CSIZMÁR GÁBOR (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Három ok van, ami miatt a sürgõs tárgyalást kértük a törvénytervezet vitatása elõtt. Ez a három ok röviden a következõ:
Mind a Nemzeti Gyermek- és Ifúsági Alapítvány, mind pedig a Központi Ifjúsági Alap mûködése tekintetében elég sok a rendezetlenség. Az elmúlt évek tapasztalata az, hogy mind a szervezetszerû nyilvános mûködés, mind a gazdálkodás tekintetében igen sok probléma halmozódott fel.
A második ok, hogy mindkét ügyben elég sok lejárt határidõ van már, ami alatt ezt a szabályozási munkát el kellett volna végezni.
A harmadik ok pedig az, hogy az Országgyûlés oktatási, tudományos, ifjúsági és sportbizottsága március 1-jei és 22-ei ülésén, amikor a bizottság ezzel a két kérdéssel foglalkozott, szinte minden képviselõtársam, aki tagja a bizottságnak, elmondta, hogy e két ügyben sürgõs döntésre van szükség.
Hogy e három ok helytálló, azt talán alátámasztja az az eseménysor is, hogy az elmúlt hetekben a kormányzati intézkedések sora kezdõdött el. A kormány több illetékes tárcájával való együttmûködésben az elõterjesztõk készek arra, hogy amennyiben az Országgyûlés elé hasonló tárgykörben kormányzati elõterjesztés érkezik, akkor kapcsolt tárgyalásra kerüljön sor. Köszönöm szépen. (Taps.)