KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA munkaügyi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársaim! 1992. július 1-jén lépett hatályba a munka törvénykönyve, amelynek alapvetõ célkitûzése az volt, hogy a munkaviszonyok szabályozását a piacgazdaság körülményeinek megfelelõen alakítsa ki. Ebbõl következõen a korábbi idõszak közjogi szabályozási szemléletét tükrözõ normaanyagot olyan munkakódex váltotta fel, amely a magánjog elveit követi. A külföldi szabályozáshoz hasonlóan a munka törvénykönyve a munkaviszony tartalmának alakításában meghatározóvá tette a felek megállapodásait, ezek között is a kollektív szerzõdéseket. A törvény kevés kötelezõ elõírást tartalmaz, illetve számos helyen lehetõvé teszi, hogy a munkavállalók vagy az õket képviselõ szakszervezetek a törvény elõírásánál számukra kedvezõbb megállapodást köthessenek.
A törvény hatálybalépése óta több mint két és fél év tapasztalatai azt bizonyítják, hogy ezek az elképzelések alapvetõen helytállóak voltak. A jogalkalmazás és a mindennapi gyakorlat ugyanakkor számos olyan problémát hozott felszínre, amelyek feloldása mindenképpen indokolt. Ez volt az az ok, amely miatt a munkaügyi tárca úgy gondolta, hogy a törvény néhány pontjának korrigálásával, a gyakorlatban tapasztalt ellentmondások feloldásával nem szabad késlekedni, mert a javítások elmulasztása mind a munkavállalókra, mind a munkáltatókra nézve hátrányt okoz. A szándékot erõsítették a munkáltatói érdekképviseletek, illetve a szakszervezetek által megfogalmazott konkrét javaslatok, amelyek mielõbbi megvalósítását az érintettek erõsen szorgalmazták.
A törvényjavaslat szakértõi egyeztetése még 1994 tavaszán elkezdõdött. Az Érdekegyeztetõ Tanács három alkalommal - '94. december 16-án, '95. január 23- án, majd február 10-én - megtárgyalta. Mivel sajnálatos módon megállapodás nem jött létre, és ezzel kapcsolatban meglehetõsen sok tendenciózus hír került nyilvánosságra, különösen fontos, hogy világosan lássuk, mit tartalmaz a törvényjavaslat, hogyan változnak a jövõben a munkavállalókat közvetlenül érintõ szabályok és hogyan alakulnak a munkaügyi kapcsolatok.
A törvényjavaslat tartalmilag három részre osztható: a munkaviszonyt érintõ "hibaigazító" szabályok, az érdekképviseletek mûködését, illetve a munkáltató gazdálkodásának rugalmasságát érintõ szabályok.
Mindenekelõtt azokról a módosításokról kívánok szólni, amelyek a törvény alapértékeit megõrizve, bizonyos hibák feloldására irányulnak.
(16.00)
Ezek azok a garanciális javítások, amelyeknek erõsíteniük kell a jogalkalmazás, a munkavállalók biztonságát, és megszüntetnek néhány, a korábbi szabályozás hibáiból adódó mûködési ellentmondást.
A módosító rendelkezések egy része a munkaviszony megszûnését, illetve megszüntetését érinti; ezek közül három törvényhelyrõl - fontosságuk miatt - külön kívánok szólni.
1. A munka törvénykönyve értelmében a munkavállalót végkielégítés illeti meg csupán, ha munkaviszonya a munkáltató jogutód nélküli - például felszámolással történõ - megszûnésével szûnik meg, felmondási idõ nem. A tapasztalatok azt igazolják, hogy éppen azok a munkavállalók, akik a munkáltató érdekében a munkahely megszûnéséig munkát végeznek - többségükben nõk, adminisztratív munkát végzõ kisfizetésû alkalmazottak -, méltánytalan helyzetbe kerülnek azokhoz a társaikhoz képest, akiknek a munkaviszonyát korábban a munkáltató, a felszámoló rendes felmondással megszüntette. Ezért - a javaslat szerint - a munkáltató jogutód nélküli megszûnésekor az utoljára maradókat a végkielégítésen kívül a felmentés idejére járó átlagkereset is megilleti.
