BAKONYI TIBOR, a Magyar Szocialista Párt képviselõcsoportjának vezérszónoka: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársaim! Áttanulmányozva a vízgazdálkodásról szóló törvénytervezetet és meghallgatva miniszter úr expozéját, szeretném örömömet kifejezni, hogy hosszú hónapok elõkészítõ munkája után végre a tisztelt Ház asztalán üdvözölhetjük ezt a jogszabályt.
A vízgazdálkodásról szóló törvény - merem állítani - hiánypótló jogszabály, hiszen a korábbi felett igencsak eljárt az idõ. Annak szabályozása, bár megalkotásakor korszerû volt, ma már - a létrejött társadalmi és gazdasági váltás következményeként - idõszerûnek nem mondható.
Az új jogszabály legfontosabb kritériumait megismerhettük a miniszteri expozéból, így átfogó képet kaphattunk az új szabályozás elõnyeirõl és azokról az érdemekrõl, amelyek ezt a törvényt támogatásra méltóvá teszik. Én nem is ezekkel a pozitívumokkal szeretnék foglalkozni, hanem - miután a költségvetési és pénzügyi bizottság tagjaként tevékenykedem - a pénzügyi finanszírozás szemszögébõl szeretném reflektorfénybe állítani a jogszabály mögött álló elgondolásokat.
Kétségtelen tény, hogy a víz egy idõben jelen levõ túlsúlya, illetve hiánya egyaránt súlyos milliókban, illetve milliárdokban mérhetõ kihatásokkal járhat. Önök elõtt nem kell különösebben ecsetelni, milyen súlyos terheket rótt a gazdálkodókra és az államra egyaránt a közelmúlt aszálya, de még ugyanígy emlékeinkben él a hetvenes évek pusztító áradata, annak megannyi emberi megpróbáltatása és milliárdokban mérhetõ károsító hatása.
(10.40)
Mint ahogy azt hallhattuk, az új törvény szakítani kíván az állam kizárólagos szerepével, a létrejött tulajdonosváltással kialakult gazdasági helyzet függvényében. Nem utolsósorban a piacgazdaságra történõ áttéréssel egyezõen meg kívánja osztani a feladatok mellett a teherviselést is.
Természetesen nem egyik napról a másikra fog ez megvalósulni, s az is természetes, hogy az emberek élet- és vagyonbiztonsága tekintetében a fõ terhek továbbra is az állam vállán fognak nyugodni, hiszen ugyan ki vállalhatná fel a mai körülmények között a milliárdokat igénylõ árvízvédelmi kiadásokat, ha nem az állam tenné azt. Ugyanakkor - és itt kell ennek a kérdésnek a fontosságával foglalkozni - ez szerencsére a törvénytervezetben is kiemelkedõ részletességgel és nagy fontossággal jelenik meg.
Amiért erre igen nagy szükség van, annak oka, hogy Magyarország kiszolgáltatott vízgazdasági helyzetben van. Ez röviden annyit jelent, hogy mind mennyiségi, mind minõségi, mind pedig vízkár-veszélyeztetettségi szempontból medencejellegû földrajzi fekvésünk és a vízgyûjtõk döntõ részének országhatáron túli fekvése, a saját hatáskörben meghozható vízgazdálkodási döntések és beavatkozások körét és fõleg azok hatékonyságát erõsen behatárolja és korlátozza. A beavatkozások szükségképpen nagy volumenûek, költségigényesek és bonyolult kölcsönhatásúak.
Ez a kiszolgáltatott helyzet szükségszerûvé és törvényszerûvé teszi azt is, hogy az összes, velünk szomszédos állammal megkötésre kerülõ kétoldalú szerzõdés reális szabályozást és jó hatásfokú együttmûködést foglaljon magában, hiszen ennek hiányában nem tudnánk igazán hatékony árvíz- és belvízvédelmi tevékenységet folytatni, továbbá igen-igen nehéz lenne eredményesen kivédeni az esetleges külföldrõl származó szennyezés magyarországi károsító hatásait. Így tehát, mint azt az elmúlt évtizedek bizonyították, függetlenül mindenféle változástól, nagyon kiegyensúlyozott, nagyon összehangolt munkára van szükség a szomszédos államok között.
