KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mindenekelõtt szeretném megköszönni azoknak az ellenzéki képviselõknek a jelenlétét a zárszón, akik nemcsak odáig mutattak érdeklõdést a külpolitikai vitanapban, hogy elmondták bírálatukat a kormány külpolitikájáról, hanem készek meghallgatni a külügyminiszteri választ is ezekre a bírálatokra.
Ugyancsak szeretném megköszönni valamennyi felszólalónak, kormánypártinak és ellenzékinek, hogy hozzájárult a külpolitikai vitanap eredményességéhez, a kormány további külpolitikai tevékenységének megalapozásához. Köszönet illeti azokat, akik kormánypárti vagy ellenzéki pozícióból, nagyon fontos szempontokkal és nagyon fontos adalékokkal gazdagították a helyzetértékelést, illetve a magyar külpolitika feladatainak meghatározását. És szeretném külön is elismerésemet kifejezni azoknak a felszólalóknak, akik ellenzéki képviselõként más pozícióból, nagy szenvedéllyel és nagyon tiszteletre méltó felelõsséggel fogalmazták meg aggályaikat, figyelmeztettek bizonyos veszélyekre. Szeretném õket megnyugtatni, hogy a kormány átérzi, sõt osztja aggodalmaikat a magyarság sorsával kapcsolatban, látja a veszélyeket, tudatában van saját felelõsségének, és mindent megtesz azért, hogy a magyar kisebbség jogainak garantálása és identitásának megõrzése megvalósuljon. Éppen ezért és ebben a reményben, ezzel a szándékkal folytat alapszerzõdési tárgyalásokat Romániával és Szlovákiával. Ugyanezeket a törekvéseket képviseli a legkülönbözõbb nemzetközi fórumokon.
Egyetértek a Független Kisgazdapárt vezérszónokának azzal az igényével, hogy jó lenne megváltoztatni a hamis Magyarország-képet, a kormány is erre törekszik. Csakhogy ehhez, azt kell mondanom, neki és egy másik felszólaló társának sem ártana nagyobb önmérsékletet tanúsítania. Nyilván nem rossz szándékkal, csupán információhiánnyal magyarázható az az állítása, hogy a határon túli magyarság helyzetének javítása érdekében a kormány még minimális követeléseket sem próbál érvényesíteni. Arra gondoltam, meg fogom vizsgálni, vajon mért nem kapja a parlament alelnökeként azokat az összefoglalókat, amik a magyar kormány nemzetközi tevékenységérõl készülnek.
Néhány felszólaló határozottan ellenezte az alapszerzõdések megkötését. A Fidesz vezérszónokának logikáját kölcsönözve én is felteszem a kérdést: kinek használ az alapszerzõdések megkötésének megkadályozása? Magyarországnak biztos nem, hiszen gyengíti integrálódási esélyeinket és fékezi az ettõl függetlenül is igen fontos kapcsolatépítési törekvéseinket.
Elhangzott ugyan Németh Zsolt képviselõ úr felszólalásában egy lehetõség, hogyha bekövetkezik egy lényegi elõrelépés a magyar népcsoport helyzetében, akkor újra napirendre kerülhet Magyarország részérõl valamiféle alapszerzõdés megkötése. Azt is mondta, hogy a szerzõdés tulajdonképpen a kialakuló jó kapcsolatok betetõzése kell hogy legyen, így lehet azt megkötni. Én úgy gondolom, ez a megközelítés az alapszerzõdés szerepének, jellegének a félreértése. Hiszen az alapszerzõdésnek éppen az a szerepe, hogy a kisebbség helyzetében elõmozdítsa az elõrelépést.
Meggyõzõdésem szerint nem használ az alapszerzõdés megkötésének megakadályozása a magyar kisebbségnek sem, hiszen a jelenlegi helyzetet tartósítja; azt a helyzetet, amelyrõl többen nem alap nélkül beszéltek oly szenvedélyesen. Lemond a kötelezõ jogi érvényû rendezés lehetõségérõl.
