JUHÁSZ PÁL (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Sepsey Tamás úr expozéjában végül is két kérdést hozott elénk. Egyik maga a törvényjavaslata, amely egy nagyon egyszerû technikai kérdés. Arról szól, hogy akik politikai okból kárpótlásra jogosultak, nyilatkozhassanak arról, hogy jegyet kérnek-e, illetve ha már kértek jegyet, újra nyilatkozhassanak arról, hogy nem akarnak-e mégis helyette életjáradékot, tekintve, hogy amikor nyilatkoztak, a kárpótlási jegyeknek még jobb esélyük volt a tõzsdén, mint most, és így a megtévesztettség állapotában vannak. Sepsey úr ezen javaslatát ugyanazzal indokolta, amivel a kormány a maga elõterjesztését, azért mert az országnak jó, ha a kárpótlási jeggyel hirtelen megjelent privatizációs keresletet szét tudja osztani és egy részét az idõben elhúzva, ki tudja vonni a piacról.
Hogy ebben mennyire egyetértett a kormánnyal, azt mutatja, hogy a párhuzamosan tárgyalt kormányelõterjesztés szintén arról szól, hogy a kárpótlási jegyeket miként lehet átfordítani életjáradékra a 60 év, illetve 55 év fölöttieknek. A gond itt kettõs. Egyrészt Sepsey úr úgy érezte, hogy amit a kormány akar, az szörnyen erkölcstelen, és amit õ akar, az szörnyû helyes, holott ugyanazt mondják. A másik pedig az, hogyha már egyszer itt van az általánosabb, a kormány által javasolt törvény, akkor Sepsey úr javaslatát hozzá kell igazítani a kormánybeterjesztéshez, vagy úgy, hogy kiegészül a kormányelõterjesztés, vagy abban a formában, hogy itt módosítani kell. Ugyanis viccessé válik a dolog, hiszen igen jelentõs kör jobban jár akkor, ha nem Sepsey úr javaslata szerinti életjáradékért folyamodik, hanem a kormányelõterjesztésnek megfelelõen, a kárpótlási jegyeit átfordítja az új törvény szerint lehetséges járadékra. Ez a dolog egyik része, és mondhatnánk, hogy itt befejeztük, ennél részletesebben nincs mit mondani errõl, hiszen technikai kérdés.
Azonban Sepsey úr a bevezetõjében érintett egy csomó olyan kérdést is a kárpótlás egészével kapcsolatban, amivel tényleg muszáj szembenéznünk, és nem érdemes egymás elõtt tologatnunk a labdát. Az egyik az, hogy jó vagy rossz dolog ez a kárpótlás. Teljesen nyilvánvaló, hogy a kárpótlási törvények épp úgy megvannak, mint annak idején a téesz-szervezés, vagy a Rákosi-korszak, vagy a náci rendszer. Ilyen értelemben történelem, és nem sok értelme van morogni rajta, tudomásul kell vennünk, mert adottság. Mégis vannak a dolognak máig ható vonatkozásai, ami miatt még érdemes rá pár pillantást vetni. De Sepsey úr nagyon hangsúlyozta, hogy mennyire determinált volt az elmúlt kormány és az elmúlt parlament dolga akkor, amikor a kárpótlás útját választotta, mennyiféle kényszer hajtott errefelé. Hozzá kell tenni, én magam is úgy gondoltam, hogy lehetséges a kormányra háruló feladatok megoldásában a kárpótlás.
Õ azt állította, hogy nem a törvényekben volt a hiba, hanem azokban a goromba, csúnya vezetõkben, akik a törvénynek megfelelõ vagyont nem ajánlották fel idejében a kárpótlási jegyekkel szemben, és emiatt bekövetkezett a jegyek összeomlása a piacon. Technikai szempontból nézve a felelõsség valójában sokkal elosztottabb ennél. Egyik oldalon teljesen természetes a törvényhozásnak az a reflexe az elõzõ ciklusban, hogy minden problémát fog és átterel újabb és újabb kárpótlásijegy-kibocsátásokra, majd korrigálja a saját korábbi törvényeit, és újabb csatornákat nyit, de ez ugyanolyan hatással van, mint amikor egy megszorult kormányzat a jegybankpréshez nyúl, és minél több bankót nyomnak, annál biztosabb lesz az infláció. Teljesen természetes, hogy az eredeti, '91-es megoldásokhoz képest bekövetkezett pótlólagos kárpótlásijegy-kibocsátások menthetetlenül az inflációhoz vezetnek.
