DR. KELEMEN ADRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Átolvasván a környezetvédelmi törvényjavaslatot, amely T/196. számon került asztalunkra, úgy döntöttem, hogy annak jelentõsége miatt nem hallgathatom el véleményemet - ezért készítettem egy módosító csomagot.
A világ boldogabbik felén már az 1972. évi stockholmi nyilatkozattól számítják a kormányok azon kötelezettségét, hogy megfelelõ minõségû környezetet biztosítsanak az emberi élethez a mostani és jövõbeni nemzedékek számára. Két évtizedre rá a riói nyilatkozat született meg, melyben Magyarország rangos képviselete jó elõjelül ígérkezett a környezetvédelmi intézkedések hazai rendszerének kialakításához.
Ezek után meg kell vallanom, hogy a kézhez kapott törvényjavaslat csalódást okozott nekem. Csalódásom többgyökerû. Nyelvezete - nyilván a többszöri átfogalmazások és felpuhítások eredményeként - nemcsak magyartalan, de néhol
kifejezetten érthetetlen, emellett lényeges elvek leszögezésekor szószátyár. Ennek csimborasszója a 13. § (1) pontja, de jelentkezik a fogalmazásgátló szer használata mindjárt a preambulumban és a törvény céljának meghatározásában is. Hadd vegyem tehát például az 1. §-t!
(9.40)
A meghatározás: balladai, rapszodisztikus és a kihámozott értelem is kérdéses. Az embernek és környezetének - a szöveg szerint - környezetet megõrzõ biztosításába beletartozhat például a poloskairtás tilalma is.
Javaslatom a célállapot egyértelmû kitûzését tartalmazza, hiszen ez határozhatja meg minden, a környezeti állapotot megváltoztató vagy akár visszaváltoztató lépésünket. Én a célt, lehet, hogy szakmai egyoldalúságból, de az ember, az emberi közösség és környezete olyan kapcsolatában látom, amely a testi-lelki egészség megóvására alkalmas.
S ezzel a megjegyzéssel máris áttértem fõbb tartalmi kifogásaimra. Azt még csak elviselem, hogy a minisztérium az úristen szerepére tör, amikor a 2. § l. pontja a) bekezdésében az élõ szervezeteket ezen törvény hatálya alá vonja, mintegy kivonván õket a természet törvényei alól. A magam részérõl persze bízom abban, hogy az élet e kérdést úgyis a saját törvényei szerint fogja rendezni.
Azzal a szemlélettel azonban már vitatkoznom kell, amelyik a környezet természetes állapotát kívánja helyreállítani. Ez ismételten elõfordul a 4. § k) bekezdésében vagy általánosságban a 15. § (1) bekezdése, a talaj esetében, a 21. § (1) bekezdése a vizeknél, vagy pedig ezen szemlélet alapján, hogyha kiindulunk a 25. § (1) bekezdésébõl, akkor az országban nem lehetne kijelölni ipari területeket.
A törvényjavaslat szövege szerint például egy panelházban folytatott ordítozás vagy éppen trombitálás - mint szájjal történõ és természetes energiakibocsátás - a törvényalkotót nem zavarja, hiszen az õ kifejezésével élve, nem mesterségesen keltett. Ilyen szemléleti zavar jelentkezik a 22. § 2. pontjában is, melyben megint csak mesterséges hatástól védene minket a törvényalkotó. A radonsugárzás ellen tehát például nem kell védekezni.
Magyarán szólva, miben foglalhatnám össze ezt a kifogásomat? Abban, hogy a mi többezer éves civilizációs területünkön furcsa dolog számomra a természetes állapot mint cél kitûzése. A rousseau-i romlatlan vadember világát anakronisztikusnak és a törvény ilyen szemléletét hibásnak tartom, még ha becsülöm is a romlatlan természet ilyen misztikus tiszteletét, és elismerem, hogy a szûz természet nekem is nagyszerû élményt nyújt, de mégsem bánom, ha szúnyogot irtanak a fürdõhelyen.
Néhol a törvényjavaslat keretjellege is súlyosan zavaró jellegû. Amikor például a 3. §-ban felsorolja azon külön törvények lajstromát, melyeknek összhangban kell állniuk a jelen törvényjavaslattal - amennyiben egyáltalán létezõek már ezek a törvények -, rossz érzést kelt bennem egy gondolatpárhuzam. Az a gondolatpárhuzam, hogy vannak országok, amelyek alkotmányban rögzítik, hogy állampolgáraiknak sokféle jogot megadnak majd külön törvényekben, amelyek azonban nem akarnak elkészülni. Vagyis véleményem szerint az ígérgetõ törvénykezési programadás nem lehet egy törvényjavaslat része. Súlyosabb gondnak tartom, hogy a riói nyilatkozat fontos elveitõl is távol esik ez a törvényjavaslat.
Módosítványaim egyikébe-másikába megkísérlem beépíteni a riói tizedik elvet, mely szerint a környezeti ügyeket legjobban az összes érdekelt állampolgár részvételével lehet kezelni. Jelen tervezet ezt a jövõt szûkíteni óhajtja, utalok a 44. § (2) és a 96. § (2) bekezdésére. Ennek részkérdése például a nyilvánosság ellentmondásos kezelése a törvényjavaslatban. Például az 51. § (1) bekezdésében az adathozzáférésnél nincs tekintettel a titkosítás esetleges szükségére, viszont a 80. §-ban tisztázatlan a nyilvánosság bevonása a felülvizsgálati tárgyalásba - kiket, hogyan kell bevonni, milyen eljárás alapján -, a 93. § (1) bekezdésében a környezeti hatástanulmányról folyó tárgyalás korlátozó elemeként viszont említi a katonai titokvédelmet. Viszont egyáltalán nem foglalkozik az anyag az üzleti titkok kezelési módjával.