Tudom, hogy hazánk jelenlegi gazdasági állapota szükségszerûvé teszi a ráfordítások mennyiségének meggondolását. Mégis azt kell mondjam, hogy az árvíz elleni védekezésre mindenekelõtt biztosítani kell a fedezetet, hiszen a meglévõ védmûvek meglehetõsen idõsek, elhasználódottak, sérülékenyek. S ha most nem tesszük meg ezeket a szükséges lépéseket legalább a fenntartásra és az ésszerû fejlesztésre, akkor egy nem várt természeti katasztrófa olyan többmilliárdos kárt idézhet elõ, mellyel szemben tehetetlenné válhat az ország. Ezt tehát minden körülmények között el kell kerülni.
Ugyanakkor - ahogy hallottuk az expozéban - a vízgazdálkodás tekintetében osztódni fognak a szerepkörök. Ennek törvényszerû következménye, hogy akik valamely elõnyhöz jutnak a vízgazdálkodás területébõl történõ jobb pozíció elfoglalásával, azoknak természetszerûleg többet kell tenni a teherviselés vonatkozásában is. Természetesen úgy is megfogalmazható ez, hogy azok fizessenek többet a víz hasznainak élvezetéért - gondolok itt öntözésre s egyéb vízhasznosításra -, akik több elõnyhöz jutnak, vagy akik a vízhez történõ hozzájutással csökkenthetik az egyébként õket szükségszerûen sújtó károsodást. Ez így igazságos, és a társadalom józan gondolkodása is ezt a logikai menetet támogatja.
A másik - legalább ennyire fontos - terület, amely szintén jelentõs pénzfelhasználással jár, a ma még 41-45 százalékos szennyvíztisztítási és szennyvízelvezetési kapacitás fejlesztése. Nyugaton már meghonosodott a környezetbarát technológiák bevezetése, és ezek elterjesztésére is sor került. Ezen a területen természetesen szintén az állam kell legyen a legnagyobb beruházó, de úgy vélem, lassan-lassan el kell jutni oda, hogy az ilyen jellegû beruházások preferált hitelnyújtási lehetõségekhez juttassák az ezt megvalósító személyeket vagy szervezeteket is.
Örvendetes az a tény, hogy ma már az egészséges ivóvízzel való ellátást az ország 98 százalékában biztosítottnak tekinthetjük. De hangsúlyozottan kell beszélni arról, hogy az egészséges ivóvizet adó bázisok igen sérülékenyek, mondhatnánk úgy is, veszélyeztetett helyzetben vannak. Márpedig ezeknek a megvédése, az unokáink részére is biztosítani kívánt egészséges ivóvízkincs megõrzése szintén milliárdos nagyságrendû beruházást igényel. Ezt pedig ma már el kell kezdeni azért, hogy a holnapi cselekvés nehogy késõinek bizonyuljon.
Mint a költségvetés világa körül mozgó embernek, nem lehet nekem sem közömbös, hasonlóan képviselõtársaimhoz, vajon honnan, mibõl teremthetõ elõ az a sok-sok milliárd, amire szüksége van ennek az országnak ahhoz, hogy az évtizedek óta külföldön igen nagyra becsült és nem egyszer példaként emlegetett vízügyi szolgálat legalább ilyen szinten képes legyen fealdatainak megfelelni; továbbá mely forrásokból teremthetõ elõ az a forintmennyiség, amely a közeli-távlati, a környezet védelmét szolgáló, a természeti értékek megvédésére irányuló és korszerûnek tekinthetõ vízgazdálkodási politikai célkitûzéseink megvalósítását szolgálja.
