DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Az elõttem felszólalók közül sokan és többször szóltak a privatizáció tisztaságáról, etikai vonatkozásairól, ezért rövid hozzászólásomban - mert így dél körül, délután már figyelni kell arra is, hogy az ember az ebédre is gondol - a privatizáció etikai dolgairól szeretnék szólni, persze nem akarom elhanyagolni a közgazdasági vetületeit sem.
Mielõtt azonban errõl szólnék, hozzá kívánom tenni, hogy a gazdaság mûködése négyféleképpen mehet végbe: vagy bürokratikus koordinációval, vagy etikai koordinációval, vagy piaci koordinációval, vagy pedig erõszakos koordinációval. A történelem azt igazolta, hogy csak a piaci koordináció, az alá-fölérendeltségi viszonyra épülõ, monetáris viszonyokra épülõ koordináció a megfelelõ.
A privatizáció célja a magántulajdonra épülõ piaci koordináció létrehozása. A piaci koordináció jobban biztosítja az erõforrások szükségletekhez igazodó elosztását és hatékony felhasználását. A hatékonyság növelése azonban nem öncél, hanem a gazdasági növekedés gyökere. A fejlõdés azonban ennél a növekedésnél is több. A fejlõdés az értékes élethez módot adó képességek és lehetõségek kiteljesedése. A magánosítással elsõsorban a hatékonyságot kívánjuk fokozni. Ez viszont az erõforrások optimális összhangját - a határköltségek és határbevételek kedvezõ alakulását - igényli. Emiatt elõfordulhat az is, hogy az új vállalkozásnál csökken a foglalkoztatottság - erre már több képviselõtársam hivatkozott -, de ha az adott vállalkozás nem tõkekivonó, hanem tõkebevonó, akkor a kül- és belpiaci igények alapján létrejövõ szerkezetváltás után emelkedni kell a foglalkoztatottságnak is.
A fejlett országok gyakorlata azt igazolja, hogy a magántulajdonra épülõ piac, tehát a piaci koordináció csak akkor képes a gazdaság hatékony mûködését megteremteni, ha a piacon sok az eladó és a vevõ, valamint a gazdasági alkalmazkodás költség- és idõveszteség nélkül megy végbe. Ez szinte lehetetlen, így a privatizáció nagyobb mértékû megvalósítása után is szükség van az állami beavatkozásra, hiszen csak így lehet a stabilitás, a hatékonyság és az igazságosság követelményeinek megfelelni.
Az egyik francia közgazdász találóan állapítja meg: piacból annyit, amennyi lehetséges, állami beavatkozásból annyit, amennyi szükséges.
Nekünk, a szocialista frakció tagjainak õszintén gondot okoz az igazságosság kérdése. Ezzel kapcsolatban bõséges irodalom áll rendelkezésre. Elég csak az egyik forrásra hivatkozni. 1990. november 5-én a pápai tanács felkérésére a világ híres közgazdászai, mintegy 15 közgazdász gyûlt össze a Vatikánban és megvitatták a gazdaság és etika kapcsolatait, az igazságosság összefüggéseit. Valamennyien rámutattak arra, hogy a gazdaság önmagában nem tudja szolgálni az igazságosságot, hiszen a javak a dollárszavazatokat követik, s így egy gazdag ember macskája jóllakik, a szegény ember pedig éhezik.
Arthur Okun mondta ezen a vatikáni tanácskozáson, hogy minél inkább egyenlõ részekre osztjuk fel a tortát, annál inkább csökken a torta nagysága. Viszont hogyha a tortát igen egyenlõtlenül osztjuk fel - és a privatizációban ez a veszély fennáll -, akkor ez csökkenti az ösztönzést és a hatékonyságot. Ezt a nagy ellentmondást tehát igen nehéz lesz a privatizáció során feloldani.
A törvényjavaslat lényeges eleme a nyilvánosság, hiszen a nyilvánossággal elejét lehet venni az etikai hanyatlásnak is.
