LÁNYI ZSOLT (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Azok a magyar állampolgárok, akik e század elején születtek, abba a helyzetbe kerültek, hogy két világháborúban is feláldozhatták életüket és hullathatták a vérüket.
A társadalom már kezdettõl fogva elismerte a háborús hõsök érdemeit és törvényi szinten szabályozta a hadigondozást. A hadigondozásról szóló 1933. évi VII. törvény egészen 1994-ig hatályban volt, de annak rendelkezéseit alacsonyabb szintû jogszabályok többször módosították, s 1945 után - politikai okoknál fogva - jogosultak ezreitõl megvonták a rokkantsági ellátmányt. A rendszerváltást követõen az 1994. évi XLV. törvény átfogóan kívánta rendezni a hadigondozottak kérdését. A törvény 10. § (1) bekezdése azonban az egyösszegû kártérítést csak azoknak a jogosultaknak a részére biztosította, akiknek 1949 elõtt megállapított hadigondozási ellátását 1949 után szüntették meg, és azt igazolni tudják.
Ez az intézkedés diszkriminatív és azt a gondolkodást sugallja, hogy a háborúban részt vett katonák háborús bûnösök. A rendelkezés folytán olyan abszurd helyzet állt elõ, hogy azonos idõben megsebesült bajtársak közül az egyik megkapta az egyösszegû kártérítést, míg a másik nem. Most, amikor a II. magyar hadsereg doni katasztrófájának 50. évfordulóját méltóképpen és szégyenkezés nélkül ünnepelhetjük, itt volna az ideje, hogy a háborúban elesett vagy megsebesült magyar katonák igazságos és egyenlõ kárpótlásban részesüljenek.
Kérdéseim a miniszter úrhoz:
1. Hogyan kerülhetett bele a hadigondozási törvénybe az alkotmányban is biztosított jogegyenlõséget sértõ 1949. január 1-jei dátum, mely megosztja s egymással szembefordítja a volt hadifoglyokat?
2. Elismeri-e, hogy végképp szakítani kell azzal a gondolkodásmóddal, mely szerint minden volt katona bûnös?
3. Mit kíván tenni annak érdekében, hogy az igazságtalan törvény módosítása megtörténjen, és a háborúban elesett, valamint megrokkant hõsök egyenlõ és igazságos kárpótlást kapjanak?
Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)