KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Kedves Képviselõtársak! Egy olyan törvényjavaslat utolsó fideszes szónokaként szólok a vitához, amely nagyon régen van a Ház napirendjén. A privatizációról van szó, és engedjék meg, hogy a törvényrõl, illetve a privatizációról általában foglaljam össze a Fidesz álláspontját, különös tekintettel arra, hogy az általános vitában itt már többször, különbözõ részletkérdésekben és különbözõ részmegvilágításokban hallhatták a Fidesz szónokainak véleményét.
(12.50)
Hallgatva a privatizációról szóló vitát, az embernek könnyen az az illúziója támad, hogy az egész privatizációs folyamat az egyik kiváltó oka annak, hogy a magyar gazdaság bajban van, hiszen a különbözõ hozzászólók virágzó vállalatokról beszélnek, amelyek a privatizáció miatt nehéz helyzetbe kerülnek, tönkremennek, elbocsátások és leépítések vannak.
Szeretném leszögezni: Magyarországon a privatizáció két ok miatt is rendkívül nehéz folyamat. Az egyik az, hogy a privatizáció kezdetekor egy teljesen lepusztult iparral, egy piacát vesztett iparral rendelkezõ magyar gazdaság kényszerült a privatizáció útjára - nem a politikai akarat, hanem akkor elsõsorban a gazdaságpolitikai szükségszerûség miatt.
Egy ilyen folyanat nagyon nehéz, különös tekintettel arra, hogy a magyar gazdaság mindig tõkehiányos gazdaság volt, és a különbözõ vagyontárgyak iránti kereslet meglehetõsen csekély volt. Magyarul és röviden fogalmazva: egy erõsen lepusztult ipart kellett eladni a nem létezõ vevõnek, ha lehet, akkor jó áron - hiszen az államnak már akkor is nagyon komoly adósságai voltak, aminek részben és elvileg fedezetéül szolgálhatott volna a privatizációs bevétel.
Ha ebbõl az aspektusból nézzük meg a privatizáció folyamatát, akkor azt kell mondjuk, tulajdonképpen nem is állunk annyira nagyon rosszul, mint ahogy az induló feltételekbõl ez következne. Persze, ez mindenképpen relatív. Hiszen egyet lehet érteni minden olyan képviselõtársammal, aki a különbözõ privatizációs ügyek nehézségeit, esetleges rossz hatásait feszegeti, hiszen ezek a szempontok annak a számára, aki elvesztette a munkahelyét, egyáltalán nem jelentenek semmit: neki az a fontos, hogy a privatizáció miatt leépítés volt, átszervezés, neki onnantól kezdve nem lett munkája abban a gyárban. És ez még a jobbik eset; a rosszabbik, hogyha az a gyár beszüntette a tevékenységét.
Nagyon fontos és mindnyájunknak nagyon fontos érdeke az, hogy a privatizáció sikerrel záruljon az országban, és ha lehet, minél gyorsabban. Az elõbb az általam említett nehézségek mellett, úgy gondolom, hogy számos olyan jelentõs privatizációs ügylet volt, ami többé-kevésbé sikeresnek nevezhetõ.
Azonban azt látni kell, hogy azok a szempontok, amelyeket a parlament, illetõleg az elõzõ kormány vagy a mostani kormány megjelölt a privatizáció fõbb szempontjaiként, csak részben teljesültek a privatizáció kapcsán. Ennek az az oka, hogy nem lehet egyszerre egymásnak ellentmondó szempontokat érvényesíteni: a foglalkoztatottsági szint fenntartását, az átszervezést, a termék-újraorientációt. Éppen ezért azt látni kell, hogy a privatizációnak mindig van olyan nézõpontja, amibõl az egész folyamatot támadni lehet.
Ettõl függetlenül a Fidesznek határozott álláspontja az, hogy a privatizációt folytatni kell, és ha lehet, minél gyorsabban be kell fejezni. És ebben az összegzésben ez a folyamat azért inkább pozitívumokkal jár a magyar gazdaságra nézve.
Ezek után, a mai vitához kapcsolódva, a következõt szeretném elmondani. A vita kezdetekor is hangsúlyoztuk azt az álláspontunkat: tekintettel arra, hogy a kormány szemmel láthatólag megváltoztatta a privatizációval kapcsolatos korábbi álláspontját, a privatizáció kormányzati felelõse nem a pénzügyminiszter, hanem egy új, tárca nélküli miniszter, ennek kapcsán érzékelhetõ volt a különbözõ álláspont-módosulás a politikusok, elsõsorban a kormánypolitikusok nyilatkozataiban, terjessze a Ház elé a kormány a törvénynek azt a változatát, ami a mostani álláspontja. Nem így kezdõdött a privatizációs vita. Ez önmagában nem baj, de egy kicsit elnyújtja a vitát, és rendkívül sok olyan szempont merült föl, amely nem konkrétan a törvénytervezethez kapcsolódik, illetõleg a kormány mai álláspontjához. Ezt egyébként még most sem ismerjük pontosan, csak részleteiben és nagy vonalaiban, ugyanis a Suchman Tamás által készített komplett módosító csomag még nincs a Ház elõtt - azonban számos elemét ismerjük már, és én most szeretnék ezekhez az elemekhez néhány megjegyzést fûzni.
