DR. NEMCSÓK JÁNOS, a Magyar Szocialista Párt képviselõcsoportjának vezérszónoka: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Kedves Képviselõtársaim! Hogy lássák, mire számíthatnak, elmondom röviden, vázlatosan, amirõl beszélni szeretnék: a környezetvédelmi törvény jelentõségérõl szeretnék néhány gondolatot mondani általában; másodszor el szeretném mondani, hogy a talaj, a víz és a levegõ szempontjából mit jelent ez a környezetvédelmi törvény; harmadszor: a biológiai értékek szempontjából mit jelent ez a környezetvédelmi törvény; negyedszer: a mezõgazdaság és az ipar számára mit jelent ez a környezetvédelmi törvény; ötödször: az egészség szempontjából mit jelent ez a törvény; és végül hatodszor: törvényhozási és financiális szempontból mit jelent ez a törvény.
Általában errõl a törvényrõl:
Nem szociális piacgazdaságot akarnak a fejlett világ országai építeni, hanem ökoszociális piacgazdaságot. Ha ökoszociális piacgazdaságot akarunk építeni, akkor rengeteg feladatunk van. Az Európához való tartozás egyik sarkköve lesz, hogy ökoszociális piacgazdaságot építsünk, és ezért a környezetvédelmi tárcának a környezetvédelmi kiadások tekintetében preferált, stratégiai pénzügyekkel rendelkezõ tárcának kell lennie. Ha ezt nem tesszük meg, bármilyen konform megoldásokat hozhatunk nemzetiségi politikánk, iparunk, infrastruktúránk, a honvédség, a belügy, az emberi jogok területén, esélyünk sem lesz arra, hogy az Európai Közösségbe felvegyenek, mert ha szigorú szabályaiknak nem teszünk eleget, akkor ez jámbor óhaj marad csupán.
Mindezekkel együtt óvom képviselõtársaimat és mindazokat, akik a környezetvédelmi törvénnyel kapcsolatban olyan elvárásokkal vannak, hogy az nagyon rövid idõ - egy, két, három év - alatt megoldhatja gondjainkat. A fejlett nyugat-európai országok az elmúlt húsz év alatt kínlódták ki ezt az infrastruktúrát, ezt az irányítási módszert, azt, hogy az ökoszociális piacgazdaságot építsék.
(11.30)
Az elmúlt héten a parlament környezetvédelmi delegációja Bécsben járt, ahol nagyon hasznos és tanulságos beszélgetést, szakmai konzultációt folytattunk az ottani parlament képviselõivel és a környezetvédelemmel foglalkozó pártok képviselõivel is. Õk is elmondták: óvnak minket attól, hogy egy vagy két év alatt próbáljuk azt elérni, ami nekik - mármint az osztrákoknak - húsz év alatt sikerült. Tehát türelem és fokozatosság kell ahhoz, hogy a környezetvédelmi törvényben lefektetettek végre életre keljenek, és ezek szerint mûködjék az ország.
Elmondták azt, hogy Ausztriában - amely ország, mint ismert, most csatlakozott az Európai Közösséghez - hosszú évekig folytattak olyan elõkészületeket, amelyek a környezetvédelmi és egyéb elõírásokat is az Európai Közösség normáihoz illesztették. Ausztriában nagyon szerencsés helyzet volt: ezek az elõírások, ezek a szabályzók sokkal szigorúbbak, mint az Európai Közösség erre vonatkozó szabályai. De azt is elmondták, hogy Görögország, Spanyolország esetében - amelyek szintén hosszú évekig várakoztak az Európai Közösséghez történõ csatlakozásra - fokozatosan, hosszú évek munkája eredményeként történt a konform környezetvédelmi törvény és szabályok bevezetése. Gyanítom, hogy nekünk a törvényhozás során, amikor a környezetvédelmi törvényhozás kapcsán pontos idõhöz szabunk bizonyos követelményrendszert, türelmi idõt kell adnunk a mezõgazdaságnak és az iparnak is.
