SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Képviselõtársaim! Kedves Elnök Úr! A mostani felszólalásom tulajdonképpen két részbõl fog állni, az elsõ részében a privatizációs törvényjavaslathoz, a második részében pedig ennek legfõbb célterületérõl, az energetikai privatizációról szeretném elmondani gondolataimat.
Négy-öt évvel ezelõtt egy rendkívül figyelemreméltó tanulmány jelent meg a nemzetközi hírû The Economist címû újságban, és ez az akkortájt kisebb-nagyobb zökkenõkkel beinduló kelet-európai privatizációt taglalta és részletezte. A cikk végsõ közvetkeztetését a következõképpen vonta le. "Közép-Kelet-Európa országaiban a privatizáció nem olyan teendõ, melynek megindításával a jobb idõkre lehet várni. Enélkül ugyanis a jobb idõk soha nem fognak elkövetkezni." Nálunk sem. Mert az állami vagyon, ha nem privatizáció következtében, akkor értékvesztés útján, vagyonfelélés eredményeként tûnik el. S ez utóbbi az a legrosszabb, ami csak bekövetkezhet.
Minderre azért érdemes most visszaemlékezni, mert újabban ismét érezhetõk bizonyos törekvések, melyek a privatizáció meglévõ hiányosságaira és hibáira történõ hivatkozással annak leállítását vagy legalábbis lassítását szeretnék elérni. Ennek nyílt kimondását természetesen nagyon kevesen vállalják, de azok a kifogások, amelyek refrénszerûen azzal kezdõdnek, hogy "én támogatom a privatizációt, de, csak, azonban...", ezek az indoklások rendszerint azzal a ki nem mondott, de annál könnyebben levonható tanulsággal zárulnak, hogyha ennyi ügyetlenség, hanyagság, lelkiismeretlenség, korrupciógyanú és igazságtalanság kíséri a tulajdonátrendezést, mely ráadásul bevételt sem annyit hoz, mint amennyit mi szeretnénk, akkor talán tényleg legjobb lenne elfeledkezni az egészrõl.
Privatizálni azonban, tisztelt Képviselõtársaim, kell! Még ha az nagyon nehéz is. De azért, mert nehéz, még nem kérdõjelezhetõ meg a szükségessége. Privatizálni kell, hisz az eredményben érdekelt, a vagyont jól mûködtetõ, kockázatot vállaló magántulajdonosok tömege jóval nagyobb motorikus erõt jelent egy nemzet gazdasága szempontjából, mint az állam, a megfoghatatlan köztulajdonos.
Privatizálni kell, hisz tõkeinjekciókra, modern technológiákra bizony nagy szüksége van helyenként elaggott termelõ, szolgáltató infrastruktúránk hatékonyabbá tételére.
Privatizálni kell, mert adósságaink egyre nyomasztóbb kamatterheit csökkentendõ, a költségvetésnek privatizációs bevételre van szüksége.
Privatizálni kell, mert tapasztalati tény, hogy a domináns tulajdonforma mûködési jegyei öröklõdnek át a kisebbségi tulajdonformára is, azaz állami tulajdoni többség esetén még a magánszektor is az elõbbi mûködési tökéletlenségeit teszi magáévá.
És végül privatizálni kell azért is, mert az állami tulajdon rohamosan értékelõdik le, s mert az állami tulajdonosi monopólium a jogállami berendezkedés más területeit is gyengíti.
Nem tagadom, hogy a korábbi négy év folyamán a megfelelõ társadalmi ellenõrzés nélkül folyó privatizáció megfelelõbb keretek között tán több eredményt s kevesebb hordalékot hozhatott volna.
(12.00)
Azt sem állítom, hogy a még elõttünk álló privatizáció majd maga lesz a tökéletesség. Tudom, hogy jó privatizáció nincs, de ez nem jelenti egyben azt is, hogy ne lenne jobb. S nekünk erre kell törekednünk!
Ellenzéki felszólalók méltánytalanul és nem megalapozottan vetették a szabaddemokraták szemére, hogy mi nem kívánjuk a magyar tulajdonosi réteg kialakulását, mivel szerintük nem támogatjuk azon kedvezményes privatizációs technikákat, melyek a külföldiekkel szemben jelentõs anyagi hátrányban lévõ magyar befektetõket segítenék. Ez nem igaz! Mi ugyan jelenlegi gazdasági kényszerhelyzetünkben valóban a készpénzes technikát preferáljuk, de emellett, s különösképpen ennek híján - márpedig ez várhatóan nem lesz ritka az elõttünk álló privatizációs idõszakban - ugyanúgy használni szeretnénk ezeket a különféle kedvezményes privatizációs technikákat, mint bármelyik ellenzéki képviselõtársunk azt hangoztatta. Ezen szándékunkat egyébként módosító indítvány formájában fogjuk nyomatékosítani.
