MIKLÓS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr.
Tisztelt Képviselõtársaim! A privatizáció a társadalmi átalakulás egyik legellentmondásosabban fogadott folyamata. Miközben az ország lakossága üdvözölte a rendszerváltozást, egyetértett a jogállam és a szociális piacgazdaság kiépítésével, nagy önfegyelemmel viseli az ezzel járó megpróbáltatásokat, ellenérzéssel fogadta a vagyoni különbségek kialakulását.
Messzire vezetne, ha ennek okait fejtegetném, most pusztán arra szeretnék rámutatni, hogy a gyakran valóban irreális és nagymértékû vagyoni különbségek kialakulásában ma még nem elsõsorban a privatizációnak volt és van szerepe. Sokkal inkább az évtizedek alatt vagyonná halmozódott megtakarításoknak, a rendszerváltás elõtti hiánygazdaságban felhalmozódott vagyonoknak és az adórendszer által rosszul kezelt jövedelmeknek és azoknak az elmúlt négyévbeli, adórendszerbeli hiányosságoknak, amelyek révén négy év alatt is mesés vagyonokhoz lehetett jutni, különösen a jövedéki termékek tekintetében.
A társadalom tehát sokszor azokért a vagyoni egyenlõtlenségekért is a privatizációt teszi felelõssé, amelyeknek más okai vannak. Nem mintha nem lettek volna privatizációs visszaélések vagy homályos ügyletek - voltak, ebben a Házban is szóltak errõl -, sõt olyanok is voltak, amikor ma már meglehetõsen nehéz bizonyítani azt, hogy az eljárások nem voltak tiszták. Éppen ezért van tehát jelentõsége a törvényjavaslatban az ellenõrzési elemeknek, amint errõl Burány, Brúszel és más képviselõtársaim is szóltak, amelyeket persze lehet tovább szigorítani, s meg lehet erõsíteni az összeférhetetlenségi elemeket.
A társadalomnak széles körben vannak tehát közvetlen és közvetett negatív tapasztalatai a privatizációról, és kevéssé vált a társadalom közös élményévé az, hogy a privatizált vállalatok a munkavállalók számára nem valami rettenetes dolgot hoztak, hanem további munkalehetõséget, megélhetést biztosítottak, az országnak pedig hatékonyan mûködõ vállalatokat jelentettek. Ezért nagyon szerencsétlennek tartom az olyan ellenzéki hozzászólásokat, amelyek a privatizáció kapcsán a nemzet vagyonának kiárusításáról szólnak, és arról, hogy a társadalmat a privatizáció fogja egyszer s mindenkorra gazdagokra és szegényekre osztani, és hogy a privatizáció az oka jelentõs rétegek elszegényedésének. Mindannyian tudjuk, hogy ennek más okai voltak, és más okai vannak. Nem a privatizáció az oka a magyar gazdaság jelenlegi rossz állapotának sem, hanem egészen más összefüggések vannak.
A tárgyalt törvényjavaslat nem jelenti a nemzet vagyonának kiárusítását sem, hiszen szerencsére a nemzet vagyonának igen jelentõs része mindig is magántulajdonban vagy önkormányzati tulajdonban volt, gondoljunk csak a lakásokra, ingatlanokra, de hát a termelõeszközök jelentõs része is idetartozott. Nem arról van szó tehát, hogy a privatizáció az emberek vagyonuktól való megfosztását jelenti. A törvényjavaslat arról szól, hogy befejezzük a piacgazdaság alapját jelentõ, magántulajdonra épülõ vállalkozói szektor megteremtését; arról szól, hogy a folyamatot az eddigieknél átláthatóbban, szabályozottabb keretek között bonyolítsák le, és hogy megakadályozhatók legyenek az elmúlt négy évben bizony néha legalábbis gyanúsnak minõsülõ ügyletek.
A törvény tehát azt célozza, hogy jól szabályozott viszonyok között, de mielõbb meghaladjuk azt a jelenlegi átmeneti állapotot, amikor a magántulajdon aránya már meghaladja a vállalkozói szférában az 50 százalékot, de még mindig igen jelentõs az állami tulajdon. Ugyanakkor ehhez már nincs meg az apparátus, amely a régi módon - úgymond - kézben tudja tartani az állami vagyon mûködtetését. Nem hiszem, hogy bárkinek is célja lenne ebben a Házban a régi struktúrák visszaállítása. Ezért tehát nincs más választás, mint gyorsan befejezni a privatizációt, hogy megszûnjön az a jelenlegi bizonytalan, átmeneti állapot, amikor a vállalati vezetõk már nem mernek kockázatot vállalni, amelyben az állam nem tudja kiterjedt vállalkozói vagyonát jó hatékonysággal mûködtetni.
