DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm, elnök asszony. Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! A magyar gazdaságpolitikában a tervezett szigorító intézkedések, lényegében valós jövõkép megrajzolása nélkül, az alábbi következtetéseken alapulnak.
Az 1993. és '94. évi kedvezõ gazdasági folyamatok ellenére az ország gazdasági helyzete válságos.
Az 1993-ban megindult növekedésre nem lehet alapozni, mert az igen súlyos belsõ és külsõ egyensúlyvesztéssel párosult, s ha ez az egyensúlyvesztés tovább folytatódik, végveszélybe kerülhet az egész nemzetgazdaság.
A belsõ és külsõ egyensúlyvesztést elsõdlegesen a fogyasztás és a költségvetési államháztartási kiadások túlzott mértékû növekedése idézte elõ.
(13.00)
Lényegében pénzügyminiszter úr ma ezt az expozéjában megerõsítette. Mindezekbõl következõen magától értetõdõ az a stabilizációs program, amely a megbomlott egyensúly helyreállítását tekinti elsõdleges céljának és a fogyasztás, valamint a költségvetési kiadások mérséklésére irányul. E visszafogásban 1995 és '96 a kulcsévek, ezekben kell a program értelmében megteremteni azt a remélt gazdasági alapot, amelyen 1997-ben a kibontakozás megteremthetõ, legalábbis megindítható.
Mindezek biztosítására az 1995. évi költségvetésben elfogadott makroközgazdasági feltételek a következõk szerint változnak: a GDP stagnál, a fizetési mérleg hiánya 2,5 milliárd dollár lesz, az export volumene 10-11 százalékkal bõvül, az import változatlan marad, saját számításaim szerint mintegy 3 százalékos külpiaci áremelkedést feltételezve. Ez azt jelenti lefordítva, hogy 11-11,5 milliárd dolláros kivitelre és maximum 13,5-14 milliárd dollár értékû behozatalra kerülhet sor.
Az egyéni fogyasztás 6 százalékkal csökken, a beruházások volumene emelkedik, 5-10 százalék vagy inkább 6-10 százalék körüli értékkel nõ, a költségvetési deficit a tervezett intézkedések hatására pedig mintegy 170 milliárd forint értékkel javulhat.
Mindezek elõrebocsátása után úgy hiszem, célszerû megvizsgálni, mennyire helytálló a gazdaság ilyen értelmû helyzetértékelése, és tarthatók-e az elõbbiekben összefoglalt makrogazdasági adatok. Ha visszatekintünk a mögöttünk álló négy-öt gazdasági évre, azt látjuk, hogy 1990 és '95 között a belsõ pénzügyi egyensúly ugyan megnyugtatónak volt tekinthetõ, de úgy hiszem, az elhangzottakból is világosan látszik, hogy senki nem tudja azt a konzekvenciát levonni, hogy a gazdaságban minden rendben lett volna.
Itt kapcsolódnék ahhoz, amit már Pál László miniszter úr is említett, hiszen ezen idõszak alatt drasztikusan romlott a magyar gazdaság teljesítõképessége; ekkor jelent meg a 12 százalék fölötti munkanélküliség, komoly mértékben jelen volt az infláció, összeomlottak mûködõképesnek hitt keleti piacaink, de tisztelt képviselõtársaim, úgy hiszem, ez nem 1990-nek és '91-nek az eredménye. Számosan elismerték önök közül is, hogy ez meghatározóan a megelõzõ évek, évtizedek elrontott gazdaságpolitikájának a következménye, s ezek - legalábbis az én megítélésem szerint - legalább akkora egyensúlyvesztést jelentenek, mint a 3,5 vagy a 3,9 milliárd dolláros mérleghiányok.
Azt hiszem, azt kell tehát megfogalmazni, hogy nem önmagában az egyensúlyvesztés az eredendõ baj, hanem az, ami a dolgok hátterében van, a magyar gazdaság elmúlt évekbeli és sajnálatosan a mai napon is érvényesülõ alapvetõ elmaradottsága a modern gazdaságoktól; elsõsorban a még ma is túlsúlyban lévõ rossz technológiai, rossz mûszaki feltételekkel elõállított, rossz hatékonyságú, eladhatatlan vagy rossz feltételekkel eladható, versenyképtelen termékek és az e termékeket elõállító szektor, amelyik ráadásul még strukturális válsággal is terhelt. Azaz a termelõszféra veszteségei és az elszabaduló kamatterhek azok, amelyek a közeljövõben a fõ gondot fogják jelenteni, nem pedig a fogyasztás növelése. Pénzügyminiszter úr ma már engedékenyebb volt itt, ezen a területen.
Ezért a belsõ fogyasztás visszafogása nem teremti meg a kitörés lehetõségét. Például a központi alapok erõsen lecsökkentett feltöltése vagy a még messze nem hatékony és mûködõképes exporttámogatási rendszer azt jelzi, hogy 1995-ben a termékszerkezetváltás biztosításához megfelelõ mértékben központi források nem állnak rendelkezésre, így a jelenlegi, még számos esetben elavult termékszerkezet mellett a belsõ fogyasztáscsökkentést kiegyenlítõ vagy azt meghaladó exportbõvítésre reálisan nem lehet számítani.
Az 1995. évi árfolyamváltozást biztosító intézkedések ugyan bizonyos belsõ piacvédelmet biztosítanak, de részletes statisztikai adatok hiányában nem lehet megítélni, hogy ezen intézkedések ténylegesen milyen hatással lesznek exportlehetõségeinkre. Hiszen nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy az 1994-es adatok szerint egy forint értékû exportra több mint 1,1 forint értékû import esik, és statisztikai adatok hiányában nem tudjuk reálisan megmondani, hogy mennyi egy forint exportunknak a tényleges importhányada.
