Mustó István Tartalom Elõzõ Következõ

DR. MUSTÓ ISTVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Tisztelt Képviselõtársaim! A hetvenes évek végén, amikor Spanyolország benyújtotta csatlakozási kérelmét az Európai Közösségbe, az egyik neves spanyol közgazdász és politikus, Ramón Tamames a következõket írta: akár kívül vagyunk, akár belül vagyunk, gyakorlatilag minket is kötelez a Közös Piac minden szabályzata, piaci rendtartása, a különbség csak az, hogy mindeddig nem ülhettünk annál az asztalnál, amelynél ezekrõl a szabályokról döntenek.

Tisztelt Ház! Olyan ország számára, amelynek kivitele körülbelül 65 százalékban - legalábbis kétharmadában - a fejlett ipari országokba irányul, amelynek gazdasági korszerûsítése a magántõke beáramlásától függ, amely rá van utalva az importált technológiára, és amely a Nyugat védelmére szorul, az ilyen országnak minden más út, amely nem Európába visz, nem vezet sehova.

(11.50)

Én csak a dolgok reális szemléletére szeretném felhívni a tisztelt Ház figyelmét. Az Európai Unióhoz való csatlakozás ügyében a magyar közvélemény és részben a magyar politikusok is, az elmúlt években és talán még ma is - ha mérsékeltebben is - három illúziót tápláltak.

Az elsõ illúzió az volt, hogy minket tárt karokkal fogadnak. Tisztelt Ház, ez tévedés - legalábbis ami a tárt karokat illeti. Az Európai Unió sohasem volt jótékonysági szervezet, és ma még kevésbé az, mint valaha. Saját problémákkal küszködik - a külügyminiszter úr említett már néhányat, például az intézményrendszert. A jelenlegi tizenöt teljes jogú tagállam, húsz bizottsági taggal, komisszárral, tizenegy hivatalos nyelvvel ma már szinte teljesen mûködésképtelenné teszi a közösséget, amennyiben nem történik megfelelõ intézményrendszeri reform.

Másrészt a finanszírozás kérdése is megoldatlan: az agrárpolitika és az egyéb finanszírozási problematika az elsõ és a második Delors-terv után is nagyrészt nyitva áll.

Nem tudjuk pontosan, hogy Magyarország csatlakozása mennyibe kerülne az uniónak, azonban a strukturális feltételek alapján nyilvánvaló, hogy az unió költségvetésének Magyarország nettó haszonélvezõje lenne.

A harmadik probléma, hogy az unió még a '86-os déli kibõvítés és a '95-ös északi kibõvítés következményeit sem emésztette meg. Csak egy példa: Spanyolország, a spanyol mezõgazdaság számára tulajdonképpen csak '96-ban fognak teljes mértékben megnyílni a közösség piacai. Hogy ez milyen többletet fog eredményezni - milyen többlettermelést -, azt csak sejteni lehet. És azt is csak sejteni lehet, hogy kit fognak a spanyol termékek kiszorítani a közösség agrárpiacairól...

Végül pedig, mint negyedik pont: hol lesz a keleti kibõvítés határvonala? Ha Magyarország, akkor a visegrádi országok is, akkor a Balti-országok is...? És hol lesz a határ: Breszt-Litovszknál vagy Vlagyivosztoknál? Kérem szépen, az a félelem, ami a közösségben felmerült ezt a kérdést illetõen, akkora, hogy a kérdést ebben a pillanatban még nem is tematizálták.

Meggyõzõdésem, hogy az unió be fogja fogadni Magyarországot, de kemény feltételek mellett, és valószínûleg egy kicsikét késõbb, mint itt az optimisták azt elvárják.

Tisztelt Ház! Engedjenek meg ehhez egy megjegyzést! Az Európai Unió mindent megtesz teljes jogú tagállamai számára és azok javára. Segíti õket, megvédi õket, támogatja válságágazataikat - a kívülállók rovására. Mindig a kívülállók rovására! Amíg ez az ország kívülálló, addig a közösség önzésével kell konfrontálódnia. Ha teljes jogú tag lesz, akkor Magyarország is részesül majd az unió védelmében, támogatásában, válságkezelõ programjaiban. Megint csak mások - a kívülállók - rovására. Ezért kell teljes jogú tagnak lennünk. Ez nemzeti érdekünk.

Meg vagyok gyõzõdve arról, hogy az unión belül a magyar érdekeket is és a magyar kisebbségek érdekeit is nyomatékosabban, hatékonyabban tudjuk képviselni, mint az unión kívül. Ám itt kerülünk szembe a második illúzióval. A második illúzió abban áll, hogy a tagság vagy a taggá válás részünkrõl esetleg nem kerül semmibe. Ez egy végzetes tévedés. Engedjék meg, hogy nagyon röviden vázoljam, milyen költségekrõl is van szó:

Elõször: ami a költségvetési tényezõket illeti, a vámokból és az agrárlefölözésekbõl származó bevételek a tagság esetén Brüsszelt illetik meg és nem a magyar államot. A közösség finanszírozásához való hozzájárulás a tagállamok részérõl a GDP-nek jelenleg 1,2 százaléka - ez az összeg növekedni fog a jövõben.

Másodszor: a magyar mezõgazdaság komparatív elõnyei valamelyest le fognak morzsolódni ott, ahol a piac nem az árverseny, hanem a minõségi verseny és a támogatási verseny alapján mûködik.