A környezetvédelmi miniszter úr és a környezetvédelmi bizottság elnöke is említette azt a gondolatot, hogy a környezetvédelemnek nem kell feltétlenül antagonista módon szembenállni az iparral és a mezõgazdasággal. Ha ezt a fokozatosságot, ezt a türelmet, a kérlelhetetlenséget egy idõskálán elosztva kérjük számon a környezetvédelmi törvénytõl, akkor elkerülhetjük ezeket a buktatókat.
A környezetvédelmi törvénynek nagy jelentõsége van. Ez közhelyszerû. Nagy jelentõségû törvény került elénk, mert a környezetvédelemrõl szóló törvény egyébként a nevében szerintem rossz: nevének és címének is magában kellene foglalnia nemcsak a környezetvédelmet, hanem a környezettel való gazdálkodás, bánásmód kívánalmait is - az más dolog, hogy a tartalmában nyilvánvalóan szerepel ez.
Nagy jelentõségû törvény, mert a környezetvédelmi tárcán túlmenõen több tárca kompetenciájába is tartozik, ezért törvényhozási munkánk során erre nagyon tekintettel kell lennünk.
Nagy jelentõségû ez a környezetvédelmi törvény, mivel ha sikerül ezt megalkotnunk, akkor a kelet-európai térségben az elsõk között mondhatjuk el magunkról - egy igen nemes vetélkedésben -, hogy van egy olyan jellegû törvény, amely megnyithatja az utat az Európai Közösséghez történõ csatlakozásunkhoz.
Gyakorlatilag itt szeretném elmondani, hogy a környezetvédelemnek azért is van igen nagy jelentõsége, mert általa, a környezetvédelem révén egy igen súlyos örökség szüntethetõ meg. Egy igen súlyos örökség, amelynek révén környezetünk annyira károsodott, hogy azt gondolom, ha egy ügyes újságíró az elmúlt 45-50 év adatait böngészné - amit a környezetvédelemre vonatkozóan magyar kormányzati körökbõl is kiadtak -, három csernobilnyi rémtörténetet is tudna ebbõl írni.
Néhány dologra hívnám fel a figyelmüket.
Gyakorlatilag nem létezett, de nem is létezik környezetbarát mezõgazdasági szemlélet. A nagyüzemi gazdálkodás számos ismert elõnye mellett tulajdonképpen a földterület nagy részében vagy - ha reális akarok lenni - egy részében a monokultúrás növénytermesztés révén a talaj kisíbolása történt. Számos olyan eset van, ahol összefüggõ területen a talaj elsavanyodása az egyoldalú mezõgazdasági kultúra következtében alakult ki.
A vízzel kapcsolatosan: ismeretes, hogy milyen tragikus állapotban van nálunk a vízgazdálkodás. Környezetvédelmi szempontból elemi szintû csatornázási és szennyvíztisztító telepeink hiányoznak. Sajnos, le kell számolnunk egy illúzióval: nemcsak bennünket szennyeznek a környezõ országok. Bár azt mindannyian tudjuk, hogy egy rémálommal ér fel az a mocsok, az a szenny, ami Erdélybõl, a Kárpátaljáról, a Felvidékrõl hozzánk ömlik, azonban a rend kedvéért szeretném megjegyezni - anélkül, hogy a saját fészkünkbe piszkítanánk -, hogy Magyarország egyik legnagyobb városa, Szeged mögött a városi ipari kommunális szennyvíz körülbelül a város után és a jugoszláv határ elõtt amúgy teljes egészében tisztítatlanul ömlik a Tiszába. Tehát addig nem lehet igaz módon számon kérni a környezet pusztítását, a vizek tisztítását keleti, észak-keleti, északi szomszédainktól, amíg magunk mindent meg nem teszünk azért, hogy a kárelhárításban is élenjáróak legyünk. Ezért a környezõ országokkal a Kárpát-medencében még nagyobb összefogásra van szükség.
