DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Alelnök Asszony! Kedves Képviselõtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Azt hiszem, hogy a környezetvédelem gondolata, maga a környezet védelme, az emberi élet, a környezet védelme egy kicsit olyan, mint a bûnre vezetõ alkalom elkerülése. Naponta ki vagyunk téve ezernyi kísértésnek, és a fogyasztói társadalom még inkább, kollektíve ki van téve ezeknek a kísértéseknek. Tehát feltétlenül el kell kerülni azokat a bûnre vezetõ alkalmakat - és azt hiszem, ezt nem árt egy társadalomban törvényesen is szabályozni.
Baráth Etele elnök úr az expozéban utalt arra: a bizottságban fölvetõdött annak a gondolata - és ezt miniszter úr megerõsítette, más képviselõtársam újra aláhúzta -, hogy lehetõség szerint egy nemzeti környezetvédelmi törvénynek, egy alaptörvénynek kell létrejönnie, mégpedig - ahogy azt a parlamentben az elmúlt idõben szoktuk volt mondani - hatpárti konszenzussal. Bevallom, az az ellenzéki képviselõ a környezetvédelmi bizottságban, aki ezt felvetette, én voltam, és nem azért, mert meg szerettem volna terhelni egyébként is súlyosan terhelt munkarendünket, vagy újabb bizottságok, albizottságok és munkacsoportok létrehozásának mániájába estem volna. Ellenkezõleg, azért gondoltam ennek a gondolatnak a felvetésére, mert akármilyen ez a törvény ebben a formában és ezzel a tartalommal, mindenképpen szükséges, hogy a társadalom ne csak magáévá tegye, mint egy törvényt, amelyet szankcionálni fognak vele szemben, ha a bûnre vezetõ alkalmat nem kerüli el, hanem egy értékszemléleti változáshoz is hozzájáruljunk. Ennek pedig igazán az ad törvényhozási súlyt, ha e mögött a parlamentet alkotó mind a hat párt ott van.
Ezt a hatpártiságot - mint említettem - nem valami önagyonterhelõ, önagyonülésezõ gondolatsornak és szakmai vitának szántam - ezt miniszter úr megerõsítette -, hanem olyan javaslatokat kell e folyamat során a törvény mögé állítanunk, amelyek ezt a törvényt - amely a folyamatosság törvénye is - megerõsítik. Magam ugyanis egyrészt természetesen támogatom azt a gondolatot, hogy minél több pozitív, jó módosító javaslattal erõsítsük ezt a törvényt, ugyanakkor, ha a kormány presztízsét rongálni akarnám, azt komolyan felvetettem volna, hogy vonja vissza a kormány ezt a törvényjavaslatot. Ezt azonban nem tettem, hiszen ha már elõttünk van, akkor ne lökjük vissza az államigazgatási egyeztetés pörgettyûjébe, ne lökjük vissza azok közé a presztízsharcok közé, tárcaellenérdekek közé, amelyek ellenére egy rendkívül hosszas és alapos egyeztetés során végre, ebben a formában, úgy-ahogy elõttünk van, itt lehet, hanem tegyük meg a magunkét.
Azzal viszont nyilván számolnunk kell, hogy a kormányban és a kormányzati munka egészében megjelennek nemcsak politikai szempontok, hanem olyanfajta ágazati lobbyérdekek is, amelyeknek visszaszorítására egyelõre ebben a törvényben, majd pedig - ahogy miniszter úr fogalmazta - szõlõfürtszerûen, az ezt a keretrendszert kitöltõ további törvényekben nagyon radikálisan föl kell lépni. Hiszen a környezetvédelemrõl Magyarországon mindenki rendkívül szépen és hosszan tud szólni, azonban a valódi érvényesítés, a környezet védelmének valódi érvényesítése rengeteg ellenérdekeltségbe, érdekbe ütközik, ezt pedig csak jól körülhatárolt és mások által is betartatott törvényekkel lehet visszaszorítani.