2. A hatályos szabályozás értelmében, ha a munkáltató a határozott idejû munkaviszonyt a határozott idõ lejárta elõtt kívánja megszüntetni, a munkavállalónak a határozott idõbõl még hátralévõ idõre járó átlagkeresetet meg kell fizetnie. A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy a rendelkezés alkalmazása - elsõsorban a vezetõ beosztásúak esetében - ellentétes lett a jogalkotó eredeti szándékával. Az érintett munkavállaló egzisztenciális biztonságának garantálása helyett meg nem érdemelt, esetenként több millió forintos összegû kifizetésekkel joggal váltotta ki a társadalom jelentõs részének felháborodását. Ezért - a javaslat szerint - a munkavállalót ebben az esetben a hátralévõ idõre, de legfeljebb egy évre jutó átlagkeresete illeti meg. Ezzel a módosítással kívánjuk megakadályozni, hogy a közvélemény által végkielégítésnek nevezett, valójában azonban a határozott idejû munkaviszony idõ elõtti megszûnéséhez kapcsolódó kifizetések érdemtelen nagyságot érjenek el.
3. A munkaviszony megszüntetésével összefüggésben a javaslat egyértelmûvé teszi, hogy a rendkívüli felmondás indokának is világosnak, valósnak és okszerûnek kell lennie. Lényeges változás, hogy a rendkívüli felmondással elbocsátott munkavállaló nem kerülhet kiszolgáltatott helyzetbe, ha jogorvoslatért bírósághoz fordul. Eddig ugyanis a munkáltató a dolgozót állásából felfüggeszthette, ez idõ alatt nem kapott fizetést, és a jogerõs ítélet megszületéséig munkanélküli ellátásban sem részesülhetett.
Röviden még néhány példát engedjenek meg a további hibaigazító javaslatok körébõl:
A módosítás értelmében a terhes nõ nem terhességének negyedik hónapjától, hanem terhessége megállapításától gyermeke hároméves koráig - beleegyezése nélkül - nem kötelezhetõ más helységben végzendõ munkára.
Kiterjesztjük a közeli hozzátartozó ápolására, gondozására biztosított fizetés nélküli szabadságról visszatérõ munkavállalóra is a munka törvénykönyvének azt a kedvezõ szabályát, amely szerint a munkahelyre történõ visszatéréskor az érintettek személyi alapbérét fel kell emelni a munkáltatónál megvalósult bérfejlesztés mértéke szerint.
A munka törvénykönyvének az a szabálya, amely értelmében a munkavállaló mentesül a munkavégzési kötelesség alól a kötelezõ orvosi vizsgálat idõtartamára, kiegészül a terhességgel összefüggõ orvosi vizsgálat idõtartamával is.
A javaslat lehetõvé teszi, hogy a munkavállaló a véradás miatt távol töltött teljes idõtartamra, illetve a munkahelyen kívül szervezett véradás esetén legalább négy órára mentesüljön munkavégzési kötelezettsége alól.
A munkavállalót megilletõ tárgyévre járó szabadság kiadása számos munkaszervezetnél gondot okozott. A hatályos szabályozás szerint a szabadságot esedékességének évében kell kiadni, és ettõl érvényesen eltérni nem lehet. A tapasztalatok szerint indokolt lehetõvé tenni, hogy a munkáltató - kivételesen fontos gazdasági érdekre hivatkozva - a szabadságot az esedékesség évét követõ január 31-éig adja ki. Ezen túlmenõleg a szabadság kiadását akadályozhatja a munkavállaló betegsége vagy a személyét érintõ más elháríthatatlan körülmény. Erre tekintettel a javaslat lehetõvé teszi, hogy ilyen esetben a betegség vagy akadályoztatás megszûnésétõl számított harminc napon belül adja ki a munkáltató a szabadságot, ha egyébként a tárgyév már letelt.
A törvény végrehajtásának eddigi tapasztalatai alapján bebizonyosodott, hogy az alkalmi munkát végzõk kiszolgáltatottak. Ezért - a nagyobb jogbiztonság érdekében - a munkaszerzõdés írásba foglalásával kapcsolatos szabályt úgy változtatjuk, hogy az eddigi öt nap helyett már két napot meghaladó idõtartamú munkaviszony létesítése esetén is írásba kell foglalni a munkaszerzõdést.
Képviselõtársaim! Lehet, hogy a felsorolt példák, apró módosítások nem változtatják meg a munka világát, de meggyõzõdésünk, hogy a módosítások többsége - a szakszervezetek írásban átadott véleményétõl eltérõen - egy-egy konkrét élethelyzetben egyáltalán nem jelentéktelen, hanem nagyon is fontossá válhat.