Nem használ az alapszerzõdés megkötésének megakadályozása azoknak sem, akik erre, vagy netán az érzelmek felkorbácsolására remélik alapozni politikai sikerüket. A '94-es választásokon döntõ többségükben kihullottak azok a képviselõk, akik oly vehemensen érveltek annak idején a magyar-ukrán alapszerzõdés megkötése ellen, illetve parlamenti ratifikálása ellen. És azok a pártok, amelyek ilyesfajta politikára építették az egész felfogásukat, a választásokon az egy százalékos eredményt is alig érték el.
Használ viszont az alapszerzõdések megkötésének megakadályozása azoknak a román, szlovák nacionalista erõknek, akik szabad kezet szeretnének kapni az egységes nemzetállam-koncepció megvalósításához, akik nem akarják, hogy a kisebbségek jogai bármiféle garanciákat kapjanak.
Felmerült a vitában többször - és különbözõ oldalról - az ukrán-magyar alapszerzõdés kérdése. Volt, aki most is elutasította, helytelenítette annak megkötését, ratifikálását. Volt olyan - a Fidesz vezérszónoka -, aki dicséretes következetességgel utólag is helyesnek minõsítette, ahogy akkor is megszavazta az ukrán-magyar alapszerzõdés parlamenti jóváhagyását. Meglepett azonban az érvelése. Azt mondta, hogy erre a kárpátaljai magyarság autonómiájának garantálása érdekében volt szükség.
(14.50)
Ebbõl az derül ki, hogy Németh Zsolt nem olvasta a magyar-ukrán alapszerzõdést, se annak kiegészítõ dokumentumait, ugyanis ezekben nem szerepel az autonómiakoncepció. De a jelek szerint nem olvasta azokat a tervezeteket sem, amelyek most vannak tárgyalás alatt és amelyeket oly vehemensen ellenez, mint például a magyar-román alapszerzõdés, amely viszont szó szerint tartalmazza az autonómia szervezeti formáinak megteremtését.
Szeretnék eloszlatni egy tévedést. Nagyon hízelgõ ugyan Rockenbauer Zoltán állítása, hogy a mostani kormánypártok politikusai - személy szerint engem is megemlített - találták ki azt a tételt, miszerint az Európai Unió és a NATO a csatlakozás feltételének tekinti a viszony rendezését a szomszédokkal. Azt kell mondanom azonban, nem hiszem, hogy ekkora hatást tudunk gyakorolni Brüsszelre. Ha így lenne, egyébként nem kellene szégyellni, hiszen ezt mondják Brüsszelben a szlovák és a román kormánynak is, ami ez esetben a kisebbségi jogok - a magyar kisebbség jogainak! - garantálását jelenti és érvényesülésének biztosítását feltételezi. Hogy a viszonyt rendezni kell, azt nem mi mondjuk, hanem Brüsszelben mondják - mi azt mondjuk, hogy a viszonyt rendezni akarjuk. Alapszerzõdést is szeretnénk kötni, valóban, március 20-áig, ha lehet. Bízom abban, hogy Brüsszelben is és az Európai Unió tagjainak fõvárosaiban is méltányolni fogják ezeket az erõfeszítéseket, s Magyarországot nem fogják elmarasztalni olyasmiért, ami nem rajta múlott.
Kelemen András képviselõ úrnak természetesen joga van alkalmatlannak minõsíteni a jelenlegi külügyi vezetést, ahogy ezt tette. Õ - mint az elõzõ kormány külügyminisztériumi államtitkára - nyilván jó összehasonlítási lehetõségekkel rendelkezik. Ezzel tehát nem érdemes vitatkozni. Azonban amit a missziók bezárásáról mondott, azzal kapcsolatban szeretnék néhány tényt a tisztelt Ház figyelmébe ajánlani. Mindenekelõtt azt, hogy például Svédország - amely nálunk sokkal gazdagabb ország - a közelmúltban döntött négy külképviseletének bezárásáról. Másrészt pedig még egyszer szeretném elmondani - ahogy már a beszámolóban is tettem, csak úgy látszik, Kelemen András képviselõ úr figyelmét elkerülte, hogy a kormány kényszerbõl döntött a bezárások mellett. Ugyanis az elõzõ külügyi vezetés márciusban lehívta és az utolsó fillérig mûködésre elköltötte azt a közel 800 millió forintot, amibõl Magyarországnak az 1994. évi nemzetközi tagdíjakat be kellett volna fizetni! Magyarország nem tudta befizetni ENSZ-tagdíját 1994-ben, mert nem maradt rá pénz. Július 15-éig az elõzõ külügyi vezetés elköltötte a Külügyminisztérium kiadási elõirányzatának 80 százalékát, és a fennmaradó majdnem fél évre az új külügyi vezetésnek az elõirányzat 20 százaléka maradt, hogy gazdálkodjon belõle.