A válasz akként fogalmazható meg, hogy a tulajdonosváltás, a feladatok decentralizációja folytán új szerepkörbe jutó személyek, szervezetek, társaságok törvényszerûen kell hogy nagyobb részt vállaljanak a terhekbõl is, ha már a elõnyökbõl is több jut nekik.
Természetesen a másik nem elhanyagolható forrás az átgondoltabb, a célszerûbb, az ésszerûbb gazdálkodási módszerek és technikák bevezetése, a racionálisabb gazdasági struktúra felállítása. Talán lehet milliókat megtakarítani azzal is, ha a ma még itt-ott elõforduló párhuzamosságokat sikerül kiküszöbölni, de természetesen úgy, hogy a megfelelõ feladatok oda kerüljenek telepítésre, amely szervezet ezen feladatok megoldását fel tudja vállalni a megoldás mikéntjének minél magasabb szintû elérésében.
Nem túlzok akkor, amikor azt állítom, hogy a víz ma Magyarország stratégiai eleme. Ez a megállapítás abból a felismerésbõl fakad, hogy az édesvíz mint a létezés alapfeltételét megteremtõ elem ma már világviszonylatban is mind mennyiségileg, mind minõségileg egyre korlátozottabb mértékben van jelen, illetve egyre magasabb költségekért szerezhetõ be. Ennek folytán a természetes édesvízkészletek birtoklásának jelentõsége felértékelõdik.
Az elõttünk fekvõ törvénytervezet pozitív vonásaként értékelem azt, hogy a szabályozás elkövet mindent annak érdekében, hogy az élet fenntartásához nélkülözhetetlen ivóvíz-szolgáltatás minden körülmények között primátust élvezzen.
A törvénytervezet felállít egy rangsort arra az esetre, ha az ivóvíz- szolgáltatás mennyiségi korlátozásokat szenvedne. Természetes ugyanakkor az is, hogy a szolgáltatások megfelelõ szintû fenntartása az erõsödõ piaci viszonyok között sajnos prognosztizálja az árak és költségek emelkedését. Ennek a törvényszerûségnek a társadalmi elfogadhatóságához, a megfelelõ kezeléséhez szükségszerûen hozzátartozik az állami támogatás nyújtása.
Feltétlenül említést érdemel az a tény, körülmény, hogy a vízgazdálkodás sajátos infrastruktúrára épül. Ez azt jelenti, hogy a létesítmények többsége nem forgalomképes. Ha a vízgazdálkodási tevékenységek és létesítmények piacorientáltságát vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy a legkevésbé piacbarát tevékenység a folyószabályozás, a vízbázisvédelem avagy az árvízvédelem. Alig valamivel több piackonform tulajdonsággal rendelkezik az ivóvízellátás, a csatornázás és szennyvíztisztítás. Ugyanakkor piacosítható jegyek fedezhetõk fel, illetve érvényesíthetõek a síkvidéki és a dombvidéki vízrendezésben, a túlszabályozásban.
Határozottan piacorientált vízgazdálkodási tevékenységgé tehetõ az ipari vízgazdálkodás, az öntözés, a rekreációs célú vízhasználat. Ez a skála a direkt állami szerepvállalás mértékére is utal, illetve arra, hogy a politika a piacosítással, illetve a támogatáskivonulással mely területeken vállal minden kockázatot. Úgy vélem, a törvény ezen szabályozási koncepciója harmonikusan igazodik a napjainkban végigélt és a közeljövõben prognosztizálható változásokhoz.
(10.50)
Ebben a körben szeretném megemlíteni a törvényi szabályozásban hangsúlyosan kiemelt koncessziós lehetõséget, továbbá annak a kérdésnek a centrális jogszabályi tárgyalását, amely a társulatok szerepkörét vázolja fel.
