PÁVA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselõtársaim! Az 1976-os törvény megszabta helyzet ma már nagyrészt szemben áll a globális, nemzetközileg elfogadott és alkalmazott környezetvédelmi alapelvekkel és az azon alapuló szabályokkal. Mindennek megfelelõen egy új környezetvédelmi törvény szükségessége már 3-4 évvel ezelõtt egyértelmû volt, és ennek megfelelõen meg is kezdõdtek az elõkészítõ munkálatok. Be kell azonban látnunk, hogy országunk nemzetközi megítélése, gazdasági integrációs lehetõségei nagyban függenek a környezet állapotától és szabályozásának korszerûségétõl, a nemzetközi elveknek való megfelelõségétõl.
A környezetvédelmi kérdésekkel kapcsolatos viszonyunkat a nemzetközileg elfogadott egyezmények, megállapodások, irányelvek tartalmával, a külföldi jogszabályokkal való összehangoltság alapján értékelik.
(18.10)
Nemzetközi szinten ma már több mint 100 környezetvédelmi egyezményt tartanak számon, beleértve a környezetvédelmet érintõ megállapodásokat, intézkedéseket tartalmazó gazdasági vagy kereskedelmi egyezményeket, valamint a két vagy több országot érintõ regionális megállapodásokat is.
A környezetvédelem legfõbb alapelvévé a Brundtland-jelentésbõl közismertté vált fenntartható fejlõdés gondolata vált. Ez fejezi ki azt a felismerést, hogy a környezet és a társadalmi-gazdasági folyamatok szoros kapcsolatban és egymásrautaltságban állnak. A természeti környezet megóvása nélkül a civilizációs fejlõdés nem tartható fenn, ugyanakkor fejlõdés nélkül ma nem teremthetõk elõ azok az erõforrások, tudományos eredmények, környezetkímélõ eljárások, amelyek segítségével a természeti környezeti folyamatok megóvhatók lennének.
A fenntartható fejlõdés alapelvét több, a gyakorlatban, és így a szabályozásban is érvényesíthetõ elv egészíti ki, legfõképpen az elõvigyázatosság és a környezetkárosítás megelõzésének elve, valamint az ezekre épülõ, "a szennyezõ fizet" elv, a környezeti problémákat a keletkezés helyén, az eredet és az ok megszüntetésével kezelõ elv.
Hazánk szempontjából ezen elvek érvényesítését elsõsorban az OECD és az Európai Unió irányelvei és direktívái figyelembevételével és alapján célszerû megtenni, különösen ha mindkét szervezethez való csatlakozásunk egyik legalapvetõbb feltétele a környezetvédelmi szabályok harmonizálása. Ebbõl a szempontból igen lényeges, hogy a környezetvédelmi politika magas szintû védelem kialakítására irányuljon és a szabályozás garantálja, hogy a környezetvédelem követelményei szerves részét képezzék az egyéb politikáknak, azok koncepciójában, meghatározásában és végrehajtásában megfelelõen érvényesüljenek.
Az alapelveken túlmenõen két konkrét kérdéskör van, amelyek szabályozása, illetve a szabályozás módja és tartalma nemzetközi szinten meghatározó jelentõségû. Ezek az egyes tevékenységek és azokat szolgáló létesítmények környezeti hatásainak felülvizsgálatára, illetve a környezeti információkhoz jutás szabadságára vonatkoznak.
A hatékony környezetvédelem a megelõzésen alapul, azaz a hangsúlynak a károk megelõzéséhez szükséges intézkedéseken, és nem a károsító tevékenység folyamatába történõ utólagos beavatkozáson és a károsodás szankcionálásán kell lennie. Ennek érdekében a várható környezeti hatásokat már a tervezési és a mûszaki döntéshozatali fázisban, a lehetõ legkorábbi idõszakban fel kell tárni és figyelembe kell venni, a hatásvizsgálat kereteit és normáit e törvényben kell meghatározni.
A környezetvédelem hatékony megvalósulásának garanciáját jelenti a széleskörû társadalmi ellenõrzés lehetõségének biztosítása, a környezettel kapcsolatos információk szabad hozzáférhetõsége. Ennek érdekében lehetõvé kell tenni, hogy bárki hozzájuthasson a hatóságok birtokában lévõ, a környezet állapotára, illetõleg a környezetet potenciálisan vagy ténylegesen hátrányosan érintõ tevékenységekre és intézkedésekre vonatkozó adatokhoz, természetesen a személyiségi jogok és az ebbõl fakadó adatvédelmi elõírások szem elõtt tartásával.
