DR. BERNÁTH VARGA BALÁZS (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselõtársaim! Örülök, hogy ilyen családias hangulatban folyik a mai napirendhez kapcsolódó vita - vagy talán mondhatom: beszélgetés. Magam is az elõterjesztett T/438-as szám alatti elõterjesztéshez és az 1975. évi II. törvényhez mint alaptörvényhez kívánok néhány gondolatot elmondani azért, mert az alaptörvény módosítása eléggé szûkösre sikerült. Álláspontom szerint sokkal szélesebb körben kellett volna módosítani az alaptörvényt. Ez elvárás lenne, ezért az elõterjesztõ szíves figyelmébe ajánlom és tisztelettel kérem, hogy a kimaradt részeket utólag pótolja, és az esetleg szükséges javaslatait, módosításait nyújtsa be.
A jelenleg hatályos '75. évi II. törvény mint alaptörvény olyan - de nem bonyolult - szakmai átdolgozást igényel, hogy hatályát vesztve ne uralkodjon el óriási káosz a társadalombiztosítás területén. Ezért az újraszabályozás rendkívül fontos eleme a megalapozottság.
Az elmúlt négy év parlamenti munkája sem tette egyértelmûvé számunkra, hogy a jelenlegi szakmai háttér alkalmas-e a munka ellátására, illetve végrehajtására. A kockázat ellenére álláspontunk az, hogy a társadalombiztosítás teljes reformját mihamarabb meg kell kezdeni, de lépcsõzetesen, modulárisan szétszedve, de részletesen át- és kidolgozva és hatályba léptetve. A munkát elvi indíttatásból is meg kell tenni, az indokolt szabályozások egyszerûbbé, közérthetõbbé tétele érdekében. Az új társadalombiztosítási törvénynek adnia kellene egy pontos és garantált kiszámíthatóságot és garanciális biztonságot. A törvény ismert fejezetének átdolgozásához társadalmi konszenzuson alapuló központi instruálás és koherencia szükséges.
A koncepcionális vonal azért elmaradhatatlan, hiszen a célok behatárolásához az eszközigényt szinte fillérre pontosan kell kiszámítani. Az elsõ lépcsõben tehát el kell jutni abba a meghatározott körbe, hogy mi tartozik a társadalombiztosítás, mi a szociálpolitika, mi az egészségügy és mi a foglalkoztatáspolitika profiljába, és milyen tevékenység tartozik külön- külön - azaz nélkülözhetetlen a sokszor és régóta hangoztatott profiltisztítás.
Rendkívül rossz irányú elmozdulás az olyan lépés, amely a társadalombiztosítás jelenlegi biztosítási elvét - például a gyesnél - alanyi jogra akarja cserélni. Ez ugyanis sérti a biztosítotti idõt szerzetteket, illetve csak arra ösztönöz, hogy bejáratott biztosítási alapforrást veszítsen a társadalombiztosítás, és forrásalap nélkül létesüljön az állami költségvetésben egy új rovat, amelyhez értelemszerûen csak a biztosításban lévõk fognak egy új, kitalált adónemmel hozzájárulni.
Az új társadalombiztosítási törvény feltételezi továbbá az államháztartási törvény elõzetes létrehozását, mellyel egyben a jogi garancia vállalása is megtervezhetõ, vagyis az, hogy az állam mit fizet a Társadalombiztosítási Alapba. Egyöntetû vélemény, hogy a társadalombiztosításnak szigorúan, csak és kizárólagosan a vele biztosítotti jogviszonyban lévõk érdekeit kell védeni, és ehhez megfelelõ színvonalú szolgáltatást kell nyújtani. Csak a saját önkormányzat fogadható el. Az olyan állami beavatkozás, amely a Társadalombiztosítási Alapot érinti, csak akkor hajtható végre, ha egyben annak forráskihatása is rendezve van. A rendszer jelenleg is alkalmas a járulékkal lefedezett, illetve csak elismert idõ szétválasztására.
(18.00)
A társadalombiztosításnak nem lehet szociális és foglalkoztatási gondokat felvállalnia. A társadalombiztosítási önkormányzat eddigi munkája során is bebizonyította, hogy alkalmas és tekintélyparancsoló megnyilvánulásai védik a biztosítottak érdekeit, annak ellenére, hogy az ígért vagyoni juttatást nem kapta meg. Javítható lenne azonban az országos önkormányzatok, elnökségek munkája, ha a gyakorlatban támaszkodhatnának a társadalombiztosítás megyei testületeire, melyeket 1994. december 31-éig kellett létrehozni.