Amit mi kifejezetten nem támogatunk, az csak a minden kockázatvállalás nélküli tulajdonhoz jutás. Az, ahol egyesek ingyen vagy legalábbis játékpénznél valósabb értékkel alig rendelkezõ fizetõeszközzel juthatnának vagyonhoz, melyet azután vagy sikerül mûködtetniük, vagy nem. Ahol a tulajdonos attól függetlenül képes meggazdagodni, hogy csõdbe vitte-e a cégét, vagy felvirágoztatta azt. Ezt viszont, azt hiszem, tisztelt ellenzéki képviselõtársaink sem támogathatnák.
Az ellenzéki szónok részérõl az is gyakorta elhangzott vád volt irányunkban, hogy az egykori úgynevezett spontán privatizáció szellemi örököseiként most is a lovak közé kívánjuk dobni a gyeplõt, s nem igazán kívánjuk az átlátható, társadalmilag ellenõrizhetõ privatizációt. Ez sem igaz! Elsõdleges célunk éppen az, hogy olyan privatizációs szervezetet s olyan privatizációs technikákat eredményezzen a törvényjavaslat, mely ez irányba hat. Mi parlamenti felügyelet alá kívánjuk helyezni az ÁPV Rt.-t, de ha ÁV Rt. marad belõle - a név nem tesz különbözõséget a tartalom szempontjából -, mi azt akarjuk, hogy eredménytelen pályázat esetén kötelezõ legyen újabb és újabb pályázatok kiírása mindaddig, amíg mindez sikeres nem lesz. Mi nem elégszünk meg azzal, hogy az ÁPV Rt. tevékenységét csak utólagos külsõ és következményekkel nem járó ellenõrzés minõsítse. Mi azt a hatékony belsõ ellenõrzési rendszert akarjuk, szeretnénk felállítani, aminek persze már rég fel kellett volna állnia. Mi azt akarjuk, hogy a pályázati feltételrendszer pontjai pontosan megjelenjenek a majdani privatizációs szerzõdésekben, hogy menet közben ne lehessen úgy módosítani a feltételeket, mint az eddig volt szokásban. Mi azt akarjuk, hogy olyan külsõ befektetõ részére történõ eladás esetén, ahol egyébként racionális anyagi megfontolásból érthetõ módon a menedzsment végzi a vagyonértékelést, ott rögzítve legyen a menedzsment büntetõjogi felelõssége. Ahol pedig a menedzseri kivásárlásra is sor kerül, ott minden esetben külsõ független vagyonértékelõ szervezetnek legalább az ellenõrzõ szerepét elõ kívánjuk írni. Mindezen szándékainknak szintén módosító indítvány formájában tervezünk majd eleget tenni.
Olyan törvény meghozatalát kell majd tehát közös munkával, együtt a parlamentben elõsegítenünk, mely egyrészt átláthatóvá teszi a privatizációs folyamatokat, másrészt pedig jelentõsen felgyorsítja azokat. Bizonyos számítások 5-6 milliárd forintra becsülik az állami vagyon havi leértékelõdését. Ezzel vág egybe az Állami Számvevõszék 1994. novemberi jelentésének azon megállapítása, miszerint 1990 és '94 között megközelítõen 200-300 milliárd forint nagyságrendû az állami vagyon leértékelõdése. Az állami vagyon tehát, tisztelt képviselõtársaim, olyan fagylalthoz hasonlítható, melyet a napon szervíroznak, és elõttünk, a szemünk elõtt olvad.
Éppen ezért nem vagyunk olyan helyzetben, hogy végeláthatatlan vitákat folytassunk magának a privatizációnak az indokoltságáról, valamint arról, hogy kivárjuk-e esetleg a jobb idõket mindezzel. Mindaz azonban, hogy privatizálni gyorsan kell és érdemes, nem jelenti azt, hogy ennek érdekében minden más, szintén fontos privatizációs szempontot fel kéne áldoznunk, semmibe kéne vennünk. Mert bizonyos közös érdekeink szerint való az is - amint arról már szóltam -, ha a privatizáció átlátható körülmények között zajlik, ha eredményes, s inkább bevételt, mint kiadást jelent, ha elõsegíti gazdaságunk szerkezetének rekonstrukcióját, ha eredménye különféle gazdasági prioritásaink teljesítését tudja elõsegíteni. Sajnos azonban be kell látnunk, hogy ezek a szempontok legtöbb privatizációs ügylet esetén nem teljesülhetnek maradéktalanul, mert teljesülésüket ráadásul külsõ tényezõk is befolyásolják. A befektetõk hite és bizalma, politikai-gazdasági stabilitásunk, szavahihetõségünk, következetességünk, a régió helyzete, a szomszédainkkal való viszonyunk mind olyan tényezõk, amelyek befolyásolják cégeink, vállalataink privatizációjának hatékonyságát.
