DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyûlés! Tisztelt Képviselõtársaim! Mindig illõ tisztelettel és emelkedett szavakkal kell köszönteni minden olyan eseményt, amikor nemcsak az elõterjesztõ és a kormányzó pártok, hanem az ellenzék is szinte salaktalan örömmel üdvözöl egy beterjesztett és jelentõs törvényjavaslatot, habár a részvételi arány kétségtelenül nem tükrözi a törvényjavaslat jelentõségéhez fûzött várakozásomat.
Az öröm most is két forrásból táplálkozik. Az elsõ, hogy ezen a bizonyos Szalay utca 16. szám alatt mûködõ igazságügyi klinikán már felejthetõ politikai államtitkárságom idején találkozhattam az újszülöttel s tanuja lehettem elsõ felsírásának. És külön örömöt jelent, hogy az egészséges gyermek most kellõen megizmosodva és megerõsödve elhagyta a klinikát, és így most belépett a jogalkotás világába.
Az öröm másik oka, hogy végre nyitunk a szellem világa felé, és körültekintõen szabályozzuk az újat alkotók, a többre törekvõk, a fejlõdést elõsegítõk, a civilizációt és a kultúrát elõrevivõk értéket létrehozó tevékenységét.
A törvényjavaslat általános indokolása pontosan fogalmaz, amikor a szabadalmi oltalmat a szellemi tulajdon egyik alapvetõ formájaként határozza meg, és jelentõs történelmi hagyományra visszatekintõ, nemzetközileg rendkívül széles körben elismert és igényelt jogintézménynek nevezi. S pontos a gazdaságpolitikai cél és a közgazdasági rendeltetés megfogalmazása is, mert valóban alapvetõ gazdaságpolitikai cél a mûszaki, technológiai fejlesztés elõtérbe állítása, és a szabályozás alapvetõ közgazdasági rendeltetése, hogy biztosítsa a kutatási és fejlesztési ráfordítások megtérülését, elõmozdítsa a találmányok nyilvánosságra hozatalát és megvalósítását, valamint ösztönözze az alkotó tevékenységet.
Érdekes és figyelemre méltó az expozéban már idézett az a statisztikai adat, hogy a fejlett ipari országokban végzett felmérések szerint szabadalmi oltalom hiányában a kisvállalkozások több mint 50 százaléka, a nagyvállalatoknak pedig mintegy 35 százaléka egyáltalán nem, vagy csak elenyészõ mértékben ruházna be a kutatásba és a fejlesztésbe. Szinte közhelynek számít annak hangoztatása, hogy a modern szociális piacgazdaság kiépítése, a társadalmi-gazdasági fejlõdés hosszú távú megalapozása, a tág értelemben vett modernizáció elképzelhetetlen az innováció és a kreativitás szerepének fel- és elismerése és hatékony ösztönzése nélkül. Erre jó példával szolgálnak nem csupán a nyugat-európai államok, de napjainkban különösen az úgynevezett ázsiai kistigrisek is.
Az innováció eszköztárában, ha nem is elsõdleges, de rendkívül jelentõs szerepet játszanak az adekvát jogi normák és intézmények, így a modern társasági formák, a célszerû szerzõdéses módszerek, s különösen az iparjogvédelem, az ipari tulajdon, tágabban szellemi tulajdon jogterülete. Közismert, hogy a magas mûszaki tartalmú termék versenyképességét nagymértékben erõsíti annak szabadalmi védettsége, vagy a fogyasztók kedvezõ tapasztalataira építõ védjeggyel történõ jelölése.
Tágabb értelemben csak néhány mondat erejéig feltétlenül utalni kell arra, hogy ebben az országban lassan mindenki a polgári társadalom kiépítése elkötelezett hívének vallja magát.
(17.20)
Idõnként mégis megfeledkezünk arról a Kopácsi Sándor által tömören és lényegbevágóan megfogalmazott alapvetõ elvrõl, hogy nem a vagyon osztogatásával, hanem a tudásra alapítottan és a tudás kiszélesítésével lehet az áhított célt megvalósítani; és nem az úszómedencés luxusvillák - egyébként örömteli és örömmel üdvözölhetõ - megszaporodása, hanem a szellemi alkotások - közöttük a találmányok száma, a könyvvásárlók, a hangverseny-látogatók, a színházba és tárlatra járók - tömege jelzi a nem kirekesztõ értelemben használt polgári társadalom létrejöttét.