Természetesen a privatizációban mindig is voltak és lesznek vitatható döntések. Már azon is teoretikus vitát lehetne nyitni, hogy vagyoni értékelés vagy üzleti értékelés alapján történjen a privatizáció - ezek részleteirõl Tardos képviselõtársunk pontosan szólt -, és mindenkor vitatható elemeket is tartalmaz.
Talán jól jellemzi a helyzetet az a köznapi tapasztalat, ha valaki eladja valamilyen értékesebb vagyontárgyát - legyen szó autóról vagy házról -, akkor vannak olyan ismerõsei, barátai, szomszédai, akik azt mondják, nagyon jó áron adta el, és vannak olyanok, akik azt mondják, hogy lényegesen többet is kérhetett volna érte. Mindenesetre, ha az eladó meghirdette vagyontárgyát, és több jelentkezõ közül választotta ki a legjobb ajánlatot, akkor abban legalábbis biztos lehet, hogy az adott körülmények között nem kötött rossz üzletet, de mondhatni úgy is, hogy jó üzletet kötött.
Ha tehát a törvényben a versenyeztetés alapelvként elõírt, akkor nem kell attól tartani, hogy rossz üzletek köttetnek. Hogy az erre vonatkozó szabályok világosak legyenek, a törvény nagyon helyesen nyilvánossá teszi s a Magyar Közlönyben való közzétételét írja elõ az ÁPV Rt. szervezeti és mûködési szabályzatának, versenyeztetési szabályzatának. Ha még ehhez hozzávesszük a 34. §-ban elõírt memorandumot - amelyrõl Göndör képviselõtársam éppen az imént szólt -, akkor láthatjuk, hogy az átláthatóság fontos garanciális eszközeit tartalmazza a törvény.
A következõkben az eddigi vitákban is érintett kérdések közül négy dologgal szeretnék foglalkozni, hogy egy picit kíméljem az idõt is.
Az egyik: a készpénz ellenében történõ privatizáció; a másik: a munkavállalói tulajdonszerzés; a harmadik: a vagyonkezelés; végül a nagy közszolgáltató vállalatok privatizációja.
Az ellenérték fejében történõ privatizáció vagy másképpen készpénzes privatizáció elõtérbe helyezése véleményem szerint a törvényjavaslat egyik sarkalatos eleme. Nem elsõsorban a költségvetési bevételek miatt, bár ennek is megvan a maga jelentõsége, méghozzá nem kis jelentõsége, sokkal inkább azért, mert az a vevõ, aki készpénzzel tud fizetni, az nagy valószínûséggel képes lesz ezt a vagyont mûködtetni, és az olyannyira szükséges modernizációhoz szükséges pótlólagos forrásokat elõteremteni. Nem terheli olyan adóssághegy, amely csaknem lehetetlenné teszi a beruházást, sõt gyakran a vállalat mûködtetéséhez szükséges források elõteremtését is.
További elõnye a készpénzes privatizációnak, ha a vevõ fizetett a vagyonért, az üzleti tevékenységében nemcsak a megszerzett tulajdont kockáztatja, hanem a befektetett pénzét is elveszítheti, ami viszont semmivel sem pótolható hajtóerõt jelent. A készpénzes privatizáció nagy elõnye, hogy tisztává teszi a versenyt, és világos eligazodást ad arra vonatkozóan, hogy ki és milyen alapon nyerte el a pályázatot.
Nem egészen értem néhány ellenzéki képviselõtársam véleményét akkor, amikor a nemzeti középosztály megteremtése érdekében a kedvezményes technikák kiterjesztését szorgalmazza, másfelõl pedig a privatizációval összefüggõ visszaélésekre hívja föl a figyelmet.
(12.10)
Azt gondolom, hogy a kedvezményes tulajdonszerzés kiterjesztése éppen ezt az átláthatóságot mérsékli. Ezzel együtt persze a készpénzes privatizáció elõnyben részesítése önmagában nem zárja ki a kedvezményes tulajdonszerzést, hiszen erre számos ok esetén szükség lehet és elõnyös lehet. Például nem adható el minden készpénzért, és végül is egyetértek azzal, hogy megfelelõ szerephez kell jutnia a hazai vállalkozóknak is.