A most elõttünk fekvõ törvényjavaslat, még ha kicsit szezonvéginek tûnhet is, nagyon is szükséges, hisz privatizálásra várnak még az igazi nagyvadak: az energiaipar, a bankszféra, valamint a táv- és hírközlés, a szállítás és vegyipar egy része, de ugyanígy a várhatóan nehezebben privatizálható vaskohászat, alumíniumipar, nehézvegyipar és a k+f szféra is. Van tehát még mit tenni és mire ügyelni. Az SZDSZ álláspontja szerint a törvényjavaslat alkalmas az országgyûlési vitára, és bizonyos módosításokkal alkalmas arra, hogy a privatizáció új rendjét meghatározó törvény váljék belõle. Olyan, mely hozzájárulhat a gazdaság stabilizálásához, s mely jobban megfelel majd a társadalmi elfogadtatás kritériumainak, mint az eddigi privatizációs gyakorlat.
Az elõbbiekben már említettem a törvény két olyan vonatkozását, ahol megítélésünk szerint szükség van bizonyos módosításra. Az SZDSZ azonban ennél többet szeretne elérni anélkül, hogy a törvénytervezetet sokakhoz hasonlóan, koncepcionálisan mi is puhítani szándékoznánk, szükségesnek tartjuk az ÁPV Rt. - vagy mint említettem, esetleg ÁV Rt. - javasolt intézményi kereteit módosítani. Ezáltal lényegesen csökkenne a szervezet nagy és ellenõrizhetetlen hatalmi koncentráltsága. Olyan nemzeti tulajdonosi szervezetet javaslunk felállítani, amely az Országgyûlés felügyelete alá van rendelve, mely intézményesen független a közigazgatási közhatalomtól, kissé a Magyar Nemzeti Bank mintájára, mely átlátható és ellenõrizhetõ döntéshozatali rendszerrel rendelkezik, s melyet a kormány nem utasíthat politikai megfontolásai szerint, s mellyel szemben a tulajdonosi jogokat gyakorló pénzügyminiszter hatásköre jogilag szabályozott.
Kormány-részvénytársaság helyett olyan közjogi részvénytársaságot kívánunk létrehozni, mely a parlament által meghatározott felsõ határig alapíthat csak gazdasági társaságokat, vállalhat kezességeket, bocsáthat ki értékpapírokat, miközben nem támogathat magánalapítványokat, s ingyenes vagyoni juttatást is csak törvény által korlátozottan tehet. A transzparencia, a normativitás és a jogbiztonság irányába hat, miszerint az ÁPV Rt. kötve lenne az általa megalkotott versenyeztetési szabályzathoz, melynek megszegésébõl eredõ kárért felelne.
Mindezen módosítások elvégzésével, ha nem is érhetjük el egyes ellenzéki felszólalók által számon kért igazságos privatizáció illúzióját, elérhetünk egy jogszerû és az eddigieknél minden esetre optimálisabb privatizációt.
(12.10)
S ha célkitûzéseink reálisak, ennél nem is akarhatunk többet.
Még egy dologról szólni kell, tisztelt képviselõtársaim: ez az energetikai privatizáció ügye. Köztudott, hogy az ez évi 150 milliárd forintra tervezett privatizációs bevétel túlnyomórészt ezen szektorból származna. Az is nyilvánvaló, hogy ezen bevételnek az év során lehetõség szerint egyenletes megoszlásban kellene realizálódnia - ma azonban már február utolsó napját írjuk, miközben a legbonyolultabb államtalanítási feladatot jelentõ energetikai privatizáció megindítását négyes bizonytalanság késlelteti:
bizonytalan, hogy egyrészt a parlamenti viták, másrészt az új pénzügyminiszteri akarat eredményeként milyen törvény születik az elõttünk fekvõ törvényjavaslatból;
bizonytalan, hogy a stratégiai vállalatok privatizálásáról december elsõ napjaiban meghozott hibás kormányhatározatok miként javíthatók, hisz' azok - de különösképpen a villamosenergia-ipari vállalatok privatizációjáról szóló - nem szolgálhatják a kívánt cél elérését: a gyors és eredményes privatizáció lebonyolítását;
bizonytalanná vált - nemrég, ha nem is az elmúlt napokban, de mondjuk, tíz nappal ezelõtt - maga a villamosipari privatizáció koncepciója is, hisz' az eddig decentralizált modellt egy centralizáltabb váltaná fel, legalábbis egyes elképzelések szerint;
s bizonytalan az alsóbbrendû jogi szabályozások, szabályok tömege elkészítésének idõigénye, közös harmonizációjuk biztosíthatósága.
