DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! A vitában a 9-es számmal jelzett módosító indítványom kapcsán szeretnék néhány szót szólni. Mindenekelõtt szeretném megjegyezni, hogy ha a helyzet nem volna ilyen torokszorítóan keserves, akkor némi frivolsággal azt lehetne mondani, hogy ha február, akkor szigetközi vízpótlás a téma az Országgyûlésben.
Ez a jelenség önmagában jelzi, mennyire nem sikerült elõrehaladást elérnünk ebben a kérdésben. Ugyanakkor a H/465-ös számú országgyûlési határozatijavaslat-tervezetbõl egyértelmûen látszik, hogy nem alkalmas olyan helyzet biztosítására, ami egyébként a már elkezdõdni látszó tavaszi idõszak elejére tényleges megoldást jelentene. Anélkül hogy bele kívánnék menni abba a vitába, hogy itt vajon mûszaki vagy politikai kérdésrõl van-e szó, csupán annyit kívánok leszögezni, hogy egy 386 tagú politikai testület számára mindenféleképpen kafkai helyzet, ha valamilyen zsilip felsõ elzárószerkezetének mûködésérõl kívánják meg a döntést. Egyik képviselõtársam ugyan visszautasította azt a durvaságot, hogy a Magyar Nemzet egyik cikkében képviselõk beetetésérõl beszélt, de azért én nagyot nyeltem az elzárószerkezettel veszõdõ mondatnál, mert azt éreztem ki belõle, hogy ez a mûszaki nyelvezetbe csomagolva az Országgyûlés által már elvetett dunai vízlépcsõrendszer egyik nagy mûtárgyának üzembe helyezését rejti magában. Még akkor is, ha ezzel szemben megfogalmazódtak ellenvélemények is az Országgyûlésben.
Mindenképpen látnivaló, hogy a Duna és a vízi erõmû sorsa beleilleszkedik a magyar-szlovák viszony egészének kérdésébe, ha másképpen nem is, úgy annyiban, hogy megteremti vagy megszünteti a bizalmat a többi kérdésben. Itt hadd kapcsolódjak ahhoz, amit Szabad György képviselõtársam az elõbb megjegyzett, hogy tulajdonképpen a módosító indítványom arra vonatkozott, hogy ismerjük meg a Horn-Meciar féle megállapodás pontos tartalmát, amelyet gyakran tervezetnek neveznek, de amelynek ellentmond az a tény, hogy a kormánynak a 2035/1995-ös határozata végül is rögzít ezzel kapcsolatosan bizonyos álláspontot.
Nyilvánvaló tehát a mi megközelítésünk szerint, hogy a szerzõdés megkötését megelõzõen nem célszerû a keresztgát vagy fenékgát - ez megint megérne egy szakmai vitát, de ebbe nem kívánok belemenni, mert nem vonatkozik rá a módosító indítványom - építését parlamentileg jóváhagyni, mert az eddigi hírek alapján kölcsönös engedmények egyedüli magyar eleme ez. Hiszen tudjuk, hogy a szlovák kormányfõ is közölte a sajtóval, hogy ez szlovák érdek, annyira, hogy szükség esetére felajánlotta a szlovák finanszírozást is hozzá. Cserébe több vizet ígért a Dunába, ez kétségtelenül magyar érdek.
Felmerült tehát az indokolt kérdés, ha a szerzõdést megelõzve most döntünk a szlovák kérés végrehajtásáról, milyen tárgyalási helyzetben leszünk a vízmegosztási szerzõdés megkötésekor. Még ha nem is volnának rossz tapasztalataink a korábbi egyezkedések be nem tartásáról, akkor is szükséges a megállapodás ismerete, nehogy úgy járjunk, hogy elõbb a magyar fél kézzelfoghatóan teljesít, vagyis épít, és utána ismét vég nélküli tárgyalások kezdõdhetnek a vízadásról, melynek során - mint már többször - ismét mûszaki és anyagi kifogásokkal élve a szlovák fél elkerüli a vízadás teljesítését.
Erre vonatkozik módosító javaslatom 1. pontja, amelyben kérem a kormányt, hogy a vízmegosztásról szóló szerzõdéstervet tárja jóváhagyásra az Országgyûlés elé, még akkor is, ha ez mûfajilag egy írásos, de mindkét fél által elfogadott emlékeztetõn alapul. Ellenkezõ esetben az országgyûlési határozat egyoldalú engedménynek, ha úgy tetszik, gesztusnak bizonyulhat. A külügyi bizottsági vitán a kormány képviselõje kifogásolta, hogy tervezetem 2. pontja ideiglenes vízmegosztásról beszél, holott ez akkor az újságokból ellenõrizhetõen így is hangzott el a január 25-ei tárgyalás után a résztvevõ miniszterelnökök szájából. Most a külügy csupán vízpótlásról beszél. Ez a szóhasználat egyébként számomra is elfogadható és ezért csatlakozó módosítványomban élek is vele.