Minden nemzeti elfogultság és szerénytelenség nélkül megállapítható, hogy a szellemi alkotásokkal kapcsolatos magyar jog mindig színvonalas volt, megfelelt a nemzetközi és elsõsorban az európai sztenderdeknek. Európaiságát sikerült megõriznie még az úgynevezett szocialista kísérlet idején is; és csupán arra kell utalni, hogy a KGST-országcsoporton belül - részben a lengyelekkel együtt - egyedül állt ellen sikerrel a szovjet jogrendszer által preferált és erõteljesen - nem csupán jogi érvekkel - szorgalmazott úgynevezett szerzõi tanúsítvány intézménye meghonosításának.
A jogi talajjal és a feltalálói kedvvel kapcsolatban tulajdonképpen probléma egy szál sem, inkább az érvényesülés és a hasznosítás, a megbecsülés feltételei hiányoztak, és ezért távoztak inkább külföldre a kreatív elmék, és ezért szólhatott úgy az amerikai anekdota, hogy amikor leültek a fizikában és az atomfizikában jártas tudósok, a közös nyelv megtalálása érdekében a magyart választották.
A törvényjavaslat benyújtásához vezetõ út feltárásához és megismeréséhez csupán néhány jogtörténeti adat, ami elhangzott az expozéban, elhangzott már felszólalásban is: az elsõ szabadalmi törvényünk valójában most ünnepelhetné százéves évfordulóját - hogyha 1970. január 1-jével nem lett volna hatályon kívül helyezve. Tehát - egy kicsit illõ fõhajtással - megállapíthatjuk, hogy XIX. századbeli honatya jogelõdeink nemcsak külön szivartartóval rendelkeztek a folyosón, hanem azért az ülésteremben is elég jó törvényeket alkottak - mert amelyik majdnem száz évig van hatályban, az egy idõálló, jó törvénynek minõsülhet.
Utalás történt már arra is, hogy 1909. január 1-jei hatállyal csatlakozott már Magyarország az ipari tulajdon oltalmára alakult párizsi uniós egyezményhez, és az út jelentõs állomása a találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1969. évi II. törvény. De valójában inkább az általános indokolásban is hivatkozott - és ezért most ismételni nem kívánt - számtalan egyezményt kellene inkább említeni, amelyek közül a legfontosabb az Amerikai Egyesült Államokkal a szellemi tulajdon tárgyában 1993 szeptemberében megkötött kormányközi megállapodás és az európai szabadkereskedelmi társulás tagállamaival kötött szabadkereskedelmi megállapodás.
A jogharmonizáció árnyas fái között vezetõ út cél elõtti legfontosabb állomása az 1994. évi I. törvénnyel kihirdetett európai megállapodás. A megállapodás 65. cikke értelmében Magyarország tovább javítja a szellemi, ipari és kereskedelmi tulajdonjogok védelmét, hogy a megállapodás hatályba lépésétõl számított ötödik év végére a közösségben érvényesülõ védelemhez hasonló szintû védelmet biztosítson, vagyis az említett ötödik év végéig kérnünk kell az európai szabadalmak engedélyezésérõl szóló 1973. október 5-i müncheni egyezményhez való csatlakozást.
Az út állomásai között lehet említeni a következetes bírói gyakorlatot, és itt kell említeni az iparjogvédelmi egyesületnek a szerepét is; mert azért ne feledkezzünk meg arról, hogy 1994-ben már kilencedik alkalommal szervezett - rendkívüli külföldi érdeklõdés mellett - ilyen tárgyú konferenciát és összejövetelt a magyar szakembergárda, és ez tükrözte a magyar iparjogvédelem nemzetközi elismertségét is.
A törvényjavaslat általános értékelésénél tehát elsõsorban azt kell megállapítani, hogy az elfogadásával - divatos kifejezéssel élve - a találmányok oltalmát illetõen teljesen uniókonformmá válunk, és kigyúlhat a belépés zöld lámpája.
Ami pedig a hatályos szabályozástól eltérõ új rendelkezéseket illeti, a következõket emelném ki:
Lényeges változásnak ítélhetõ az általános szabadalmazhatósági kritériumok új megfogalmazása. A javaslatban alkalmazott terminológia megfelel a müncheni és a luxemburgi megállapodásban alkalmazottnak, illetõleg a nyugat-európai jogrendszerek megoldásainak. A terminológia változása nem jelenti a hatályos kritériumrendszer radikális módosítását, inkább - hangsúlyeltolódásként - a jogegyesítés és a jogegységesítés szolgálataként értékelhetõ. Így az egyes elemeket illetõen változatlan az abszolút újdonság megkövetelése; inkább jogtechnikai módosítást jelent, hogy a "technika állása" viszonyítási kategória bevezetésével és ennek kiterjesztõ megfogalmazásával tulajdonképpen összeolvasztja az újdonságrontó és igényrontó - korábban "elsõbbség" címû - tényezõket.
