DR. HASZNOS MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársaim! Én sokkal rövidebb leszek, de szeretnék egy más szempontot is az önök figyelmébe ajánlani. Ugyanis ez a kárpótlási törvény az életüktõl és szabadságuktól politikai okokból megfosztottak kárpótlását jelenti. Itt, a törvény meghatározásánál már nyoma sem volt annak a bizonyos részlegességnek, mert a vagyoni körben az állam természetesen nem tudta vállalni az elõzõekben sem azt, hogy minden elvett vagyont száz százalékos mértékben visszapótol. Ebben a körben eleve kizárt a száz százalékos, a teljes kárpótlás, hiszen ha valakit három-négy-öt évre elszakítottak a családjától, megfosztották a gazdasági szférában való tevékenységétõl politikai okokból, annak ezt az adott korban, az adott ifjúságában, az adott családi körülmények között visszapótolni lehetetlen. Ez csak valami egészen szerény mértékû kárpótlást jelentett volna.
Emlékeztetem önöket arra, hogy az elsõ, a vagyoni kárpótlásnál is kereszténydemokrata javaslatra született meg az életjáradék, éspedig abból a megfontolásból, hogy ezeknek a törvényeknek a jogosultjai már nem éppen aktív korú, harmincéves, dinamikus, vállalkozó kedvû fiatalok, akik hajnali sorbanállással fognak részvényeket vásárolni, önmaguk fogják megszervezni - saját érdekképviseletük keretében - azokat a csoportosulásokat, ahol összeadott kárpótlási jegyek alapján rentábilis üzemeket fognak majd privatizálni.
Az világos volt már az elsõ induláskor is, hogy ha megfáradt, öreg, beteg, idõs embereknek valamit vissza akarunk pótolni, akkor az valóban az életjáradéki forma lehet. Most arról lehet vitatkozni, hogy ennek a mértéke, az átszámítási kulcsa jó volt-e, megfelelõ volt-e vagy sem. De most, amikor elismert dolog, hogy ezt a kárpótlást milyen nagy várakozás elõzte meg és társadalmi szinten milyen nagy csalódást okozott a jogosultak körében, akkor itt nem lenne szabad arról vitatkozni, hogy belefér, nem fér, így volt eredetileg, most miért van ez a módosító javaslat, hanem tudomásul kell venni, hogy azok az emberek, akik mégis reménykedtek abban, hogy a kárpótlási jegy évente növekvõ kamatával, mert gazdaságilag csak stabilizálódik ez az ország, hátha el tudnak érni valamit - és ezzel szemben mi lett a valóság?
A valóság az, hogy nemhogy elértek valamit, hanem el sem képzelték volna azt, amikor átvették a tízezer forintos kárpótlási jegyet, hogy az majd 1995 tavaszán mennyit fog érni. Nemrég egy vicclapban olvastam azt, hogy ha a tõzsdei árfolyam így zuhan lefelé, akkor az lesz majd, hogy átcsap mínuszba az árfolyam, és még a kárpótlásijegy-tulajdonosoknak kell majd az államnak pénzt befizetniük. Ez egy vicclapban jelent meg, de a tendencia, sajnos, majdnem ebbe az irányba hat.
Miért ne adjuk meg a lehetõséget azoknak az embereknek, akik egykor félrevezetve, egy jogos váromány reményében úgy döntöttek, hogy hátha jelenteni fog nekik valamit ez a kárpótlási jegy, valamit visszakárpótol az elszenvedett sérelmekért? Mivel ez objektíve nem valósult meg - és én most nem akarok abba az elemzésbe belemenni, hogy melyik kormányt, milyen felelõsség, hogy terheli, hogy elapadt a vagyon, hogy itt csak a spekulánsok járhattak jól és nem maguk a kárpótoltak -, miért ne adnánk meg azt a lehetõséget, hogy a hátralévõ néhány évükre még tisztes életjáradék formájában kapjanak valami egészen szerény kártalanítást? Ezért mi, kereszténydemokraták támogatjuk ezt a javaslatot. Köszönöm a figyelmet. (Taps a jobb oldalon.)