Ezért az energetikai privatizációból, tisztelt képviselõtársaim, meggyõzõdésem szerint csak akkor lesz sikersztori, ha a privatizációs folyamat jelenleg mintegy tíz pontban összefoglalható tökéletlenségének orvoslásáról haladéktalanul gondoskodunk. Az alábbiakban szeretném ismertetni véleményemet az általam tíz pontban összefoglalt tökéletlenségekrõl:
1. A törvényjavaslat elfeledkezni látszik az aranyszegélyû részvény kategóriájáról, mint a tartós állami tulajdonosi részesedés egyik minimális mértékérõl, miközben az energetikai privatizáció nagyrészt erre épül.
2. A törvényjavaslat tévedésbõl nem az MVM Rt. mint konszern egészére kívánja fenntartani az 50 százalék plusz egyes állami majoritást, hanem a hozzá tartozó egységekre egyenként és külön-külön.
3. A törvényjavaslat tartós állami tulajdonban maradó társaságok felsorolását tartalmazó melléklete egyszerûen elfeledkezik az erõmûvek, áramszolgáltatók és gázszolgáltatók megemlítésérõl, pedig az ezekben megmaradó aranyrészvénye útján kívánna eleget tenni a kormány ellátási kötelezettségének.
4. A kormányhatározatban elõírt villamosenergia-ipari részvénycsere az ÁV Rt. és az MVM Rt. között praktikusan alkalmazhatatlan módszer, annyira idõ- és költségigényes. A privatizációt megelõzõ tulajdoni átrendezés más, például a bizományi eladási technikával - röviden talán így mondható - valósítható meg, amelyet az MVM menedzsmentje kidolgozott.
5. A kormányhatározatok azt a látszatot keltik, mintha az elektromos energia, a hõszolgáltatás és a földgáz jelenlegi fogyasztói ára már a törvény által meghatározott minden költségelemet magába foglaló, költségarányos ár lenne. Ez sajnos nemcsak hogy nem igaz, de kimondása csak - nevezzük nevén a gyereket: - Prímagáz-szindrómát idézhetne elõ, amikor is a befektetõ úgy tesz, mintha mindezt elhinné, és ennek tudatában nyomott áron tesz ajánlatot, majd birtokon belül kerülvén, a bíróság elõtt fogja bizonyítani áremelési szándékának megalapozottságát az alacsonyabb hatósági árral szemben. Sokkal inkább árszabályozási modellt, áreszkalációs formulát kellene jogszabályilag rögzíteni.
6. A kormányhatározatnak nem lenne szabad olyan érzést keltenie, mintha a jogilag sem tisztázott hátterû, úgynevezett aranyszegélyû vagy aranyrészvény - ez egy speciális részvényfajta - egyrészt megfelelõ biztonságot adna a magyar állam számára ellátási felelõsségének érvényre juttatása céljából, másrészt pedig nem rontaná le a többi részvény értékét. Nyilvánvaló ugyanis, hogy minél több joggal ruházzuk fel az aranyrészvényt, annál kevesebbet fog érni a többi.
7. A rendkívül bonyolult, jelentõs összehangolást feltételezõ jogi szabályozási háttér még távolról sem teljes, és feltehetõen már önmagában is gátját képezi az elképzelt privatizációs menetrendnek. Mûködési engedélyek, végrehajtási utasítások, közüzemi szabályzatok, üzletszabályzatok, üzemi szabályzatok és különféle rendeletek egész sorát kell meghozni, miközben még a gázszolgáltatásról szóló törvény és a bányatörvény végrehajtási utasítása is módosításra szorul, hisz' például ez utóbbi híján megtörténhet, hogy a mol Részvénytársaság, nemzeti olajvállalatunk kiszorul saját piacáról, s miközben megrendelõ és piac híján saját maga nem tudja használni saját szállítóvezetékeit, azt az open eccess - vagyis a szabad hozzáférhetõség, a csõvezetékek szabad hozzáférhetõsége - miatt köteles lesz például egy többségi külföldi tulajdonú kereskedõháznak bérbe adni.
