DR. ROTT NÁNDOR (FKGP): Köszönöm, elnök úr.
Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy február 21-ei személyes megszólalásra térek vissza, mert akkor a parlament elnöke, az ülést levezetõ elnöke nem adott szót, nyilván, mert már késõre járt az idõ.
Szerettem volna megköszönni a környezetvédelmi miniszter úrnak azokat a rendkívül jólesõ szavait, amelyeket a törvényjavaslattal kapcsolatos rendkívül éles kritikám ellenére kaptam tõle. S meg kell mondanom önöknek, ebben a Házban most már ötödik éve annyira elismerõ és jólesõ, méltányló szavakat, mint miniszter úrtól, nem kaptam, annak ellenére, hogy rendkívül éles kritikát gyakoroltam a törvényjavaslat fölött és azt hiszem, joggal.
A miniszter úr arra kért, hogy álláspontomat változtassam meg, és bizonyos módosítások bekövetkezése után támogassam ezt a törvényjavaslatot.
Módosító javaslataimat megtettem. Ezeknek nagy része arra vonatkozik, hogy bizonyos olyan törvényjavaslatokat, kapcsolódó törvényjavaslatokat, amelyeket maga az elõterjesztés is tartalmaz, határidõhöz kössem. Azt hiszem, hogy ezek a határidõk elfogadhatók, és azt hiszem, hogy ezzel az én kétségeim nagy része is eliminálható lesz.
A másik olyan javaslat, amelyet elõterjesztettem, arra irányul, hogy ebben a törvényben jelenjenek meg azok a büntetõjogi szabályok, amelyek a törvény megszegésének, illetõleg az ezzel kapcsolatos bûncselekményeknek a büntethetõségére megteremtik a jogi alapot.
Nagyon sajnálom, hogy az igazságügy-miniszter úr nincs itt. Nyilván ezen kívül még neki egyéb fontos dolgai is vannak, nyilván el kellett mennie. Sajnálom, hogy nincs itt, de gondolom, miniszter úr majd tolmácsolni fogja. Kérem, itt nagyon érdekes jogelméleti vagy - ha úgy tetszik - tételes joggal kapcsolatos jogszerkesztési, jogtechnikai problémával állunk szemben.
Itt nálunk, Magyarországon az az irányzat érvényesül pillanatnyilag is, hogy minden bûncselekmény, minden delictum egy törvényben, a büntetõ törvénykönyvben jelenjék meg.
A nyugat-európai és az észak-amerikai jogfejlõdés ezt a megközelítést már évtizedekkel ezelõtt meghaladta. Nyilvánvaló ugyanis, hogy az élet bonyolultabbá válásával az olyan hagyományos bûncselekmények mellett, az olyan hagyományos delictumok mellett, mint például az emberölés, a súlyos testi sértés és így tovább sorolhatnám a klasszikus bûncselekményeket, megjelenik a bûncselekményeknek egy olyan csoportja - és tömegesen az élet legkülönfélébb területén -, amely a klasszikus, régi büntetõjog létrejöttének az idejében egyáltalán nem létezett. Példaképp mondok ilyeneket. Ilyen például a gazdasági bûncselekmények nagy része. Nyilvánvaló, hogy akkor, amikor a klasszikus büntetõjog kialakult, például a csekkhamisítást nem lehetett delictummá minõsíteni, mert hiszen csekk egyáltalán nem létezett.
De hasonlóak a környezetvédelmi bûncselekmények. Hiszen akkor, amikor a klasszikus büntetõjog kialakult, a környezetnek a büntetõjogi védelme még egyáltalán nem képezte a büntetõjog tárgyát. A legújabbkori büntetõjog- fejlõdés azonban arra mutat, hogy egész sor államban, elsõsorban az ezen a területen legelõrehaladottabb Egyesült Államokban, de több európai országban is, az ilyen speciális bûncselekmények, mint például a környezeti veszélyeztetés, nem a büntetõkódexben jelennek meg, hanem magukhoz a büntetõtörvényekhez kapcsolódnak.
