DR. PETÕ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársaim! Az SZDSZ képviselõcsoportja - ez már elhangzott itt a parlamentben - szükségesnek, elkerülhetetlennek és ezért helyesnek tartja a kormány március 12-én született határozatát, azt a csomagot, amit majd a következõkben tárgyalni fog a parlament.
Annak, hogy helyesnek tartjuk a kormány döntését, nem mond ellent az, ha rögtön hozzátesszük: tudjuk, hogy ez a csomag nem egyszerûen érdekeket sért, hanem sok-sok ember számára megpróbáltatást, esetleg elviselhetetlen fenyegetettséget jelent. Akkor is igaz ez, akkor is érthetõ a félelem a kiszámíthatatlantól, a bizonytalantól, ha sokszor olyasmitõl is félnek az emberek, ami nem valóságos veszély. Hányan vannak, akik azt hiszik, hogy egyszerûen megszûnik a családi pótlék - holott ez nem igaz. A parlamenti képviselõk is megkapták, de ma már mindenki tudhatja, hogy a családi pótlék megszûnése az érintetteknek hozzávetõlegesen 20 százalékát fenyegeti, úgymond, éppen azt a 20 százalékot, aki leginkább el tudja viselni a családi pótlék hiányát. Hányan hiszik a kormány bejelentése óta, hogy megszûnik a gyermekgondozás mindennemû állami támogatása? Feltehetõen azóta már többen tudják, hogy nem áll ez a helyzet, az anyasági támogatás és a gyermekgondozás sokféle más támogatása természetesen megmarad.
Érthetõ, mármint értjük, ha megalapozott és megalapozatlan, ha pánikból, rémhírbõl eredõ ijedtség miatt vagy esetleg rosszul tájékozottság miatt félelmek kelnek életre, és esetleg ez a félelem felháborodást is szül. Érthetõ a felháborodás abból a szempontból is, hogy a felháborodást sokszor a szerzett jogok megvonása indítja el; meg lehet érteni akkor a felháborodást, amikor valóban szerzett jogok megvonásáról van szó.
Egyet nem lehet megérteni, mármint mi egyféle dolgot nem tudunk megérteni és elfogadni: ha valaki szándékos károkozással vádolja a kormányt, netalántán nemzetpusztítást, szándékos nemzetpusztítást emleget; ha azt mondja, mint amit nem egyszer hallottunk már itt a parlamentben az elmúlt hetekben, hogy itt a magukat megszedetteket kívánja a kormány gyarapítani, és a legszegényebbek rovására kívánja gyarapítani õket a kormány. Ezt elfogadni nem lehet - ez ugyanis egyszerûen hazugság, nem lehet más kifejezést erre használni.
A tervezett intézkedésekre, mint azt az elmúlt hetekben tapasztalhattuk, sok ember úgy reagál, hogy tudja, szükség van arra, hogy az ország gazdaságát stabilizáljuk. Az emberek jelentõs része azt mondja, hogy a másokat érintõ intézkedések többnyire helyesek vagy legalábbis elfogadhatóak a kényszerhelyzetben, csak éppen az õket érintõ intézkedéseket nem tudják elfogadni, mármint a személy szerint õket érintõ intézkedéseket nem helyeslik. És persze minden kormány tudja és minden kormány számít arra, hogy olyan tüntetés igen ritkán szokott elõfordulni, amikor az emberek azért mennek ki az utcára vagy azért sztrájkolnak, hogy a másokat érintõ megpróbáltatásokat támogassák.
(9.40)
Az emberek többnyire azért szoktak tiltakozni, hogy a meglévõ jogosítványaik elvonása ellen tiltakozzanak, vagy önmaguk számára érthetõ módon próbáljanak elõnyöket szerezni.
Lelkesen támogatja Magyarországon mindenki a feketegazdaság megszüntetésének kívánságát, követelményét általában. De mindannyian tudjuk, akármelyik részén ülünk is a parlamentnek, hogy amikor az adózást kikerülve lehet bért kapni, amikor a feketepiacról lehet olcsón vásárolni, amikor általában át lehet verni az államot, akkor természetesen mindenki más stratégiát fogalmaz meg, más stratégiát követ, mint akkor, amikor elvi nyilatkozatot kell tenni a feketegazdaság ügyében.