Másik oldalon látnunk kell azt is, hogy azok a technikai szabályok, amelyek a kárpótlási jegyek felhasználásához kapcsolódtak - kezdve onnan, hogy az aranykoronánként ezer forintért kapható kárpótlási jegy helyett 500 forintért is lehet venni aranykoronát - és egy csomó egyéb szabály is szükségszerûen oda vezetett, hogy a technikai egyensúlyokat nem lehetett fenntartani. A technikai egyensúlyok fenn nem tartásának lehetõsége pedig már a törvények gyerekes szövegében, ötletszerû, inkonzisztens megfogalmazásában benne volt. Ehhez kapcsolódott bizony a kárpótlási hivatal is, amely nem annak lehetõségét kereste, hogy hogyan lehet a technikai egyensúlyokat megtalálni, hanem összetévesztette magát a kárpótoltak érdekképviseleti szervezetével, és az akkori kormányapparátus többi részét is kész helyzetek elé állítva, az összes többi érdekeltet például földügyben revolverezve, magára vállalta az érdekvédelmi szerepet is a köztisztviselõi szerep helyett, a kiegyensúlyozó szerep helyett a feszültséggerjesztõ szerepet.
De a legnagyobb gond igaziból '94-ben szakadt ránk, amikor is részben az újabb kárpótlásijegy-kibocsátások miatt, részben a földlicitek technikája miatt, részben egyéb okok miatt becslésem szerint közel 90 milliárdnyi kárpótlási jegy jelent meg úgy, mint befektetendõ tõke. Lehet, hogy csak 80 milliárd, lehet, hogy 90 milliárd. Ezzel szemben a privatizációs ritmus ugyanaz volt - nem lassúbb, nem gyorsabb -, mint '93-ban, amit egyáltalán az akkori kormány elõkészítõ kapacitása lehetõvé tett. Egy 15 milliárd körüli kínálat és egy 90 milliárd körüli kereslet összetalálkozása csak addig nem vezet katasztrófához, amíg a spekulánsokban van optimizmus és hajlandók spekulálni a jeggyel. Amikor a spekulánsok érezték, hogy a túlnyomás már nagyon nagy és kiszálltak a buliból, a jegy összeomlott. Ez ilyen egyszerû és pontosan elõre látható lett volna, ha bárki a számokat még idejében összeadja.
De most már mindegy, igaza van Sepsey úrnak, ha már egyszer az összeomlás bekövetkezett, az egész állam tekintélye múlik azon, hogy ebbõl másszunk ki. Itt nincs köztünk nézeteltérés, csak az okokat és a felelõsséget illetõen gondoljuk másképp a dolgot. Ezért most már valóban a legváltozatosabb formákat kell bedobnunk a játékba, egyrészt olyan privatizációs csomagokat készítünk elõ, ahol legalább fel tudjuk mutatni a perspektíváját annak, hogy majd fel lehet használni a jegyeket, mind pedig úgy, hogy a privatizációs piacról kivonunk, amit lehet. Úgy vélem, ilyen értelemben Sepsey Tamás elgondolása jogos, nincs mit vitatni rajta, noha van egy jogrendszerbeli gyengesége. Ugyanis, ha minden egyes törvényünket örökké megkérdõjelezzük és fél év múlva újra fogalmazunk, akkor szintén lejáratjuk az állam tekintélyét. Azonban a mögötte lévõ technikai képzet elfogadható, olyannyira, hogy ezt vallja a kormány is, de a kétféle technikát össze kell igazítani. Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)