Ezzel együtt indokoltnak tartom az E-hitel igénybevételének korlátozását. A tapasztalatok ugyanis azt mutatják - és ezt támasztják alá a szakemberek is -, hogy az E-hitel idõzített bombaként ketyeg a bankrendszerben, és körülbelül másfél év múlva robban. Ekkor jár le ugyanis az a türelmi idõ, amikor a vállalkozóknak már nemcsak a kamatot, hanem a tõkét is törleszteniük kell.
A privatizációban történõ munkavállalói tulajdonszerzés jó és hasznos dolog, és elfogadhatóak a munkavállalói tulajdonszerzéshez kapcsolódó kedvezményes technikák is. Ugyanakkor nem tartom szerencsésnek a 60. §-ban megfogalmazott automatizmust, amely szerint az állam tulajdonában lévõ társaságok társasági részesedéseinek értékesítése során a munkavállalók kedvezményesen szerezhetik meg az állami tulajdont, amely csak akkor mellõzhetõ, ha a többségi részesedést olyan befektetõ szerzi meg, aki az értékesítésre irányuló szerzõdésben a munkavállalók foglalkoztatására, illetve munkakörülményeik javítására megfelelõ biztosítékokkal alátámasztott szerzõdéses kötelezettséget vállal.
További problémát jelent véleményem szerint, hogy ez a paragrafus érvényes a törvény hatálya alá tartozó vállalatok által alapított társaságokra is. Aggályosnak tartom tehát ezt az automatizmust, mert eleve csak egy szûk körét érinti a társadalomnak: azt a 3-400 ezer fõt, aki ma még ebben a vállalati körben dolgozik; és nemcsak a közalkalmazottakat, köztisztviselõket zárja ki ebbõl a lehetõségbõl, hanem olyan ellentmondásokat is tartalmaz, hogy az adott vállalattal korábban munkaviszonyban állók is kimaradhatnak belõle. Szerintem kissé vagyonosztogatás jellege van, és ráadásul a technikai végrehajthatósága is bonyodalmakkal jár. Úgy gondolom, hogy a törvényben a megengedõ klauzula elegendõ lenne.
A vagyonkezelés kérdéskörét a törvény tartalmazza, de bizonyos szempontból puhán. Puhán abban az értelemben, hogy az ÁPV Rt.-nek a vagyon átmeneti hasznosítási kötelezettségét írja elõ. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy lesz tartós állami tulajdon is, amely esetében jogos az elvárás, hogy az állam a jó gazda gondosságával járjon el - persze, ez igaz a többi vállalatra is a privatizáció bekövetkeztéig.
Ez azért hangsúlyozandó, mert miközben - mint említettem - a régi módon már nem szabad az állami vállalatok irányítási rendszerét újjáépíteni, az sem engedhetõ meg, hogy az államnak ne legyenek követelményei vagyona jövedelmezõségét illetõen. Az állami vagyon jövedelmezõségének romlásában bizonyára szerepe volt annak is, hogy volt idõ, amikor az ÁVÜ nem foglalkozhatott vagyonkezeléssel. Ez világossá vált a költségvetési bizottság azon ülésén, amikor az Állami Vagyonügynökség 1993. évi beszámolóját vitattuk meg.
Az ÁV Rt.-nek a vagyonkezeléssel kapcsolatos kötelezettsége néhány egyszerû módosítással a törvényben megerõsíthetõ - hangsúlyozom, hogy az ÁPV Rt.-rõl van szó -, mert rossz megoldásnak tartanám, ha a minisztériumok visszakerülnének a tulajdonosi jogok gyakorlójának pozíciójába. Nem hiszek ugyanis abban, hogy az állam stratégiai vagy iparpolitikai elgondolásait a tulajdonosi pozícióból kell érvényesíteni.
Itt térnék rá a stratégiai jelentõségû vállalatok privatizációjára. Ez alatt döntõen az energetikai vállalatokat értjük - villamosenergia-, gáz- és olajipar. Errõl Szalai Gábor képviselõtársunk igen részletesen szólt, így pusztán néhány elemét kívánom e kérdéskörnek megemlíteni.
