DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Ezen napirend utáni kis bensõséges együttlét alkalmával azért engedjék meg, hogy néhány gondolatot elmondjak ezzel a törvénnyel kapcsolatban.
Az elmúlt parlamenti ciklusban nagyon sok szakma képviselõje törekedett arra, hogy nagy, átfogó törvények jelenjenek meg, foglalják össze a szakma gondját-baját, a rájuk vonatkozó jogszabályokat. Ezek a törvények rendre elmaradtak, egyéb feladatokra való hivatkozással.
A most tárgyalt törvénytervezetet azzal a céllal terjesztették be, hogy a maga területén mozdítsa elõ az európai integrálódást, építsen ki egy nemzetközileg is elfogadható és elfogadandó rendszert a különféle vizsgáló laboratóriumok felkészültségének hivatalos elismerésére.
Azt gondolom, olyan idõkben, amikor változó mennyiségû ólom jelenik meg a paprikában, eléggé nyilvánvaló, hogy fontos tudni: azok a mérések, amelyek alapvetõen beleszólnak az életünkbe, pontos mérések-e, megfelelõen hitelt érdemlõek-e vagy sem, mert gondoljuk csak el, ha utólag kiderülne, hogy nem is volt ólom a paprikában, akkor ebbõl mennyi cirkusz keletkezne és mennyi kárpótlást kellene fizetni azoknak, akik azt állították, hogy volt ólom a paprikában. Ne haragudjanak, hogy ilyen triviális példával szemléltetem azt, hogy lényeges, mindannyiunk közös érdeke, hogy Magyarországon a mérések hitelesek legyenek, s ez a hitelt érdemlõség kiterjedjen egyébként országhatárokon kívülre is.
(18.50)
A javaslat - mint ahogy az elõttem szóló képviselõtársam is erre már kitért - létrehozza a Nemzeti Akkreditáló Testületet, azaz egy új NAT jön létre, amelyet remélhetõleg kevesebb vita kísér majd, mint névrokonát a közoktatásban. Bár megfontolandónak tartom azt, amit az MDF vezérszónoka mondott a szabványügyi dolgokkal kapcsolatban, hogy ne nevezzük ezt NAT-nak, mert már egy ilyen létezik. Mindazok, akik valamelyest ismerik az Európai Uniót, tudják, hogy kisebb-nagyobb részletek közül sokat kell még elrendezni ahhoz, hogy Magyarország teljes jogú tag legyen. Valóban, ez a mostani törvényjavaslat egy ilyen részlet elrendezése, és teljesen egyetérthetünk a kormánnyal abban, hogy nem kell megvárni a belépéssel kapcsolatos tárgyalásokat sem annak érdekében, hogy ilyen elõbbrelépések megtörténjenek.
Az európai egyesülés felé mutató törvények alkalmat adnak az ellenzéknek arra, hogy sokat emlegetett konstruktivitását bizonyítsa, csökkenthetõk a pártok közti feszültségek, elismerést kaphatunk mindazoktól, akik szerint itt az Országgyûlésben többnyire csak szócséplés folyik, s a pártok nem mûködnek kellõen egymással. Nagyon sok polgártársunk van, mintegy 60 százalék, aki így gondolkodik. Megfigyelhettük az elõbbi napirendi pontnál, ennél is, hogy valóban egyetértés látszik a fõ dolgokban. Én mégis egy picit elrontom ezt a baráti hangulatot, és néhány megjegyzést teszek, amelyben nem a pozitívumokat, hanem a negatívumokat említem.
Kezdjük rögtön azzal, hogy a törvény a 3. §-ában fogalom-meghatározásokról szól, de valójában nem szól, hanem azt mondja, hogy lásd a mellékletben felsorolt szabványokat. Nos, ezekben a szabványokban nagyon jó fogalom- meghatározások vannak, de a kisördög azt súgja nekem, hogy megkérdezzem, mi történik akkor, ha ezen szabványokat megváltoztatják. Ezek a szabványok nemzetközi szabványok, a magyar szabványügyi szervek viszonylag nehézkesen tudnák megváltoztatni, de a szabvány mégsem ebben a parlamentben születik, s ha megváltozik a mögötte lévõ tartalom, akkor megváltozik az a törvény is, amelyet most vagyunk hozandók. Csupán azt mondom, hogy szebb lett volna, ha átvesszük ezeket az egyébként nagyon jó fogalom-meghatározásokat. Így nagyon le van egyszerûsítve a kérdés.
