IZSÓ MIHÁLY (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselõtársak! Minden törvényjavaslat, ha az elfogadás után hatályossá válik, lehet gyenge, rossz törvény, de lehet sorsdöntõ, életmeghatározó a nemzet életében. A T/486. számú, a találmányok szabadalmi oltalmáról szóló törvényjavaslat az olyan nemzet életében, mint a miénk, igen rendkívüli fontosságú lehet - s kell hogy legyen. Nem mindegy, hogyan védjük hazánk szellemi értékeit, hiszen lett volna, van is és lesz is mit védenünk. A jövõben is születhetnek olyan szellemi termékek, mint a golyóstoll, a Rubik-kocka vagy az atomkutatás stb. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy világviszonylatban elsõk vagyunk a találmányok alkotásában, viszont az értékesítés területén nem állunk ilyen jól: szellemi termékeinket sok esetben elkótyavetyéljük, hiszen az elõzõekben említett témák jobban gazdagították más országok népeit, mint a miénket.
Igen tisztelt Képviselõtársak! Nem kívánom tovább ragozni a több mint százéves, találmányokkal kapcsolatos törvények, jogszabályok szebb vagy esetleg borús napjait - azt részben már megtették elõttem más képviselõtársaim -, azonban szeretnék a Független Kisgazdapárt és a magam nevében újabb észrevételeket tenni.
Szerénytelenség nélkül állíthatjuk, hogy a magyar szellemi alkotás képessége és készsége az egész földkerekségen elismert és jelen van, hiszen a mûvészeti, technikai, mûszaki életünkben ez bárhol tetten érhetõ. A szellemi érték mindig nagy értékmérõje egy nemzetnek, amit nemcsak kiérdemelni, hanem ápolni, megbecsülni is kötelessége.
A szellemi érték egyre fontosabb eleme a mûszaki gondolkodás, a mûszaki technológiafejlesztés, a mûszaki technológiai problémák megoldása, amelyeknek eredménye az újszerû megoldás, egy új technológiai folyamat, illetve egy új termék - egyszóval: a találmány. E találmány hitelesített formája a szabadalom, amelyet az Országos Találmányi Hivatal ad meg találmányként, bejelentett téma alapos szakmai vizsgálata és azonosnak tûnõ vagy hasonló mûszaki-technológiai összehasonlító vizsgálatok eredménye alapján.
A szabadalom megadásakor az azt megtestesítõ termék vagy technológia a feltaláló szellemi tulajdona, de egyben a nemzet szellemi és gazdasági értéke, a nemzetközi tekintély növelésének tényezõje is. Ezért ettõl a pillanattól kezdve nemcsak a feltaláló érdeke a találmányok, szabadalmak védelme, hanem a népgazdaság érdeke is, hiszen mind a belföldi, mind a külföldi értékesítéskor ez jelentõs állami bevételt is jelent és biztosít - értem alatta az áfát, személyi jövedelemadót stb.
A hazai szabadalmak két csoportra oszthatók: az egyik a vállalati vagy szolgálati szabadalom, a másik a magánbejelentés vagy magánszabadalom.
A szolgálati szabadalom legfõbb jellemzõje, hogy viszonylag olcsón jön létre annak ellenére, hogy a nagyobb jelentõségû, nagy horderejû szabadalmak ebbe a kategóriába tartoznak. Ez érthetõvé válik, ha megvizsgáljuk a szolgálati szabadalmak keletkezését, létrejöttét és lefolyását.
A szolgálati szabadalom úgy jön létre, hogy mögötte egy rendkívül erõs pénzügyi és kivitelezõi szakmai bázis áll, amely könnyen felhasználható és mozgatható anélkül, hogy az a találmány létrehozásának költségeiben kimutathatóan megjelenne. Ugyanis a tárgyi feltételek - például szakirodalom, dokumentációkészítés, gépelés, szakrajz, tárgyi eszközök, ráfordítások, munkaidõ-felhasználás, kivitelezési költségek, anyagköltségek, szabadalmi ügyvivõi díjak, bejelentési és fenntartási költségek - nem a feltalálót vagy a feltalálókat terhelik, hanem az a vállalati költségbõl kerül fedezésre anélkül, hogy a kivitelezésben résztvevõknek errõl tudomása, majd késõbb ebbõl részesedése lenne.