De említeném a vízszennyezéssel kapcsolatosan azokat az anomáliákat is, amelyek például a Balaton környékén alakultak ki. Ezekrõl hosszasan lehetne vitatkozni - ezzel kapcsolatosan is el fogom mondani a véleményemet.
Hogyan számíthatunk arra, tisztelt képviselõtársaim, hogy az Európai Közösség befogad minket, ha a környezetvédelemmel kapcsolatos, kirakatban lévõ, olyan problémáinkat nem tudjuk megoldani, mint a Balaton tisztasága vagy a Szigetköz problémája. Hogyha ezeket a gondokat nem oldjuk meg, akkor esélyünk sincs arra, hogy bekerüljünk az Európai Közösségbe. A szennyvizekkel kapcsolatosan óriási problémák vannak a koncentrált állattenyésztõ telepek környékén és az ipari szennyvizek területén is.
A környezet egy harmadik eleme - a föld- és a vízszennyezés mellett - a levegõ. Ipari létesítményeink - tisztelet a kivételnek - a mai napig is ontják a mocskot; semmiféle elõírás, szabályzat nem írja elõ új technológiák bevezetését, a régi technológiák megszüntetését.
Itt szeretném elmondani, hogy egy új veszélyre kell felhívnom tisztelt képviselõtársaim figyelmét. Kitapintható az az igyekezet, hogy a kelet- európai, egykori szocialista országokat - és így hazánkat is - olyan terepként szemelték ki a fejlett ipari országok, ahová a mocskaikat, szemeteiket lerakhatják, illetve olyan terepként szemeltek ki minket, ahol olyan ipari és mezõgazdasági technológiákat mûködtethetnek, amelyeknek mûködése - diszkriminatív intézkedés révén - a nyugat-európai országokban már régen tilos.
Beszéltem arról, hogy a talaj, a víz és a levegõ kapcsán milyen teendõink vannak. Egy fontos, kiemelt területnek tartom a biológiai értékek védelmét - és a környezetvédelmi törvénynek ezzel kell foglalkoznia. Nem bocsátkozom ismétlésbe, mert az elõzõleg felszólaló vezérszónok képviselõtársaim már hasonló gondolatokat mondtak el, ezért egy ezektõl eltérõ gondolatra hívnám fel a figyelmüket.
Mindannyiunk számára ismeretes az, hogy a környezetvédelmi törvény és annak hatásos mûködése csak akkor képzelhetõ el, ha a hozzá csatlakozó végrehajtási törvények jól behatárolt idõben, meghatározott értékekkel végrehajthatók és számon kérhetõk lesznek. Éppen ezért nagyon fontosnak tartom - amivel még gondolatban sem foglalkozunk - a géntechnológiai törvény problémáját. Valamennyi nyugat-európai országban külön törvény szabályozza a génmanipulációs kísérleteket. Ezzel foglalkoznunk kell.
Ennek kapcsán szeretném elmondani, hogy nem kell félni a génmanipulációs kísérletektõl, mert ezeken keresztül, általuk a magyar növénynemesítés, a magyar állattenyésztés igen nagy jelentõségûvé válhat - mint ahogy jelenleg is az a világon. Megvan a magyar szellemi kapacitás arra, hogy génsebészeti, géntechnológiai eljárások révén olyan növényfajtákat, olyan állatfajokat állítson elõ világszínvonalon, amelyek a családi alapon mûködõ, most szárba szökkenõ farmergazdaságok, az újjászervezõdõ termelõszövetkezetek és egyéni szervezõdések számára is olyan, specifikusan magyar hátterû, magyar típusú termékeket tudnak szolgáltatni, amiket - bátran állítom - mint egyedi magyar termékeket a nyugat-európai piacon nagyon jó eséllyel tudunk eladni. Éppen ezért a közeljövõben foglalkozni kell a géntechnológiai szabályozással, etikai és kodifikálási szempontból is.