Azért mondtam, hogy a folyamatosság törvénye is ez, hiszen az elõzõ idõszakban készült, miniszter úr utalt is Gyurkó János volt miniszter úr, illetve Tarján Lászlóné államtitkár asszony e törvény elõkészítésében játszott szerepére. Õk voltak azok, akik ugyanazt felismerték, amit a mostani kormány, hogy lemaradásban vagyunk, és a környezet védelme, a természet védelme érdekében legalább egy ilyen kerettörvényt kell létrehoznunk, ezt a lökést meg kell adnunk.
Tehát akkor is szükség van erre, ha nem mindenben vagyunk elégedettek. Ott, ahol a szociális kérdések és a gazdaság állapota kedvezõbb - Nyugat-Európában, Európa boldogabbik felében - és bizonyos környezetkárosító folyamatok már elõbb megjelentek, egyrészt egy nagyobb polgári demokratikus múltnak is köszönhetõen, megjelentek már a környezetvédelem hatékony szervezetei is. Nálunk viszont ezen a területen még súlyos lemaradások vannak.
Nyugaton ugyanis felismerték, hogy a fejlõdés csak olyan lehet, amelynek keretében a feltételek a következõ nemzedékek számára is fennmaradnak, vagyis többen utaltak a fenntartható fejlõdés elvére, ami két dolgot takar. Egyrészt azt, hogy a fejlõdés valóban fenntartható, másrészt pedig, hogy a fenntarthatóság alapfeltétele a túlfogyasztás és a kommercializálódás visszafogása. Ez pedig nemcsak piaci kérdés, nemcsak árrendszer kérdése, nemcsak adózás, gazdasági törvények kérdése, hanem mindenekelõtt a mentalitás reformját, a szemléletnek, az értékszemléletnek a megváltoztatását feltételezi.
Száraz leszek és unalmas, mert nem általában a környezetvédelemrõl szeretnék beszélni, hanem majd konkrétan az egyes fejezetekhez, akár jegyzetelhetõ észrevételeket is szeretnék tenni. A '76. évi II. törvényrõl nem szólok - ezt mások is mellõzték. Azt azonban - másokkal együtt - szeretném megerõsíteni, hogy beavatkozásra és megelõzésre szolgáló törvényjavaslat ez, nem pedig elsõsorban szankcionálásra - az a második lépés. Szükség van benne új felelõsségi rendszerre, stratégiai tervezésre, az információs szabadság és a társadalmi részvétel rögzítésére, valamint - ez az a pont vagy csomag, ahol jeleztem, hogy számos ellenérdekeltség lehet - a környezetvédelem gazdaságba való integrálására.
Ugyanakkor erre az új törvényre azért is szükség van, mert egy másik gazdaságot szeretnénk mûködtetni, nem pedig egy olyan gazdaságot folytatni, amelynek a pusztító feltételei között vagy azok hatásának mérséklésére született meg az a bizonyos '76-os, ma már teljesen korszerûtlen törvény.
Mire jó ez a törvénytervezet? Valójában ez a legfontosabb kérdés, hiszen a sokadik változat után most már az az alapkérdés, hogy hogyan lehet a gyakorlatba átültetni ezeket a gondolatokat - és én ebben látom a fõ érdemét, hogy idáig eljutottunk.
Nem térek ki a kódex- vagy kerettörvény-jellegre sem, hiszen ezt itt most már mindenki - összhangban az alapgondolatokkal - kerettörvénynek fogja fel. Ennek örülünk, mert a részletes szabályozás, az agyonrészletezett szabályozás veszélyeit elkerüli, ugyanakkor még szomorúbbak lennénk, mint a hibák fölsorolásánál, ha a kerettörvény valóban keret volna és egy deklaratív, "ilyen törvényünk is van" jellegû alakzat maradt volna vagy maradna. Ez a törvény ilyen fajta kerettörvény egyelõre, megcsinálható késõbb, de ez így önmagában nem old meg sokat.
Arra a kérdésre, hogy megoldja-e a környezetvédelem terén szükséges koncepcióváltást - átolvasva a több mint száz oldalas tervezetet -, sajnos azt kell mondani, hogy nem. A törvényjavaslatban felsorolt tizenhat és a fel nem sorolt két törvény közül pedig eddig még csak három született meg, ami további nyomás ránk, törvényhozókra, illetõleg a kormányzat felé részünkrõl gyakorolt nyomás, hogy ezek a törvények, legalább kezdeményezés formájában minél elõbb elénk kerülhessenek.