Ugyanakkor nyilvánvaló az is, hogy számunkra alapkérdés a víz, a térségnek vízre van szüksége, ez magyarázza az ott lakók türelmetlenségét is. Az építkezés azonban nem old meg most semmit. A keresztgát nem növeli a Duna vízhozamát, s a legfeljebb május végére elkészülõ építmény az idei évben épp a természet számára legfontosabb tavaszi hónapokban nem hozza meg a szigetközi ágak vízpótlását sem.
(9.30)
Ezért javasoltam a szivattyúzás folytatását az átmenet idõszakában. A szigetközi vízpótlás megoldása enélkül - és ennek határideje legkésõbb a holnapi nap, március 1-je - bizonyosan nem történik meg idõben. A vegetációs idõszak tulajdonképpen már megindultnak tekinthetõ, és ennek a megindulásakor a szigetközi ágrendszerben nem lesz a károk mérsékléséhez elegendõ víz.
Ismervén azokat az adatokat, amelyek egyértelmûen arra utalnak, hogy a talajvízszint magasságát a hullámtéri ágakban folyó víz önmagában alig befolyásolja, félek attól, hogy a keresztgát megépítése után a helyi lakosság csalódása mérhetetlen lesz. Márpedig nem véletlen az a sokszor emlegetett másodpercenkénti 600 köbméteres vízigény: a talajvíz ekkor van egyensúlyi állapotban - efölött a Duna táplálja a talajt vízzel, alatta elszívó hatás érvényesül. Ez azonban távlati kérdés - megítélésem szerint a hágai vita egyik fõ kérdése -, én pedig most szándékosan a jelen helyzet legsürgõsebb javaslataira igyekszem szorítkozni.
Amiért különösen fontosnak ítéltem a vízkivétel folyamatosságát - bár tudtam, számoltam azzal, hogy a szivattyúk puszta említése is ellenérzéseket és indulati válaszokat válthat ki, nem pedig támogatást -, az az a tény, hogy ha a vegetációs idõszakban gátépítés folyik, akkor ez teljes vízvisszafogással jár, tehát a legérzékenyebb idõszakban nem lesz víz!
A bizottsági vitában javaslatomat mégis elutasították, arra hivatkozva, hogy az ideiglenes vízellátás a kormány köteles tevékenysége, fölösleges ezt az Országgyûlésnek elõírnia. Ez esetben a kormány felelõssége is kizárólagos arra vonatkozóan: lesz-e víz az építés idõszakában. Én el tudom ezt fogadni, és ezt elfogadva szerkesztettem meg a kapcsolódó módosító indítványom harmadik pontját.
Javaslatom harmadik része az volt, ami arra vonatkozik, hogy megint - éppen elsõsorban a talajvízszint csökkenésébõl fakadóan - mérhetõ károk adódtak. Az általam javaslatba vett kártérítés - ezzel a kártérítéssel foglalkozik javaslatom harmadik része - elsõsorban a Szigetköz középsõ részén lévõ településeken tapasztalható. Ezek elsõsorban épületkárok, kutak elapadása, valamint az öntözõvíz fokozódó igénye. Vannak ennél nehezebben tételesíthetõ kárelemek is, mint például a mezõgazdasági vagy az idegenforgalmi kár. Az azonban számomra kétségtelen, hogy az önhibájukon kívül bajba jutott embereken segítenünk kell.
Most csupán megjegyezném, hogy az itt becsülhetõ 100-150 millió forintnyi kár nyomába se lép annak a kártérítési igénynek, amit a szlovák fél peren kívüli megegyezés reményében melenget. E módosítványi pontomhoz a bizottsági ülésen arra vonatkozott a kormány kérése, hogy a károkat csökkentõ intézkedési terv határidejét hosszabbítsam meg. Ezért másik csatlakozó indítvánnyal kívántam volna élni, de ezt megteszi helyettem a környezetvédelmi bizottság, ezért az õ javaslatuk támogatását kérem.
Amint látják, képviselõtársaim, javaslataim a helyzet tisztázására, az áthidaló vízellátásra és a szigetközi károk rendezésére vonatkoznak. Mivel ezek a kérdések nem érintik a végleges döntés jellegét, remélem, számíthatok képviselõtársaim támogatására.
Mivel pedig módosítványom egyes elemei más-más fogadtatásban részesültek, két említett csatlakozó módosítvány - az egyik az én nevemhez kapcsolódik, a másik a környezetvédelmi bizottságéhoz - lehetõvé teszi képviselõtársaim számára a független megítélést is. Kérem, éljenek vele. Köszönöm. (Taps.)