Tisztelt Ház! A javaslat második gondolati csoportja a munkavállalói érdekképviseletek eredményesebb mûködését kívánja elõmozdítani. A kormány készen állt a szakszervezetek mûködését elõsegítõ szabályok kiszélesítésére, azonban több erre vonatkozó javaslatról nem született megállapodás az Érdekegyeztetõ Tanácsban. Néhány pontosító intézkedés mellett az új szabályozás lehetõvé teszi, hogy a szakszervezet érdekében eljáró, de a munkáltatóval munkaviszonyban nem álló személy a munkáltató területére beléphessen, ha a szakszervezet a munkáltatóval munkaviszonyban álló taggal rendelkezik.
Szeretném felhívni a tisztelt Ház figyelmét azokra a módosításokra, amelyekkel - a törvény megsértése esetén - a jogorvoslati idõ elhúzódása miatt születõ feszültségeket kívánjuk oldani. Ezért a kormány javaslata különös gondot fordít a jogorvoslati idõ rövidítésére. Ezentúl a szakszervezeti vétó, az üzemi tanács jogosultságainak megsértése esetén a bíróság nem peres eljárásban tizenöt napon belül dönt.
Ugyancsak a jogviták elhúzódását kívánja megakadályozni a javaslat azon rendelkezése, amelynek értelmében kollektív szerzõdésben, illetve a felek megállapodásában, munkaügyi jogvita esetére is békéltetõ személye köthetõ ki, aki a vitában állók között egyezség létrehozását kísérli meg.
Erõsíti törekvéseinket az éppen holnap napirendre kerülõ, a polgári perrendtartásról szóló törvény, amely ugyancsak tartalmaz egy idevonatkozó fontos rendelkezést, bevezeti ugyanis a bíró elõtti egyeztetés intézményét a munkaügyi perek során.
A javaslat részletesen foglalkozik az üzemi tanács megválasztásának szabályaival. Ezek többsége pontosító, korrekciós jellegû. Külön említést érdemel az üzemi tanács póttagja intézményének bevezetése. Ennek az intézménynek fontos szerepe lehet az üzemi tanács mûködésének stabilitásában, illetve az idõ elõtti választások elkerülésében.
Szándékaink szerint az üzemi tanács választásával kapcsolatos új szabályokat már az ez évi választások lebonyolításánál alkalmazni kellett volna. Erre ugyan az egyeztetési tárgyalások elhúzódása miatt nem kerülhet sor, a szabályok módosítása azonban nem felesleges. Szeretném felhívni képviselõtársaim figyelmét, hogy az idén májusban utoljára kerül sor olyan üzemitanács-választásra, amelynek idõpontját egységesen törvény tûzi ki. A májusi üzemi tanácsi választások törvényben rögzített idõpontja után is bármikor sor kerülhet üzemitanács-választásra, amikor az új szabályozás már alkalmazható, és a módosító rendelkezések egyszerûsítik és biztonságosabbá teszik a választás lebonyolítását.
Tisztelt Ház! A javaslat harmadik csoportjába a munkáltatók mûködését, a rugalmasabb gazdálkodást elõsegítõ módosítások tartoznak. A gazdálkodó szervezetek eredményességét, versenyképességük javítását ugyanis nemcsak a gazdálkodást közvetlenül érintõ jogi normák, pénzügyi feltételek segítik, hanem a munkaviszonyra vonatkozó, a munkáltatást meghatározó rendelkezéseknek is jelentõs befolyásuk van.
A hatékonyabb gazdálkodást segíti elõ az átlagkereset-számítás szabályozásának felülvizsgálata és módosítása. A jelenlegi szabályozás szerint a munkavállaló a munkavégzés alóli törvényes mentesítés idõtartamára - ilyen tipikusan a szabadság ideje - magasabb díjazást kap, mint a ténylegesen munkában töltött idõre.
(16.10)
A számítás során ilyenkor az eseti nagy összegû prémiumokat és jutalmakat is figyelembe veszik.