Elõször a pozitív elemeket szeretném kiemelni, az elmozdulás pozitív elemeit. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a privatizáció ellenõrizhetõsége minél teljesebb körû legyen. Itt nem arról van szó, hogy egy parlamenti bizottságot kellene felállítani azzal a céllal, hogy minden egyes ügynek utánamenjen; hiszen ez képtelenség. Azonban azt gondoljuk, hogy a privatizáció általános folyamatának ellenõrzésére egy parlamenti bizottság felállítása talán a parlament ellenõrzésének nagyobb megvalósulását jelenti. Éppen ezért ezt az elemet támogatjuk. Habár ez a törvényben, ebben a formában nem jelenik meg, azonban azok az elemek, amelyek megjelentek az ellenõrzés kapcsán a tervezett szövegben, szerintünk elõremutatóak.
Nagyon fontosnak gondoljuk azt, hogy a stratégiai ágazatok privatizációja elõtt a kormányzat - vagy saját megítélése szerint, vagy a parlament kérésére - a privatizáció kapcsán a Ház elé hozza ezeket a stratégiai döntéseket. Ez jelentõs elmozdulás szerintünk. Ne felejtsük el, hogy a stratégiai ágazatok privatizációja hosszú távra állítja bizonyos pályákra a magyar gazdaságot: azt gondolom, hogy húsz-harminc évre - csak azért mondok húsz-harminc évet, mert nem lehet elõrébb látni, talán még húsz évre sem. De nagyon hosszú idõre befolyásolja a magyar gazdaság mûködésének feltételeit, hogy a stratégiai ágazatok - például a bankszektor, például az energiaszektor - kinek a tulajdonába kerülnek. Úgy érzem, ezeket a problémákat, a stratégiai problémákat a parlamentnek meg kell tárgyalnia. Ha a törvényben ez a szöveg megjelenik - és úgy tudjuk, hogy bizonyos vonatkozásban megjelenik -, akkor ezt nagyon üdvözlendõnek tartjuk, és a módosításaink ilyen irányban támogatni fogják ezt az elképzelést.
Hasonlóképpen üdvözöljük azt a megoldást, hogy a pályázati kötelezettség általános érvényû legyen, és minden privatizációs döntéshez pályázati elõkészítés szükséges. Korábban a kormány beterjesztésének eredeti verziója másképpen fogalmazott.
Szeretném hangsúlyozni, mennyire fontosnak gondoljuk, hogy a parlament legalább a jóváhagyás erejéig lássa, hogy a kormány mely vállalatokat és mely ágazatokat akar részben vagy egészben tartósan állami tulajdonban hagyni. Ennek a felsorolásnak akár a törvényben mellékletként való megjelenése, akár más formában, parlamenti határozatként való megjelenése, számunkra lényeges eleme a privatizációs folyamatnak.
Ezek voltak az érzéseink szerint fontos elmozdulások az eredeti koncepcióhoz képest. Én most nem szeretnék arra kitérni, hogy az eredeti, a Békesi László által beterjesztett szöveggel milyen problémáink voltak - részben elmondták ezt szónokaink önöknek a vita folyamán, részben pedig úgy érezzük, hogy az a szöveg némiképpen aktualitását vesztette.
Engedjék meg, hogy néhány olyan problémáról beszéljek, amelyekkel mindegyikünknek szembe kell nézni akkor, amikor a privatizációról beszélünk - és ezek részben vagy egészben a szövegben is meg fognak jelenni.
Az egyik a - már sokak által emlegetett - privatizációs bevételi kötelezettség. Az a 150 milliárd forint, ami a költségvetés oldaláról jelentkezik, tudjuk, több ennél, hiszen az ÁVÜ-nek és az ÁV Rt.-nek olyan hosszú távú kötelezettségvállalásai vannak, amelyek teljesítése után lehet a költségvetési 150 milliárdot befizetni, ezért igazából az idei privatizációs bevételi kötelezettség 213 milliárd forint körül alakul. Nem lehetetlen ezt teljesíteni, de nagyon rizikós. Nem zárjuk ki tehát eleve, de látni kell: ez a pénz - ami nagyságrendjében egyébként összevethetõ az egész eddigi magyar privatizációból befolyt jövedelemmel, hiszen az körülbelül 270 milliárd forint körül van - csak úgy jön be, ha stratégiai ágazatokat privatizálunk, olyan nagy közszolgáltatókat, mint az MVM, mint a gázszolgáltatók. És ezek privatizációja során felvetõdnek azok a problémák, azok a hosszú távú problémák, amelyekrõl én beszéltem. Úgy gondolom, éppen ezért, amikor a privatizációról beszélünk, nem kerülhetjük meg, hogy ezeket a kérdéseket a parlament újra megtárgyalja.