(16.30)
De hogy egy másik példát mondjak - ez egy egészen más terület, csak az analógiát szeretném önökkel érzékeltetni -, az Egyesült Államokban például a trösztellenes törvények sem a büntetõkódex keretében láttak napvilágot, hanem külön erre a célra egy trösztellenes törvény keretében, egy monopóliumellenes törvénynek a keretében jelentek meg a büntetõjogi minõsítések és a szankcionálások.
Az egész kérdést azért feszegetem, mert ez egy nagyon alapvetõ jogpolitikai kérdés, és elõbb-utóbb valamelyik kormánynak állást kellene foglalnia abban, hogy ragaszkodjunk-e továbbra is mereven ahhoz az eljáráshoz, amit idáig követtek az elõzõ kormányok - és úgy látszik, mintha ez a kormány is erre hajlana -, tehát hogy a büntetõ jogszabályok egyetlen kódexbe, a büntetõ törvénykönyvbe kerüljenek bele, vagy pedig arra a modernebb jogfejlõdési irányra térjünk rá, hogy azoknak a kódexeknek a keretében jelenjenek meg a bûncselekmények és a szankcionálások, amelyek közvetlenül azzal a tárggyal foglalkoznak.
Ezen az alapon terjesztettem én be két büntetõjogi kategóriát a környezetvédelmi törvénybe. Az egyik a környezet veszélyeztetésére vonatkozik, amit idáig a Btk.-ban nem szankcionáltunk; a másik pedig a környezetre vonatkozó adatközlés szankcionálására is.
Megítélésem szerint ugyanis a környezet védelme ösztönözhetõ és kell is ösztönözni különféle - erre megfelelõ - eszközökkel, ugyanakkor nem mondhatunk le a büntetõjogi védelemrõl sem. Sõt, én azt hiszem, hogy ebben az átmeneti korban, ami elé nézünk és amiben benne élünk, egy ilyen büntetõjogi védelemre igenis szüksége van a környezetvédelemnek.
Nem szeretném hosszan igénybe venni az igen tisztelt Ház türelmét és idejét, csak meg kell jegyeznem, hogy ezelõtt két évvel meglátogattak az amerikai törvényhozásnak, pontosabban az amerikai ügyészi szervezetnek azok az ügyészei, akik kifejezetten a környezetvédelemre szakosodtak. Jellemzõ, hogy egy olyan, valóban liberális polgári demokráciában is, mint az Egyesült Államok, nemcsak azt látták szükségesnek, hogy a környezetvédelmet büntetõjogi védelemben is részesítsék, hanem erre oly mértékben fölkészültek, hogy az ügyészi szervezeten belül kifejezetten erre a célra specializált ügyészi kart hoztak létre. Ezelõtt két évvel mondták, hogy 40-en vannak, akik erre specializálódtak, de rövid idõn belül 80-ra fogják emelni a létszámukat.
Tehát igenis a környezetvédelem nem nélkülözheti a büntetõjogi védelmet, fõképp azért nem, mert ezen a téren olyan - a szó legszorosabb és hétköznapi értelemben is vett - bûncselekmények követhetõk el, mint például veszélyes hulladékok elrejtése, olyan helyeken való letétele, ahol ezek nagyon súlyosan fenyegetik a közegészségügyet. Tehát olyan terület ez, ahol igenis a társadalom büntetõjogi védelme, a társadalom ilyen módon való védekezése nagyon is indokolt, és megítélésem szerint Magyarországon ezek között a rendkívül rossz állapotok között kifejezetten szükségszerû. Ehhez fogom majd kérni az önök támogatását.