Sok aggodalom fogalmazódik meg e vállalati kör privatizációjával kapcsolatban - a stratégiai érdekek érvényesíthetõsége, a majdani áralakulás, a monopolhelyzet - vagy más tekintetben is. Kétségtelen, hogy sok teendõ halmozódott fel, mert az elmúlt néhány évben a kormány elsõsorban a tulajdonos pozíciójából irányította e vállalatokat, és kevés gondot fordított arra, hogy közhatalmi szerepével éljen. Így még ma is az az anomália áll fenn, hogy mondjuk a Mol a földgázt olcsóbban adja tovább, mint ahogy veszi. Ez kétségtelenül rossz induló pozíciót teremt a privatizációhoz, de nem jelent lehetetlen feladatot e kérdéskör megoldása. Ha a kormány megteremti azt a szabályozási környezetet, amelyben a viszonyok kiszámíthatóak lesznek, akkor úgy gondolom, nem lesz akadálya e vállalati kör privatizációjának.
Itt nem is az árrés nagysága a kritikus elem, hanem annak kiszámíthatósága. Az egy más kérdés - és nem jelentéktelen kérdés -, hogy ez persze leértékeli azt a vagyont, amelyhez most új tulajdonost is kerestünk. Azt hiszem, egyébként sem tartható fenn az a helyzet, amikor az energia olyan - és itt nemzetközi értelemben kell venni - olcsó, mint Magyarországon. Ez tartóssá teszi a gazdaság energiaigényességét, hiszen a nemzetközi árszinttõl elmaradó, relatíve olcsó energia nem késztet eléggé az energia-megtakarításra.
Tehát egyébként is felmerülhet a kérdés, hogyha ez a vállalati kör állami tulajdonban marad, akkor nem kell garantálni az állami vagyon jövedelmezõségét, mûködhet az állami vagyon rossz hozammal?
Van ennek a kérdéskörnek, ennek a vállalati körnek, illetve a vállalati kör privatizációjának néhány speciális eleme, így mindenekelõtt az, hogy ide olyan befektetõk jönnek, amelyek multinacionális cégek, és ezen vállalati kör privatizációja azt is jelentheti, hogy a multinacionális cégek részvétele egy szinergikus hatást gyakorolhat a privatizációra: ha ezen vállalati kör bekapcsolódik a magyar privatizációba, ez húzóerõt jelenthet más cégek tekintetében is.
Külön jelentõsége van annak, hogy e vállalati körben olyan jelentõs tõkeinjekcióra van szükség - 3-500 milliárd forintra -, amelyet más befektetõktõl, így a hazaiaktól sem remélhetünk.
Végül harmadik elemként azt szeretném megemlíteni, hogy van ennek egy szélesebb értelemben vett biztonságpolitikai jelentõsége is, hiszen ha ezek a multinacionális cégek jelentõs tõkét invesztálnak a magyar gazdaságba, akkor hazánk és a térség fontosabbá válik a nagyhatalmak számára is.
Végül egy nem jelentéktelen szempont, hogy ezen társaságok privatizációja jelentõsen hozzájárulhat a hazai tõzsde likviditásához.
Ezen elõnyök tehát olyanok, amelyek érdekében a kormánynak mielõbb ki kell dolgoznia azt a szabályozási környezetet, amely most már az államot nem a tulajdonos pozíciójából, hanem közhatalmi szerepében teszi képessé a szektor befolyásolására.
Tisztelt Országgyûlés! Végezetül még egy kérdést hadd emeljek ki. A törvényjavaslat a privatizáció keretében értékesíthetõ vagyon megszerzésébõl kizárja a ma még állami tulajdonrésszel mûködõ vállalatokat. Ezt a kizárást nem tartom indokoltnak, hiszen a piacgazdaságokban a normális mûködéshez tartozik az, hogy egy-egy cég úgy bõvíti üzleti tevékenységét, úgy terjeszti ki tevékenységi körét, hogy tulajdont szerez más társaságokban. Meggyõzõdésem szerint ez - tudniillik ha a ma még állami tulajdonrésszel bíró vállalatok is részt vehetnek a privatizációban - nem veszélyezteti a privatizációt, és nem az állami vagyon konzerválását jelenti, mert a végsõ kimenet úgyis a törvényben megcélzott szûk kör, amely az állami tulajdont a törvény mellékletében foglalt vállalati körre korlátozza. Indokolatlannak tartom tehát ezt a diszkriminációt.
Úgy gondolom, volt a kilencedik hete folyó vitában elegendõ idõ arra, hogy benyújthassuk a módosító indítványokat, és mindazt a korrekciót elvégezzük a törvényjavaslaton, amely segít abban, hogy egy átláthatóbb, egységes szerkezetbe foglalt törvény alapján folyjon tovább a privatizáció. Köszönöm a figyelmet. (Taps a bal oldalon.)