Harmadszor: a külkereskedelmi mérleg egyensúlyának fokozatos romlásával kell majd számolni. Példa: Spanyolország kereskedelmi mérlege, amely hagyományosan többletet mutatott ki a Közös Piaccal, már a tagság elsõ évében hiányba billent át; Portugália kereskedelmi mérlegének deficitje a tagság elsõ négy éve alatt a GDP 0,1 százalékáról a GDP 9,7 százalékára növekedett. A közösségbõl beáramló javak özönét egyetlen csatlakozó ország sem tudta gátakkal feltartani, ami a nemzetközi versenyképesség terén fennálló színvonalkülönbséget tükrözi. Ezért engedjék meg, hogy - kicsit leegyszerûsítve - így összegezzem:

Az integráció önmagában véve óriási ösztönzõ erõt fejt ki fejlett ipari országok között, amelyek hasonló gazdasági színvonalon állnak, de súlyos problémákat teremthet akkor, ha az integrációban részt vevõ felek gazdasági színvonala és teljesítõképessége egyenlõtlen. Ebben az esetben a szerkezetileg gyengébb fél egyensúlyi helyzete tovább gyengülhet. Következtetés: az integrációra termelõszerkezetileg nagyon keményen fel kell készülni. Ebben a külgazdasági stabilitás és a tartós gazdasági növekedés feltételeinek megteremtése a legfontosabb, a kulcsfontosságú feladat.

Végül a harmadik illúzió az, hogy a teljes jogú tagság következménye lesz majd a napsugaras jólét és olykor egy-egy meleg ECU-esõ. Ez annyiban igaz, hogy a közösség kompenzációs eszköztárával és alapjaival valóban gondoskodik saját tagjairól, valamint a tagság ösztönzõleg hat majd a magántõke beruházási célból való beáramlására. Itt azonban meg kell állapítani az eddigi tapasztalatok alapján a következõket:

1. Amennyiben a közösség pénzügyi, illetve strukturális alapjai kompenzációnak tekinthetõk a kevésbé fejlett tagállamok kereskedelmi deficitjeiért - amelyek elõállnak -, akkor ez a kompenzáció nem teljes, hanem csak részleges.

2. A közöspiaci tagság költségei annál nagyobbak - mármint a folyó fizetési mérleg és a kereskedelmi mérleg szempontjából -, minél kevésbé versenyképes a csatlakozó ország exportgazdasága.

3. Az Európai Unió struktúrafejlesztõ alapjai és egész kompenzációs eszköztára a szubszidiaritás elvén alapul, ami annyit jelent, hogy a közösség segélyei kizárólag az egyes tagállamok saját erõfeszítéseinek és saját fejlesztési vagy szerkezetátalakítási programjainak kiegészítésére - ismétlem: kiegészítésére - hivatottak. Azaz: rosszul fércelt nemzeti politikákat a közösségi kiegészítés még rosszabbá tehet, okos politikákat viszont még sikeresebbé fog tenni. A csatlakozás feltétele azonban az, hogy eleget kell tenni a közösség kritériumrendszerének. Idõ hiányában erre most nem akarok rátérni, csak annyit mondanék, hogy két kritériumcsomagról van szó: az egyik a koppenhágai, a másik a maastrichti.

A Koppenhágában felsorolt csatlakozási kritériumok gumiszabályok: demokratikus rendszer, az acquis communautair átvétele, alkalmazása, mûködõ piacgazdaság és magának az uniónak a felkészültsége új dolgok befogadására. Itt, kérem szépen, igen széles tér nyílik a dolgok értelmezésére.

A maastrichti szabályok sokkal konkrétabbak. Ezekre nem akarok most rátérni, csak annyit mondanék, hogy ezeknek a szabályoknak, a négy maastrichti kritériumnak a teljesítésére ebben a pillanatban a közösség maga sem alkalmas: legalábbis jelenleg - Luxemburgtól eltekintve - a legtöbb európai tagállam sem tesz eleget ezeknek a kritériumoknak. Csakhogy ez számunkra nem vigasz. Ha szabadna így kifejezni magamat: nagy különbség az, hogy valaki egy hosszú házasélet alatt feléli hozományát, megbetegszik, megcsúnyul, megöregszik, elszegényedik, vagy valaki szegényen, csúnyán, betegen, hozomány nélkül próbál magának új házastársat keresni... (Derültség.) Csatlakozási készségünk tehát nem elegendõ: csatlakozási képességünket kell bebizonyítanunk.

Magyarországnak, ha nem akar a bérmunka periférikus zsákutcájába jutni, hosszabb távon drága országgá kell lennie, amely magas termelékenységi fokon, kiváló minõséget kínál föl a nemzetközi piacokon, és ezért arányosan magas béreket fizet dolgozóinak. A versenyképesség fejlesztésének feltétele a külsõ és belsõ stabilitás - amely középtávon megalapozza a tartós növekedést -, ezen belül a szakosodás, az ágazatokon belüli differenciálódás, az újítási képesség, az innováció. Ez pedig, tisztelt Ház, kutatást, fejlesztést, technológiát, vállalkozói szellemet és kockázatvállalást, valamint - természetesen - tõkét igényel. A dél-európai országok példája megmutatja, hogy az unió strukturális segélyei korlátozottak: csak kiegészítik, de nem pótolják az érdekeltek saját erõfeszítéseit. Csodákra nem várhatunk, a csodákat magunknak kell megteremtenünk.

(12.00)

Bízom abban, hogy ez a kormány a realizmus szellemében megteszi a megfelelõ lépéseket és ez a Ház megteremti az ehhez szükséges törvényes és jogszabályi feltételeket. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Homepage