(11.40)
A mezõgazdaság és az ipar - negyedik fejezetként, ahogy ígértem - környezettel való kapcsolata:
Kérem szépen, annyira nem antagonisztikus a környezetvédelem és egy jól mûködõ, jól profitáló mezõgazdaság és ipar, hogy azt már a fejlett nyugati államok föl is fedezték. Léteznek környezetkímélõ, viszonylag kis anyagi ráfordítással mûködtethetõ mezõgazdasági biokultúrák és a biomassza- feldolgozáson alapuló ipari kultúrák. Éppen ezért, amikor a mezõgazdasági vagy ipari tárca kijelöli azokat a preferenciákat és prioritásokat, amely irányban a magyar iparnak és a mezõgazdaságnak haladnia kell, nem kell félni az újszerû gondolattól. Óriási lehetõséget lát minden külföldi és hazai szakember a bioipar és a biotermékek gyártása területén. Ez lehet az az olyan húzóág, amelyik néhány éven belül Magyarországot olyan híressé teheti, mint az óragyártás Svájcot. Ezt mértékadó biotechnológiai és ezzel foglalkozó ipari és gazdasági szakemberek mondják.
Egy példát szeretnék fölhozni, nem Japánt, amely létszámában, anyagi lehetõségeiben fölöttünk áll, nem az Egyesült Államokat, nem a Németországi Szövetségi Köztársaságot, hanem Izraelt, amely lakossági létszámában, lehetõségeit tekintve sokban azonos velünk. A nyolcvanas évek közepén néhány százezer dollárt beruháztak a biotechnológiai környezetkímélõ eljárásokba az ipar és mezõgazdaság területén, és manapság már milliókat kasszíroznak ebbõl. Az ehhez szükséges magyar szürkeállomány megvan, és állítom, hogy egy ésszerû kormányprogram a két tárca részérõl több Lenkey-huszárszázadnyi, mindent visszahagyó magyart fog hazahívni az Egyesült Államokból és egyéb más ipari országokból. Biztosan tudom, a kortársaim közül nekem is legalább hetven- nyolcvan kollegám vár erre a hívó szóra, és készek hazatérni, hogy a magyar ipar és mezõgazdaság szolgálatában dolgozzanak.
A mezõgazdaság, az ipar és a környezetvédelem kapcsolatában bizonyos financiális és törvénykezési feladatokról is kell szólnom. Preferenciát - akár adókedvezményt, akár a büntetések be nem hajtását, hanem a környezetszennyezés elhárítására történõ technológiák bevezetése céljából - kell adni az olyan jellegû eljárásoknak, amelyek segítségével új, originális iparágak alakulhatnak ki a klasszikus magyarországi vegyipari központokban. Nem kell félni az új technológiák bevezetésétõl. Nemzetközi példák igazolják, hogy viszonylag kevés befektetéssel rendkívül rövid idõ alatt gyakorlatilag nagy profitot lehet termelni ebbõl.
Mint e szakterületen dolgozó, felhívom tisztelt képviselõtársaim figyelmét a mezõgazdaság és az ipar területén a következõkre is:
Igen nagy üzlet rejtõzik a szelektált szemétgyûjtésben, a szelektált szemét újrafölhasználásában. S hogy mennyire nagy üzlet rejtõzik ebben, kitapintható, hogy ezekre az ágazatokra máris nagyon sok nyugati cég leselkedik a busás haszon reményében. Nem baj, ha leselkedik, jöjjenek be, hozzák be ezt a technológiát, de biztosítani kell, hogy ezekben az ágazatokban is a magyar vállalkozó kedv - mert ez nem igényel nagy befektetést - ott tudjon lenni a startvonalon. Ezért a privatizációnál - felhívom tisztelt képviselõtársaim figyelmét - igen nagy haszonnal kecsegtetõ üzleti lehetõségrõl van szó, amikor a szemét-újrafelhasználás és a szemét energiává történõ átalakítása ügyérõl döntünk.
