HALDA ALIZ (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselõtársaim! Csak remélni lehet, hogy a törvény, amelyet bizonyára megszavazunk majd, létezésével jelentõsen segíteni fogja a környezetvédelmet. Sajnos egy kerettörvény fekszik elõttünk, amelyhez - hogy egyáltalán mûködjön - csatlakoznia kell majd egy sor más törvénynek, további rendeleteknek és határozatoknak, amelyekre a törvény utal ugyan, de határidejük nincs.
(9.50)
Ahhoz tehát, hogy ez a szellõs törvény valóban javítson a helyzeten, mindannyiunk részérõl roppant nagy akaratra és sok igyekezetre volna szükség a hétköznapokban, arra, hogy az utunkba kerülõ kérdéseknél mindig tekintetbe vegyük, sõt, elõnyben részesítsük a környezetvédelem szempontjait.
Nos, ezt a kívánatos igyekezetet illetõen megalapozott balsejtelmeim vannak. Úgy hiszem, a környezetvédelem - és hadd említsem itt a természetvédelem ügyét is; noha a természetvédelmi törvény csak késõbb kerül a tisztelt Ház elé -, tehát a környezet- és természetvédelem ügye rosszul áll minálunk. Nem egyik vagy másik pártban, nem a társadalom ilyen vagy olyan rétegében, hanem általában áll rosszul. Baj van a szemlélettel - és a gyakorlattal is.
Igaz, maga a föld van bajban. Az emberiség, úgy látszik, már beletörõdött, hogy elõbb-utóbb tönkreteszi szülõanyját, a földet. Talán nem is létezik olyan sci-fi, tudományos-fantasztikus film, jövõrõl szóló irodalom, amely ne olyan környezettel számolna, ahol nincs többé erdõ és mezõ, fû, fa, virág; nincsenek patakok, tavak, halak, madarak, se négylábú állatok. Minden ilyen látomásban a föld lepusztult, sivatagos táj, ahol az emberek üvegbúrák alatt élnek, légkondicionált bunkerekben laknak, földalatti fém- és mûanyag-folyosókon közlekednek.
Igaz, a környezet gyors tempóban megy tönkre más tájakon is. Keserû perceimben azt gondolom, a zöldek talán jelszavukul választhatnák Vörösmarty verssorát: "Az ember fáj a földnek".
Igen, a baj globális. Mi azonban itt, Magyarországon - hogy úgy mondjam - halmozottan hátrányos helyzetben vagyunk. Egyrészt mert olyan évtizedek vannak mögöttünk, amelyek során a természet leigázása mintegy az ember nagyságának, méltóságának bizonyítéka, kritériuma volt. Másrészt hátrányos helyzetben vagyunk a jómódú országokkal szemben azért, mert ott sokkal több pénz és sokkal fejlettebb technika áll a környezetvédõk rendelkezésére. De jobban állnak az ökológiai mûveltség terén is, sokkal elõbb ismerték fel a civilizáció okozta veszélyeket.
Mielõtt azonban meghatódnánk ettõl, megemlíthetjük, hogy ezek az országok sokkal több energiát, természeti kincset használnak és több hulladékot termelnek imponáló fejlõdésük során, mint a háborítatlanabb természeti környezetû országok.
Ez az átmenet, ahogy a természetátalakító szocializmusból a piacgazdaság felé araszolgatunk, a környezetvédelem szempontjából különösen veszélyes helyzet. A tõke ugyanis, amelynek jelenlétét olyan hõn óhajtjuk, mint tudjuk, nem szentimentális. Legyen az magyar vagy külföldi, inkább mohónak, könyörtelennek mutatkozik, és nem szereti, ha korlátozzák.
Az a prosperitás, az a jómód, amely késõbb majd lehetõvé tenné, hogy abból a rengeteg adóból több jusson a környezetre, nos, az a jómód még odább van. Addig arra számíthatunk, hogy a remélhetõleg nekilendülõ vállalkozó kedv gátlás nélkül, kíméletlenül próbálja majd maga alá gyûrni, ami az útjába akad.
Mindebbõl következik, hogy a környezetvédelmi törvényre nagyon nagy szükségünk van. És arra nem kevésbé, hogy ezt az elõttünk fekvõ, sok helyütt nagyon laza, túlságosan általános törvényt minden igyekezetünkkel megtámogassuk és realizálni próbáljuk.
Én csupán három területet említenék röviden a sok közül. Az egyik a szemléletformálás, az oktatás. Talán bízhatunk benne, hogy a pedagógus- társadalom, amely minden gondja-baja ellenére mindig is zászlóvivõje volt a jó törekvéseknek, szívvel-lélekkel a törvény pártjára áll és mind a tantervben, mind pedig azon kívül a természetszeretetre és környezetvédelemre kapatja a gyerekeket. Hihetetlenül sokat tehetnek ezért az ügyért.
A másik terület, amelyet megemlítenék, a környezetvédõ technológiák hazai kutatásának és gyártásának a dolga. A törvény "A környezetvédelem gazdasági alapjai" cím alatt az 56. § (2) bekezdésében megemlíti, idézem: "A környezetnek kisebb terhelést okozó technológiák alkalmazása, a környezetkímélõ termékek elõállítása és szolgáltatások nyújtása adó-, vám- és illetékkedvezmények biztosításával támogatható". Így, feltételes módban. - Egyébként nagyon sok a feltételes mód a törvényben.
A magam részérõl azt hiszem, hogy ezeknek a technológiáknak a támogatását minden lehetséges eszközzel elõ kell segíteni, csakúgy, mint az ilyen irányú kutatások ösztönzését. Nagyon fontos - és azt hiszem, lehetséges is volna -, hogy Magyarországon kiemelt fontosságúvá, mintegy húzóágazattá váljék ez az iparág. Egyrészt azért, mert a hazai piac igénye rendkívüli mértékben nõni
fog; lásd: európai mérce, nyugati elvárások stb. De várhatólag ugyanebbe az irányba fejlõdnek majd a szomszédos országok is. Kívánatos volna tehát, hogy elõnyre tegyünk szerint ezen a piacon, csökkentve ezzel az efféle importot is.
Ma még azzal nyugtatjuk a lakosságot, hogy ezt vagy azt a szemétégetõt, hulladéktemetõt megbízható nyugati technológiával építjük fel. Nem látom be, miért ne volna erre képes a honi ipar, a hazai lelemény, a magyar tudomány.
E cél megvalósulását módosító indítványokkal is befolyásolhatjuk, de még inkább a tudomány és a gazdaság területén dolgozó emberek ilyen irányú törekvéseivel.
És végül, de nem utolsósorban, a civil szervezetekkel való együttmûködés fontosságára hívnám fel a figyelmet, amelyet a törvény szintén érint a 97. §- ban, de amelyre sokkal jobban kellene törekedni, mint eddig.
Tapasztalataim szerint az állami, illetve önkormányzati szervek és a zöld szervezetek inkább idegesítik, mint segítik egymást. Márpedig égetõen szükség volna mindenféle gyanakvást nélkülözõ, egymást minden módon segítõ, jóakaratú együttmûködésre. Enélkül maradék esélyeink is veszendõbe mennek. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)