Az eddigiekben vázolt, nemzetközileg elfogadott elvárások, illetõleg az 1976. évi II. törvény hiányosságai alapján úgy ítélem meg, hogy a mostani új, a környezet védelmérõl szóló törvény tervezete tartalmában és alapvetéseiben is eleget tesz egy korszerû környezetvédelmi alapszabályozás kívánalmainak. A tervezet ugyan kerettörvényként funkcionálhat a korábbi kódex jellegû törvényelképzelésekkel szemben, de be kell látnunk, hogy a nálunk fejlettebb és nagyobb környezetvédelmi múlttal és háttérrel rendelkezõ országok is csak az utóbbi két-három évben jutottak el oda, hogy a környezetvédelmi szabályozó rendszerük egységes szerkezetbe foglalását, környezetvédelmi kódexszé alakítását megkíséreljék.
Ugyanakkor a javaslat megalapozza egy egységes szemléletû, azonos elveken nyugvó környezetvédelmi szabályrendszer kialakulását, meghatározza a környezetvédelem helyét és szerepét, funkcióit, szervezeti és intézményrendszerét. Rendezi az állami kötelezettségvállalás, a felelõsségmegosztás és a társadalmi ellenõrizhetõség kérdéseit, és megteremti egy hatékony irányítási és végrehajtási eszközrendszer alkalmazásának kereteit.
A törvényjavaslat érezhetõen épít a nemzetközi tapasztalatokra és elõírásokra, legfõbb céljaként jelöli meg a fenntartható fejlõdés alapgondolatát, a környezeti károk megelõzésének, az erõforrásokkal való takarékos gazdálkodásnak, a környezetvédelem más politikákban való érvényesítésének, a nemzetközi és társadalmi együttmûködésnek, a nyilvánosságnak az elveit.
A megelõzés elõsegítése érdekében lehetõséget ad egy sor olyan, a környezetvédelmi engedélyezõ, ellenõrzõ, szankcionáló gyakorlattól eddig jórészt idegen gazdasági eszköz alkalmazására, mint a környezethasználat-díj, illetve a termékdíjak, illetõleg a környezeti érdekû tevékenységek gazdasági preferálása és támogatása.
Igen nagy erénye a javaslatnak, hogy törvényerõre emeli a környezeti hatásvizsgálat és a környezeti állapotfelmérés intézményét, széles körben alkalmazza a környezethasználati engedélyezés eszközét, és mindezekben lehetõséget ad a nyilvánosság biztosításával a társadalmi kontrollra.
Azonban szeretném felhívni a figyelmet a javaslat néhány elnagyolt, vagy éppen túlszabályozott részére is. Elsõként is azt kell megjegyeznem, hogy a tervezet egésze önmagában, bár ez kerettörvény-jellegébõl adódik, nem elegendõ a környezetvédelmi feladatok végrehajtásához. A konkrét gyakorlati végrehajtás feltételeit és módszereit az e törvény alapján s elvei szerint kialakított részletszabályokban, végrehajtási rendeletekben kell meghatározni. Ezek nélkül a javaslat mûködõképessége kérdõjelezhetõ meg.
A 3. § (1) bekezdésben jelentkezik a környezetvédelmi szakterületek önálló, bár e törvényen alapuló szabályozási igénye. E pontban azonban csak két, a környezetet általában veszélyeztetõ témakör jelenik meg, holott véleményem szerint e javaslat kerettörvény-jellegébõl adódóan is szakterületi törvényi szabályozást igényelne a hulladékgazdálkodáson és veszélyes anyagokon túl a levegõ, a víz és a föld általános minõségi és mennyiségi védelme is. A kimondottan környezetvédelmi feladatként jelentkezõ témaköröket a hatásgyakorlótól mindenképpen el kell választani és egyenként megjelölni.
A (2) bekezdés tulajdonképpen helyesen különíti el azokat a védelmi területeket, amelyekkel a törvény nem foglalkozik, bár elõírásaiknak összhangban kell lenni, azonban a b) és c) pontban itt is keveredik a gazdasági és a védelmi terület.
A 6. § (3) bekezdés alkalmazása az alapfogalmak u) pontja szerinti értelmezésben is pontosabb meghatározás igényeiben igen sok szubjektív döntésre ad lehetõséget.
