DR. JUHÁSZNÉ LÉVAI KATALIN (MSZP): Elnök Úr! Képviselõtársaim! Ismét egy különös, ugyanakkor a társadalom egészét alapvetõen érintõ probléma megoldásának szabályozását célzó törvényjavaslat van a tisztelt Ház elõtt. Különös azért, mert ha nincs körülötte probléma, akkor az átlagember számára szinte észrevehetetlen, ha viszont akár több, akár kevesebb a kelleténél, azt a társadalom egésze, de mindenképpen jelentõs része megérzi.
A víz és annak bármely megjelenési formája, illetve mozgása közvetlen kapcsolatban van velünk, szükséges tehát ezen kölcsönhatások megfelelõ szabályozása. A társadalomban és a tulajdonviszonyokban az utóbbi években végbement alapvetõ változásokat a vízügyrõl szóló, 1964-ben elfogadott IV. törvény még a többszöri kiegészítésekkel és módosításokkal sem követhette. A jelenlegi és a várhatóan fejlõdõ tulajdonosi és kezelõi struktúrákat az érvényben lévõ vízügyi törvény nem tükrözi, és hovatovább akadályozza a vízgazdálkodás érdemi munkáját, alapvetõ feladatainak ellátását.
Fontosnak tartom a törvény mielõbbi elfogadását személyes tapasztalataim alapján is, hiszen választókörzetem az ország olyan vidékére esik, ahol az ár- és belvízvédekezés, tehát a káros vízbõség éppen úgy mindennapos, mint a vízhiányból eredõ aszálykár, de állandóan fenyeget a vízszennyezések réme is, amely több esetben külföldi eredetû. Hasonló a helyzet az egész Tisza- völgyben, így személyes tapasztalataim a Hajdú-Bihar megyei problémákon is túlmutatnak.
Ezeket a nehézségeket csak törvényileg is hitelesített, megfelelõ szervezetekkel és szabályozott hatáskörökkel lehet leküzdeni. Az elmúlt mintegy tíz év alatt a vízgazdálkodás állami alapfeladatait ellátók száma húszezerrõl ötezer fõre csökkent, miközben a jelenleg hatályos vízügyi törvény elõírásai érvényben maradtak - ami önmagában is ellentmondásos.
Tisztelt Képviselõtársaim! A kelet-magyarországi folyók nagy része, a Körösök, a Berettyó, a Szamos vízszintemelkedése bizonyos esetekben olyan rendkívüli, hogy naponta több métert is emelkedik, ezzel veszélyeztetve az alacsonyan fekvõ területek lakosságának élet- és vagyonbiztonságát. Nem lehetünk ezek iránt közömbösek, nem tehetjük ki a lakosságot a Berettyó 1966- os jeges árvizéhez, a Szamos 1970-es pusztító gátszakadásaihoz, vagy a Berettyó és a Körös 1980-as elöntéseihez hasonló traumáknak.
A tulajdonviszonyok és az igazgatás sokszínûvé válása differenciáltabb közteherviselést és felelõsséget is követel. Nem közömbös ehhez az anyagi feltételek megteremtése sem, amelynek egyik forrása a vízhasználatokkal kapcsolatos bevétel lehetne. Az elõttünk lévõ tervezet ezt is tükrözi. A társadalmi kontrollt az országos és területi vízgazdálkodási tanácsok létrehozása fogja biztosítani.
Fontos momentuma e tervezetnek, hogy utal a nemzetközi együttmûködés jelentõségére, amely nélkülözhetetlen az olyan külföldi eredetû vízszennyezések esetén, mint az ez évi Berettyó-szennyezés volt, ennek anyagi kompenzálása a szennyezõ fél kötelessége a kétoldalú egyezmények alapján.
Igen lényeges szakasza a tervezetnek a vízhasználatok prioritásának meghatározása is. Hézagpótló, a megváltozott üzemeltetõi funkciókat tükrözõ új elem a 9. és a 11. §-ban a koncessziós lehetõségek részletes szakmai szabályozása, amelyek hiánya a közelmúltban számos anomáliát okozott bizonyos gazdasági tevékenységeknél.
A vízügyi hatósági és felügyeleti jogkör szabályozásával biztosítja az egységes elveken nyugvó vízügyi feladatvégrehajtást, amely egy hatékony, a nemzetgazdaság érdekeit a helyi érdekek elé helyezõ vízgazdálkodást eredményez.
A korábbi vízügyi törvénynek mindössze egyetlen szakasza szabályozta a társulatok tevékenységét. A súlypontok és a tevékenységi körök dekoncentrálódásával összhangban az új tervezet tágabb teret szentel a jelenleg elavult társulati követelményrendszer megújulásának és fejlesztésének.
Az elõttünk fekvõ tervezet lényegesen nagyobb részletességgel szabályozza a felszín alatti vízkészletek védelmét, nagyobb súlyt helyez a környezetvédelemmel szoros összhangot képezõ vízgazdálkodási tevékenységre és az azt megalapozó vízrajzi észlelõhálózat kiépítésére.
A kiragadott és szinte csak címszavasan érintett tényezõk kivétel nélkül a társadalom gazdasági helyzetét érintõ kérdések. A katasztrófákat megelõzõ intézkedések anyagi kihatásai csak töredékei egy-egy árvíz vagy jelentõs belvíz több tíz milliárdos kárainak, pénzben pedig alig számszerûsíthetõ az ivóvízbázisok elszennyezõdése. Az aszálykárok vesztesége nem is szorul magyarázatra.
Ezek alapján tehát szûkebb értelemben vett gazdasági megfontolásból is javaslom az új vízügyi törvény elfogadását.
Hiányolom ugyanakkor, hogy egy ilyen nagy horderejû törvényjavaslat nem tartalmazza a feladatok finanszírozásának elveit és forrásait. Javaslom tehát egy 10. § beiktatását ebben a kérdésben az alábbiak szerint:
A kizárólagosan állami tulajdoni körbe tartozó feladatok pénzügyi alapjait az állami költségvetés Közlekedési, Hírközlési, Vízügyi Minisztérium fejezetében kell megtervezni. A nem kizárólagosan vízügyi érdekeket szolgáló létesítmények pénzügyi alapjait az érdekeltek fedezzék. A Vízügyi Alap rendeltetése a vízgazdálkodás közcélú feladatainak ellátása - különös tekintettel a vizek kártételei elleni védekezésre, az ivóvíz minõségû vizek gazdaságos felhasználására, a vízkészletek védelmére, az állami kezelésû vízgazdálkodási létesítmények fenntartására, a munkák anyagi támogatására. A Vízügyi Alap bevételi forrásait és az alap kezelésével kapcsolatos részletes szabályokat külön törvény és miniszteri rendelet állapítsa meg.
Ezen kiegészítésekkel a törvényjavaslatot elfogadásra javaslom. Köszönöm. (Taps a bal oldalon.)