DR. MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselõtársaim! Bár az alapszerzõdés fontosságát igazából csak Maczó Ágnes és Németh Zsolt képviselõtársaim vitatták, azért mégis érdemes megállni ennél a pontnál néhány pillanatra.
Ahogy azt már több felszólaló is elmondta, igazán idejét múlt dolog azon vitatkozni, hogy kell-e alapszerzõdés vagy nem kell alapszerzõdés. Mára ugyanis bebizonyosodott, hogy a rendezett szomszédi viszony feltétele az Európai Unióhoz való csatlakozásnak. Akár tetszik nekünk, képviselõtársaim, akár nem, a délszláv válság miatt mindenfajta etnikai feszültség gyanússá vált a Nyugat szemében. Így a rendezetlen nemzetiségi kérdés miatt térségünkre sokan mint lehetséges veszélyforrásra tekintenek.
Másodszor azt a megjegyzést szeretném ehhez a témához fûzni, hogy normális viszonyok között igenis elképzelhetõ a lét alapszerzõdés nélkül is, de kérdezem önöktõl, ki az, aki közöttünk normális viszonynak tekinti azt, ami köztünk és Szlovákia között vagy köztünk és Románia között fennáll. Nagyon remélem, hogy Németh Zsolt sem nevezi ezt normális viszonynak.
A harmadik megjegyzésem: képviselõtársaim is tudnak bizonyára azokról a negatív fejleményekrõl, amelyek a szlovák és román belpolitikai életben jelentkeztek - utalok itt a szlovák kormányprogram kisebbségellenes kitételeire vagy az RMDSZ-szel szembeni akciókra. Azt is tudják nyilván képviselõtársaim, hogy a nemzetközi egyezmények, amelyek a kisebbségi területre vonatkoznak, még nem hatályosak. Így például a Nyelvi Charta, amelyet több évvel ezelõtt fogadtak el, sem lépett még hatályba, ugyanis a szükséges öt ratifikáció helyett mindössze kettõ történt meg a mai napig. Ilyen körülmények között - álláspontom szerint - a magyar külpolitikának minden lehetõséget fel kell használnia arra, hogy megpróbáljon jogvédelmet keresni a magyar kisebbségeknek. Ezt a célt kell szolgálja az alapszerzõdés is. Az alapszerzõdés célja éppen az kell legyen, hogy hozzásegítse a határon túli magyar kisebbséget jogai birtoklásához, ahhoz, hogy saját országában méltósággal és nyugalommal tudjon élni.
Végül a negyedik megjegyzésem ehhez a témához, hogy az alapszerzõdések ötlete egyáltalán nem tõlünk származik, hanem erre az útra az elõzõ kormány lépett rá - ezt jelzi az ukrán és szlovén alapszerzõdés ténye is. Ezt nem minõsítésnek értem természetesen, mert szerintem jó az az út, amelyre ebben a vonatkozásban rálépett az elõzõ kormány.
Itt jegyzem meg azt is, teljesen átérezzük azt a felelõsséget, amelyet Für Lajos a magyar kisebbségek sorsát érintõ drámai hangvételû felszólalásában ecsetelt. De azt is meg kell jegyezzem, hogy ezelõtt is átéreztük ezt a felelõsséget, és ezért is támogattuk például az Antall-kormányt az ukrán alapszerzõdés ügyében.
Végül még egy olyan megjegyzés van, amelyre szeretnék reflektálni, ez pedig az úgynevezett történelmi megbékélés iránti szándék ügye, amelyet szintén Németh Zsolt kritizált. Mi igenis úgy gondoljuk, hogy szükség lenne történelmi megbékélésre, hiszen nem magunk válogatjuk meg a szomszédainkat. Annak ellenére is szükség van erre, hogy nagyon jól tudjuk, ez milyen támadásoknak van kitéve. Azért le szeretném szögezni: ennek nem lehet ára a magyar kisebbségek elárulása. Amikor viszont a történelmi megbékélésrõl beszélünk, a történelmi megbékélésnek egyáltalán nem valamiféle proletár internacionalizmushoz van köze, ahogy Németh Zsolt ezt említette, hanem ahhoz, amit Ady úgy fogalmazott meg, hogy "Dunának, Oltnak egy a hangja", ahhoz, amit Bartók Béla és Kodály Zoltán képviselt egész munkásságában, és ahhoz, amit a magyar, a csehszlovák, a lengyel és a román demokratikus ellenzék együttmûködése képviselt a hetvenes és a nyolcvanas években. Nagyon remélem, nem ezt a tradíciót kívánja elutasítani a Fidesz.
Ma tehát, tisztelt képviselõtársaim, a lényegi kérdés nem az, hogy legyen-e vagy ne legyen alapszerzõdés, hanem az, hogy milyen legyen az alapszerzõdés, mi legyen benne. Ennek csak a kisebbségvédelmi részére szeretnék kitérni.
