DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF): Köszönöm szépen a szót, tisztelt elnök asszony. Tisztelt Képviselõtársak! Szeretném megköszönni a külügyminiszter úr tájékoztatását is. Értem ezt a logikai sorrendet, amit õ vázolt, ezért is köszönöm meg a tájékoztatást. Én sem hiszem, hogy ugyanarról a beszélgetésrõl két eltérõ emlékeztetõ készülhetne, tehát itt nyilván a már elnézést kérek esete nem fordulhat elõ, tehát hogy ki kér kitõl bocsánatot. De olyan komoly kérdésrõl van szó, hogy nem ironizálni szeretnék. Csak azt szeretném mondani, hogy az én értelmezésem szerint sem egy szóbeli megállapodás, sem pedig egy arról készült emlékeztetõ nem lehet nemzetközi jogforrás, tehát nem jelenthet garanciákat, következésképpen egy parlamenti döntés, aminél komolyabbat én demokráciában nem ismerek, egy parlamenti döntés nem lehet elõföltétele annak, hogy utólag teljesüljön egy szóbeli megállapodás politikai tartalma.
Tehát én tudtam követni külügyminiszter úr logikáját, és meg is értem ezt a dolgot, csak nem tudok szabadulni annak a gondolatától, hogy most, amikor már annyi hét, annyi nyilatkozat, annyi sok-sok álláspont és módosító indítvány után tényleg úgy látszik, amit több kormánypárti képviselõtársam is kívánatosnak tartott velem együtt, hogy nemhogy az indulatok nincsenek már jelen, hanem a politikai fölhangok, vagy olyan-olyan dolgok, amelyek beterítenék ezt a kérdést, egyszerûen annak a gátját jelentve, hogy elõbbre jussunk, ezek már nincsenek jelen, és ezért tudom én is ilyen nyugodtan mondani, hogy az a kérdés, hogy egy diplomáciai csatorna hogyan mûködik nyilván két miniszterelnök, két kormányfõ között a külügyminisztériumok segítségével, az emlékeztetõ mikorra készült el, hogyan, ez korrekt, és így is van.
(19.10)
A legnagyobb gondom az, hogy a parlamenti döntés képezi egy utólag érvényessé váló megállapodás elõfeltételét, és - ha jól értettem - nem az a helyzet, hogy itt egy konkrét dolog van. Én nem vagyok papírmániás, tehát nem arról van szó, hogy ide a papírt, és akkor hiszek neki - hiszen hány hazugságot láttunk már ékes szavakkal leírva, papírra vetve?! -, hanem az volna az illendõ, hogy két kormányfõ kormányaik, nota bene parlamentjeik döntésével rendelkezve tárgyaljon, és nem utólag hoznának ismét lehetetlen döntési helyzetbe egy parlamentet.
Az én logikám tehát ennyiben fordított - tiszteletben tartva és megértve természetesen miniszter úr álláspontját.
Azzal szeretném befejezni, amivel kezdtem: az én érzéseim, véleményem szerint egy szóbeli megállapodás és egy arról készült emlékeztetõ nem hiteles, különösebben nem kötelezõ a nemzetközi gyakorlatban. Köszönöm szépen.