Ezzel kapcsolatosan meg kívánom jegyezni: ez a folyamat nehézkes, lassú és igazából senki által sem ösztönzött. Még annyi propagálást sem élvez, mint az önkéntes kölcsönös biztosítási pénztárak szervezése, amire az állami társadalombiztosítás mellett egyre nagyobb szükség lesz. Az is elõre látható, hogy az osztó-kirovó, egyben szociális elemeken nyugvó magyar társadalombiztosítás egyes elemeiben túlköltekezett az egyének javára, és a többéves szufficit sajnos deficitre váltott. Ennek megállítása nyilván nem népszerû feladat.
Ezen megállapítás ellenére vitatható a ma fizetett járulékok mértéke, és nem volt szerencsés megoldás a társadalombiztosítás ügyintézõi apparátusának szétválasztása.
Tisztelt Képviselõtársaim! Konkrétabb megállapításaim az alábbiak:
A jelenlegi járulék-folyószámla tartalmi és végrehajtási kérdéskörében - mint elõzõekben is említettem - nem volt szerencsés a társadalombiztosítás ügyintézõi apparátusának szétválasztása. A belsõ adminisztrációs nehézségek, a két biztosító pénztár közötti adatszolgáltatási kötelezettség nehézkes volta presztízsokokkal magyarázható, de ez a hangulat óhatatlanul is áttevõdik a befizetõkre.
A gyakori arrogancia nemcsak és kizárólagosan itt, hanem a társadalombiztosítás más területein is tapasztalható. Ebbõl kiindulva, újraszabályozásra érdemes idõpont a bevallások és befizetések határidejének tárgyhót követõ 15-ére történõ módosítása. Jogos elvárás a számlakivonatok munkáltatók felé történõ havi rendszeres megküldése. Törvénysértõ eljárás viszont a tõketartozások önhatalmú átrendezése, azaz az elõzõ havi tartozások tõkésítése. Jól különválaszthatóan kell kezelni a tõke- és egyéb tartozásokat.
A társadalombiztosítás végrehajtási jogait erõsíteni kellene a gyakorlatban, ami nem mond ellent annak, hogy pillanatnyilag likviditási nehézségekkel küzdõ, de régi, megbízható munkáltatók esetében méltányosabb és halasztott járulékbefizetési határidõ vagy átütemezés is elérhetõ legyen.
A társadalombiztosítási tartozás saját ügymenete által számított kintlévõségének behajtása illuzórikus. Lehetõséget kell adni egy adott állapotban a tõketartozások befizetésére, míg a számított kamatok elengedését mérlegelni lehet. Jóllehet ez az eljárásmód sérti a rendszeresen befizetõket, de a krónikus tartozóknál csak romlik az esély a járuléktartozás behajtására. Igazságtalan viszont, hogy ugyanolyan szankcióval sújtják például a banki átutalás késedelmessége miatt a munkáltatót, mint azt, aki hanyagság és egyéb okok miatt nem egy napot, hanem egy évet késik.
Az adósságkonszolidációnál nincsenek mérhetõ eredményeink, vélhetõen azért, mert a kedvezményezetti kör igen szûkre szabott. A társadalombiztosítási vagyont - a korábbi, még fellelhetõt - vissza kell adni a társadalombiztosításnak. Részleges kárpótlás sem kizárt - a már megállapított, háromszázmilliárd forint feletti -, hiszen a biztosítottak sérelmére elkövetett pazarlás elegendõ kárpótlási jogcím.
A vagyonban elsõsorban olyan tárgyakat látnánk szívesen, mint a szanatóriumok, egészségügyi ellátó egységek. Ezek adott esetben - nemcsak fogyasztási, hanem vállalkozási bevételekkel - részben önfenntartókká is válhatnának.
A szükséges jogszabály-módosítások vonatkozásában indokolt a törvényben a mérlegelési jogkör felülvizsgálata, annak a társadalombiztosítási demokratizmus intézményrendszerébe, testületeibe való behelyezése. Szükséges a szolgáltató apparátus - a biztosítottak igényei szerinti - kulturált és szakmai felkészítése.