A most elõterjesztett törvényjavaslat pozitívumai között feltétlenül említést érdemel, hogy az csökkenti az állami szerepvállalást, jobbnak tûnõ feladat- és költségmegosztást irányoz elõ. Ez egyelõre nem a költségviselés mérséklésében jelentkezik, hanem abban, hogy az állam által eddig ellátott feladatok egy jelentõs részét liberalizált tevékenységgé téve, a piaci értékítélet kap nagyobb szerepet. Ezzel a törvény azt az egészséges és racionális feladat- és tulajdonváltást készítheti elõ, hogy a vízgazdálkodásból az állam, a kiszolgáltatottságunkat is figyelembe véve, valóban csak az állami feladatok ellátására vállalkozzék. Ebbõl fakadóan az érdekeltek teherviselése elsõsorban mezõgazdasági vízszolgáltatás, illetve vízkárelhárítás feladatai ellátásának területén minden valószínûség szerint növekvõ tendenciát mutat majd.
Ezeket a feladatokat, a törvény szellemébõl fakadóan, az állam a saját érdekeinek a mérlegelése után támogathatja, és minden valószínûség szerint támogatja is erejéhez mérten. Ugyanakkor nagyobb súlyt kell hogy kapjon a társadalmi összefogás és azon szervezeti kérdések kidolgozása, ami az úgynevezett lokális árvízvédelmi feladatok megoldásában kaphat oroszlánszerepet.
A jelenlegi szûkös gazdasági körülmények mellett el kell gondolkodni azon is, hogy a vízközmû-szolgáltatások területén a szolgáltatási díjaknak egyféle fedezetet kell nyújtani az üzemeltetés költségein túlmenõen a karbantartási és fejlesztési szükségletekre is. Ebbõl a szükségszerûségbõl fakadóan a szolgáltatási díjak nagy valószínûséggel növekedni fognak. Ezt az államnak ugyanakkor megfelelõen kompenzálnia kell.
Ugyanakkor az állam a kizárólagos tulajdonában levõ felszín alatti vizek védelme érdekében ezen vízek mennyiségi és minõségi gazdálkodásának racionalitását szigorúbb elõírásokkal segítheti elõ.
Az elõttünk levõ törvénytervezet keretjellegû jogszabály. Ez azt jelenti, hogy többek között csak lehetõségeket teremt a teherviselés ésszerûbb megosztására. A majdan ehhez csatlakozó törvények, illetve a jelen jogszabály végrehajtását szolgáló alacsonyabb szintû normák elkészítése biztosíthatja a fokozatosságot az áttérésben, illetve az átrendezõdést a társadalmi-gazdasági életben.
Pozitívumként szeretném megemlíteni, hogy ez a jogszabály a vízzel való takarékos és okszerû gazdálkodásra ösztönöz, és ezáltal természetszerûleg a racionális gazdálkodás irányába hat, úgy megfogalmazott normáival, mint, és ez nem kevésbé fontos, a szellemébõl sugárzó, és remélhetõleg a közgondolkodás szintjére eljutó elméleti struktúrájával.
Meggyõzõdésem, hogy a szakemberek több éve tartó erõfeszítései, amelyekben tükrözõdik a nálunknál fejlettebb nyugati államok joggyakorlatából átvett megoldás is, olyan jogszabályi megoldást szült, ami kisebb finomításokkal használható és gazdaságilag is megalapozott.
Ma, amikor egyre többször beszélünk az Európához történõ csatlakozásról, feltétlenül a jogszabály érdemei között említhetõ, hogy annak megfogalmazása, az alkalmazni kívánt módszerek egybevágnak az Európai Unió vízgazdálkodási ajánlásaival.
Összegezve mindezeket, az MSZP-frakció nevében arra biztatom képviselõtársaimat, hogy az égetõ problémák megoldása, a jövõ vízgazdálkodásának célszerû gyakorlása érdekében fogadjuk el ezt a keretjellegû törvényjavaslatot, de természetesen vizsgáljuk meg azoknak a kérdéseknek a megoldási lehetõségeit is, amelyek anyagi lehetõségeink szerint ma is megteremthetõk. Köszönöm. (Szórványos taps a bal oldalon.)