A Fidesz úgy gondolja, hogy a privatizációs folyamatnak és e törvénynek is a másik kulcsfontosságú kérdése a társadalombiztosításnak juttatott 300 milliárdnyi vagyon. Tudjuk, hogy a mostani órákban dönt a társadalombiztosítás arról a 67 milliárdos ajánlatról, amit az ÁV Rt. tett neki. Azonban tudjuk azt is, hogy ez a 300 milliárdos vagyonátadás egy olyan államháztartási reform keretében képzelhetõ csak el, amely egyébként a szociális szférát is újra akarja rendezni. Ha jól értjük a kormány igen kemény és sokszor érthetetlen szociális intézkedéscsomagját, amely március 12-én látott napvilágot, akkor az is ebbe az irányba mutat. Vagyis a kormánynak nyilvánvaló és határozott elképzelése az, hogy a szociális szféra egészét áttekinti és újrarendezi, átalakítja.
(13.00)
Éppen ezért ez a 300 milliárd forint csakis akkor vethetõ fel újra komolyan. Ugyanis azt gondoljuk, hogy a változatlan struktúrába - amelyrõl már a kormány is azt mondja, hogy alkalmatlan feladata betöltésére és át kell alakítani - nem szabad 300 milliárdot betölteni akármilyen formában.
Ez a 67 milliárdos ajánlat ilyen értelemben némiképpen meghökkenéssel tölt el minket. Hiszen ha a kormány a konkrét intézkedéseiben nyilvánvalóvá teszi, hogy rossznak tartja a szociális rendszert, sõt maga a miniszterelnök is errõl beszélt, át akarja alakítani, akkor meg kellene gondolni azt, hogy vajon 67 milliárdot vagy 300 milliárdot vagy mennyit akarunk egy változatlan struktúrába beletölteni, finanszírozás vagy vagyonjuttatás gyanánt.
Azt hiszem, ez a része a privatizációs folyamatnak és a törvényjavaslatnak is nincsen kellõképpen átgondolva.
Zárógondolatként engedjenek meg egy olyan megjegyzést, amely a privatizáció egészét érinti. Higgyék el, a Fidesz azt mondja, hogy a privatizáció mindnyájunk közös érdeke - ez olyan nyilvánvaló igazság, amelyet különösebben nem is kellene alátámasztani. S amikor a privatizációról véleményt alkotunk, akkor ezt azért tehetjük meg talán a többi parlamenti pártnál bátrabb formában, mert minket nem terhelt sem az elmúlt idõszakban, sem a mostani idõszakban kormányzati felelõsség. Vagyis nem akarjuk a mundér becsületét védeni sem pro, sem kontra.
Éppen ezért szeretném megerõsíteni azt, amit kezdõ gondolatként elmondtam: a magyarországi privatizáció rendkívül nehéz feltételek mellett indult. Egy 40 év alatt többé-kevésbé leértékelõdött, rendkívül válságos helyzetben levõ gazdaságban kellett privatizálni olyan módon, hogy nem volt megfelelõ kereslet a magyar gazdaságban ezek iránt a vagyontárgyak iránt. Ehhez mérten minden politikusnak nagyon nagy felelõssége a privatizációról beszélni, és mindenképpen elõ kell segíteni azt, hogy az általunk is támogatott gyors, és ha lehet, minél teljesebb körû privatizáció megvalósuljon.
Mindezeket azonban úgy kell megvalósítani, hogy nem szabad a magyar gazdaság stratégiai ágazatait olyan pályára állítani, amelyet nem gondolunk át megfelelõ módon. Úgy hiszem, a privatizációs bevételi kötelezettség eminenssé teszi, hogy a kormánynak ezeket a stratégiai döntéseit a parlament elõtt nyilvánossá kell tenni és meg kell tárgyalni.
Ennek reményében azt hiszem, a privatizációs törvény még pontosan nem ismert de készülõ új verziója számos olyan elemet tartalmaz, amelyet ellenzéki és kormánypárti oldalról a korábbi vitában kritikaként megfogalmaztak. Ezek beépülésével valóban egy jobb törvényt sikerül a magyar parlamentnek alkotnia, amellyel elõsegíti azt a folyamatot, amelyrõl beszéltem: a privatizáció minél gyorsabb és minél teljesebb befejezését.
Éppen ezért a mi magatartásunk a vitában - erõnktõl tellõen - konstruktív próbál lenni, és a bizottsági vitákban reméljük, hogy egy jó szöveget sikerül végül is a Házzal elfogadtatni.
Köszönöm a szót. (Taps.)