Természetesen az alapszerzõdésben olyan világos tartalommal bíró követeléseknek kell benne lenniük, amelyek mind jogilag, mind pedig politikailag védhetõek az európai fórumokon. El kell kerülni ugyanis azt, hogy az alapszerzõdések megkötésének esetleges meghiúsulásáért a magyar felet tegyék felelõssé. A minimum tehát az kell legyen az alapszerzõdésben, amit eddig a kisebbségi jogok terén nemzetközi szinten is elértek, függetlenül attól, hogy azt nemzetközi szerzõdésbe vagy csak politikai nyilatkozatokba foglalták. A lényeg az, hogy a szóban forgó nemzetközi dokumentumokban szereplõ normák a szerzõdõ felek számára kötelezõ belsõ joggá váljanak. Egy ilyen szerzõdés egyáltalán nem lenne gyengének nevezhetõ. Itt olyan normákról van szó egyébként, amelyeket szomszédaink már elfogadtak a nemzetközi fórumokon, tehát nehezen tudnák megmagyarázni, hogy amikor a konkrét megvalósításuknak a lehetõségét kínálják fel nekik, akkor miért ellenkeznek. Álláspontom szerint ez egy védhetõ és megmagyarázható, európai fórumokon megmagyarázható magyar álláspont. Ebbõl a minimumból azonban nem szabad engedni.
A másik megjegyzés, amelyet az eddig elhangzottakhoz szeretnék hozzáfûzni, az az, hogy a nyugati integrációt és a magyar kisebbségek helyzetének rendezését nem lehet szembeállítani egymással. Integráció nélkül ugyanis lehetetlennek tûnik a kisebbségi helyzet javítása; a kisebbségek helyzetének rendezetlensége nélkül viszont nemigen képzelhetõ el a jószomszédi viszony - ez viszont hátráltatja az integrációs folyamatot. Tehát nem lehet szembeállítani egymással ezt a két célkitûzést.
Szeretnék még arról szólni röviden, hogy a kisebbségspecifikus eszközökön kívül milyen további módszerekkel segíthetjük elõ a kisebbségvédelem és a jószomszédság céljainak elérését. Errõl ma nem nagyon esett szó.
Elõször is azt szeretném megemlíteni, hogy elõsegítené ezt a célt, ha hazai dolgaink jól mennek. Egy gazdaságilag dinamikusan fejlõdõ, politikailag stabil, kulturált Magyarország ugyanis egyaránt erõsítheti a magyarságtudatot, erõsítheti azt az érzést, hogy jó magyarnak lenni, továbbá erõsítheti hazánk tekintélyét és elmélyítheti a szomszédok érdekeltségét a velünk való kapcsolatok fejlesztésében.
Másodszor azt is fel kell itt vetni, hogy támogatnunk kell minden olyan kezdeményezést, amely szomszédainkban felerõsíti és visszafordíthatatlanná teszi a demokratikus folyamatokat, elõsegíti a jogállamiság kiépítését. Alapvetõ érdekünk, hogy szomszédaink is sikeresek legyenek, hiszen illúzió arra gondolni, tisztelt Ház, hogy a magyar kisebbség számára elérhetõ a nyugodt sziget státusza, ha környezetében zûrzavar van. Nehéz kisebbségi jogokat védeni olyan helyen, ahol a szabadságjogok és a politikai kultúra a többséghez tartozók vonatkozásában sem szilárdultak meg.
Ennek az állapotnak a meghaladásában a többségi társadalom és a magyar kisebbség érdekei teljességgel egybeesnek. Éppen ezért helyesen cselekedett annak idején az elõzõ magyar kormány, amikor nem akadályozta Szlovákia és Románia európa tanácsi felvételét, és helyesen cselekszik a mostani kormány is, amikor az egymást érintõ ügyekben, mint például az európai csatlakozás, a NATO-felvétel, nem törekszik kizárólagosságra.
Tisztelt Ház! Az elvi magaslatokról bizony alá kell szállni a tettek mezejére. Nem arról kell a vitának folynia, hogy valaki 10 vagy 15 millió magyar miniszterelnöke, hanem arról kell szólnia a vitának, hogyan lehet folyamatossá tenni a párbeszédet, miként lehet például a gazdasági kapcsolatokat fejleszteni - a beruházásvédelem terén például -, hogyan lehet újabb és újabb határátkelõket nyitni, hogy folyamatos lehessen a kapcsolattartás.
(13.20)
Tisztelt Ház! Ahogy annak idején a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok hozzájárultak az emberiség történelmében a politikai demokráciák megszületéséhez, minden bizonnyal ezen kapcsolatok erõsödése is hozzájárul majd a meglevõ demokráciák erõsödéséhez. A napi gyakorlati politizálás teremtheti meg azt a légkört, amelyben szomszédaink kooperatívvá válnak. Éppen ezért itt is üdvözlendõ, hogy a kormány nagy diplomáciai aktivitást mutat a környezõ országok felé.