Kétségtelen, hogy a legjobban elérhetõ technológia, a best of it technológia alkalmazása a nemzetközi környezetvédelmi elvek egyike, de objektív értelmezése a világon mindenütt nehézségekbe ütközik. Nem vagyok a téma szakértõje, de érzésem szerint ez egyértelmû megfogalmazást igényelne.
A 9. §, sajnos, a környezeti felelõsségrõl mint alapelvrõl semmit sem mond. A IX. fejezet ugyan e kérdéssel részletesen foglalkozik, de itt legalább annyit célszerû lenne rögzíteni, hogy a környezettel szemben az azt használót általános jogi és pénzügyi felelõsség terheli, a környezetet szennyezõt és károsítót, mint okozót, elhárítási, helyreállítási, kárfelszámolási és kártérítési felelõsség is terheli.
A 11. § kapcsán megfontolandónak tartom az országhatárokon átterjedõ környezeti hatások vizsgálatáról szóló espooi és az ipari balesetek országhatárokon túli hatásairól szóló helsinki egyezmény elõírásainak megfelelõ bekezdés beszúrását. Ugyanígy szükségesnek tartom a Magyarország által elfogadott nemzetközi környezetvédelmi egyezmények és megállapodások betartásának kötelezettsége kinyilvánítását s a nemzetközi ajánlások hazai figyelembevételét.
A II. fejezeten belül kiemelném a 28., 29. §-t, mert a nemzetközi szabályozásban egyértelmûen környezetvédelmi kérdésként kezelt veszélyes kémiai anyagok és ezeket felhasználó vagy gyártó veszélyes üzemek témája elsõ esetben jelenik meg konkrét környezetvédelmi témaként hazánkban. Ez mindenképpen üdvözlendõ, és remélhetõleg az eddigi egyoldalú, csupán humán egészségügyi megközelítést fel fogja váltani egy átfogóbb szemléletmód.
A 29. § (2) bekezdésében azonban a "felelõsség arányában" megfogalmazás nem világos. Nyilván arról van szó, hogy a felelõsség azt terheli, aki a nem megfelelõ helyzet kialakulását elõidézte, tehát vagy aki engedély nélkül beruházott, épített, vagy aki a szabálytalan beruházásra, építésre és mûködésre engedélyt adott.
Az önkormányzatokkal foglalkozó IV. fejezetre rányomja a bélyegét az a kettõsség, hogy önkormányzatoknak csak törvény határozhat meg feladatokat, miközben az önkormányzati törvény maga is meghatároz környezetvédelmi teendõket. A környezetvédelem szempontjából leghatékonyabbnak azt a megoldást tartanám, ha az önkormányzatok környezetvédelmi feladataival csak ez a törvény foglalkozna, az önkormányzati törvény pedig ennek megfelelõen módosulna.
(18.20)
Hosszadalmas és - valószínûleg - kevésbé hatékony megoldást jelentene az önkormányzati törvény e javaslat szellemének megfelelõ módosítása.
A gazdasági szabályozókról szóló hatodik fejezet igen széles körû lehetõséget teremt a piackomform környezetvédelmi intézkedésekre, és e lehetõségek messzemenõen segítik "A szennyezõ fizet" elv érvényesülését.
A környezetvédelmi részben, Halda Aliz képviselõtársam utalt már rá, a 97- 99. §-ban adott képviseleti felhatalmazások túl széles körûek ahhoz, hogy ne lenne szükséges a különbözõ jogosítványok felhasználhatóságának pontosabb körülírása. Mindenképpen szükség lenne az anarchia elkerülése érdekében arra, hogy csak az a bejegyzett szervezet élhessen ezekkel a jogokkal, amelynek legalább húsz állandó tagja, rögzített ügyrendje és mûködési területe van és amely az adott intézkedésben érintett.
Összességében elmondhatom, hogy a jelen törvényjavaslat egészében és általában eleget tesz a nemzetközileg is elvárt és elismert környezetvédelmi szabályozási követelményeknek. Az ismertetett gondok és hiányosságok rendezését feltételezve javaslom a tervezet elfogadását.
Befejezésként pedig engedjék meg, hogy idézzek egy általam érdekesnek tartott könyvbõl. Rich de Vos "Az együttérzõ kapitalizmus" címû könyve záró fejezetében azt írja: "Segítenünk kell megmenteni bolygónkat, ezáltal legyünk a Föld barátai."
Egyetértek vele, és úgy érzem, így talán szép hazánknak is jobb barátai lehetünk. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)