GÖNDÖR ISTVÁN, a gazdasági bizottság elõadója: Tisztelt Ház! A gazdasági bizottság 1995. február 15-ei ülésén megvitatta a környezet védelmérõl szóló T/196. számú törvényjavaslatot, és a lezajlott vita után általános vitára alkalmasnak találta. Bizottságunk szükségesnek tartotta, hogy a vita lényegét szóban ismertessük a tisztelt Házzal.
A törvény a környezet tartós megõrzését, az ember és környezete harmonikus kapcsolatának kialakítását, a környezet elemeinek és folyamatainak védelmét, a környezetmegõrzõ fejlõdés biztosítását, a nemzetközileg elfogadott fenntartó, harmonikus fejlõdés megvalósítását tûzi ki célul. A tervezet kerettörvény jellege garancia arra, hogy jogrendszerünk egészére hatást gyakoroljon. Szükséges, hogy életbelépését kövessék a részletszabályozást tartalmazó jogszabályok, illetve módosítások - úgy, ahogy azt miniszter úr az expozéjában elmondta.
Egy példával élve: e törzsbõl kellene kinõni a többi környezetvédelmi jogszabálynak. Meggyõzõdésünk, hogy a meglévõ gazdasági-társadalmi rendszerben kész törvény nem alkotható, mindössze azt tehetjük, hogy relatíve jót keresve bízunk abban, hogy a törvény katalizátora lehet a fenntartható fejlõdés irányába mutató változásoknak. Ha ezek a változások nem indulnak el idejében, a törvény csupán egy hatás nélküli deklaráció marad. A törvény ösztönözhet az anyag- és energiatakarékosságra, a technológiai fejlesztésre, összességében a gazdaság hatákonyságnövekedéséhez vezethet. Megteremti a lehetõségét a közgazdasági eszközök szélesebb körû alkalmazásának a környezetvédelemben.
Környezet-ügyben csak a kis lépések politikáját lehet folytatni, viszont ezeket a kis lépéseket gyors egymásutánban kell megtenni. Gazdaságunk jelenlegi állapotában sok vállalat küzd a túlélés problémájával, és helyzete nem teszi lehetõvé a jelentõs beruházásokat, amelyek környezeti szempontból elfogadhatóvá tennék tevékenységét.
Amikor környezetvédelmi törvény realitását vizsgáljuk, ezt a hazai feltételrendszerünkben kell megítélnünk, s ebben figyelemmel kell lennünk az országunkon belüli regionális és ágazati eltérésekre is. A hosszú távú fenntarthatóság és a rövid távú túlélés közötti ellentmondás régiónkban szinte feloldhatatlan. Csak úgy tudunk sikert elérni, ha a végrehajtásban érdekeltté tesszük a vállalati szektort, a vállalkozói szektort, a civil társadalmat, az állami bürokráciát és a politikai szférát.
(10.10)
Szükségszerû számunkra, hogy a környezetvédelmet is gazdaságosan csináljuk, és kihasználjuk a szabályozott piac lehetõségeit.
A gazdasági feltételrendszert és a becsülhetõ fejlesztési célú ráfordításokat, valamint a környezet állapotában megkövetelhetõ változások összhangját nehezen lehet érvényesíteni a következõ középtávú idõszakban. Valószínû, hogy a kormányzati és társadalmi szervek konszenzusa alapján kialakított stratégiai prioritásrendszer segítségével lehet csak valamelyest kielégítõ megoldást elérni.
A törvény céljait csak akkor érheti el, ha a törvénytõl a hatásviselõkig járható az út. A döntés a költség-haszon, illetve az elõny-hátrány alapos elemzésére kell, hogy épüljön. Meggyõzõdésünk, hogy ez a törvénytervezet az európai konformitás irányába ható követelményrendszert fogalmaz meg, és a napi kényszerlépések között a kompromisszumkeresés ügyét fogja jelenteni. Ez pillanatnyilag a törvényben nem tükrözõdik, de bízunk abban, hogy a mindennapi életben sokkal inkább tükrözõdni fog.
A törvény végrehajtása során a jóindulat és a lehetõségek kompromisszumát kell keresni. Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a bal oldalon.)