Tudjuk - ennek magyarázatát is tudjuk -, hogy az állampolgárok döntõ többsége az elmúlt évtizedekben megtanulta azt, hogy egyéni stratégiára próbálja építeni a saját boldogulását. Az egyéni stratégia többnyire a közös kassza rovására megy. Ördögi kör alakult ki, amit meglehetõsen nehéz szétrombolni. Az elõzõ kormánynak sem sikerült. Ez a kormány eddig ebben az ügyben nem mutatkozott sikeresnek, de szándéka, hogy lépjen ez ügyben. Az ördögi kör úgy néz ki, hogy az államot átverni dicsõség Magyarországon, és ennek jogalapja és nagyon sokat hangoztatott érve az, hogy addig, ameddig olyan magasak az adók, amilyenek, ameddig olyan nagy a tb-járulék, amilyen, mért kellene az állampolgárnak az állam érdekeire figyelemmel lenni?
Az állam, a költségvetés viszont ebben a helyzetben úgy gondolkodik, hogy amíg a jövedelmek nagyobb része kikerüli vagy jelentõs része kikerüli az adót, a tb-t sokan nem fizetik be, az állam kénytelen a bevételeit magas adókkal, magas tb-járulékkal biztosítani, hiszen kötelességei adottak. Követelni természetesen mindenki csak a közös kasszából, az államból követel ma is.
Tisztelt Képviselõtársak! A legtöbb ember számára, aki a március 12-ei kormánycsomaggal magánemberként foglalkozik, az államháztartás, a külkereskedelem mérlege és más ilyen kifejezések elvont dolgot jelentenek. Hétköznapi értelemben nem tudnak ezzel a dologgal mit kezdeni. Nem is nagyon érdekli õket. Annyit hallották már ezeket a kifejezéseket, hogy nem foglalkoznak ezzel. Érthetõ módon - és azt hiszem, ezt minden politikusnak, minden képviselõnek tudnia kell - az emberek a saját helyzetük alapján ítélik meg a világot és nem a költségvetés vagy az államháztartás helyzete alapján. Erre - mármint saját helyzetükre - épül a felháborodásuk. Az emberek általában azon nem szoktak fölháborodni, hogy milyen a költségvetés helyzete.
Ha tehát tiltakoznak az emberek, ha úgy ítélik meg saját helyzetük alapján, hogy nehéz helyzetbe kerülnek, akkor mit kell a kormánynak tenni? A kormánynak ebbõl azt a következtetést kell levonni, amit Balsai képviselõtársam itt súg nekem segítségként, de amit õ soha nem fogadott el. Tudniillik õ azt mondja, hogy le kell mondania a kormánynak. Nem emlékszem rá, hogy a mi ilyen súgásunkat elfogadta volna. (Derültség, taps a kormánypártok soraiban.)
Tisztelt Képviselõtársaim! Mit kell a kormánynak tenni, amikor látja, hogy a tervezett intézkedései sokakban felháborodást keltenek, és természetesen sokan nem fogadják lelkesen, hogy kevesebb jut nekik, mint ami eddig jutott? Ha azt a következetetést vonnánk le, hogy semmit nem kell tenni, az valóban nemzetrontás lenne. Mert a kormánynak tudnia kell, még akkor is, ha ez állampolgári érdekeket sért, hogy ha nem cselekszik, akkor mi a következménye, hogyan érinti ez akár a közeljövõben is az egyes embereket, hogyan érinti esetleg azokat, akik a mostani intézkedések ellen fölemelik a hangjukat.
Egy kormánynak ilyen helyzetben, mint amilyen helyzet mára kialakult, akármit is ígért, cselekednie kell. Nem hagyhatja, hogy a gazdasági folyamatok kezelhetetlenné váljanak. Ráadásul - és ezt nem árt hangsúlyozni - ez a kormány, és benne a Szabad Demokraták Szövetsége, elkerülhetetlennek látta, hogy ilyen intézkedéseket kell hozni. Nem arról van szó, hogy mást ígért, hanem arról van szó, hogy ezek az intézkedések késõbb kerülnek bevezetésre, mint ahogy azt a kormány ígérte.