Scitovsky Tibor, az USA-ban dolgozó professzor megállapítja, hogy a magánosítással elõtérbe kerülõ önzõ érdek követése nem elegendõ, szükség van az erkölcsre is, mint az egyén magatartását irányító motiváló erõre.
Az etikai koordináció, az etikai magatartás a piacon is gazdasági érdek, hiszen az erkölcs a kölcsönös bizalom kialakulásához vezet, ez pedig csökkenti a szerzõdéskötés költségeit.
A jelenleg nálunk folyó privatizációs folyamatoknál ennek még talán a jele sem található meg. Az etika a cselekvések finom szabályozására való. Lehetetlen minden cselekvést a piacgazdaságban szerzõdéssel szabályozni.
Ismert Ralf Dahrendorfnak a gondolata, aki azt mondja, hogy a politikai rendszerváltáshoz hat hónapra, a gazdasági rendszerváltáshoz hat évre, az etikai rendszerváltáshoz pedig legalább hatvan évre van szükség.
Ahhoz, hogy nálunk a privatizációs törvénytervezet a nyilvánosságnak és az etikai normáknak megfeleljen, véleményem szerint legalább három követelménynek kell megfelelnie.
A privatizáció során nem lehet áthárítani másokra elfogadhatatlan kockázatot. Az eddigi privatizációs gyakorlat sokszor elfogadhatatlan kockázatot hárított át elsõsorban a kisebb tõkésekre.
A másik: kielégítõen informálni kell azokat, akik a privatizációs folyamatban részt vesznek. Ez az információ az elmúlt három-négy évben nem mindig volt kielégítõ.
Még egy fontos etikai követelmény van, amit a törvénytervezetnél feltétlenül figyelembe kell venni azt, hogy az ide bejövõ külföldi tõke a közjavak területén ne okozzon negatív externáliákat, ne okozzon negatív külsõ hatásokat.
Nemrégen, a napokban hallottam, hogy Ózdon akar letelepedni egy külföldi tõkés, mûanyag-feldolgozással akar foglalkozni. Nyilvánvaló, hogy ennek több értelemben is lehet negatív externáliája, és a privatizációs törvényben ezeket a külsõ negatív hatásokat feltétlenül el kell majd kerülni vagy lehetõség szerint csökkenteni.
A privatizáció nagy kérdése a gyorsítás is. Errõl nagyon sok képviselõtársam szólt. Megmondom õszintén, mindig kétkedve fogadom a tanácsadó szervezetek azon véleményét, amely szerint a privatizációs folyamat minden havi késedelme körülbelül hatmilliárd forint nemzetgazdasági veszteséget eredményez. Ez az összeg már a csapból is folyik.
Ennek az összegnek a megállapítása igen nehéz.
(12.50)
Biztos, hogy gyorsítani kell. Ez a megállapítás figyelemre méltó. De nem hozhat létre olyan döntéseket, amelyek eredményeként elkótyavetyéljük a nemzeti vagyont. A törvényjavaslat ennek kapcsán jól differenciál, amikor egyes esetekben centralizáltan, más viszonylatban viszont decentralizáltan, üzletszerû, piaci privatizációról beszél. Igen lényeges a körültekintõ, megalapozott piaci és üzleti értékelés kombinált alkalmazása a vagyon meghatározásánál, és fõképpen annak elemzése, és ezt elfelejtettük az eddigi elemzések során, hogy milyen a más országok vállalataihoz képest a magyar vállalatok kínálata, és tendenciájában ez a kínálat hogyan fog alakulni. Tehát akkor, amikor a vagyont megállapítjuk, nem elég csak a piaci és az üzleti értékelést elemezni, hanem a várható kínálatot nemzetközi vonatkozásban is fel kell mérni, és ha ez a kínálat a magyar vállalatok számára kedvezõtlenül alakul, akkor gyorsítsunk. De ha a kínálat kedvezõen alakul, akkor érdemes még várni, és az eddig hozzászóló képviselõtársaim errõl a kínálati helyzetrõl elfeledkeztek. Pedig nagyon lényeges eleme a privatizációs törvénynek.
