DR. SZABÓ IVÁN (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselõtársaim! Kezdünk félni a hétvégéktõl, mert úgy látszik, gyakorlattá válik, hogy vasárnap mindig történik valami, ami miatt hétfõn itt és az egész országban valamilyen rossz hangulat alakul ki.
Egy héttel ezelõtt a gazdasági sokkterápia rázta meg az országot, most pedig a Szlovákiával történõ alapszerzõdés aláírása Párizsban. Mégpedig úgy, hogy mindezek meglehetõsen elõkészítetlenül, olyan tempóban és olyan háttérrel történtek, s aminek a végleges szövegét nem lehetett tudni; azért nem lehetett tudni, mert a végleges szöveg ad hoc ott alakult ki Pozsonyban a miniszterelnöki egyeztetés alkalmával.
Én azt hiszem, nagyon rossz dolog, hogy ezek az intézkedések úgy születnek, mint ez a szlovák alapszerzõdés is: ahelyett, hogy lezárna egy folyamatot, megnyit egy újabb vitasorozatot.
Félünk a Franciaországban megkötött szerzõdésektõl, mert ebben az évszázadban három jeles szerzõdést kötöttek Franciaországban: egyet az elsõ világháború után Trianonban, egyet a második világháború után Párizsban - és most megint Párizsban egy harmadikat. Az elsõ kettõre el tudjuk mondani, hogy akkor egy vesztett elsõ és második világháború után voltunk. De tisztelt képviselõtársaim, most nem vesztettünk el semmit! Sõt az elõzõ kormányzati idõszakban és éppen a miniszterelnök úr külügyminiszteri tevékenységének idõszakában Magyarország egy nagy európai sakkjátszmában tisztelõnyre tett szert az elmúlt néhány esztendõben! És ezt a tisztelõnyt most önként és dalolva visszaadtuk! Nem tudom, hogy informálisan ki tudta sugallni azt a szituációt, hogy jobb akkor, ha vesztésre, vagy a legoptimistábbak szerint is legfeljebb csak döntetlenre játszunk.
Félünk az olyan alapszerzõdésektõl, amelyek hivatkoznak az Európa Tanácsra, az Európai Unióra, a NATO-hoz való kapcsolatunkra, és nem találunk a szerzõdésben egyetlenegy olyan cikkelyt és passzust sem, amely ezeknek a szerveknek egy nemzetközi monitoring keretében a beavatkozási, ellenõrzési lehetõségét megteremtené; és ezáltal egyszerûen olyan helyzetbe kerülünk, hogy írott malaszt marad mindaz, ami a papíron van - ha egyáltalán a szlovák változat azt tartalmazza, mint a magyar...
Volt-e hatáselemzés, hogy valójában ezek a stabilizációs lépések stabilizációt hoznak-e - vagy pedig éppen az történik, hogy a határon túli magyarságot reményvesztettségbe és kétségbeesésbe kergetve, most válnak az instabilitás forrásaivá?
Félünk az olyan alapszerzõdésekrõl, ha a határon túli magyarság csak utólagosan kap módot arra, hogy tudomásul veheti ezt az aláírást, és az összes aggódó kérdés, amit fölvet, az mind pusztába kiáltott szó, amely elenyészik valahol egy nagy rengeteg homokjában. Félünk az olyan alapszerzõdésektõl, ahol a XX. században egy új getsemáni csókkal a poroszlóknak kiszolgáltatja a határon túli magyarságot, és nagyon félünk attól, hogy a XXI. században ez megnyitja a határon túli magyarok számára a golgotára és annak legkeservesebb stációjára, a keresztre feszítésre való utat.
Különösen félünk a Szlovákiával kötött alapszerzõdéstõl, melyben az egyébként valóban megjelenõ pozitív deklarációk mellett egyetlen rész nem szól a problémák gyökerérõl! Hol van a benesi dekrétum visszavonása? Hol van a magyarok kárpótlásának kérdése? Hol van a bõs-nagymarosi vízlépcsõ rendezése? Hol van a mohi atomerõmû dolga? Van-e egy szó is ebben a szerzõdésben a Kárpátok Eurorégióba való teljes jogú kelet-szlovák becsatlakozásnak az elismerésérõl?
Félünk egy olyan alapszerzõdéstõl Szlovákiával, amelynek szövege szöges ellentétben van a szlovák parlament által elfogadott kormányprogrammal, szöges ellentében van a szlovák kormány gerjesztette magyarellenes hangulattal, és a miniszterelnök és a kormánypártok vezetõi Párizsban és Pozsonyban szöges ellentétben magyarázzák a magyar kormánnyal aláírt szerzõdést.
Félünk, hogy a magyar kormány nagyon nagy tétet tett egy nagyon kétes befutóra Franciaországban.
S félünk, hogy nem fogja a kormány meghallgatni a három parlamenti párt együttes kérését, hogy mivel kellene ezt a szerzõdést kiegészíteni ahhoz, hogy elfogadható legyen. Ezért hozzá kell tennünk, ha ez nem következik be, akkor mi nem maradhatunk némák, hogy a ratifikáláskor cinkosságot vállaljunk egy ilyen kétes kimenetelû nemzetközi szerzõdésben!
Õszintén, csak egyetlenegy reményem maradt: hogy mindezek a félelmek valamilyen csoda folytán mégsem válnak valóra, mert a helyzet másképp fog alakulni Szlovákiában és Magyarországon, mire ezek realitássá válnának vagy nem. (Nagy taps a jobb oldalon.)