DR. FARKAS GABRIELLA (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Kezdetben nem akartam ezzel a törvénytervezettel magam is foglalkozni, mégis egy újdonság arra késztetett, hogy megszólaljak. Ez az újdonság pedig a leendõ pénzügyminiszter úr 25 pontja.
Bokros Lajos 25 pontos programjában a II. fejezet 3. pontjában már nagyon érdekes dolgot mond. Ma az újonnan elkészült privatizációs törvény egyik kulcseleme az ÁV Rt., az ÁVÜ és a KEVSZ összevonására tett javaslat. Ez egyáltalán nem termékeny megközelítés. Leszámítva azt a kárt, ami szervezeti változás esetén a privatizáció újabb egy évre történõ leállásából, valamint az átszervezés költségeibõl fakad, abból érdemes kiindulni, hogy milyen természetû és milyen mértékû vagyon felett rendelkeznek a szóban forgó szervezetek.
Furcsának érzem, hogy nagyon-nagyon hosszú ideje készülünk ennek a törvénynek a megszületésére, vitájára. Elkészültek módosító indítványok. Aztán jönni fog valaki, akinek tisztébõl adódó joga lesz, hogy egészen mást tegyen, mert mások az elképzelései. Én nagyon izgatottan várom - és sokan várjuk nagyon izgatottan -, hogy mi lesz ebbõl. Elszenvedi ez a törvény azokat a módosításokat, amelyeket sokan megcéloztak, vagy még újabbakat fog elszenvedni, mert Bokros Lajos leendõ pénzügyminiszter úr az elképzelései irányába fogja ezt a törvényt elmozdítani? Vagy annyira sok lesz már ez az elszenvednivaló, hogy egy egész másikat kell majd csinálni.
Mindenesetre, ha csak azt nézem meg, melyek voltak a most már hónapok óta hivatalban lévõ kormány stratégiai elképzelései a privatizációt illetõen, már nem ismerünk rá ezekre a stratégiai célokra, ha megnézzük a törvénytervezetet.
Nagyon fontos célként fogalmazódott meg, és helyes célként, hogy gyorsítani kell a privatizációt. Ennek a gyorsításnak ellene hat az elõbb már említett szervezeti változás. Tehát ha a törvénnyel most megváltoztatjuk a privatizáció állami szervezetét - igaza van Bokros Lajosnak -, akkor nem gyorsítani fogjuk a privatizációt, hanem jó egy évre valóban lelassítjuk. No, természetesen nem ez az egyetlen dolog, ami ezt a privatizációt lassítja, hiszen amióta ez a törvény készülget, azóta nemcsak hogy lassult a privatizáció: meg is állt.
Stratégiai cél volt a munkahelyek védelme és az a tõkeinjekció, amelyet a magánosítástól vártunk a magyar gazdaságban. Szeretnék azonban föltenni egy kérdést: el tudjuk-e ezt a két célt érni akkor, ha fenntartjuk azt az elképzelést, amelyet az 1995-ös költségvetés megfogalmaz, azaz hogy 150 milliárd forint a privatizációs bevétel-elõirányzat? Ha nekünk ebben az évben ilyen gyorsan, egy év alatt - már egy év se, ami hátravan - el kell érni ezt a bevételt, és ha visszatekintünk, az eddigi években összesen ennél nem sokkal több bevételt értünk el, ha ezt a bevételt el kell érni, akkor képesek leszünk-e napi érdekeket, ezt a bevételt, háttérbe szorítani stratégiai célok érdekében? Én azt hiszem, nemigen.
Most néhány szót a törvényjavaslatról, abban a tudatban, hogy én bízom benne, ebbõl valami más lesz késõbb. A javaslat hoz néhány változtatást. De ezek egyike se olyan, amelyet ne lehetne használni a hatályos törvény keretei között. Gondolok itt a javaslatban felsorolt privatizációs technikákra. Nincs szükség ehhez új törvényre, ha tényleg az lenne a cél, hogy a magánosítás folyamatát gyorsítsuk. Nagyon sok ellentmondás szövi át ezt a törvénytervezetet. Láttam a módosító indítványokat, többen is észrevettük ezt, a módosító indítványok ezeknek a feloldását célozzák, ezért csak érintem õket.
A törvénytervezet többször is beszél a befektetõk esélyegyenlõségérõl. Szólam, kérem. Szólam akkor, amikor egyébként tudjuk, hogy más helyütt éppen az esélyegyenlõtlenséget teremti meg a javaslat.
Érdekes ellentmondás az, amelyik úgy szól, hogy a szerzõdéskötési kötelezettség az ÁPV Rt.-t a legkedvezõbb ajánlattevõvel szemben terheli. Ahol azonban az egyszerûsített privatizációt részletezi a fejezet, ott azt mondja, az ÁPV Rt. megtilthatja a legkedvezõbb ajánlattevõvel kötendõ szerzõdést.