Külön kérdés továbbá, hogy a meg nem született tizenöt törvény és a végrehajtáshoz szükséges tizenhét kormányrendelet, illetve miniszteri rendelet mikorra készül el. Itt a nehézséget az adja, hogy ezek a törvények, illetve rendeletek már igazán húsbavágóak lesznek, mert itt már nem elég elvekrõl és ideákról beszélni, nem elég mindenféle szemléleti, megközelítésbeli és módszertani, nyugat-európai kérdést és szabályt idehozni, hanem korrekt, egyenes és határozott szabályoknak kell lenniük. Ezek azok, amelyekre utaltam - már másodszor megerõsítem -, amelyek valódi érdekeket fognak sérteni. Az a kérdés, hogy az Országgyûlés milyen szakmai részletességgel, a bizottságok milyen megalapozottsággal, a kormányzat pedig mennyire a sarkára állva lesz képes majd ezeket a - reményeink szerint határozott - törvényeket keményen be is tartatni.
Tehát a törvénytervezet önmagában kevés, mégis a továbblépés feltételeit teremti meg. Az elfogadás lényeges feltétele - ezt mondom én, aki másokkal együtt megszavaztam az általános vitára bocsátást, hiszen nem az az érdekünk, hogy aprólékos részletezésekkel gátat vessünk, hanem hogy segítsük a Ház munkáját az elfogadás irányába -, hogy a felsorolt kapcsolódó törvények beterjesztéséhez - lehet, hogy külön országgyûlési határozati javaslatba foglalva vagy határozatba emelve - határidõket is kell rendelni. Tehát a számla egyik oldalán vannak a felsorolt, szükséges törvények és a vonal másik oldalán mindegyikhez egy-egy dátumot is kell rendelnünk önmagunk sürgetésére, de mindenképpen a garanciális elemek beépítésére, mint ahogy a részletszabályokat tartalmazó kormány- és miniszteri rendeletek megszületését is idõponthoz kell kötni.
Hogy mennyire fontos ez, azt az is bizonyítja: persze, hogy utal a törvény az alkotmány 18. §-ára, miszerint a Magyar Köztársaság elismeri és érvényesíti mindenki jogát az egészséges környezethez - ez azonban a preambulumban már csak célként kerül meghatározásra.
(11.10)
Tehát míg alkotmányban rögzített jog, itt célként, elérendõ vágyként jelenik meg. Ezért is fontos, hogy ez ne a vágyak törvénye legyen és ne a holnapután törvénye legyen hanem lehetõleg már a holnapé és a még elõbbre hozható idõé.
Tehát ez a megfogalmazás véleményem szerint egy kicsit legömbölyíti az alkotmányban foglaltak sarkosságát. A törvénytervezet egészének arányait nézve azt is mondhatjuk, hogy ez már csak a környezetvédelemhez való jog puszta említése - ami adott esetben visszalépésnek is tûnhet: ott van, természetesen, de nem ez az alapgondolat.
Ami a törvénytervezetbõl hiányzik:
Az egyébként oly fontos privatizáció környezetvédelmi vonatkozása csak nyomokban található meg. A paragrafusok közül egy, a jogutód környezetvédelmi felelõsségérõl beszél, egy másik a környezetvédelmi adatok ingatlan- nyilvántartásba való bejegyzésének kötelezettségeirõl. Jól tudjuk, hogy a privatizációs törvénytervezet sem ad a kérdésben mindenben megnyugtató megoldást, de ennél többrõl kellene, hogy szó legyen. Ugyanis itt akadály a privatizációs árbevétel elsõ számú kérdésként való kezelése, noha - Bogárdi Zoltán utalt valami hasonlóra - belátható lenne, hogy az egyértelmû környezetvédelmi felelõsségi viszonyok inkább elõsegítenék, mint hátráltatnák a privatizációt. Vagyis sokkal egyszerûbb a privatizáció során például majd olyan környezetbarát iparágak meghonosítása, amelyek anyagi háttere inkább pozitív irányba, semmint a környezetpusztítás irányába ösztönöz.