Ugyanakkor megkíséreltem a "Szennyezõ fizessen!" címû elvet következetessé tenni, például a 47. § 1. pontjának kiegészítésével. Véleményem szerint ugyanis egy helyi környezetvédelmi programban például meg kell jelenjenek a fontosabb helyi környezetszennyezõ forrásokkal kapcsolatos teendõk is. Elég bajnak tartom úgyis, hogy a törvényjavaslat nem tartalmaz a Btk. módosítására
vonatkozó rendelkezést, pedig a Btk. részleteiben történõ módosítása az eddigiekben nem volt idegen az Országgyûlés tevékenységétõl.
További megjegyzésem, hogy túl általános fogalmak megakadályozhatják a hatékony környezetvédelmi munkát. Például a 7. § szerint jogszabály elõírhatja a környezethasználat feltételeit. Csak arról nem szól, hogy milyen normák, milyen módszerek, milyen megközelítés alapján. Ugyanígy a települési önkormányzatok feladatai között nem szól arról, hogyan kell elemezni és értékelni a környezet állapotát - a 45. § e) bekezdésére utalok.
Rendkívüli módon hiányolom a törvényjavaslatban az állami tevékenységet meghatározó adatgyûjtés elvi tisztázatlanságát. A 38. § f) bekezdése csupán annyit mond - idézem -: "mérõ-, megfigyelõ-, ellenõrzõ- és információrendszer kiépítése, fenntartása és mûködtetése a feladat", de semmit sem szól e rendszer mûködési elvérõl vagy elveirõl. Mit mérjen tehát a rendszer? Egészségügyi hatást vagy milligramm/köbméter értékeket? Mihez igazódóan kell a mérések szükséges tartalmát megállapítani? Ez éppúgy homályban marad, mint ugyanott a g) bekezdés célállapotra történõ utalása, vagy pedig akár a 42. § b) bekezdésének elsõ bajuszában ugyanez a probléma köszön vissza.
Azt hiszem, itt üt vissza az 1. § zavaros volta, vagyis a célmeghatározás pontatlansága. Így azután a 40. § (2) a) bekezdésében sem válik világossá, hogy a nemzeti környezetvédelmi program hogyan fogja kijelölni a kívánt célokat és célállapotokat.
A másik szemléleti kérdés a szabályozások jogi deklarációval történõ kényszerjellege; az a gondolkodás, amely szerint egyszerûen kötelezni kell az embereket valamire, s ezzel a kérdés megoldottnak tekinthetõ. Számomra ilyenkor az érdekeltség szemlélete hiányzik a törvényjavaslatból. Például: hogyan kívánja biztosítani az Országos Környezetvédelmi Tanács hatékony mûködését?
A 45. § 6. pontja alapján nincs erre utaló adat. Mint ahogy a Környezetvédelmi kutatás, mûszaki fejlesztés címû fejezetbõl is teljességgel hiányzik az ösztönzõerõ - az 53. §-ra utalok; vagy a Központi Környezetvédelmi Alap mûködésében sem lelhetõ fel a piacgazdaságra jellemzõ versenyeztetés szemlélete - az 57. § (2) bekezdésére utalok.
Hiányos a különféle díjak - melyekkel az 59-63. § foglalkozik - meghatározásának folyamatát rögzítõ rendelkezés is. Egyszerûen hiányos az érintett felek jogainak, kötelezettségeinek és eljárási lehetõségeinek meghatározása. Így mûködõ rendszer nem alakítható ki.
Zavaró továbbá a komplex megközelítésnek az a hiánya, ami tetten érhetõ a 46. §-ban, mely a települési önkormányzatok környezetvédelmi feladataival foglalkozik. Ismételten hangsúlyozza a törvényalkotó a b) bekezdés albekezdéseiben azt, hogy a települési, környezetvédelmi program - idézem - önálló. Márpedig, ha valami, akkor a környezetvédelem nem építhetõ fel részprogramok mozaikjából, hanem a programoknak szervesen kellene összeilleszkedniük.
Végül, de nem utolsósorban hadd osszam meg önökkel, kedves képviselõtársaim, egy fura élményemet. A törvényjavaslat vége felé iszonyatosan szigorú hangon rögzíti az anyag, hogy aki tevékenységével vagy mulasztásával a környezetet veszélyezteti, szennyezi vagy károsítja, az jogsértésért felelõsségre vonható.
Ami a mulasztást illeti, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumnak is volt ez ügyben mulasztása. Most nem tudom, úgy gondolja-e a miniszter úr, hogy ez a felelõsségre vonás a KTM-re is érvényesíthetõ?
Ezzel a kérdéssel zárom megjegyzéseimet, minden módosítványomat nem soroltam fel, mivel csupán jelezni kívántam módosítványaim alapjául szolgáló meggondolásaimat.
Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps a jobb oldalon.)