DR. LUSZTIG PÉTER (MSZP): Elnök Úr és - létszámában erõsen megfogyatkozott - tisztelt Ház! Nem tudom, Rott Nándor hozzászólása után, aki azt mondta, hogy egyre nehezebb a hozzászólók helyzete, a nemzetbiztonsági miniszter távollétében megkockáztathatom-e - Bacsó Péter után szabadon -, hogy "a helyzet fokozódik", mert valóban mindent elmondtak. Olyannyira nehéz, hogy hozzászólásom történeti részét - gondolom mindannyiuk megelégedésére - kihagyom, tekintettel arra, hogy a mai nap folyamán körülbelül hat alkalommal hallották, és szerintem - közepes képességeinket is feltételezve - mindenki megjegyezte. Mindösszesen két megjegyzést tennék.
Nevezetesen az 1885. évi XXIII. számú törvénycikk, a régi vízjogi törvény, túlnyomórészt a vizek kártételének megelõzésére és elhárítására irányuló tevékenység területén érvényesítette az állami beavatkozás elvét, gondosan szem elõtt tartva a magánérdekeket. A vizek használatát illetõen abból indult ki, hogy a víz általában a szükségletet kielégítõ mértékben fordul elõ, a vele közvetlen természeti kapcsolatban lévõ ingatlan szükségleteinek a kielégítésére szolgál és arra elegendõ is.
Az 1945 után alkotott vízügyi jogszabályok alapján, különösen a vízügyek intézésének 1948-ban végbement államosítását követõen, a vízgazdálkodás megszûnt kizárólag mezõgazdasági jellegû, túlnyomórészt a mezõgazdaság érdekében álló tevékenység lenni. Kilépett szûkebb kereteibõl, térben és feladatkörben egyaránt kiszélesedett: a vizek kártételei elleni védekezésen túlmenõen a vízkészletek átfogó, tervszerû és komplex hasznosításáig a vízzel kapcsolatos minden szükségletkielégítõ funkciót igyekezett felölelni.
A vízgazdálkodással összefüggõ tevékenységeket szabályozó és jelenleg is hatályos törvény megalkotása óta azonban harminc év eltelt, és ez idõ alatt a nemzetgazdaságban olyan lényeges változások következtek be, amelyek nagyon is idõszerûvé tették a jelenlegi gazdasági, társadalmi és politikai viszonyokkal harmonizáló törvényalkotást.
A törvény elfogadását követõen, azzal szinkronban, szükségesnek tartom további, alacsonyabb szintû jogszabályi elõírások megalkotását, megváltoztatását is. Utóbbit, megítélésem szerint, helytállóan fogalmazza meg a Magyarország vízügyi politikájáról szóló tájékoztató.
Nem ismételve és nem részletezve az eddig elhangzottakat, engedjék meg, hogy négy pontban felsoroljam azokat a gondokat, problémákat, amelyeket a jelenlegi szabályozásban látok.
Az 1990. évi LXVIII. törvény megjelenése óta a vízgazdálkodás és a környezetvédelem szervezetrendszerének tevékenységére, különösképpen a vizekkel kapcsolatos hatósági és szakhatósági területeken a nagymértékû párhuzamos munkavégzés jellemzõ. Ezek közül a legfontosabbak:
1. A vízkészletek, a felszíni és felszín alatti vizek minõségének védelme a KTM hatáskörében maradt. A KHVM a felszín alatti vízkészletek védelme érdekében kialakította a védterületi koncepciót, holott ez értelemszerûen környezetvédelmi feladatkör.
2. A vízkészletekkel való mennyiségi gazdálkodás a vonatkozó törvény 41.§ (4) bekezdésében foglaltakkal ellentétben - miszerint a vízháztartással összefüggõ szabályozás és ellenõrzési feladatok a környezetvédelmi miniszter irányítása alá kerültek - a KHVM feladatköre, annak ellenére, hogy ennek környezeti hatásai egyenértékûek a vizek minõségi viszonyaival.
3. A vízjogi engedélyezésre irányuló környezetvédelmi hatáskör a KHVM-nél maradt, holott a vízjogi engedély tartalmi elemeinek, feltételeinek többsége és túlsúlya a KTM döntési jogosítványai között szerepel. Ezt a kétségtelen anomáliát azzal kívánták feloldani, hogy a vízjogi engedély elõfeltételeként a környezetvédelmi hatóság elõzetes szakmai állásfoglalását tették kötelezõvé.
4. A vízügyi szervezet leválasztása a környezetvédelemrõl a környezetvédelmi és vízügyi igazgatásban vertikális és horizontális megosztást eredményezett, ami az államháztartás költségeit jelentõsen megnövelte, ugyanakkor az új közigazgatási struktúrák kialakulása után hatékonyságukat rendkívüli mértékben lerontotta.
Az elmondottak ellenére a törvényjavaslat alkotóinak azon igyekezete, hogy a hatályos közgigazgatási megosztás szerint korrekt, a vízgazdálkodás valamenyi területét felölelõ kerettörvényt hozzanak létre, részben sikeresnek bizonyult.
A törvényjavaslat mind szövegezésében, mind tartalmilag beleilleszkedik a jelenlegi jogrendbe, más törvényekkel összhangban áll, belsõ konzisztenciája - amennyire az adottságok engedik - megfelelõ.
A benyújtott törvényjavaslat minden erénye mellett azonban nem oldja meg azt a problémát - és errõl itt már többen szóltak -, amit az 1990. évi LXVIII. törvény megjelenése váltott ki, nevezetesen, hogy alkotmányunk 10. §-ának (1) bekezdése kimondja: a magyar állam tulajdona nemzeti vagyon. E körben a törvény által is deklarált vizek a nemzeti vagyonba tartoznak, azok kezelésére külön törvények vonatkoznak. A kezelés szabályait a törvényjavaslat meghatározza. Ebbõl következõen a kezelõ és a vízzel mint természeti erõforrással rendelkezõ szervezet nem lehet azonos. Megállapítható tehát, hogy a benyújtott törvényjavaslat ennek a konfliktusnak a feloldására nem ad megoldást. Ezzel együtt és mégis - figyelembe véve a képviselõtársaim által is benyújtásra került módosító javaslatokat - javaslom a törvényjavaslat részletes vitára bocsátását. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)