Hiányzik a törvénytervezetbõl a veszélyes hulladékok kérdésköre, amit a hulladékok fejezetén belül kiemelten, jelentõségének megfelelõen kéne részletezni. De leginkább a környezetvédelem gazdaságpolitikába való ágyazottsága, ami hiányosra sikerült. Ami nyilván nem véletlen, mert e két dolog között a legnagyobb ellenérdek - kicsit a sémámhoz visszatérve - pontosan a bûnre vezetõ alkalom elkerülése, illetõleg a napi gazdasági érdek alkalmának a napi megragadása között folyamatosan fennáll.
A gazdaságpolitikán belül széles körû pozitív diszkriminációt kellene alkalmazni a környezetkímélõ eljárások, technológiák, termékek és szolgáltatások aránynövekedése érdekében. Ezt a törvénynek ki is kell mondania.
A javaslat beszél a környezethasználati díjakról, de csak általánosságban. Majd egy kerettörvényt megtöltendõ törvénnyel azt is meg kellene nevezni, hogy milyen környezethasználati díjak azok, amiket a késõbbiekben be kell vezetni.
Észrevételeim, csak egy-egy gondolat erejéig, a következõk.
Az elsõ: az általános rendelkezések. Itt a kapcsolódó törvények felsorolásából hiányzik a környezethasználati díjakról és a légtisztaság- védelemrõl rendelkezõ törvény. Ugyancsak az általános rendelkezéseknél a fogalommeghatározások néhol mesterkéltnek tûnnek. Van köztük felesleges is, például az olyanok, mint "A leghatékonyabb megoldás: a technika mindenkori szintjének megfelelõ, az adott környezeti, mûszaki és gazdasági körülmények között elérhetõ, lehetõ legkisebb környezeti igénybevettséget, környezetterhelést, környezeti veszélyeztetést okozó megoldás." Túl azon, hogy ezt persze érti az ember, ha tagoltan és halkan olvassa a maga számára, de ez körülbelül olyan elképzelés, mint hogy a két rossz közül a kisebbik rosszat kell választani: mindenki számára evidens, de ennél a törvényben lényegesen konkrétabb dolgokat szükséges mondani.
Másodszor: "a környezeti elemek védelme és az elemeket veszélyeztetõ tényezõk"-nél nem tudom, mit jelent az, hogy "készleteink védelme". Nyilván vízrõl, termõföldrõl, hasonlóról kell hogy szó legyen, de készletezni egy raktárban szoktak. Itt elõjön belõlem a fogalmazó is, hogy egy törvénynek nyelvileg is adnia kell magára.
Továbbá: a talajvédelem megfogalmazása túlzottnak és teljesíthetetlennek tûnik, hiszen az ideával - ki nem akarja a talajt, a levegõt, a vizet stb. védeni? - mindenki egyetért. Azonban bár annak, amit az a mondat tartalmaz, hogy "a talajba vagy a talaj felszínére csak olyan anyagok helyezhetõk el, amelyek a talaj természetes minõségét és mûködését nem károsítják, a környezeti elemeket nem szennyezik", mindenki nagyon örül, de elég szovjet laktanyák környékére merészkedni, ahol méteres mélységekig minden tönre van téve, elég a vegyszeres gyomirtásra és számos más dologra gondolni... Aminek az objektív feltételeit ma - mondjuk rendõrileg - nem lehet biztosítani, tehát hogy ki milyen környezetszennyezõ anyagot ne szórjon ki a földjére és ne használjon a mezõgazdasági mûvelés során, addig ez idea. Pozitív idea, jó idea, támogatjuk - de a törvényben nem föltétlenül nemes ideákat kell megfogalmazni. Természetesen az az alapja az egésznek.
Harmadszor: a vizek minõségének védelme nemcsak a vízi életközösségek egészséges mûködõképességének megtartását jelenti. Persze, hogy teljesíteni kéne a vizek terhelésénél a szennyvízbevezetés megfogalmazott feltételét - itt ugyanarra utalok. Csak azt tudom mondani, nagyon jó lenne, ha teljesíteni tudnánk - de nem tudjuk.