Összhangban az európai általános megoldással, enyhít a javaslat az abszolút újdonság követelményének szigorúságán, amikor a kiállítási kedvezményen kívül a jogellenes publikációt is kivételként definiálja. A gyakorlati alkalmazhatóság korábbi kritériuma helyett pedig az ipari alkalmazhatóság bevezetése tartalmi változást nem eredményez ugyan, de terminológiai igazodást jelent.
A legfontosabb változás az úgynevezett értékelõ kritérium tekintetében állapítható meg. A fontosabb jogrendszerek ebben a vonatkozásban eltérõ megközelítést alkalmaztak. A német jog az eredményre orientált, a francia jog a feltalálói kreatív tevékenységre, a pragmatikus jogrendszerek a nem nyilvánosságot kívánták meg.
(17.30)
A javaslat - összhangban az egységes európai megoldással - ugyancsak a nem nyilvánosságot tekinti követelménynek. Összhangban az európai szabályozással, a javaslat tételesen sorolja fel az úgynevezett értelmezési kizárásokat. Ezek között például a felfedezést, az esztétikai alkotást, amelyeket ugyan a hatályos törvény kifejezetten nem tartalmaz, de az elmélet és a bírósági gyakorlat eddig is egyértelmûen kizárt a szabadalmazhatóság körébõl.
A valóban érdemi kizárások tekintetében a radikális módosítást már az 1994. évi VII. törvény végrehajtotta, így a vegyi termékek, az élelmiszerek, gyógyszerek vonatkozásában lehetõvé vált a korábban kizárt termékszabadalom. A javaslat tükrözi az egységes európai megoldást azzal is, hogy a szabadalmazható találmány általános kritériumainak megfelelõ bármely találmány szabadalmazhatóságát lehetõvé teszi, a kifejezett kizárást a közrendbe vagy közerkölcsbe ütközés esetére korlátozva.
A szolgálati találmányokra vonatkozó új szabályozás vonatkozásában a jogalkotót speciális európai normák nem orientálják, ezekre a kérdésekre nézve nincs regionálisan egységesített megoldás. A javaslatban szereplõ megoldások nagymértékben támaszkodnak a hatályos magyar jogra és gyakorlatra, illetõleg néhány külföldi, elsõsorban német kodifikációra.
A javaslatban tükrözõdõ fontosabb változások: a javaslat leszûkíti a szolgálati jelleget megalapozó jogviszonyok körét, míg a hatályos szabályozás idevonja a munkaviszonyon kívüli, például egyes polgári jogi kapcsolatokat is. A javaslat - egyezõen egyébként a hatályos szerzõi jogunk elõírásaival - a szolgálati jelleg alapjául csak a tág értelemben vett, például közszolgálati munkaviszonyt tekinti. A szoros értelemben vett szolgálati találmány, tehát a munkaköri kötelességként létrehozott alkotás mellett a javaslat bevezeti az úgynevezett alkalmazotti találmány kategóriáját is, amikor a munkáltató a tevékenységi körében hasznosítható találmány tekintetében lényegében úgynevezett licencia-elõvásárlásra jogosult.
A javaslat erõsíti a szolgálati találmány feltalálójának a pozícióját több vonatkozásban is. Most változatlanul a munkáltatót illeti meg ugyan a szabadalom, a javaslat - elméletileg helyesen - a feltaláló jogutódjaként biztosítja számára ex lege a szabadalmi igényt, de a feltaláló úgynevezett másodlagos rendelkezési jogának lehetõségét a hatályos szabályozáshoz képest szélesebbre vonja.
Ugyancsak a feltaláló helyzetének javítására irányuló törekvést fogalmaz meg a javaslat, amikor például a találmányi díjra vonatkozó igényt a hasznosításnak piaci elõny érdekében történõ mellõzése esetén is megállapítja. Helyeselhetõ a találmányi díjszerzõdések írásbeli alakjának elõírása, továbbá a szerzõi jogban ismert, úgynevezett "sántikáló kogencia" elõírása, azaz hogy a törvényi elõírástól csak a feltaláló javára lehet eltérni.