Aligha kell indokolni, hogy ésszerûtlen, ha a munkától való távollét elõnyösebb a munkavégzésnél. Ezért a javaslat bevezeti a távolléti díj intézményét, amelynek eredményeként a munkavállaló a fizetett távollét idejére olyan vagy megközelítõen olyan mértékû díjazásban részesül, mintha ténylegesen munkát végezne. A távolléti díj összetevõi ugyanis a munkavállaló távollétének idõszakában az érvényes személyi alapbére, rendszeres bérpótlékai, valamint a túlmunka miatti úgynevezett kiegészítõ pótlék együttes összegének a távollét idejére számított idõarányos átlaga.
A távolléti díj magasabb százalékos összegét javasoljuk figyelembe venni a betegszabadság idejére is.
A munkaidõkeretre és a rendkívüli munkavégzésre vonatkozó rendelkezések betartása a gazdálkodó szervezetek többségénél problémát jelent.
A félreértések és a félremagyarázások elkerülése érdekében leszögezem, hogy a napi munkaidõ törvényi mértéke változatlanul nyolc óra. A munkaidõ ésszerûbb és rugalmasabb felhasználását nehezíti azonban az a szabály, amelynek értelmében a törvényes lehetõségek szerinti egyenlõtlen, legkevesebb négy órai, legfeljebb tizenkét órai munkaidõ-beosztás esetén nyolc hét átlagában kell megfelelni a napi nyolc órás munkaidõnek.
A javaslat lehetõvé teszi, hogy kollektív szerzõdéses megállapodás alapján, tehát a szakszervezet és a munkaadó együttes döntése szerint, a napi munkaidõ két hónapnál hosszabb idõ alatt legfeljebb öt hónap átlagában is megfelelhet a teljes munkaidõnek.
E szabállyal kapcsolatban szeretném felhívni a tisztelt Ház figyelmét a megoldás elvi jelentõségére. A munkaidõkeretre vonatkozó idõtartam megnövelése ugyanis, amelyet a munkáltatói érdekképviseletek az Érdekegyeztetõ Tanácsban erõteljesen szorgalmaztak, míg a szakszervezetek tartózkodóan fogadtak, általános törekvéseinknek megfelelõen kollektív szerzõdéskötésre ösztönöz. Ha a munkáltatók részérõl erõs érdek fûzõdik a munkaidõkeret szabadabb elosztására, akkor érdekeltté válnak a kollektív szerzõdés megkötésében. Így tehát megnyílik az út a munkahelyi ágazati kollektív megállapodások körének bõvülésére, ami a szakszervezetek régi és jogos elvárása a munkaügyi kapcsolatok jogi szabályozásában.
Tisztelt Képviselõtársaim! Úgy gondolom, a javaslat ismertetése egyértelmûen bizonyítja, hogy nem lett volna szerencsés, ha a kormány várt volna a munka törvénykönyve módosításával, illetve a javaslat tartalma cáfolja azokat a nézeteket, amelyek szerint munkavállaló-ellenes lenne a módosítás. A javasolt módosítások kedvezõek vagy a munkavállalók, vagy a munkáltatók, az esetek többségében mindkettõjük számára. Mégis arról kell tájékoztatnom a tisztelt Házat, hogy a törvényjavaslat tartalmát illetõen sajnálatosan ismételt egyeztetések ellenére nem született egyetértés az Érdekegyeztetõ Tanácsban. A szakszervezetek különvéleményét, amelyet még a törvényjavaslatnak egy korábbi, idõközben lényegesen módosult változatához fûztek, képviselõtársaim megkapták. A megegyezés hiánya sajnálatos. Számolok azzal, hogy mindazok ki fognak oktatni a szakszervezetek szerepérõl és az érdekegyeztetés fontosságáról, akik az elõzõ ciklusban, igaz, egyéni képviselõi indítványok formájában, a szakszervezetek mûködésének törvényi korlátozására törekedtek.
Az érdekegyeztetést és a megállapodásra való törekvést változatlanul a kormányzati munka nélkülözhetetlen formájának tartom, sikeréért a kormány nevében mindent megteszek, de a döntés kormányzati felelõsségét a kormány senkire át nem háríthatja.
Az egyezségelérés érdekében a kormány három alkalommal is különbözõ kompromisszumokkal terjesztette a törvény tervezetét az Érdekegyeztetõ Tanács elé.
A tárgyalásokon bebizonyosodott, hogy a munkáltatói és szakszervezeti oldal között éles érdekellentét húzódik, amelyet számos esetben úgy kívántunk feloldani, hogy elõre jeleztük, ha a munkaadók és a szakszervezetek meg tudnak állapodni egymással a vitatott kérdésekben, a kormány el fogja fogadni a megállapodásokat. Sajnos e törekvésünk nem járt sikerrel.