8. Az energetikai privatizáció során meggyõzõdésünk szerint a most elképzeltnél nagyobb szerepet kellene kapnia a tõkeemeléses privatizációnak - jelenleg ugyanis csak az erõmûvek privatizációjánál van erre lehetõség. A centralizáltabb privatizációs koncepció megvalósulása esetén pedig csak az erõmû-bányaösszevonásból született vertikumok tõkeemeléses bevétele fordítódhatna a villamosipari infrastruktúra modernizálására. Ez pedig elõreláthatóan, bizony, alig lesz több a nullánál.
9. Nem lehet úgy csinálni, mintha komolyan hinnénk abban, hogy ezen vertikumok - tehát az erõmû-bánya vertikumok - jó pénzért, úgy eladhatók, hogy az új tulajdonos nem kívánna azonnal megszabadulni a vertikum szénbánya részétõl. Ez komoly probléma. Ezzel foglalkozni kell, mert vagy piaci módon privatizáljuk ezeket az erõmûveket, és akkor a még így is minimálisra tehetõ bevétel mellett a költségvetésnek kutya kötelessége, hogy gondoskodjék a bezárt bányászati munkahelyek kárvallottjairól, vagy szigorú humánpolitikai megkötéseink miatt nem akad vevõ - ekkor viszont a keresztfinanszírozást kell a költségvetésnek megoldania, hisz' az eleddig mûködõ MVM Rt. keresztfinanszírozási rendszer a jó erõmûvek kiprivatizálásával minderre alkalmatlanná válik.
10. Az elmúlt napokban megkérdõjelezõdött a villamosenergia-ipari privatizációról szóló kormányhatározatnak még a koncepciója is. Felmerült a lehetõség, hogy az eddigi, decentralizált jellegû privatizációs modellt esetleg ismét egy centralizáltabb váltaná fel, vagyis az alaphálózaton, a teherelosztón és a paksi atomerõmûvön kívül a három, úgynevezett rendszertartó erõmûvünk is az MVM-konszernhez kerülne integrálásra, és az így létrejött konszern kisebbségi részvényei kerülnének azután szakmai befektetõk részére eladásra. Ez az elképzelés tudomásom szerint jelenleg a szakmai vita fázisában van, s nem zárom ki, akár még az is bebizonyosodhat, hogy ezzel egyszerûbbé, gyorsabbá válhat a privatizáció folyamata.
(12.20)
Egyáltalán nem vagyok benne biztos, de egyelõre még nem zárom ki. Jelenleg tehát errõl még nem lehet végleges véleményt mondani, de ez a fordulat mindenesetre újabb alapvetõ bizonytalanságot vitt a folyamatba.
Hát, itt tartunk, kedves képviselõtársaim, és akkor még hol van a pályázatok kiírása, a pályázatok ajánlattevõk által történõ elkészítése, a pályázatok elbírálása, eredményhirdetés, szerzõdéskötés és az elsõ privatizációs elõlegek megérkezésének ideje? Mindent összevetve sajnos jól látható, hogy a jelen törvényjavaslathoz mellékelt Privatizációs stratégia címû anyag 1992-re vonatkozó összefoglaló megállapítása nem idegen a mai helyzettõl. Tehát 1992-ben vagyunk a mostani kormányanyag értékelése szerint. Ez így hangzik: "A nagy vagyonértékû ipari cégek privatizációja nincs kellõen elõkészítve, mi több, kézzelfogható jelei voltak annak is, hogy maga az elõkészítés sem folyik kellõ ütemben és kellõ határozottsággal, mert a kormányzat megosztott és nem képes ellensúlyozni a privatizációban ellenérdekelt lobbyk befolyását.
Mint azt beszédem bevezetõjében kifejtettem, meg vagyok gyõzõdve arról, hogy a privatizáció gyorsasága igen fontos szempont. Ugyanakkor abban is biztos vagyok, nagy bajt jelentene, ha a költségvetési bevétel teljesítése fontosabb lenne, mint a racionális privatizáció szempontja. Ha az elõbbinek túlzott prioritást adunk, akkor az zavart fog kelteni, és jelentõs veszteségeket fog okozni. Nem szabad ugyanis olyan helyzetbe hozni magunkat, amikor is jogi és szabályozási hiányosságokra hivatkozva a befektetõ vásárlásait kockázatosnak minõsíti, ajánlatával az eladásra felkínált vagyont ennek megfelelõen leértékeli, majd a vétel után birtokon belül kerülve, pont ezen hiányosságokat kihasználva a szolgáltatások árait túlzóan megemeli. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)