BAKY GYÖRGY (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Nem én vagyok az elsõ felszólaló a környezet védelmérõl szóló törvény általános vitájában, s ebbõl következõen nem elõször hangzik el a Házban, hogy egy kerettörvény fekszik elõttünk, amelyet alkalmazása során számos más, már élõ és ezután tárgyalandó törvénnyel és rendelettel együtt kell kezelni. Hiszen ma is vannak olyan rendelkezések, törvények, amelyek lehetõvé teszik - esetenként ösztönzik - a környezettel, a természettel való ésszerû, környezetbarát gazdákodást.
Csak néhányat említenék ezek közül, különös tekintettel arra, hogy az elõzõ négy évben egy kis település polgármestereként tevékenykedtem, és ebbéli minõségemben módomban állt két kifejezetten környezetvédelmi beruházást elindítani és befejezni. Az elsõ egy szilárdhulladék-lerakó, a második pedig egy egész falut behálózó szennyvízcsatorna és az ehhez kapcsolódó tisztító építése volt.
Serkentõen hatott az önkormányzati döntés meghozatalában a címzett- és céltámogatásról szóló törvény, az önkormányzati törvény, a különféle - például a környezetvédelmi, a vízügyi - alapok pályázhatósága, valamint az akkor még érvényes rendelkezések szerint az áfa visszaigényelhetõsége. A szerencsésebb települések ezen támogatások és kedvezmények igénybevételével akár 100-120 százalékos támogatottságot is elérhettek; a kevésbé szerencséseknek be kellett érniük az alanyi jogon járó céltámogatással, vagy 1993-tól csak annak ígérvényével. A fennmaradó 30-50 százalékot saját erejükbõl voltak kénytelenek elõteremteni.
Szándékosan mondtam azt, hogy a "szerencsés", illetve a "kevésbé szerencsés" önkormányzatok, hiszen arra gondolni sem merek - lévén a Magyar Köztársaság demokratikus jogállam 1990 és '94 között is -, hogy az elõbb említett állami pénzalapok elbírálásánál az adott település választott testületének és polgármesterének politikai hovatartozása is szempontként szerepelhetett.
Még abban az esetben sem merek erre gondolni, ha arról van szó, hogy egy tájvédelmi körzet kellõs közepén, sérülékeny vízbázison, nyitott karszton fekvõ falu nem kaphatott támogatást sem a környezetvédelmi, sem a vízügyi alaptól akkor, amikor más, nem a tájvédelmi körzethez tartozó falvak részesülhettek ezekben a támogatásokban. A környezet védelmérõl szóló törvényjavaslat talán valamennyire segít kiküszöbölni ezeket a véletlenszerû anomáliákat.
A IV. fejezet 46., 47., 48. §-ai a települési önkormányzatok környezetvédelmi feladatait taglalják. Nagy örömmel olvastam a 48. § (1) bekezdését. Eszerint a törvényjavaslat elfogadása után az önkormányzatok saját illetékességi területükre az általános szabályoknál szigorúbb környezetvédelmi elõírásokat is meghatározhatnak. Környezetvédelmi programokat fogalmazhatnak meg, összhangban az önkormányzati törvényben elõírt kötelezõ és önként vállalt feladataikkal.
A törvényjavaslat 47. §-ának (2) bekezdése alapján a települési önkormányzat gondoskodik a települési környezetvédelmi programban foglalt feladatok végrehajtásáról, a végrehajtás feltételeinek biztosításáról. A (4) bekezdésben megfogalmazottak szerint a települési önkormányzatok közös környezetvédelmi programot is készíthetnek.
Csak néhány pontját idéztem a törvényjavaslatnak. Ez a néhány pont ugyanis elég ahhoz, hogy megerõsítse abbéli reményeimet, hogy a törvényjavaslat készítõi hosszú távú elképzelésekkel ültek asztalhoz a szövegezés során. Idõ kell ugyanis ahhoz, hogy az önkormányzatok anyagi kondíciói lehetõvé tegyék az akár az általuk készített környezetvédelmi programban való cselekvõ részvételt. Az az elképzelés pedig, hogy az állami támogatásokból származó önkormányzati bevételek külön számlán kezelendõk lennének, csak még jobban beszûkítené a települések ez irányú mozgásterét.