Szeretném emlékeztetni képviselõtársaimat, hogy fél évvel ezelõtt, szeptember 27-én, amikor hasonló tárgyú vita volt a parlamentben, azt mondtam az SZDSZ nevében, hogy az SZDSZ azért vállalkozott kormányzati szerepre, mert abban bízik, hogy ez a kormány végrehajtja azokat a változtatásokat, amelyek nélkül nincs kilábalás az évtizedes válságból. Egy ilyen változás - mondtam akkor - tudjuk, hogy ellenállást vált ki sok mindenkibõl. Sok mindenkibõl, akinek az érdekeit közvetlenül sérti. A konfliktusokkal járó változásoknak azonban - ezt is mondtam szeptember 27-én, elõtte is, utána is sokszor mondtuk - egy alternatívája van, a kormány számára pillanatnyilag talán kellemesebb, de végeredményét nézve sokkal kellemetlenebb: a lecsúszást jelentõ tovadöcögés.
Sokszor elmondtuk itt a parlamentben, parlamenten kívül is, hogy az a fajta biztonság, amit a szocializmus ígért és amit csak részlegesen tudott megvalósítani és csak a következõ generációk rovására, az megvalósíthatatlan. Azt is érdemes elmondani, képviselõtársaim, hogy nincs olyan ország a világon, amelyben akár a középosztály is feltétlen garanciát kapna arra, hogy minden helyzetben, minden élethelyzetben, az államháztartás mindenkori állapotától függetlenül az állam változatlanul garantálja a szociális juttatásokat.
Érdemes körülnézni Európában vagy a világban, hogy a Magyarországnál jobb gazdasági helyzetben lévõ országok hogyan cselekszenek ezekben a napokban. A magyar újságolvasó is tudhatja, hogy Ausztriában hasonló intézkedéseket léptetnek életbe, Németországban évek óta hasonló intézkedéseket léptetnek életbe, a magát konzervatívnak nevezõ amerikai törvényhozás a magyar kormánynál sokkal drasztikusabb intézkedéseket léptet életbe, és az államháztartási szempontból sokkal jobb helyzetben lévõ Csehországban is hasonló intézkedéseket léptetnek életbe.
Mit is jelent, képviselõtársaim az, amit én tovadöcögésnek neveztem most és már korábban is? Hogyan keletkezett az a pénzügyi helyzet, amiben a kormány ilyen radikális lépésre szánta el magát? A helyzet - legalábbis a mi megítélésünk szerint, és nem látunk ezzel ellentétes bizonyítékokat - önmagában attól vált tarthatatlanná, hogy az elõzõ kormányok, nem az elõzõ kormány, hanem az elõzõ kormányok megpróbálták elkerülni, hogy komoly érdekeket sértsenek. Persze áll ez az elõzõ kormányra is.
Ez a kormány - mármint az a kormány, amelyikben mi koalíciós pártként részt veszünk - mûködésének elsõ hat-hét hónapjában ez ügyben minden ellentétes kísérlet ellenére azt folytatta, amit elõdei csináltak. De - és ez derült ki mára - ez nem folytatható. Magyarul: a lassú lecsúszás vezetett oda, ami miatt március 12-én ezeket az intézkedéseket be kellett jelenteni.
Az elmúlt hónapokban ellenzéki képviselõtársaim sokszor megfogalmazták, akár a pótköltségvetés, akár a költségvetés vitája kapcsán, akár más alkalmakkor: nincs olyan nagy baj, mint a pénzügyminiszterek mondják, a gazdaságot hagyni kell nõni, nem kellenek olyan típusú megszorító intézkedések, mint amilyenek az úgynevezett Békesi- vagy Bokros-programban vannak, kinõjük a bajokat, hiszen a gazdasági folyamatok jó irányba mennek.
Nos, a kormányváltás után az elõzõ év második félévében ugyanaz a tendencia folytatódott, mint ami korábban volt. A havi statisztikák azt igazolják, hogy semmiféle törés nincs a gazdasági folyamatokban az új kormány hatalomra kerülése után. Nem rontott ez a kormány - minden ellenzéki feltételezés ellenére sem - a gazdasági növekedés lehetõségén. Sõt, a költségvetési intézkedések kapcsán éppen javította a gazdasági növekedés lehetõségeit. De nem volt gazdasági fordulat más tekintetben sem. A kormány megalakulása óta is tovább folytatódott a gazdaság lassú növekedése, a munkanélküliség csökkenése. Semmiféle fordulat a kormány hatalomra kerülésével nem történt, de tovább folytatódott mindaz, ami aggasztó volt az elõzõ kormány tevékenységének idején: az ország fizetési mérlegének romlása, az államháztartás hiányának növekedése.
A kormány egészében március 12-éig azzal próbálkozott, elkerülhetõek-e a március 12-éhez hasonló intézkedések.