A területi pénztárszervezések leálltak, az üzemi kifizetõhelyi ügyintézõk munkája nem nyer elismerést, és indokolatlan terheket ró fenntartójára. Például a Kiskunságban az átlagos kifizetõhely 140 fõs. A tényadatok szerint 3,84 százalékos járulékpluszt eredményez egy munkáltatói üzemi kifizetõhely fenntartása, azaz a tényleges 44 százalékos társadalombiztosítás már 47,84 százalékot jelent. Ugyanakkor azok a munkáltatók, akik nem tartanak fenn kifizetõhelyet, 3,84 százalékkal kisebb, azaz csak 40,16 százalékos járulékot fizetnek.
A jelenlegi társadalombiztosítási kifizetõhelyek költségtérítésének mértéke arcpirítóan kevés: a térségi átlagos tényadatokat figyelembe véve 874 forint, azaz havonta 400-1000 forint között mozog, mivel csak egyes társadalombiztosítási ellátásokra terjed ki.
Mindezeken túl valamennyi összesítõ nyomtatványhoz fizetés ellenében jut a kifizetõhely, és viseli még általános költségeiben az ajánlott postai küldemények kihatásait is - ugyanis sima levél elvesztése esetén a munkáltatónak a folytatólagos ódiumot is viselni kell.
További teher a munkáltatóra a tíznapos betegszabadság, amely átlagosan 7,9 százalékos többletjárulék kifizetésének felel meg. Így a tényleges, illetve a kifizetõhely és a betegszabadság miatt felmerülõ költségek mértéke - a 44 plusz 3,84-hoz hozzáadom a 7,9 százalékot - 55,74 százalékos havi társadalombiztosítási járuléknak felel meg.
A harmincnapos táppénz átvétele a most fennálló táppénz- és betegszabadság 1993. évi 54,3 százalékos tényarányát vélhetõen 80 százalék fölé emeli, ami már elviselhetetlen, illetve a kedvezõbb és felderítetlen munkavállalás elterjedésére hat.
Meg kívánom jegyezni, hogy a társadalombiztosítás hatékonyabb ellenõrzései különösen az újonnan alakult és gyorsan megszûnt kft.-knél, a társasági szférában lennének indokoltak. Nem támogatjuk, illetve nem etikus a járulékfizetés a napi 2500 forint felett, a tisztségviselõk díjazása után, a tíz nap betegszabadság után és általában minden olyan jogcímen kifizetett összegnél, ami után nincs ellátás.
Az állam által elõírt szolgálati idõk után az állami költségvetésbõl kell kompenzálni a járulékot például gyes és gyed esetében, míg a munkanélküliek ellátásánál a szolidaritási alapot terheli a befizetés. Az anyasági ellátások egyben az alanyi jogon járó biztosítással egyenlõk. A gyesre való jogosultság csak biztosítási jogviszony alapján képzelhetõ el.
(18.10)
A gyed nem szorul változtatásra, s ugyancsak nem indokolt a gyermekgondozási segély idõtartamának csökkentése, azonban összegét a mindenkori minimálbérhez kellene igazítani. A családi pótlék összegét differenciáltan kellene megállapítani; például egy gyermek után nem járna családi pótlék, csak az egyedülállónak; a kétgyermekes családokét változatlanul kellene hagyni; míg a többgyermekesek között szét kellene osztani azt az összeget, ami az egygyermekesek után esetleg megmarad.
A nyugdíjjal kapcsolatosan: az özvegyi járadékot indítványozom felülvizsgálni, ugyanis az az özvegy, akinek házastársa járadékosként hal el és a saját jogú ellátása meghaladja a minimumnyugdíj összegét, nem jogosult házastársa után özvegyi kiegészítésre. Kifogásolható továbbá az, hogy a nyugdíj összegének kiszámításánál miért vonják le a személyi jövedelemadót. Javítani szükséges és csökkenteni indokolt a nyugdíj-megállapítás idejét, amely a gyakorlatban lassan a négyhónapos átlagot is meghaladja. Konkrét javaslatként fogalmazódik meg, hogy az a dolgozó nõ, aki 30-35 évi munkaviszonnyal rendelkezik, és betöltötte az ötvenedik évet, elmehessen nyugdíjba.