A föld, illetõleg az élõvilág védelmének megfogalmazásánál értelmes határokat kéne szabni az épített környezet terjeszkedésének. A törvény ezt a kérdést nem kezeli.
"A környezet védelmét szolgáló állami tevékenység" nagy fejezetnél a következõ rövid észrevételeket teszem:
A környezetvédelem gazdasági pénzügyi alapjainak környezetvédelem állami feladatainál felsorolt biztosítása túlzott megfogalmazás. A hatévente megújítandó környezetvédelmi program költségvetéssel egyidejû elfogadása és a kétévenként történõ értékelés véleményem szerint nem elegendõ. A költségvetéshez és az adótövény-módosításokhoz kapcsolódóan évente át kéne tekinteni a finanszírozási hátteret is, hiszen így a környezetvédelem nemes ügye a forintleértékelések és az infláció satujába kerül, legalábbis egy olyan lehetetlen pénzügyi helyzetbe, ahol persze a számok numerikusan nõnek, azonban e mögött egyre kevesebb anyagi lehetõség van.
A kormány környezetvédelmi feladatainak felsorolásából hiányzik a jogalkotási kötelezettség. Azt hiszem, az elõzõk után természetes, hogy ezt meg kell szüntetni.
Érdemes felvetni, hogy az Országos Környezetvédelmi Tanács, az OKT ne csak a miniszter tanácsadója legyen, hanem más, függetlenebb formában az Országgyûlésé is - természtesen bizottsági szinten.
A települési önkormányzatok környezetvédelmi feladatainak említésénél szép dolog, hogy az önkormányzat elemzi és értékeli a környezet állapotát a saját illetékességi területén, és arról tájékoztatja a lakosságot, de ennek a célnak a települési önkormányzatok túlnyomó többsége szakmailag még nagyon hosszú ideig nem fog tudni megfelelni. Valószínû, hogy e feladatot másként kell elvégezni, de majd mindenképpen körül kell határolni, miben merüljön ki a tájékoztatási kötelezettség.
Támogatható, hogy a települési önkormányzat képviselõ-testülete az átlagosnál szigorúbb környezetvédelmi elõírásokat határozhat meg, de csak akkor, ha ennek a szakmai háttere is biztosított. Gondolok arra, hogy például adott kerületekben, ahol ez gondot jelent, a kerületi önkormányzat például nem feltétlenül csak a kamionforgalmat szabályozhatja, hanem helyi adók, helyi rendelkezések, helyi szankciók formájában egy olyan rendszert is létrehozhat, ami, mondjuk, egy szomszéd kerületben már nem érvényes, de itt mindenképpen segíti a védelmet.
Környezetvédelmi információs rendszer és tájékoztatás. Szívembõl szóltak azok a képviselõtársaim, akik a nevelésrõl szóltak, mert minden ott kezdõdik, az iskolánál, adott esetben már az óvodánál - a családról már nem is beszélek. Ezeken a fokokon elkezdõdhet az a bizonyos értékszemléleti megújítás, amirõl már szóltunk. Nemcsók János képviselõtársamnak, alelnök úrnak is régi ideája - nemcsak mint egyetemi tanárnak -, hogy meg kell honosítani a tömegtájékoztatásban és az oktatás lehetõleg minél több szintjén - a NAT-tól, az alaptantervtõl kezdve, tankönyveink mindegyikében, a megfelelõ osztályoknak, korosztályoknak szólóan - azokat a gondolatokat, amelyek - mint az állampolgári ismeretek, a demokráciáról szóló ismeretek - együtt ivódnak bele az újabb generációkba, azok növekedésével.
A miniszter úr által létesítendõ környezetvédelmi információs rendszer tehát sok tekintetben - ez is egyfajta pedagógia, a jószomszédság pedagógiája is lehet - túl kell hogy terjedjen az országhatárokon is. Hadd nyugtázzam innen, errõl a magas pulpitusról Baja Ferenc miniszter úrnak a múltkor egy külpolitikai tárgyú vitában tett megjegyzését, pontosabban egy ígéretét az alapszerzõdésekkel kapcsolatban. Eszerint a kormányzat az alapszerzõdésben a mohi atomerõmûvel kapcsolatban - megfelelõ nemzetközi jogi szokásoknak, formáknak megfelelõen - maga is rögzíteni fogja azt, hogy gyakorlatilag környezetvédelmi garanciák épüljenek be, illetõleg a károk helyreállítására garanciális megállapodások jöjjenek létre.