A szabadalom megadása után a legtöbb esetben a szolgálati szabadalom tulajdonosa lemond a szabadalmi jogról a szerzõi jogra bejelentett személyek javára, majd annak hasznosítási jogát késõbb megvásárolja, így biztosítva saját - legtöbb esetben vezetõ beosztású - dolgozóinak a találmányi díjért közösen megállapított egyszeri összeget, és a használatba-, alkalmazásbavétel már mellékes is lehet.
Ezzel szemben a magánfeltalálóknak nem áll rendelkezésükre az a technikai- mûszaki és komplett szellemi háttér, amely az ötlettõl a megvalósításig és az alkalmazásbavételig - vagyis a sorozatgyártásig - és forgalmazásig szükséges lenne. Ezt a folyamatot nevezzük idegen szóval innovációnak. Könnyen belátható, hogy míg a szolgálati szabadalmak esetében az innovációs folyamatot nem a feltalálók finanszírozzák, addig a magánszabadalmak bejelentõinek az alábbi választási lehetõségei vannak: vagy önmaga finanszírozza a teljes innovációs folyamatot, vagy ha arra nem képes, akkor részben értékesíti találmányát, és csak az innováció többi részét bízza másra - ez részben tõkét, részben hozadékmegosztást igényel -, vagy átruházza szabadalmát a hasznosítóra.
(17.30)
Ebben az esetben az eddig felmerült szabadalmaztatási költségek egy része megtérül a hasznosítás folyamán keletkezõ hozadékból, a hasznosítási szerzõdésben foglaltaktól függõen mintegy 8-10 százalékban. Természetesen a tiszta nyereség is megosztható lenne, ez azonban attól függ, hogy milyen megosztási szerzõdést tud kötni a feltaláló a hasznosítóval. Ebben különbözõ szubjektív tényezõk is közrejátszanak: hogyan tudja ellenõrizni a valós nyereséghányadot, vagy a konkrétabb termelõi ár, illetve eladási ár mellett döntenek-e. Természetesen figyelembe kell venni, hogy a hasznosító minden kifizetésre kerülõ összeget beépít a termék árába, ez viszont az értékesíthetõség legfõbb akadálya is lehet, mert egy irreális árral meg lehet ölni magát a terméket is.
Tudomásul kell venni azt is, hogy egy szabadalom már akkor is szabadpiaci árú volt, amikor minden más árucikknek rögzített ára volt. Gondolom, könnyen belátható, hogy ez akkor sem a magánfeltalálók érdekében volt így, csak remélhetjük, hogy a gazdasági és piaci helyzet teljes megváltoztatásával, a teljes magánosítással a fenti anomáliák is megszûnnek. Így mind több gyártó felismeri azt a követelményt, hogy a magyar találmányból magyar árut gyártson a magyar vásárlónak, a magyar találmányból magyar árut exportáljon külföldre is.
Itt okvetlenül meg kell jegyezni, hogy a magyar feltalálók nem politikai megfontolásból végzik áldásos vagy áldatlan tevékenységüket, de hatását kivédeni nem tudják.
Az utóbbi idõkben a külföldi bejelentések csökkenésének oka nem az érdektelenségben vagy a fejlesztések hiányában keresendõ, hanem más tényezõk mellett inkább a külföldi magánosítás beindulásával magyarázható. Egyszerûen belátható, ha egy külföldi vállalkozó részt vesz a magyar magánosításban, saját termékeivel és újdonságaival könnyen lefedi a magyar piacot, miközben õt nem veszélyezteti a magyar szabadalombitorlás, sõt: a magánosított magyar gyárból látja el a szabadalmára irányuló külföldi igényeket is.