(9.50)
Ha kétségeim lettek volna, hogy nincs más lehetõség, mint amit a kormány most elhatározott, az elmúlt hónapok meggyõztek arról, hogy valóban nincs más lehetõség. Megítélésünk szerint a helyzet mára olyanná vált, hogy az ezerszer halogatott döntések most már valóban nem húzhatók tovább. Nem a Valutaalap, nem a külföld miatt, hanem önmagunk, az ország mûködõképességének megõrzése miatt.
Sokan azt mondják most, hogy sokkterápiát alkalmaz a kormány. Mondták ezt korábban is, hogy az SZDSZ sokkterápiával szeretné orvosolni a gazdaság bajait. Tisztelt képviselõtársaim, ez nem sokkterápia! Sokkterápiát ebben az országban az szeretne, aki a külföldi adósság visszafizetésének megtagadását, vagy egyáltalán megtagadásának a fölvetését javasolja. Ez a lépés valóban sokkolná az ország gazdaságát, s a következmény feltehetõen sokkolná az ország társadalmát. (Taps a bal oldalon.)
Tisztelt Képviselõtársaim! Az elmúlt években nem érezte úgy az ország lakossága, hogy sikerült elkerülnünk a megpróbáltatásokat. Úgy is meg lehetne fogalmazni a kormány mostani döntését, hogy ha elkerülhetetlen mindaz a fájdalom, ami a gazdaság átalakításával jár, akkor érdemes úgy csinálni, hogy ennek következményei is legyenek, méghozzá elõnyös, érzékelhetõ következményei.
A március 12-én elhatározott intézkedések pillanatnyi célja - ezt nem tagadjuk - a költségvetés pozíciójának, magyarul az ország pénzügyi helyzetének javítása. Számos olyan eleme van, amely nem illeszkedik feltétlenül a kormány hosszabb távú elképzeléseibe, a helyzet kényszere diktálja. Kár lenne tagadni, az intézkedéseknek lesznek olyan kárvallottjai is, akik nem vagy nehezen tudják elviselni a terheket. De a március 12-én meghirdetett csomag úgy igyekszik teríteni a terheket, hogy a legelesettebbeket érintse a legkevésbé, a nagyobb teherviselõ-képességgel rendelkezõkre háruljon több következmény.
A mostani lépések nem helyettesítik a jóléti rendszer egészének reformját, sok elem csak alkalmi megoldásként fogadható el. A pillanatnyi feladatokon túl a leglényegesebb feladat, hogy újra át kell gondolni az állam kiadásait, mert az állam kiadásai - mint az az elmúlt hetekben is sokszor elhangzott - nem állnak arányban a gazdaság teljesítményével, az ország teherviselõ- képességével. Ettõl még érthetõ a panasz a következmények miatt, de senki nem hiheti ebben az országban, hogy saját igénye, esetleg jogos követelménye az állammal szemben függetleníthetõ lenne a lehetõségektõl.
Tisztelt Képviselõtársaim! A kormánykoalíciónak nem célja a jóléti rendszer lebontása, csak az ország teherviselõ-képességéhez igazítása. Közös felelõssége lenne valamennyi politikai pártnak, hogy ne csak tiltakozzon a szerzett jogok esetleges elvesztése miatt, hanem együtt gondoskodjunk arról, hogy az eloszthatóból a leginkább rászorultak részesüljenek. Itt nem az éves költségvetéshez igazodó döntést kell majd hoznunk, hanem talán évtizedekre szóló döntést.
Tisztelt Képviselõtársaim! Aki eddig kormányra került a demokratikus fordulat óta ebben az országban és aki kormányra kerül a nem is olyan közeli jövõben bármikor, annak tudnia kell, hogy sok mindent ki kell bírnia. Azt is ki kell bírnia, hogy nem mindig azt csinálja, amit méltányosnak tartana, hanem azt csinálja sokszor, amit hosszabb távon helyesnek tart. Azt is ki kell bírnia, hogy sok jogos igényre kell nemet mondani, mert azok megvalósíthatatlanok az ország mai helyzetében. A kormányok újra meg újra türelmet és megértést kértek - és türelmet és megértést fognak kérni. De a kormányoknak is türelmeseknek és megértõknek kell lenniük, amikor a megszorító intézkedések ellenvéleménybe ütköznek. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy meg kell hátrálniuk, ha nincs más lehetõségük.
Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)