Éppen elõbb említettem, hogy bécsi látogatásunk során megnéztük a bécsi központi szemétlerakó- és szelektív feldolgozóhelyet. Több százezer lakóépület fûtését oldják meg a kommunális szemét elégetésébõl, és ráadásul még vissza is nyernek energiát, s az egész erõmû energiatermelését is önfenntartó módon biztosítják. Az ilyen jellegû technológiákra Magyarországon is van példa. Például Hódmezõvásárhelyen egy olyan csodálatos szennyvíztisztító üzem épült, amely a szennyvíziszap feldolgozásából nyert biogáz elégetésébõl magának a szennyvízüzemnek a teljes energiaszükségletét is biztosítja. Van itt magyar példa kérem, nem kell félni az elõremeneküléstõl.
Oktatás és kultúra - utána már csak az egészség következik -:
Jó helyzetben vagyok, mert az elõttem szóló képviselõtársaim alapos elemzését adták ennek a témának, Csapody Miklós képviselõtársam név szerint is citált. Én azért még egyszer elmondom: a Nemzeti Alaptantervbe be kell építeni a környezetvédelem, a környezettan külön tárgyként való oktatását. Megfelelõ helyet kell biztosítani a középiskolai programban is, a felsõ fokú oktatásban is a környezettan, -szemlélet és ilyen jellegû tárgyak bevezetésének. Nem egy sematikus tárgyra gondolok, mert mást kell környezetvédelmi aspektusból tanulnia a jogásznak, a földrajz szakos tanárnak és mást kell az üzletkötõnek, de a környezettanról mindenkinek tanulnia kell; ez sem egy újszerû kezdeményezés, Nyugat-Európában már mindenhol így van.
Az oktatás és kultúra területén nagyon sok teendõnk van, hogy a fenntartható fejlõdést, ezt a bûvös szót vagy szókapcsolatot, amit mondott itt több képviselõtársam, jelentõs szaktudással tudjuk szolgálni. Meggyõzõdésem, hogy a környezettan és a környezetvédelmi oktatás jelentõs mértékben hozzájárul e gyönyörû pannon Dunántúl vagy a Duna-Tisza köze vagy a Tiszántúl vagy Észak-Magyarország környezeti problémáinak a megoldásához egy fillér nélküli "beruházással".
Rengeteg esetben sokat tehetnénk és nagy fejlõdést érhetnénk el, ha egy korszerû környezeti szemlélettel rendelkezõ generáció nõtt volna föl az elmúlt húsz-negyven évben. Nagyon sajnálatos dolog, hogy ez nem történt meg. Éppen ezért nem tudok megalkudni azokkal a gondolatokkal, amelyek pénzhiány vagy egyéb szerkezeti, strukturális átalakítás nem vállalása miatt le akarja söpörni ennek az elméletét, végrehajtását az asztalról.
Szeretném elmondani és példaként szeretném idézni, hogy a környezetbarát szemlélet olyan problémák létrejöttét akadályozta volna meg, ha itt Közép- Kelet-Európában a környezetvédelmi szemlélet évtizedek óta gyökeret vert volna, hogy lenne a "papírtigris". Állítom, hogy nem lennének a Duna elterelésével kapcsolatos problémáink; nem lennének ezek a végeláthatatlan disputák a mohi atomerõmûrõl.
A másik oldalról is szeretném elmondani: a modern környezetvédelmi szemlélet nem jelenti azt, hogy az embert vissza akarjuk zavarni a fára és a petróleumlámpa mellé. A környezetvédelmi szemlélet ezzel ellentétes. A környezetvédelmi szemlélet használja a technikát, és a fejlett ipari államokban az úgynevezett technokrata réteg döntéseiben, tervezésében a modern környezetvédelmi szemlélet benne van, mert másképp eladhatatlan a termék. A modern környezetvédelmi szemléletben nagyon követendõnek tartom Teller Ede példáját - sokan fölhorkannak erre -, hogy az atomenergiától nem félni kell, az atomenergiát használni kell. A radioaktivitásról olyan sok tévhit kering itt, s mindenki csak Csernobilt emlegeti! Nem szabad elfelejtenünk, hogy a radioaktivitás és az atomenergia százezrek gyógyulását hozza, gondoljunk az izotóptechnikára, az izotópdiagnosztikára, a mezõgazdasági növénynemesítésre, az anyagcsereforgalom-vizsgálatra et cetera. Azt hiszem, ez elég példa.