Még egy másik: amikor én azt mondom, hogy vagyonmegállapítás, akkor nemcsak a fizikálisan jelenlévõ javakra gondolok, hanem ahogy Szabó Katalin akadémikus mondja, az úgynevezett lágy árukra is, a szellemi értékekre. A szellemi értékekre, az információkra. A lágy áruk egyre inkább szerepet játszanak a vállalatok értékelésénél, és ezeket pontosan felmérni, hogy ezeknek milyen értéke van, igen nehéz. Nemzetközi vonatkozásban több anyagot megnéztem, és Japánban már a modern vállalatok termékei költségeinek mintegy 70-80 százalékát a lágy áruk, az információk teszik ki.
Másik nagy kérdés az, hogy a külföldi tõke bevonását hogyan kezeljük. Alaposan mérlegelni kell azt, hogy szakmai vagy pénzügyi befektetõkre építsük- e a magánosítást. Nyilvánvaló, hogy a vegyes megoldás a jó. Ha a pénzügyi befektetõkre építjük a magánosítást, akkor több forráshoz juthatunk, viszont a pénzügyi befektetõk érzékenyebbek a politikai és gazdasági folyamatokra, így negatív változások esetén gyorsan kivonhatják a tõkéjüket. A tõkebefektetést vagy a tõkekivonást csak a fejlett tõzsde tudja biztosítani, ezért a privatizációs törvénnyel együtt mindent meg kell tennünk a tõzsde fejlesztése érdekében.
A magánosítás révén a kutatók is és mások is sokszor felvetik, hogy vegyes tulajdonú vagy ne vegyes tulajdonú legyen-e az a vállalat, amit létrehozunk. Gyakorlatilag ennek azért nincs nagy jelentõsége, mert egy nagy részvénytársaságnál nem a részvényesek, hanem a menedzserek és az igazgatók irányítják a részvénytársaságot. John Kenneth Galbraith Az új ipari állam címû könyvében kifejti, hogy a modern nagyvállalatokat nem a tulajdonosok, hanem az igazgatók stb. és a menedzserek irányítják, és idézem õt: "eltûnt a klasszikus vállalkozó, a tudás megszerzésének lehetõsége és a tudás felhasználásában való jártasság lett a hatalom forrása." Emellett egyetértek a pénzügyminiszter úr, a volt pénzügyminiszter úr azon okfejtésével, hogy a kis döntések determinálják a stratégiai döntéseket is.
A privatizáció során végsõ soron a tulajdon hasznosításának, jobb hasznosításának és jobb gyümölcsöztetésének az eszközét akarjuk elérni. Annyiszor elmondtuk már, hogy a privatizáció nem cél, hanem eszköz. A tulajdon hasznosítását, gyümölcsöztetését csak úgy lehet valóra váltani, ha a megrendelõk, fogyasztók igényeihez folyamatosan igazodnak a vállalkozók. Ezt a gazdasági környezetnek ki kell kényszeríteni. Széchenyi Zsigmond írja: "Port- Szaídnak mint afféle kikötõvárosnak nincs a közszokásoknak megfelelõ napi beosztása. Életmódját kizárólag a hajók érkezése szabályozza. Mihelyt hajó érkezik, legyen bár hajnal vagy éjszaka, hétköznap vagy karácsony, megváltozik a város képe, kinyitnak a boltok, kigyulladnak a lámpák, fényárba öltözik Port-Szaíd."
Biztos vagyok abban, hogy az eredményes privatizáció segítségével a jövõben jobban igazodunk a hajók érkezéséhez, és egyszer talán fényárba öltözik gazdaságunk. Ehhez szükség van az etikai normák fejlõdésére és betartására. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a bal oldalon.)