A összes belföldi szabadalmi bejelentések számának csökkenését több szempont szerint kellene vizsgálni. Itt minden tényezõt teljes mértékében ellenõrizni nem lehet, azonban meg kell állapítani, hogy az alapoktatástól a szakismeretek oktatásán keresztül - a gyakorló szakemberi végzettségi szint figyelembevétele nélkül - az esetleg megkívánt vagy kívánatos ismeretek hiányosak, ami sok egyéni kudarcot és szakmai bátortalanságot is eredményez.
Az alkotókészség elleni legnagyobb merénylet azonban az egyre csökkenõ jövedelem, amely nagyon komolyan befolyásolja a gondolkodás szabadságát és annak korlátokat is állít, hiszen az ötlet találmányi bejelentési szintû kidolgozása már önmagában is költségigényes.
1990. december 31-ig egy megadott szabadalom fenntartási illetéke egy-öt évig 3 ezer forint volt évente, 16-20 évig pedig 12 ezer, tehát ötévenként 3 ezer forintos emelkedést jelentett. 1991-ben a szabadalom fenntartási illetéke 100 százalékkal, majd 1992-ben további 50 százalékkal emelkedett, így ma már az elsõ öt évi 3 ezer forint helyett évente 9 ezer forintot, a 16-20 évi 12 ezer forint helyett évente 36 ezer forintot kell fizetnie a feltalálónak, ami három év alatt 300 százalékos emelkedést jelentett.
Figyelembe véve a szabadalmi bejelentések átfutási idejét, megállapíthatjuk, hogy a bejelentéstõl számított 3-5 év múlva kapja meg a feltaláló szabadalmára az okiratot, és csak azután érdemes elindulni az innovációs pályán, hacsak nem önmaga a kivitelezõ. Figyelembe kell venni azt, hogy a jelenlegi törvényjavaslat nem kimondottan a szellemi terméket elõsegítõ, védõ törvény, hiszen anyagi okokból számos olyan nagy értékû szabadalom válik közprédává, amely egyébként nemzeti kincs is lehetne.
Egy jelentõs szabadalom bevezetésének átlagos ideje 8-12 év, ekkor lehet profitra számítani. Ekkor már a fenntartási illeték évente 27 ezer forint, így tizenkét évig a magánfeltaláló a nem létezõ bevételbõl már 189 ezer forint illetéket fizet be. Az egyéb kiadásokat nem is számolom.
Egyesek szerint erre azért van szükség, hogy ösztönözze a feltalálót találmányának mielõbbi hasznosítására. Ezzel szemben az a véleményem és a gyakorlati tapasztalatom, hogy a feltalálót nem kell sem ösztönözni, sem ösztökélni a találmányának hasznosítására, mert a feltalálói tevékenység nem pusztán öncélú tevékenység, hanem az a köz javára is szolgál, hiszen csak így lesz belõle termék; természetesen oly módon, hogy a feltaláló is jogos haszonélvezõje lehessen.
A kisebb értéken forgalmazható, de minõségében szabadalomként értékesíthetõ találmányok fenntartási illetéke csak irreálisan magas tételszám után térülhet meg. Hiba lenne azt mondani, hogy csak nagy értékû találmánnyal érdemes foglalkozni. Továbbá a fenntartási illeték ilyen mérvû emelkedése azért sem indokolt, mert az évek számának növekedésével az Országos Találmányi Hivatal ráfordítandó költsége is csökken, mert csupán adminisztrál. Természetesen nem azt állítom, hogy az OTH költségvetését csökkenteni kellene, sõt, a bejelentések átfutási idejének csökkentése érdekében azt növelni kellene, de a költségvetési keretbõl - hiszen a találmányok után befolyó adók a költségvetésben jelennek meg - támogatást igényelnek.
