DR. BÁLINT GYÖRGY (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Igen tisztelt Képviselõtársaim! Engedjék meg, hogy kifejezzem azt a véleményemet, miszerint a vízgazdálkodásról szóló T/415. számú törvényjavaslat a szükséges módosítások után igen fontos és korszerû törvény megalkotására szolgálhat alapul, amely a vízügyrõl szóló 1964. évi törvény helyébe léphet. Témája megkerülhetetlen, mert a vízzel való gazdálkodás társadalmi szabályait határozza meg, figyelembe véve a megváltozott tulajdoni viszonyokat.
Önök által jól tudott dolog az, hogy a Kárpát-medence térségét sújtó többéves csapadékhiány következtében hazánkban a rendelkezésre álló vízkészlet évrõl évre csökken. A folyók és a folyamok vízhozama az átlagosnál kisebb; és ami nem a szemünk láttára, hanem rejtve zajlik le: a talajvíz szintje sohasem tapasztalt mélységre süllyedt. Ez a két tényezõ okozta a több éve tartó aszályt, és elénk vetíti a késõbbi jövõben az elsivatagosodás veszélyét.
A víz mennyiségének csökkenésével párhuzamosan, de a többi környezeti tényezõnél rohamosabb tempóban romlik a vizek minõsége. A kék Duna, a szõke Tisza és az ég kékjét, zöldjét, vonuló felhõit tükrözõ Balaton már régen - ámde reményeim szerint nem visszafordíthatatlanul - a múlt nosztalgiája. Ilyen körülmények között a víz, amely az élet valamennyi megjelenési formájának alapvetõ feltétele, a civilizáció negatív hatása következtében társadalmilag felértékelõdik, és hovatovább olyan stratégiai tényezõként szerepel, akárcsak a gázolaj, a földgáz vagy a hasadóanyagok.
(18.50)
A vízgazdálkodásról szóló törvényjavaslat keretjellegû jogszabályként került megfogalmazásra. Mindössze tíz fejezetbõl és ezen belül negyvenöt paragrafusból áll. Ebbõl a kissé aránytalanul hosszúra sikerült IX. fejezet, amely a vízgazdálkodási társulatok mûködési rendjét körvonalazza, önmagában is tizenegy paragrafust tesz ki.
A szakszerûen elõkészített törvényjavaslat szakít azzal a szemlélettel, hogy a vízgazdálkodás minden gondját, baját az államnak kell magára vállalnia. Minden lényeges eleme tekintetében a korszerû piacgazdaság elveit igyekszik érvényesíteni, vagyis állást foglal a törvényjavaslat amellett, hogy a vízellátással kapcsolatos költségeket annak a gazdálkodó szervnek kell fedeznie, amely a vizet hasznosítja. Ugyanakkor meghatározza az állam gondoskodási kötelezettségeit is az olyan tevékenységek körében, amelyek a nagy értékû vízkivételi mûvek, az árvízvédelmi fõvédvonalak és a mûtárgyak tervezését, megvalósítását és üzemeltetését illetik.
Nem egyértelmû azonban az állam közhatalmi, tulajdonosi helyzetébõl adódó feladatok, továbbá az állam és az önkormányzatok hatósági, közcélú és közszolgáltatói feladatának szétválasztása.
Tisztelt Ház! A továbbiakban a vízgazdálkodási törvényjavaslatnak azokhoz a megállapításaihoz szeretnék néhány észrevételt fûzni, amelyek a mezõgazdasági termelést illetik.
A törvényjavaslat V. fejezete foglalkozik a vizek használatával és hasznosítási lehetõségeinek megõrzésével. A víz egyik fontos, a mezõgazdálkodást jelentõsen meghatározó hasznosítási módja az öntözés, amelynek fontosságát képviselõtársaim számára szükségtelennek látszik indokolnom, hiszen egyesek gyakorlati tapasztalataikból, mások választóik véleménye alapján tudják, hogy hosszabb aszályos idõszakokban biztonságos és jövedelmezõ agrártermelést csak öntözéssel lehet folytatni.
Ez a felismerés korántsem mondható újszerûnek, hiszen a Kárpát-medence népei évszázadok óta élnek az öntözés lehetõségeivel, amit az idetelepülõ sváb és bolgár termelõk új elemekkel gazdagítottak. Idõközben nagymértékben fejlõdött az öntözés gépesítése, technológiája, tudományos megalapozottsága is.
Hozzá kell ehhez tennem, hogy a klímaváltozás mellett a piacviszonyok is vízigényesebb növények termelése felé, azaz a termelési szerkezet megváltoztatása irányába terelik az agrárgazdaság szakembereinek a figyelmét. Ezért nem elégedhetünk meg azzal a jelenlegi helyzettel, hogy mindössze a mezõgazdasági mûvelés alatt álló területek 4-5 százalékát öntözzük, hiszen vízkészleteink nagyobb területek intenzív öntözéses kultúrájának megvalósítására is lehetõséget nyújtanának. Ennek természetesen anyagi elõfeltételei is vannak, amelyek között nem elhanyagolható a vízhasználat költsége. Errõl szeretnék most egy gondolatot elmondani.