A táppénzzel kapcsolatosan: elképzelhetõ lenne az elsõ idõszakon belül 30 napig csak 50 százalékos és alapbérre visszaosztott táppénzmérték fõleg akkor, ha ez 1995. január 1-jétõl munkáltatói teher lesz. Indokolt lenne a háromnapos, orvosi igazolás nélküli betegszabadság megszüntetése.
A kivételes nyugellátásoknak az érdekvédelmi szférába történõ visszahelyezését javaslom, egyben a mérlegelési jogkörök átrendezését és a jelenlegi szabályok szigorítási mértékeinek a csökkentését. Az évenkénti nyugdíjemelések rendszerérõl az a véleményem, hogy a már megállapított ellátások évi kétszeri emelésén túl annak utólagos és visszamenõleges hatályú kifizetése és kiszámítása sérti a nyugdíjasok érdekeit, s emellett intrikus is részükre.
Tisztában vagyunk vele, hogy az általunk felvázolt javaslatok, elvárások még kiegészülnek, azonban jelenleg kevés esélyt látunk egy gyökeres nyugdíjreformra; támogatnánk viszont egy rugalmas nyugdíjrendszer bevezetését.
Tisztelt Képviselõtársaim! Idõközben megkeresett bennünket az Ipartestületek Országos Szövetsége, amely kérte a kisgazda frakciót, hogy az egyéni vállalkozók legkisebb járulékalapja a minimális bér teljes összege legyen, s hogy fõfoglalkozásban egyéni vállalkozói tevékenységet kezdõk a kezdés évére ugyancsak a minimális bér teljes összege után fizessenek járulékot. Az ismert törvényjavaslat ide vonatkozó rendelkezése azt jelenti, hogy az egyéni vállalkozó járuléka az eddigi havi 2960 forint helyett havi 5600 forintra emelkedne, vagyis az évi 126 ezer forint alatti adóköteles jövedelmeket évi 68 040 forint járulék terhelné, amelyet munkáltató hiányában egyedül az egyéni vállalkozóknak kellene viselniük. Az Iposz álláspontja is az - melyet magam is osztok -, hogy a jelenlegi rendelkezés továbbra is maradjon hatályban, és az egyéni vállalkozók legkisebb járulékalapja a minden naptári év elsõ napján érvényes minimálbér 60 százalékának az 54 százaléka legyen.
A jelenlegi jogi konstrukció alapján minden külön intézkedés nélkül kizárólag e körben a havi járulék 2960 forintról 3402 forintra emelkedik. Félõ, hogy ez is meghaladja a tûrõképesség határát, visszaadják iparjogosítványukat, vállalkozói igazolványukat az érintettek, hisz nem tudják megszerezni a nyugdíjjogosultságot, a munkanélküli ellátórendszerbõl ki vannak zárva, végsõ soron a szükségleteket figyelembe venni már nem tudó szociális ellátórendszer felé sodródnának. Évek óta folytatott megfigyeléseink szerint, a kezdõ vállalkozók szinte kizárólag a munkanélküliek ellátásából kikerült kényszervállalkozók.
A törvényjavaslat még egy részkérdésével kívánok foglalkozni. 1992-ben a szakszövetkezeti tagok korábbi járadékfizetését - nyugdíjalapjuk megszerzésének a lehetõségét - egy törvénymódosítás eltörölte, s ezzel egyidejûleg nem rendelkezett arról, hogy a befizetett járulékaikat miért nem kapják vissza, vagy e járulék alapján miért nem számolják el tagsági viszonyként a megváltott éveiket. Hiányolom ezt ebbõl a törvénybõl, bár e törvényjavaslathoz nem kerülhetett becsatolásra, mert a törvénybõl 1992 februári hatállyal egyértelmûen kikerült. Ezúton hívom fel az elõterjesztõ szíves figyelmét, hogy az országosan is mintegy 3000-3500 fõt érintõ rendezetlen jogi és anyagi vagy társadalombiztosítási helyzetet utólag vizsgálja felül, és e tekintetben ezt a törvénymódosítást szíveskedjen kiegészíteni. Köszönöm a türelmüket. (Szórványos taps a jobb oldalon.)