A jelenlegi illetékrendszer is a már védett szabadalmak oltalmának megszûnéséhez vezet fizetésképtelenség esetén. Így ezek a találmányok a nemzet érdeke ellenére szabad prédává válnak. A tévedések elkerülése végett szükségesnek tartom kijelenteni, hogy nem az Országos Találmányi Hivatal bevételeinek jogosságát vitatom, hanem a forrást.
(17.40)
Ugyanis az Országos Találmányi Hivatal által vizsgált és megadott szabadalom van olyan értékû, hogy a világ bármely részén van létjogosultsága. Az általa szabott szigorú feltételek és mélyreható vizsgálatok csak még nagyobb biztonságot adhatnak a feltalálók részére. A találmányokkal kapcsolatos személyi jövedelemadó-probléma nem újkeletû, azt csak fokozta az illetéknövelõ törvény. Nem az adózás formája, tartalma és mértéke a fontos, hanem a szellemi alkotás értékének helyretétele, felértékelése.
A hazai szabadalmak értékét bizonyítják a Magyar Feltalálók Egyesülete által szervezett külföldi találmányi stb. kiállítások, amelyek külföldön bizonyították a magyar feltalálók elismertségét. Hazánkban viszont jó esetben tudomásul veszik, hogy létezünk, alkotunk a magunk költségére, a nemzetközi elismerésekrõl azonban szó sem esik a sajtóban vagy a hivatalos szerveknél, a minisztériumban sem.
Igaz, hogy a sportoló a fiatalságának nagy részét áldozza fel a lehetséges siker érdekében, de ha eléri, akkor a nemzeti lobogó felkúszik a zászlórúdra a nemzeti himnusz kíséretében. Ez jogos, mert kiérdemelte, becsületet és dicsõséget szerzett hazájának. De az a feltaláló, aki egész életének szakmai tapasztalatát, egész életének munkáját találmányainak kidolgozására fordította saját költségén a technika, az ország, a nép javára, és nemzetközi, sõt találmányi világkiállításon díjat nyert, csak annyit érdemelt, hogy joga van befizetni ezer-kétezer forintot a díjkiosztást követõ díszvacsorára.
Még mielõtt bárki összehasonlítást végezne a hasznosulás vonatkozásában a magánbejelentések és a szolgálati szabadalmak között, fel kell hívni a figyelmet arra, hogy ezt csak a ráfordítások figyelembevételével tegye. Bízom abban, hogy eljön az az idõ, amikor a gazdaságot irányító vezetõk rájönnek ennek az elhanyagolt erõforrásnak a jelentõségére, mely szerint a tõke hiányában elfekvõ találmányok kereskedelmi minõségû kivitelezésének megsegítésére kell forrást biztosítani. Ennek a jelenlegi formája nem a kutatásfejlesztési alap, hanem egy olyan lehetõséget kellene keresni, amely kivitelezésben a nullszériáig biztosítja a lehetõséget. Erre vonatkozóan számtalan javaslatot tud a feltalálók közössége elõterjeszteni, csak partner kell a tárgyaláshoz. Bízunk abban, hogy a kormány felismeri a találmányokban rejlõ gazdasági lehetõségeket, és élni is fog vele.
Tudni kell azt is, hogy a vállalat magánosításával jelentõsen lecsökken a szolgálati szabadalmi bejelentések száma, és a kutatási-fejlesztési keretbe tartozó szolgálati bejelentések maradtak meg ebben a csoportban. A nagyobb költséget a tisztán egyéni, magánbejelentések fogják képezni, és a szellemi tevékenység ebben fog kikristályosodni igazi értékben. Ebben viszont nem az elvonási lehetõséget, a róka bõrét kell látni, hanem a szellem teremtõ erejét, mely minden körülmények között újat, jobbat, többet akar.
Térjünk át a törvényjavaslat egyik legkényesebb részére, az úgynevezett szolgálati és alkalmazotti találmányokra! A szolgálati, illetve alkalmazotti találmány lényege, hogy a munkavállaló alkotja meg, de mint alkalmazott, a munkáltató dönt annak elfogadásáról és alkalmazásáról.