Nagyon súlyosnak érzem, hogy egyáltalán nem tisztázottak a döntési kompetenciák. Nem épülnek egymásra, nem határolódtak el pontosan, és ez nagyon sok rossz ízû dologra fog alkalmat adni, mint ahogy már a közelmúltban elõ is fordult.
A kormány, a miniszterelnök magához vonhatja a magánosítási konkrét ügyet. A privatizációt felügyelõ tárca nélküli miniszternek lesznek jogosítványai. Egyébként az ÁPV Rt. igazgatótanácsa rendelkezik általában döntési jogosultsággal.
De van még egy érdekesség is ebben a döntésikompetencia-körben: akkor, amikor a melléklet meghatározza, melyek azok a vagyonok, amelyek a tartós állami vagyon körében maradnak, azt is mondja a törvényjavaslat, hogy a hányadot meghaladó állami részesedés privatizációs ütemét és mértékét a mellékletben megjelölt ágazati miniszter dönti el. Itt az ÁPV Rt. feladata csak a végrehajtás.
(16.30)
Nem részletezem az összeférhetetlenségre, a szerzõdések teljesítésének garanciális szabályaira vonatkozó kifogásokat. Nem sorolom fel, mit kellene tenni még az ellenõrizhetõség terén azért, hogy minden konkrét ügyben megfogható és látható legyen a folyamat. Erre irányulnak a módosító indítványok.
Engedjék meg, hogy röviden néhány szót ejtsek az agrárágazatról, ami szívügyem, és amellyel kapcsolatban aggályaim vannak a törvénytervezetet illetõen. Nem érzek arra biztosítékot a törvényben, nem érzem annak a mozgásterét, hogy a mezõgazdasági vagyon a lehetõ legjobb kezekbe kerülve élje át a tulajdonos- és szerkezetváltás nem is olyan nagyon rövid idõszakát. Arra gondolok itt, hogy - az eredeti jogalkotói szándék szerint - a kárpótlásijegy- tulajdonosok az élelmiszeripar tulajdonszerzõi legyenek. A törvényjavaslatban erre nincs igazi lehetõség.
De a fontosabb, amirõl szeretnék szót ejteni, és aminek az érdekében módosító indítványt is elõ fogok még terjeszteni, az pedig a többségi állami tulajdon hosszabb távon való fenntartása a 24 gazdaságot illetõen. A törvényjavaslat melléklete szerint a szándék most az, hogy 13 gazdaságra terjedjen ki ez a kör, de ez a 13 nem is mind annak az eredeti 24-nek a része. Tehát nem mondhatjuk azt, hogy fele az eredetileg célzottnak.
Miért mondom, hogy hibás lenne az a döntés, ha kivonnánk ebbõl a körbõl sok gazdaságot? Két okból. Egyrészt azért, mert nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy legyenek olyan gazdaságok, ahol a genetikai alapok megfelelõ szinten való megõrzése történik, és ezek olyan gazdaságok legyenek, amelyek az elmúlt idõszakban bizonyították életképességüket, fejlõdési készségüket. Jelenleg indokolatlan volna kivonni ezeket ebbõl a körbõl. Egyrészt indokolatlan volna a biológiai alapok védelme érdekében, de még egy nagyon fontos okból. Akkor, amikor a mezõgazdaság, ahogyan az egész magyar nemzetgazdaság a változás idõszakát szenvedi el, szükség van olyan stabil pontokra, amelyek az ország egy-egy tájegységén be tudják tölteni az integrátor szerepét ebben az átmeneti idõszakban.
S ha valakiben az az aggály merülne fel, hölgyeim és uraim, hogy akkor itt csökkenne a privatizációs bevétel, akkor engedjék meg, hogy befejezésül nagyon röviden elmondjam: nemigen csökkenne. Ha megnézik a tervezet mellékletét, láthatják, hogy a többségi állami tulajdonban maradó gazdaságoknál 75 százalékos az állam tulajdonrészesedése. Ez a cél a tervezetben. Az eredeti minisztertanácsi rendelet szerinti megosztásban - tehát amikor 24 gazdaságra terjedt ez ki - az volt a cél, hogy 50 százalék plusz 1 szavazat legyen. Ha a 75 százalék helyett az eredeti kört megtartva 50 százalék plusz egyet céloznánk meg, akkor nem csökkenne ez a tulajdoni arány. Azt hiszem, az egész magyar mezõgazdaság, de a nemzetgazdaság érdeke is azt kívánná, hogy ez így történjék.
Végezetül: nehezen tudok hinni abban a felsoroltak miatt, hogy a magánosítás, a privatizációs folyamat be tudja tölteni azt a szerepet, amelyet a rendszerváltozás folyamatában szántunk neki. Azt ugyanis, hogy külföldi befektetõt vonzzon a gazdaság élénkítésére, egyúttal teremtse meg a magyar kis- és középtulajdonosi réteget, és segítse elõ a polgárosodást. Ez a törvény így nem alkalmas erre. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)