Itt kell rámutatnom arra, hogy a kormány következetesen tartotta magát az Érdekegyeztetõ Tanács alapszabályához, és ellentétben a munkavállalói oldal állításával, azt semmilyen tekintetben nem sértette meg.
Az Érdekegyeztetõ Tanács alapszabálya ugyanis nem írja és nem írhatja elõ, hogy a munka törvénykönyve módosításához e testület egyetértésére lenne szükség. Egy ilyen elõírás teljes mértékben ésszerûtlen és tarthatatlan volna, hiszen ebben az esetben bármelyik oldal, most a szakszervezetek, más esetben a munkaadók egyet nem értése lehetetlenné tenné a kormány törvényhozási kezdeményezéseit, korlátozná a törvényhozás szuverenitását. Ilyen korlátozás a törvényekben rögzített kivételes eseteken és kötelezettségeken túl alkotmányellenes lenne, és valóban úgy mosná össze a többpárti parlament és az érdekegyeztetés funkcióit, ahogy azt a korporációban riogatók ijesztésül emlegetni szokták.
Ugyanakkor mégsem kell eredménytelennek tekintenünk a hosszas érdekegyeztetést, hiszen az egyeztetések hatására a tervezet többször módosult. Reméljük, a parlamenti tárgyalás idõszaka alkalmat adhat a munkaadók és a munkavállalók közötti tárgyalás felújítására, amelynek esetleges eredménye a javaslatba képviselõtársaim segítségével bármikor beemelhetõ.
Tisztelt Ház! Végül válaszolnom kell azokra az észrevételekre, amelyek a stabilizációs csomag, az úgynevezett Bokros-csomag várható benyújtása miatt idõszerûtlennek tartják a munka törvénykönyve módosítását.
A csomag egyetlen ponton érinti a javaslatot, a betegszabadság mértéke esetében, ezért ennek a szakasznak az indokolására nem tértem ki. Az érdekegyeztetés lefolytatása után a szükségessé váló módosító indítványt megfelelõ indokolással alátámasztva be fogjuk nyújtani a tisztelt Háznak.
A javaslatban szereplõ ésszerûsítõ, megtakarítást is jelentõ módosításokat a stabilizációs programtól függetlenül készítettük elõ, de reményeink szerint törekvéseink egy irányba hatnak.
Befejezésül megragadom az alkalmat és tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy a kormány természetesen a mostani javaslattal nem tekinti lezártnak a munka világára vonatkozó szabályozást.
A munkaügyi tárca már átadta a szociális partnereknek a munkajogi szabályozás átfogó felülvizsgálatára vonatkozó elgondolásait. Emellett az Érdekegyeztetõ Tanács bér- és munkaügyi bizottsága a közeljövõben tárgyalja a munkaügyi ellenõrzés megújítására vonatkozó elgondolásunkat, valamint a munkaügyi konfliktusok kezelését elõsegítõ, békéltetéssel, közvetítéssel és döntõbíráskodással foglalkozó szolgálat intézményes kiépítését célzó javaslatot.
Tisztelt Országgyûlés! Bízom abban, hogy a jelen törvényjavaslatra nem érvényes Montesquieu megállapítása, amelyet "A törvények szellemérõl" címû mûvében a következõképpen fogalmaz meg: "A törvényeket nem szabad elegendõ ok nélkül megváltoztatni". Justinianus úgy rendelkezett, hogy a feleség hozományának elvesztése nélkül elválhat férjétõl, ha az két éven keresztül nem képes házastársi kötelezettségét teljesíteni. Utóbb megváltoztatta a törvényét és a szegény szerencsétlennek három évet adott. Azonban az ilyen esetekben két év annyit ér, mint három, és három év nem ér többet, mint kettõ. A most megváltoztatásra kerülõ munka törvénykönyvénél rövidesen letelik a három esztendõ. Eddig a törvény több-kevesebb hibával teljesíteni tudta a rámért feladatot. Hogy a továbbiakban kudarcot vall-e vagy mûködni fog, az a parlament döntésén is múlik. Ezért kérem a tisztelt Házat, hogy a módosításra irányuló javaslatot tárgyalja meg és fogadja el. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)