Egy nagyon fontos fejezethez jutottunk: az egészséghez, az egészség és a környezetvédelem témájához. Kérem szépen, ha itt poénkodni szeretnék, akkor azt mondanám, az elmúlt évtizedekben sokat hallottunk az ember ember által történõ kizsákmányolásának a megszüntetésérõl. Hogy ez megszûnt-e vagy sem, arról sokat lehetne vitatkozni, de én állítom, hogy helyébe lépett az ember önmaga által történõ önpusztító kizsákmányolása és sanyargatása. Egy öngyilkos életmódra, életvitelre rendezkedtünk be, s ez is a környezethez tartozik. A környezethez nemcsak a levegõ, nemcsak a víz, nemcsak az állat- és növényvilág, mi, a társadalom is hozzátartozunk. Meg kell találnunk azokat a formákat financiális, jogi szempontból, amelyek megerõsítik, hogy az ember társadalmi lényként, közösségként és olyan közösségekben fejthesse ki tevékenységét, amely biológiai alapformája, mert az ember társas lény. Az individualizmus csak néhány nagy alkotómûvész esetében meg egy-két patogén esetben fogadható el, de az ember alapvetõen társadalmi lény.
(11.50)
Anélkül, hogy magyarkodni szeretnék, szeretném itt elmondani tisztelt képviselõtársaimnak, nagyon sokat kell tenni még a hagyományos magyar életforma, az életvezetés visszaállítására. Nem poénkodni akarok, nem viccként mondom: ember elleni véteknek tartom, hogy senki nem emeli föl a szavát az ellen, hogy tonnaszám, hektószám vedeljük a különbözõ egészségtelen, cukros üdítõitalokat, miközben a magyar borral nem tudunk mit kezdeni. A szív- és keringési zavarok visszaszorulása a mediterrán országokban szorosan összefügg a vörösborfogyasztással. Ez egy régi magyar szokás volt, kérem szépen!
Végezetül, befejezésként szeretném elmondani, hogy mit jelent ez financiális szempontból és a törvényhozás szempontjából. Több tárca összefogása szükséges, több párt összefogása szükséges, nagyon sok társadalmi szervezet összefogása szükséges, hogy ez a törvény megszülessék. Gyakorlatilag, financiálisan pedig meg tudom ismételni: preferenciát kell adni a környezetvédelmi tárcának és mindazon tárcáknak, amelyek a környezetvédelemmel kapcsolatos intézkedéseket meg akarják hozni.
Én nem egyeztettem a következõket sem a kormánnyal, sem a miniszter urakkal, de mint független, autonóm képviselõ szeretném elmondani a következõ eretnek gondolatot is:
Óriási állami adósságaink vannak. Jön hozzánk a pénz a Phare-programból, jön hozzánk innen... Nem kellene-e, emberek, elgondolkodni azon - nem az átütemezésérõl beszélek - hogy ha az adósság egy részét környezetvédelmi beruházásokra fordítjuk, egy elnyúlt, öt-tízéves távon vajon nem lehetne-e azt kérni, hogy írják le az adósságunkból? Mert ez egy olyan lehetõség, ami elõsegítheti, hogy az Európai Közösséghez csatlakozzunk.
Én ezt nem közgazdászként, hanem egyetemi tanárként mondom, biológusként. Hogyha bárdolatlan és szakszerûtlen ez az utóbbi véleményem, akkor elnézést kérek, de az elemi logika azt követeli, hogy itt, a tisztelt Házban errõl a lehetõségrõl is beszéljünk, és ne kerüljük meg ezt a kérdést tabuként ebben a vonatkozásban sem. Köszönöm a figyelmüket. (Taps mindkét oldalon.)