatását. Köszönöm szépen. (Taps az MDF padsoraiban.)