Ugyancsak nem teljesen méltó a jogalkotóhoz az a pontatlanság - ha jól értem a normaszöveget -, hogy a 16. § (2) bekezdésének d) pontjában elõíratik, hogy az akkreditálási eljárás során a díjszabás mértékét ez a bizonyos NAT, a Nemzeti Akkreditálási Tanács alapszabályában kell meghatározni. A díjszabás mértéke felfogásom szerint az az összeg, amit fizetni kell. De lehet, hogy ezt rosszul értelmezem. Mindenesetre a 17. § (5) bekezdésének c) pontja az ár- megállapítást az akkreditálási tanács, tehát az elõbb említett NAT egy szervének a feladataként deklarálja.
A tényleges akkreditálási munka a szakmai akkreditálási bizottságokban fog zajlani. E bizottságok javaslatáról a tervezet szerint az ügyvezetõ igazgató dönt. Megítélésem szerint ez a döntés egy formai döntés, aláírja, érvényessé teszi az akkreditálási szakmai bizottság döntését. Ha vita keletkeznék, errõl nem szól a törvény. Vagy ki kellene mondani, hogy nem lehet vita, vagy meg kellene nevezni a vita eldöntésére alkalmas fórumot.
Adós marad a törvény tervezete annak a tisztázásával is, hogy milyen szempontok alapján jelölheti ki a már említett szakmai akkreditáló bizottság a minõsítõket, tehát azokat a személyeket, akik elmennek a vizsgálandó laboratóriumba, megállapítják, hogy ez tényleg akkreditálható vagy nem akkreditálható.
Lehetne még keresgélni az ellentmondásokat, s azokat a pontokat, amelyeken a tervezet javítható. Például meg kellene gondolni, helyes-e, ha adományokra bízzák a NAT mûködésének a költségeit. Nem hordja-e ez magában a korrupció lehetõségét? Ám mielõtt ilyen súlyos váddal illetném az általam nem ismert és a jövõben fontos közfeladattal megbízandó személyeket, inkább arról szeretnék szólni, ami nincs benne ebben a törvényben.
Nincs benne a már említett probléma, hogy hogyan választódnak ki a minõsítõk. Nincs benne az sem, hogy mely szakterületeken indulnak meg ezek a szakmai bizottsági munkák. Rengeteg részletkérdéssel foglalkozik a törvény, hogy hogy áll fel ez a Nemzeti Akkreditálási Tanács, mik az átmeneti rendelkezések, de hogy hogyan is fog mûködni, milyen szempontok alapján kell a tevékenységét ellátnia, erre nézve a törvénytervezet autonómiát ad ennek a testületnek. Ha az eljárási szabályok részleteit elõírjuk, akkor a mûködés néhány alapvetõ elvét is elõ kellene írni. Azt hiszem, hogy ezzel a tervezet adós maradt.
Lelkesítõ mindannyiunknak, hogy megint teszünk egy lépést az említett európai integráció során, de két dologról végképp nincs fogalmunk a tervezet elolvasása után. Az egyik, hogy mibe fog kerülni, ha ezt a törvényt jogerõre emeljük. A másik, hogy a benne foglaltak mikor valósulnak meg.
1991-ben hozott az Országgyûlés egy törvényt a mérésügyrõl. Az a törvény néhány hónappal késõbb, '92. január elsején lépett hatályba, és elõírja, hogy a joghatállyal rendelkezõ méréseket hiteles mérõeszközökkel kell végezni. Nem hiszem, hogy merné valaki vállalni annak a kijelentésnek a súlyát, hogy ez minden területen már megvalósult. Nincs is elõírva abban a törvényben, hogy mikorra kell, de elõ van írva, hogy kell, nyilván mostantól, mármint 1992. január elsejétõl, s ez nyilvánvalóan teljesíthetetlen.
Ez a törvény szintén nem tartalmaz ilyen elõírásokat, de nem tartalmaz még mást sem. Azt mondja: hatálya kiterjed azokra, amely laboratóriumok akkreditálva vannak. S mely laboratóriumok lesznek akkreditálva, akik akarják, hogy õket akkreditálják, s a joghatósággal rendelkezõ laboratóriumok közül azok, amelyeket még meg nem hozott miniszteri rendeletek erre kényszerítenek.
