DR. KÁVÁSSY SÁNDOR (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Tisztelt Miniszter Úr! (Általános zaj.) Tételként szeretném kimondani, hogy a sajtószabadság az én értelmezésemben nem deklarációk, nem jól-rosszul fogalmazott törvények és más jogszabályok kérdése, hanem döntõen és elsõsorban gyakorlati kérdés. Ahol nem a gondolatok legszabadabb közlése valósul meg, és csak az kerülhet nyilvánosságra, amit a laptulajdonosok, szerkesztõk, lektorok, cenzorok engedélyeznek, ott nincs és nem is lehet igazi sajtó-, illetve szólásszabadság. Ez lehet a laptulajdonosok, szerkesztõk és a többiek szabadsága, de nem a társadalomé és fõleg nem az egyéné, akkor sem, ha naponként papolnak is róla, hogy szabadok vagyunk, és naponként hangzik is el szentbeszéd a szólás, a sajtó és a lelkiismeret szabadságáról. "Mert hol korlátos a beszéd, ott rab a nyelv, csak rabként szól." - vallom én is Széchenyi István nyomán.
Ha ezt vesszük alapul és ebbõl indulunk ki, nyugodtan állíthatjuk, hogy Magyarországon 1948 óta hiánycikk a sajtószabadság. Mivel 1990 után sem történt más, csak annyi, hogy megszûnt a központi irányítás, és kisebb-nagyobb csoportokban foglalták el és kerítették hatalmukba a médiákat azok, akik azelõtt is a helyzet urai voltak, tulajdonképpen minden maradt a régiben. A szó, a szólás és a sajtó teljes szabadságáról ma sem beszélhetünk, legfeljebb az úgynevezett liberálisok és a baloldal vonatkozásában, a többinek ma is "hallgass" a neve. (Általános zaj.) "Újra a fû közt, a gazban, az aljban" - mondhatjuk a költõvel. Mindez alól sajnos, a tudományos sajtó sem kivétel.
Talán hangsúlyozni sem kell, hogy ahol egyeseknek vagy egyes csoportokban mindent lehet, mindent szabad, másoknak pedig csak azt, amit az elõbbiek engednek meg, ott nem szabadságról és demokráciáról, hanem egészen másról szoktak beszélni.
Kérdezem ezért miniszter urat, kielégítõnek tartja-e a jelenlegi helyzetet és nem tart-e fontosnak lépéseket a sajtószabadság érdekében. Mert ahol egyesek tele tüdõvel fújhatják a magukét és kürtölhetik tele az országot, másoknak pedig a hallgatás, illetve az elhallgatás az osztályrésze, ott nincsenek egészen rendben a dolgok, és bõségesen van mit tenni, legalábbis szerény ítéletem szerint. (Taps a jobb oldalon.)