Gondoljanak csak azokra az önkormányzatokra, amelyek az elmúlt években a környezet és a természet védelmét szolgáló beruházásokat indítottak, és - az elõbbi szóhasználattal élve - a kevésbé szerencsések közé tartoztak. Ennek következtében a lakosságtól bevont pénzek mellett hitelfelvételre - igaz, kedvezõ kamatozású hitelek felvételére - kényszerültek. A '95-ös költségvetésüket úgy állították össze, hogy ésszerû takarékosság mellett a hitelek törlesztõrészleteit fizetni tudják. Abban az esetben, ha erre a célra csak a saját bevételek vehetõk majd igénybe, ezen önkormányzatok komoly fizetési gondoknak néznek elébe; fennáll az a veszély, hogy a hitelfedezetként felajánlott ingatlanokat, az ingatlanokkal együtt pedig a hitelképességüket is elveszítik. Ha pedig egy önkormányzat már nem hitelezhetõ, nemcsak a környezetvédelmi, hanem az egyéb fejlesztési elképzelések is megmaradnak az írásba foglalt és végrehajthatatlan proklamációk szintjén.
A törvényjavaslat 47. §-a (1) bekezdésének a), c) és d) pontja arról rendelkezik, hogy a települési környezetvédelmi programnak tartalmaznia kell a települési környezet tisztasága, a higiénia, a kommunális szennyvízkezelés, a hulladékkezelés településre vonatkozó feladatait és elõírásait. Ennek némileg ellentmondani látszik az Alkotmánybíróság azon határozata, hogy a lakosság nem kötelezhetõ szemétszállítási díj fizetésére, ha a hulladék elszállítását saját maga is meg tudja oldani. A gyakorlat nem igazolja ennek a döntésnek az életképességét, hiszen a hulladékok egyéni, szervezetlen elszállítása soha nem lehet olyan hatékony, mint az önkormányzat által koordinált változat. Arról nem is beszélve, hogy a távlati célként kitûzött szelektív hulladékgyûjtésnek még a lehetõségét is kizárja.
Mindenképpen üdvözlendõ a Belügyminisztériumban a közelmúltban kidolgozott törvényjavaslat, amely - ha a Ház elfogadja - feloldja ezt az ellentmondást. A javaslat lényege az, hogy a lakos akkor nem köteles igénybe venni a szervezett hulladékszállítási szolgáltatást, ha igazolja, hogy egy másik, erre a tevékenységre szakosodott vállalkozóval szerzõdést kötött.
A kommunális szennyvízkezelés kérdései, az önkormányzatok ehhez a problémakörhöz tartozó lehetõségei sajnos már nem ilyen megnyugtatóak. Egy barátom, aki a vonalas létesítmények építésének avatott szakértõje, nemrégiben azt mondta, hogyha a magyarországi csatornázási munkálatok a jelenlegi ütemben haladnak, esélyünk van arra, hogy 50 éven belül elérjük a nyugat-európai országok mostani csatornázottsági szintjét, feltéve persze, hogy az érintett országok ebben az 50 évben a meglevõ hálózataikat nem fejlesztik tovább. Biztosan fejleszteni fogják, azonban legalább ilyen biztosnak látszik, hogy idehaza nem tudjuk tartani az eddigi tempót - természetesen nem az elhatározás és a jó szándék, hanem az anyagi források hiánya miatt.
Kétségkívül nagyon fontos, hogy az 50. §-ban elõírt feladatoknak a települési önkormányzat jegyzõje eleget tegyen, a környezetvédelmi információs rendszer mûködéséhez szükséges adatokat összegyûjtse és továbbítsa. Legalább ennyire fontos, hogy az összegyûjtött adatok alapján az önkormányzat tájékoztassa a lakosságot, a miniszter pedig a kormányt a környezeti állapot alakulásáról. De ismerve a céltámogatási és a költségvetési törvényt, az elkülönített állami pénzalapok jelenlegi helyzetét, emberfeletti munka vár a miniszterre is, az önkormányzatra is, ha olyan jelentést kíván összeállítani, ami tartalmában igaz és emellett a környezeti állapot javulásáról szól.
Mindezek összegzéseként le kell szögeznem, hogy egy abszolút optimista törvényjavaslatról vitázunk. Feltételezi ugyanis, hogy a kormány és az önkormányzatok elõbb-utóbb olyan helyzetbe kerülnek, hogy az információ- és adatszolgáltatáson túl konkrét környezeti és természetvédelmi beruházásokat finanszírozhatnak, hogy a céltámogatás olyan mértékû lesz, amit már érdemes mérlegelni, az önkormányzatok meg tudják õrizni a hitelképességüket, a természetvédelmi területeken zajló víz- és talajminõség megõrzését célzó csatornázási munkákat nem sújtja hátrányos megkülönböztetés. És én még azt is feltételezem, hogy az ebbe a körbe tartozó önkormányzati kezdeményezések újra jogosultak lesznek az áfa visszaigénylésére.
Ha ezek a - nézetem szerint alapvetõ - feltételek teljesülnek, a környezet védelmérõl szóló, mostanra már rendkívül idõszerû törvényjavaslat, számos ponton módosítva ugyan, de elérheti a célját. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.)