A Kárpát-medence hidrológiai viszonyai olyanok, hogy vízkészletünk 95 százaléka az ország területére befolyó vízgyûjtõkbõl származik. Ha a vízkészletet valamilyen formában nem hasznosítjuk, akkor az - némileg transzformálódva - kifolyik az országból. Ebbõl következik a korszerû öntözéses gazdálkodást alkalmazni kívánó agrárvállalkozóknak az a jogos igénye, hogy az öntözésre felhasználandó vízért csupán a tényleges kiemelési és továbbítási költségek megtérítésére kötelezzék õket, míg maga a vízhasználat sorolódjék az állam mezõgazdaságot támogató intézkedései közé. Ehhez persze a tulajdoni kérdések mielõbbi rendezése szükséges, és ezért sürgetõ a vízgazdálkodási társulatok szabályozása, amirõl a törvényjavaslat IX. fejezete intézkedik.
Meg kívánom említeni a vízhasználat idõszakosságából fakadó egyik fontos problémát is. Tudvalevõ, hogy a folyók és a folyamok vízhozama nyáron a legkisebb, a többi évszakokban bõségesebb. Az öntözés vízfelhasználása viszont éppen nyáron kulminál. Ebbõl következik, hogy akkor gazdálkodunk ésszerûen a vízkészlettel, ha a tározókat és a halastavakat a téli idõszakban töltjük fel abból a célból, hogy a tározott vízkészletet a vegetációs idõszakban hasznosíthassuk öntözésre. Ennek azonban az az elõfeltétele, hogy a tározókat mûszakilag fogadóképessé tegyék, továbbá az is, hogy a gazdálkodók és szervezeteik a tározáshoz szánt vízhez kedvezõbb anyagi feltételek között, azaz olcsóbban jussanak hozzá.
A törvényjavaslat VI. fejezete "A vizek kártételei elleni védelem és védekezés" címet viseli. Ebben a fejezetben határozza meg a jogszabály azokat az intézkedéseket, amelyeket a vízügyi igazgatási szervezetek kötelesek elvégezni a veszélyhelyzet elkerülésére és a károk megakadályozására. Az árvizek és a belvizek által veszélyeztett terület az ország területének 52 százalékát teszi ki.
Az utóbbi évek tapasztalata az, hogy a vízügyi feladatok jelentõsen alulfinanszírozottak. Errõl bárki meggyõzõdhet, ha az országnak olyan részeire látogat, ahol nagyobb folyók, patakok, folyamok vannak. Itt magától kínálkozik alkalom arra, hogy megtekintsék a feliszapolódott és elgyomosodott vízvezetõ csatornákat, a tönkrement, elrozsdásodott, ütött-kopott mûtárgyakat és a megsüppedt, szétrepedt árvízvédelmi töltéseket.
Ezeknek a mûveknek az állóeszközértéke óriási. Jelenlegi árakon mintegy ezermilliárd forintra becsülhetõ. Ennyit kellene beruháznunk akkor, ha az ország területén most kívánnánk létrehozni egy olyan árvízvédelmi rendszert, amely megvédi a városokat és falvakat, az ott élõ embereket és vagyontárgyaikat a bármikor bekövetkezhetõ árvíztõl. Ha nem is ketyegõ, de rejtett bomba lapul tehát az elhanyagolt árvízvédelmi gátak tövében.
Az utóbbi évek gazdasági nehézségei nem tették lehetõvé, hogy az árvízvédelmi berendezések fenntartására és üzemeltetésére elegendõ pénzt fordítson az állam. A törvényjavaslat vitája során arra kell tehát törekednünk, hogy a következõ években ne csak a korábbi idõszak mulasztásait korrigáljuk, hanem arra is, hogy a változóban lévõ tulajdonviszonyoknak és a területfejlesztésnek megfelelõ korszerû és biztonságos árvízvédelmet valósítsuk meg. Talán nem hiábavaló Hollandia példájára utalnom, ahol a vízgazdálkodás igen magas színvonalú, mégis a télen bekövetkezett hatalmas árvíz újabb beruházások elõkészítésére sarkallta a társadalmat.
Az agrárgazdaságban rejlõ lehetõségek és a vízgazdálkodás szempontjai egymást kölcsönösen indokolják és alátámasztják. A két érdekeltség követelményei semmiképpen sem állíthatók szembe egymással, de bölcs elhatározással olyan vízgazdálkodási rendszert kell kialakítani, amely egyik fázisában sem rak az eddiginél több terhet az agrárvállalkozók, a termelõk vállára. Ennek a csíráit oly módon lehet sikeresen elkerülni, ha a termelõk vízgazdálkodással összefüggõ és õket gazdasági értelemben is terhelõ kötelezettségei a most tárgyalandó törvényben a szükséges garanciákkal kiegészítve jelennek meg.
Lényeges kérdés a vizek mennyiségi és minõségi védelmével kapcsolatos feladatok, jogok és kötelezettségek pontos rögzítése. Semmivel sem magarázható, hogy errõl ne a vízgazdálkodási törvény rendelkezzék, és ezért indokolatlan, hogy a törvényjavaslat külön törvény hatálya alá utalja az e kérdéssel kapcsolatos szabályokat.
Tisztelt Ház! A víz létfontosságú életelemünk. Ennek logikus következménye, hogy minden, a vízháztartással kapcsolatos kormányzati intézkedésnek jelentõs hatása van a társadalom közérzetére.
(19.00)
Ezt a felelõsséget érezve vázoltam gondolataimat a vízgazdálkodásról szóló törvényjavaslattal kapcsolatban és ajánlom azt a tisztelt Háznak elfogadásra. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)