Ezek után érthetõ, hogy a beterjesztõ nem tudott letenni semmifajta gazdasági számítást arra nézve, hogy mibe fog kerülni ennek a törvénynek a végrehajtása, mert megállapíthatatlan, hogy a laboratóriumok milyen köre veszi igénybe az akkreditációt, milyen köre köteles igénybe venni, és még fel sem állt az a testület, amely majd megállapítja, hogy egy akkreditáció mibe kerül. Sok idõ eltelik tehát még addig, amíg egy ilyen akkreditáció költsége beépül a szolgáltatások árába, és sok idõ eltelik addig, amíg egy magyarországi laboratórium mérési eredményeit hitelesnek fogják tekinteni Európa minden országában.
Szóltam már arról, hogy mindannyiunk közös érdeke, hogy ez a hitelesség megtörténjék. Mégis jobban örültem volna, ha a Házszabályunknak azzal a pontjával, amely elõírja, hogy egy törvény társadalmi és gazdasági hatásait lehetõleg számszerûsítve, az általános vita feltételének kell tekinteni, mélyebben foglalkozott volna az elõterjesztõ, illetve azok a bizottságok, amelyek jól látták ennek a törvénynek a hasznát és fontosságát és örömmel terjesztették elénk általános vitára.
Azt gondolom, hogy a jelen helyzetben nem igazán tehetünk mást, mint hogy ezt a törvényt meghozzuk. Vannak azonban olyan pontok, amelyekben, ha egy kicsit mélyebben elemezzük a törvény részleteit, lehetne, sõt szükségesnek látszik apróbb módosításokat létrehozni, s ezért illõ tisztelettel azt javaslom, hogy a napirendünkben foglaltak szerint lehetõleg ne zárjuk le az általános vitát, hanem legalább ennek a hétnek a közepéig legyen lehetõség módosító indítványok benyújtására. A Ház napirendjének tervezeteit ismerve, ez semmifajta fennakadást nem fog okozni, hiszen a jövõ héten nem foglalkoznánk a törvénnyel, és a kiadott tervezet szerint csak az azt követõ héten lesz részletes vita. Ha szerdai határidõt szabna meg a Ház vagy az elnök asszony, akkor azt hiszem, hogy talán még néhány javító célú módosító indítvány elõbbre vihetné ennek a törvénynek a sorsát.
(19.00)
Ez a törvénytervezet egyébként tudomásom szerint egy évvel ezelõtt már készen volt, el-elfeküdt egy-egy íróasztalban, változó vezetésû minisztériumok mellett. Nem tudom, hogy ezen idõ alatt nem készültek-e el, legalábbis részben, azok a miniszteri rendeletek, amelyeknek a hiányában most egy kicsit vakon látjuk azt, hogy ez a törvény milyen hatással is lesz. Ha ezek elkészültek, akkor tájékoztatásul, azt hiszem, nem ártott volna megmutatni a képviselõknek, hogy lássák azt a közeget, amelyben ez a törvény mûködni fog. Erre egyelõre nem volt lehetõségünk.
Ennek ellenére azt gondolom, hogy célszerû lesz a törvényjavaslatot támogatnunk. Mi, kereszténydemokraták ezt fogjuk tenni. De elõre jelezzük, ennek a törvénynek a végrehajtása során elég sok probléma adódik majd, és az Országgyûlés erre illetékes bizottságainak, sõt több bizottságának kell majd foglalkozni azzal, hogy milyen mértékben sikerül a törvényt a valóságban a gyakorlatba átültetni.
Nagyon sok törvényünk esetén, itt ezen törvény esetén különösen nagy jelentõségûnek tartom, hogy ha elkezdenek mûködni bizottságainknak azon albizottságai, amelyek az általunk meghozott, illetve jelenleg hatályos törvények gyakorlatban való alkalmazásának az ellenõrzését végzik. Azt hiszem, erre szükség van. Tényleg nem árt tudni azt, hogy mennyi toxint is iszunk meg a kávéban, hogy egy másik aktuális példát hozzak a mindannyiunkat érdeklõ és nagyon fontos mérési adatok világából.
Ezen némi fenntartások hangoztatásával és félig-meddig ügyrendinek tekintett javaslatom megismétlésével köszönöm megtisztelõ figyelmüket, és javaslom a tisztelt Ház valamennyi frakciójának, hogy ezt a törvényt támogassuk és szavazzuk meg. Köszönöm. (Szórványos taps.)