Elemezném, hogy a szolgálati találmányt milyen két szélsõ csoportba lehet osztani.
Az elsõ eset, amikor a találmány jó és hasznosítható. A feltaláló elmegy a vállalat mûszaki igazgatójához, és kötelességszerûen felajánlja találmányait a cégnek. A válasz szinte mindig az volt, hogy a vállalat akkor fogadja be a találmányt, ha a döntést végzõ igazgató vagy bizalmasai szintén részesei lesznek - többnyire magas százalékarányban - a találmánynak, s egyúttal ez a feltétele a jó személyi jövedelmet biztosító, hasznosító szerzõdésnek is, ami 2-10 százalék között mozog.
A második esetben a találmány nem alkalmas semmire. Ez esetben is elfogadhatja a vállalat mint szolgálati találmányt, kötelezõvé teheti az alkalmazását a technológiában - ezek többnyire technológiai módosítások -, majd azt állítja a menedzsment, hogy a haszon, mondjuk, 30 százaléka ennek köszönhetõ, és ez a haszonrész a késõbbiekben mint a találmányi díj alapja funkcionál, amelyet a feltaláló, részben természetesen a menedzsment tagjai, osztanak el egymás között.
Csak egy példa: egyik üzemünkben rátértek a mikroötvözetek, -anyagok elõállítására. Mint új anyagot, csak ezt gyártották, a régi termék gyártását leállították. Így az adott anyagfajták termelésébõl származó teljes jövedelem a találmány eredménye volt, s a feltalálók tíz százalékos haszonkulccsal évi több tízmilliót tettek zsebre. Egyszer azonban valaki felhívta a figyelmet arra, hogy a körülbelül öt tonna mikroötvözetet a vállalat sohasem vásárolta meg, ergo a mikroötvözés soha nem is történhetett meg. E hiány ellenére nem tudták az ügyet büntetõeljárással lezárni, mert homályos mûszaki magyarázattal - gõzölgés, más anyagból történt diffúziós anyagátadás stb. - az esetet kimagyarázták.
E két véglet között a szolgálati szabadalmak körében történt visszaélések és korrupciók perzsavásári szintjének skálája valósulhat meg. A javaslat nem tesz kísérletet ennek a problémakörnek a feloldására, hanem a régi gyakorlatot konzerválja a jövõre nézve is a javaslat 9-12. §-ában.
Célszerûnek tartjuk, hogy új szabályként a javaslat 7. § (1) bekezdésébõl induljunk ki. Nevezetesen abból a megállapításból, hogy a feltaláló az, aki a találmányt megalkotta. Javasoljuk, hogy a 7. § egy olyan törvénybekezdéssel egészüljön ki, amely kimondja, hogy találmányt csak azok a természetes személyek jelenthetnek be, akik a találmányt megalkották.
Ez az elõírás a 7. § (1) bekezdésbõl adódó személyi tulajdonjog elsõbbségét technikailag is megvalósíthatóvá teszi, és megteremti azt az alapot, amely a szolgálati és alkalmazotti találmány körüli bonyodalmat automatikusan feloldja. A feltaláló a bejelentés megtétele után ugyanis már tulajdonosa az általa készített találmánynak, és mint tulajdonos kezdhet tárgyalni munkáltatójával a szolgálati vagy alkalmazotti találmányokhoz kapcsolódó jogokról, díjakról, alkalmazásbavételekrõl. Ugyanakkor mint tulajdonosi pozícióban lévõ személy, már nem kényszeríthetõ korrupcióra és nem zsarolható.
A szolgálati és alkalmazotti találmány létrejöttének feltétele tehát egy polgári jogi megállapodás, melyet az alkalmazott köteles cége felé kezdeményezni, és amely megállapodást egy limitált idõ alatt - a találmány elavulásának elkerülése érdekében - meg kell kötni. Ugyanakkor a munkáltatónak meg kell adni a találmány befogadásának elutasítási lehetõségét, mellyel összekapcsolódik a feltaláló szerzõdéskötési kötelezettség alóli felmentése.
