DR. JESZENSZKY GÉZA (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Öröm számomra személyesen is, de azt hiszem, az egész Ház számára is, hogy sor kerül ennek a szerzõdésnek az országgyûlési megerõsítésére.
Az elõttem szólók elmondták ennek a szerzõdésnek a tartalmát, ismertették jelentõségét; azt hiszem, ez nem igényel további okfejtést. Azonban érdemes egy pillanatra megállnunk ennél a szerzõdésnél azért, mert a magyar történelemnek egy nem jelentéktelen pillanata ez. Nem akarok visszatekinteni az orosz-magyar kapcsolatok hosszú, ezeréves korszakára, de azért érdemes megjegyezni, hogy az orosz-magyar kapcsolatok történelmileg tulajdonképpen mindig jók voltak, egy-két intermezzó az, amire rosszként emlékezünk. Azonban ez a pár intermezzó - az 1848-49-es szabadságharc és az 1956-os szabadságharc elfojtása - nem az orosz nép akarata volt, ez egy despotikus rendszer eredménye volt. 1989 októberében, a Magyar Demokrata Fórum második országos gyûlésén Antall József az ott lévõ, még szovjet nagykövet szemébe mondta azt, ami mindig is a magyar nép õszinte szándéka volt - ahogy õ fogalmazott -: ha a bilincset leveszik a kezünkrõl, akkor a magyar nép baráti jobbot nyújt az orosz népnek.
Ez a barátijobb-nyújtás történt meg 1991. december 6-án, amikor nem csupán egy rendkívül fontos szerzõdést írt alá a magyar kormány Oroszországgal, hanem szabad legyen emlékeztetnem arra, hogy ezt megelõzõen egy órával korábban a még létezõ Szovjetunió elnökével, Gorbacsovval írtuk alá a Szovjetunió utolsó szerzõdését, egy magyar-szovjet szerzõdést. S már az új helyzet felismerése volt az, hogy az új erõkkel, Jelcinnel tárgyaltunk, és szerzõdést tudtunk kötni ugyanazon a napon.
Arra is szeretnék azonban emlékeztetni, hogy ennek az új kapcsolatnak a megteremtése nem volt sima - és itt nem a múlt sérelmeirõl van szó, és nem arról van szó, hogy a korábbi magyar kormány akár valamiféle ideologikus megfontolásból, akár történelmi nosztalgiából vagy éppen rossz történelmi reminiszcenciákból az orosz - vagy még korábban a szovjet - kapcsolatok jelentõségét ne látta volna. Éppen most került kezembe egy 1990 szeptemberi interpelláció, amit Szûrös Mátyás képviselõtársam intézett az akkori külügyminiszterhez, felhíva a figyelmet a szovjet kapcsolatok fontosságára. Úgy emlékszem, a választ el is fogadta a képviselõ úr, mert már 1990 õszén is látszott, hogy a magyar kormány hogyan kezeli az akkor még létezõ és legnagyobb szomszédunkat.
Azonban arra is figyelmeztetni kell éppen a mai, jövõvel kapcsolatos bizonytalanságok idején, hogy az 1990-91-es idõszakban tárgyaltunk egy szovjet-magyar szerzõdésrõl, és azért nem tudtunk megegyezésre jutni, mert akkor elhangzott még egy olyan, az akkori külügyminiszter-helyettesrõl elnevezve Picinszkij-formulának nevezett igény, miszerint az akkori szovjet vezetés azt szerette volna elérni, hogy Magyarország vállalja azt, hogy a szovjet - tehát a szerzõdõ partner - beleegyezésétõl teszi függõvé, milyen szerzõdéseket köt, milyen szövetségi rendszerekbe lép be. Egyes államok ezt hajlandók voltak elfogadni, egyik keleti szomszédunk kötött is ilyen szerzõdést, a magyar kormány ellenállt minden nyomásnak, és így köszöntött be az az alkalom, hogy egyszerre két állammal - egy születõ és egy elmúló állammal - kötöttünk olyan szerzõdést, amely teljes mértékben biztosítja szuverenitásunkat. S ez biztosítja azt a lehetõséget is, hogy semmiféle jogi vagy erkölcsi alap nincs arra nézve, hogy Magyarországnak bárki megmondja, kivel szerzõdjön, milyen szövetségbe vagy más szervezetbe lépjen, vagy ne lépjen be.
Ez a szerzõdés, illetve az ezzel a szerzõdéssel egy idõben, pár órával késõbb megkötött harmadik szerzõdés, a magyar-ukrán szerzõdés - amelyet még aznap írtunk alá Kijevben - bizonyítja azt, hogy Magyarország minden szomszédjával és minden európai állammal kész szerzõdést kötni - és ezt meg is tette -, abban az esetben, ha ezek jó szerzõdések, és ha ezek a szerzõdések biztosítják mindkét fél jogos törekvéseit, jogait, és - ahogy Kovács miniszter úr utalt is erre - ha a szerzõdésekben szerepel a kisebbségi jogok biztosítása.
Ezért a Magyar Demokrata Fórum nevében magam is örömmel üdvözlöm, hogy elérkezett az a pillanat, amikor módunk van ratifikálni; és természetesen azt javaslom, hogy az Országgyûlés ezt egyhangúlag szavazza meg, méltóan ennek a szerzõdésnek a jelentõségéhez.
Köszönöm figyelmüket. (Taps.)