(11.20)
Mert míg itt egyik oldalról az a kérdés, hogy a kormány mit tesz annak érdekében, hogy ne épülhessen meg a mohi atomerõmû - nyilván ez egy korábbi vita tárgya -, viszont azt, hogy minden, a magyar lakosságot, a magyar társadalmat, Magyarország biztonságát érintõ környezetbiztonsági kérdés is alapszerzõdésben vagy pedig egy bilaterális környezetgaranciában rögzítésre kerüljön, azt hiszem, ez döntõ.
A környezetvédelem gazdasági alapjairól, a hiányokról már szóltam.
A környezetvédelmi igazgatás... Senkit nem akarok megijeszteni, nem itt a felszólító levelek ügyére utalok, nem az igazgatókról, hanem a környezetvédelmi igazgatásról szeretnék néhány dolgot mondani, ugyanis ez döntõ. A környezetvédelmi hatásvizsgálat elsõbbségét ugyanis a többi engedéllyel szemben törvénynek kéne kimondania; mégpedig ennek a törvénynek. Az elõzetes környezetvédelmi tanulmány pedig sokszor fontosabb - mert éppen ennek alapján adható ki az engedély -, mint a részletes környezeti hatástanulmány, a fogalmazás szerint ez mégis a nyilvánosság kizárásával zajlik. Valamilyen módon tehát lehetõvé kéne tenni, hogy itt a hatásterületeken élõk is beleszólhassanak.
A környezeti hatásvizsgálat leírt rendszere nem szankcionálja a megtévesztést, és nem kezeli az akaratlanul téves adatközlést sem. A 71. § (1) bekezdésének a) pontja egy korábbi pontra hivatkozik vissza, egy olyan pontra - 69. § (2) bekezdés a)-h) -, amely pont, a h) pont nem létezik a szövegben; de ez csak szerkesztési hiba.
A környezetvédelmi engedély megszerzése, továbbá a mûködési engedély kiadására irányuló eljárás ügyintézési határidejének megjelölt 90 nap véleményem szerint sok. Addigra régen kiirthatók fák, rég kipusztíthatók növények, rég megszennyezhetõ egy adott vízkészlet. Tehát amíg a bürokraták benn elpusmognak 90 napig - ami nyilván egy törvényes keret -, ez sok, ezt gyorsítani kellene.
Érdekes és fontos kérdés, hogy az engedély kiadásakor a hatóság mennyiben köteles figyelembe venni a lakosság véleményét, mennyiben köteles tisztán szakmai szempontokat figyelembe venni és mennyire lehet kompromisszumkeresõ. Ez is megérdemelne néhány gondolatot és néhány javaslatot.
A zárórendelkezéshez egy zárógondolat: a fejezetben felsorolt kormány-, illetve miniszteri rendeletek elkészítésének sorrendjét - elõzõ javaslatommal összhangban - meg kéne határozni.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Képviselõtársaim! Ezek azok a kritikai pontok és ezek azok az érdemek, amelyek elsorolásával magam is szerettem volna indokolni azt, hogy alkalmassági vitára való bocsátásra miért támogattam igenlõ szavazatommal a törvényjavaslatot a bizottságban, illetõleg ez jelzi az én készségemet és az MDF készségét is arra, hogy noha nem feltétlenül agyonterhelt bizottságok feladata jó módosító indítványokkal megtámogatni egy kormány által elõterjesztett törvényjavaslatot, ennek ellenére mi a tárca pozícióit és az általa képviselt érdekeket nem gyengíteni, hanem támogatni akarjuk, ennek következtében ha olyan lesz ennek a törvénynek a végsõ formája, amilyenre szeretnénk, akkor ezt pozitív támogatásunkról biztosítjuk, illetõleg elfogadását - éppen mivel nemzeti ügyrõl, az egész magyarság biológiai, környezeti, fizikai állapotát érintõ kérdésrõl van szó - támogatni fogjuk. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)