(17.50)
A másik témakör, amirõl szólni érdemes: az újdonságvizsgálat, illetve az úgynevezett érdemi vizsgálat pontossága, illetve idõigénye. Az újdonságvizsgálat és az érdemi vizsgálat a világban újonnan megjelenõ szabadalmi bejelentések nagy száma és a még érvényben lévõ szabadalmak tömege miatt elvileg is csak hozzávetõlegesen pontos. Az újdonság tényére és a szabadalom megadhatóságára csupán formális jogi úton ad garanciát és tényleges mûszaki biztonságot. Ugyanakkor idõigényes, mely éves nagyságrendben akadályozza a találmány eladhatóságának piaci értékét.
Célszerûnek tartjuk ennek a pontatlan és bürokratikus eljárásmódnak néhány országban már régóta alkalmazott elkerülési módját beépítésre megfontolni. Nevezetesen azt, hogy az alakilag megfelelõ szabadalmi leírást - a benyújtás dátumát, óráját és percét jelölve - automatikusan, minden vizsgálat nélkül szabadalomnak nyilvánítsák. Annak eldöntését, hogy az újdonságtartalom piacképes-e, a piac részvevõire kell bízni, valamint azt, hogy történt-e szabadalommásolás. Az ilyen eseteket pedig a szigorú büntetõ szabályokat elõíró polgári rendtartás útjára kell terelni.
Igen tisztelt Képviselõtársak! Általános mondanivalóm végére érve kérem a képviselõtársakat, hogy támogassák a leadott és leadandó törvénymódosító javaslatainkat. Mivel jelenleg még minden javaslat nincs kidolgozva, kérem az elnök urat, most ne zárja le az általános vitát, hiszen szeretnénk minden módosító, jobbító javaslatot jószándékúan kidolgozva leadni. Ezzel a szándékommal máris érzékeltettem, hogy ha a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt konstruktív ellenzékiségét a tárca elfogadja, úgy tudjuk támogatni a törvényjavaslatot.
Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)
ElNÖK: Köszönöm. Megkérdezem képviselõtársaimat, kíván-e még valaki az általános vitában felszólalni. (Nincs jelentkezõ.)
Tisztelt Országgyûlés! Mivel több képviselõtársunk nem jelzett most felszólalási szándékot, megkérdezem Csiha Judit igazságügyi államtitkár asszonyt, hogy most kíván-e a vitában elhangzottakra válaszolni. (Csiha Judit: Nem.) Nem kíván.
Figyelemmel a képviselõ úr kérésére és arra, hogy az elõzetes jelzés csak egy lehetõségként számolt az általános vita lezárásával, az általános vitát elnapolom, folytatására várhatóan a jövõ hét folyamán kerül sor.
Tisztelt Országgyûlés! Soron következik a környezet védelmérõl szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és lehetõség szerinti lezárása. Az elõterjesztést T/196. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/196/1-6. terjedõ számokon kapták kézhez képviselõtársaim.
Elõször az írásban elõre jelentkezett képviselõtársaimnak adom meg a szót. Tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy a mai napra tizenöt képviselõtársunk jelzett írásbeli felszólalási szándékot. Elsõként megadom a szót Páva Zoltán képviselõ úrnak, a Magyar Szocialista Párt frakciójából, õt Gyõriványi Sándor képviselõ úr követi. (Páva Zoltán nincs a teremben.) Páva képviselõ urat szólítom! Nincs itt? (Egy hang: Nincs.)
Akkor kérem Gyõriványi Sándor képviselõ urat, a Független Kisgazdapártból. Ha idõközben Páva képviselõ úr megérkezik, akkor besoroljuk a felszólalók közé, de ha nem, akkor tovább haladva Tamássy István képviselõ úr következik majd az SZDSZ-bõl.