Továbbra is fenntartja a javaslat a jogviták bírósági eljárásban nyújtott garanciáit. Tehát a javaslat a szabadalmi oltalom keletkezése, a szabadalmi igény tekintetében - összhangban az európai rendszerrel, a magyar és általános hagyományokkal - következetesen a bejelentõi elv alapjára helyezkedik. A jogbiztonságot jobban garantáló úgynevezett "first to file" elv uralkodóvá válása, szemben az USA jogában érvényesülõ "first to invent" elvvel, úgy tûnik, hogy univerzális érvényesítésre kerülhet és az Egyesült Államok álláspontja e vonatkozásban visszalépést jelentene.
Ami a szabadalom tartalmát illeti, a javaslat a hatályos szabályozáshoz képest részletesebben fejti ki a szabadalmas jogait és a luxemburgi megállapodás megoldásait hasznosítva, az abszolút szerkezetbõl folyó mindkét aspektust - tehát a megengedett és az eltiltható tevékenységet - egyaránt kifejezésre juttatja.
A szabadalmi licencia-szerzõdések lényeges feltételeit a javaslat, helyesen, továbbra is szabályozási körébe vonja. A hatályos szabályozáshoz képest nem vezet be radikális változást, csupán a szakirodalomban és részben a bírói gyakorlatban felmerült problémák feloldására, és kiegészítette ezeket a feltételeket bizonyos érvénytelenségi, a versenytörvénnyel összefüggõ feltételekkel és a kellékszavatosság elõírásával.
A szabadalmi eljárással kapcsolatos egyik fontos változás az 1969-ben bevezetett úgynevezett halasztott vizsgálat mellõzése. Annak idején a jogalkotó ennek az eljárási variánsnak a kodifikálásától jelentõs tehermentesítést várt, a több mint húsz éves tapasztalat azonban nem igazolta a várakozásokat. A halasztott vizsgálat nem vált népszerûvé, fenntartása valóban indokolatlan.
A szabadalmi eljárás részletes szabályai is messzemenõen összhangban állnak az európai szabadalmi rendszer eljárásával, és az új eljárási szabályok körébõl külön kiemelést érdemel az úgynevezett kutatási jelentés. Ennek bevezetése kellõ információt nyújt a bejelentõnek az eljárás folytatása célszerûségének a mérlegeléséhez, másrészrõl pedig nem bontja meg az eljárás folyamatosságát.
Még hosszasan lehetne folytatni ennek a jelentõs törvénynek a boncolgatását, de, sajnos, ez a száraznak, szikárnak és kicsit - ha ezt a kifejezést lehet használni - unalmasnak tartott törvény, úgy látszik, az érdeklõdésnek ezzel a széles körével nem találkozik.
Befejezésül néhány mondat azokról, akikrõl méltatlanul nagyon kevés szó esik egy-egy törvényjavaslat vitájában, vagyis a kodifikátorokról, mert változatlan meggyõzõdésem, hogy csak megszállott és elkötelezett jogászok vállalják ezt a hálátlan és névtelen feladatot. Ezért külön köszönet kell hogy illesse az Igazságügyi Minisztériumban együtt maradt és a folyamatos munkát miniszteri áldással sértetlenül és érintetlenül együtt folytató kodifikátorokat, és az õ vezetésükkel az Igazságügyi Minisztériumban alakult kodifikációs bizottságot, amelynek a munkájában az általános indokolásban is említettek szerint részt vettek az érintett központi közigazgatási szervek képviselõin kívül a bíróságok, a szabadalmi ügyvivõk, az érintett társadalmi szervezetek és a tudomány képviselõi.
Tisztelt Képviselõtársaim! Talán egy kicsit elviselhetetlenül hosszú voltam, de õszintén, nagyon szeretném, ha mindenki felismerné ennek a laikusok számára talán valóban unalmas és száraz törvényjavaslatnak a jelentõségét és rádöbbenne arra, hogy a vita követésével valójában egy egészséges és szép nász tanújává válik; amikor a jogtudomány állítólag szenvtelen bajnokai szenvedélyesen összeölelkeznek a mûszaki tudomány csinos amazonjaival, és ebbõl a felejthetetlen nászból csodálatos találmányok születnek majd.
A Kereszténydemokrata Néppárt ehhez a megtermékenyülési folyamathoz azzal szeretne hozzájárulni ...(Zaj, derültség.).., hogy néhány módosítással, néhány apróbb módosítással elfogadja és a tisztelt Háznak elfogadásra ajánlja mindkét törvényjavaslatot.
Szerettem volna elmondani a szabadalmi ügyvivõkrõl is néhány mondatot, de meg kell várnom, míg másodízben is rám kerül a sor. Ígérem, hogy akkor a két percen belül maradok. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)
(17.40)