Befejezésképp még egyetlenegy témára szeretnék kitérni. Mikor elolvastam a beterjesztett módosító javaslatokat, szembetûnt, hogy egyik képviselõtársam - meg kell mondanom, hogy a kormánypártok oldaláról - olyan módosító indítványt nyújtott be, amelyik ebben a törvényjavaslatban a meghatározott hatósági, illetõleg szervezeti intézkedési jogkörökre vonatkozó elõírásokat fel kívánta lazítani. Azt mondotta, hogy nincs szükség itt a hatósági, illetõleg a szervezeti jogkörök szétválasztására, hanem ez maradjon a kormánynak egy diszkrecionális joga, amelyet nagyon szabadon alakíthat a szükségleteknek megfelelõen. Meg kell jegyeznem, hogy hasonló javaslattal találkoztam a vízügyi törvénnyel kapcsolatban is.
Nem tételesen, nem konkrétan, hanem elvileg és egy tágabb áttekintésben szeretnék ezzel az állásponttal vitatkozni. Nagyon rossz eredményre vezet az, ha a hatáskörök, a hatósági jogkörök és az intézmények jogkörei nem elég tartósan vannak szabályozva.
Méltóztassanak végiggondolni: a legutóbbi ciklusban két évig tartott egy kormány. Nem tudom, hogy ebben a ciklusban mennyi ideig fog... (Közbeszólás középrõl: Négy évig!)..., de elképzelhetõ a következõkben - mondjuk a jelenlegit ne háborgassuk -, hogy egy cikluson belül négy kormány fogja egymást fölváltani.
Na most, ha egy olyan labilis szabályozást engedünk meg, hogy minden kormány a döntési jogköröket, a hatósági hatásköröket mindig a saját szája íze szerint igazíthatja, ha a törvényhozás erre lehetõséget adna, akkor az egész közigazgatási hatósági struktúra egy olyan gyakori változásnak lenne kitéve - vagy legalábbis lehetõséget adnánk erre -, ami a stabilitást, az elõreláthatóságot, a biztonságot veszélyeztetné.
Én anélkül, hogy személy szerint a javaslattevõvel vitatkoznék, erre mint megfontolásra hívom fel igen tisztelt képviselõtársaimnak és a Háznak a figyelmét: nagyon gondosan ügyelnünk kell arra, hogy melyek azok a szabályozási területek, amelyek egy stabilabb, hosszú idõre szolgáló megoldást igényelnek a dolog természeténél fogva, és melyek azok, amelyeknél egy gyorsabb változtatás megengedhetõ.
Végül még egyre - elnézést - szeretném felhívni a figyelmet. Miniszter úr vagy munkatársai biztosan veszik maguknak a fáradságot és megnézik: amikor a február 21-ei beszédemet ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban megtartottam, akkor nagyon sok apró, de nem lényegtelen hibára hívtam föl a figyelmet, amelyek megtalálhatók a törvényben. Kérem szépen, egy képviselõnek - pláne, ha ellenzéki - rendkívül korlátozottak az idõ- meg munkaellátottsági, mindenféle lehetõségei. Nem tudtam ezek mindegyikére egy módosító javaslatot beterjeszteni, de majd a miniszter úr is, ha az egészet áttanulmányozza... (Baja Ferenc bólogat.)..., vagy a munkatársai áttanulmányozzák, akkor látni fogják, hogy sok kis abszurdum van ebben a törvényben.
Az a kérésem, hogy legyenek erre majd figyelemmel, és ezeket az apró részleteket is módosítsák. Azt hiszem, egy kormánypártnak, egy kormánynak megvan arra a lehetõsége, hogy kormánypárti képviselõkön keresztül akár csatlakozó módosító indítvány formájában is elõvezessék azokat a módosítási javaslatokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ezeket kiküszöböljük a törvénybõl.
(16.40)
Mert én azt szeretném, hogyha nem is annyira tökéletes, mint azt reméltük, és mint ahogy az jó lenne, de azért mégiscsak egy elfogadható törvény lesz ebbõl. És ezen, gondolom, mindnyájunknak munkálkodni kell. Köszönöm a türelmüket. (Taps a jobb oldalon.)