A Külügyminisztérium május 24-ei miniszteri értekezlete - amelyen feltehetõleg Kelemen András úr is jelen volt, de ha nem is volt jelen, a minisztérium vezetésének tagjaként, úgy gondolom, a döntésért némi felelõsséget kell hogy érezzen - döntött négy misszió bezárásáról az év végéig, köztük Limában és Montevideóban, amelyek bezárását Kelemen András úr most konkrétan is fájlalta. Kelemen András úr vajon miért nem mondta el a miniszteri értekezleten ezeket az egyébként tetszetõs ellenérveit? Július 4-én kelt az az emlékeztetõ, amely azt mondja, hogy "A már elhatározott bezárások végrehajtásáról is jelentést kérek, továbbá javaslatokat további zárásokra, hogy ezeket javaslatként utódomnak át tudjam adni. Aláírás: Jeszenszky Géza".
Azt mondja Kelemen András képviselõ úr, hogy aki az Abu Dhabi-i nagykövetség bezárására tett javaslatot, az semmit sem tud az arab világról és Abu Dhabiról. Én meg kénytelen vagyok azt mondani, hogy Kelemen András úr - nem mondanám, hogy semmit nem tud, de - keveset tud vagy nem eleget a döntés hátterérõl. Ugyanis ezzel egyidejûleg Dubaiban szeretnénk egy fõkonzulátust nyitni, pontosan a kereskedelmi kapcsolatok fejlesztése érdekében, és Dubai legalább olyan frekventált központja a nemzetközi kereskedelemnek, mint Abu Dhabi. S közben természetesen nagykövetséget nyitunk Szaud-Arábia fõvárosában, ahogy errõl szó volt.
Azt is mondta Kelemen András képviselõ úr, hogy Tokióban, Japánban még mindig nem nyugodtak meg az expó lemondása miatt. Kono külügyminiszter október elején New Yorkban arról biztosított, amikor elmondtam a döntést indokló kormányérveket, hogy ezt nemcsak megértik, de úgy gondolják, hogy ez a döntés a magyar kormány hitelét erõsíti. Nem tudom, milyen más forrásokból tájékozódott a képviselõ úr.
Tisztelt Ház! Úgy gondolom, a vita összességében megerõsítette a kormány helyzetelemzését, megerõsítette a prioritásokat, megerõsítette az alkalmazni kívánt módszereket, eszközöket, és talán azt is, hogy a külpolitika oldaláról nézve a választók helyesen döntöttek, amikor ezeket a parlamenti arányokat alakították ki.
Tisztelt Ház! Befejezésül szeretném megerõsíteni a kormány, a kormánypártok készségét a külpolitikai konszenzusra. Nem úgy, hogy az ellenzék csatlakozik a kormány külpolitikai lépéseihez, netán hogy arról utólag értesül a sajtóból, ahogy ezt az elõzõ négy évben meg kellett szoknunk; hanem hogy oly módon vesz részt a konszenzus vitában történõ formálásában, ahogy ezt itt az ellenzéki felszólalók döntõ többsége tette. Az utolsó két felszólaló sajnos nem igazolta ezt a feltevésemet, de erre csak annyit szeretnék mondani, hogy - tapasztalataim szerint - Brüsszelben és Washingtontól Tokióig, a számunkra valamennyi fontos központban a magyar külpolitikát másként látják, mint az MDF utolsó két felszólalója.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a bal oldalon.)