A magyar gazdaság eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy a fogyasztás, a beruházás és az import csökkentésével egyidejûleg az export nem volt képes lényeges növekedésre, tehát ezzel a megoldással a külsõ egyensúlyi pozíció és az államháztartási deficit számottevõen nem volt javítható.
A magasan tartott kamatok nehezítik a vállalkozók hitelhezjutási feltételeit, egyidejûleg pénzkivonást jelentenek a gazdasági szférából, ami sajnos, növeli a sorbanállást. Mindezek az év eleji központi árintézkedésekkel együtt árfelhajtó, inflációnövelõ hatásúak, az inflációs kamatnövekedés miatt pedig erõteljesen tovább nõ az államadóssági kiadások volumene is.
Látni kell tehát, hogy a magyar gazdaság ma még messze nem bejáratott piacgazdaság, ami a keresletkorlátozásra rugalmasan reagálna, azaz leépíti rossz hatékonyságú kapacitásait vagy általánosabban megfogalmazva: átirányítja a mûködõtõkét a nagyobb jövedelmet biztosító szektorokba, ágazatokba, hiszen a magyar gazdaságban ma sajnos, sok esetben nincs is igazán mûködõtõke vagy ha van, az számos esetben nem igazán mobilizálható.
Kitörésre tehát csak akkor számíthatunk, ha biztosíthatók a gazdaság teljesítményének növelését segítõ, világpiaci versenyképességünket javító, a modernizációs folyamat felgyorsítását biztosító források és intézkedések, a piacgazdaság mûködõképessége, de legfõképp a gazdaság növekedése.
Az elõzõek alapján a jelen makrogazdasági feltételrendszerben az alábbi következtetések vonhatók le. A fizetési mérleg ilyen értelmû csökkentett hiánya aligha tartható, mivel a 150 milliárd forint értékû privatizációs bevétel még a legértékesebb, leghatékonyabb állami tulajdonú vállalkozásaink többségi tulajdonának érték alatti elidegenítésével, gazdasági kiszolgáltatottságunk növelésével sem biztosítható. A tervezett 10-11 százalékos exportnövekedés technológia- és termékszerkezetváltást biztosító források nélkül reménytelen.
A fogyasztás és így a belföldi értékesítés visszafogása óhatatlanul a vállalkozók külpiaci értékesítésére is kihatással lesz, mivel a felszabaduló árualapok - mint említettem - a külpiacon meghatározó részben csak rossz kondíciókkal értékesíthetõk, így a beszûkülõ termelés a vállalatok rezsiviselõ képességének csökkenéséhez vezet.
A beruházások 8-10 százalékos bõvülése a gépimport növekedésén keresztül - mivel a magyar gazdaság külföldi gépekre szorul e tekintetben - nagyobb mértékû fizetésimérleg-hiányhoz vezet, ha viszont a beruházások nem bõvülnek a kívánt mértékben, akkor visszatérül; az exportképes árualapok nem termelõdnek meg.
A költségvetési deficit elõirányzott mértéke feltételezi az államháztartási reform ez évi beindítását és felgyorsítását, de - mint ahogy a miniszterelnök úr hozzászólásában jelezte - ennek a feltételei még nem teremtõdtek meg, holott nem kisebb embert, mint Lengyel Lászlót szeretném itt idézni: "a kormánynak elsõ lépésként éppen ezzel kellett volna kezdenie."
A gazdaságpolitika export- és befektetésösztönzõ elemeinek eszközrendszere ma még zömében kidolgozatlan vagy csak igen korlátozottan mûködõképes. A fejlõdõ és a volt szocialista országokba irányuló és egyre zsugorodó exportértékesítést szolgáló Eximbank alaptõkéje a kívánt 10 milliárd forinttal szemben várhatóan még a felére sem emelhetõ, a bank mûködési feltételei részben kialakulatlanok, tényleges üzleti tevékenységét csak az elkövetkezõ idõszakban tudja megkezdeni.
(13.10)
A Gazdaságfejlesztési Alap költségvetési támogatása is közel 10 milliárd igényelt forinttal szemben csak kevesebb, mint a fele lesz, új akciókat pedig a tetemes determináció már aligha biztosíthat. A fejlesztések társasági adóbeli ösztönzését nem tudták igazából szolgálni a beindított adómódosítások. Megítélésem szerint célszerûbb lett volna célzott preferációt megvalósítani az általánosabb érvényû adómérséklés helyett, hiszen ezek zömében az exportot és a beruházásokat segítõ kedvezményeket csökkentõ megoldások elfogadásáig csökkentették.
Sajnos hiányzik a magyar szellemi tõke, az innováció felélénkítése, a kutatóintézeti hálózat újraszervezése, az egyetemi fejlesztések, az egyetem kinyitásának megvalósítása, ami a jövõ valódi záloga. A felsorolt számos kétely és adat egyértelmûsíti, hogy a kormány által felvázolt stratégia nem a kitörés - ahogy Kádár Béla képviselõtársam is említette -, sokkal inkább a társadalmi feszültségek elmélyülésének útja, így megítélésem szerint nem igazán járható megoldást takar.
Ezt igazolandó, engedjék meg, hogy Nyers Rezsõnek a Népszava március 24-ei számában megjelent nyilatkozata néhány mondatát idézzem: "Gazdasági növekedés mellett vissza lehetne szorítani a deficitet akár 170 milliárddal is, a szociális jogok megnyírbálása nélkül. Valószínûleg nem egy, de két-három év alatt. Sajnos azonban épp a gazdasági növekedés megvalósulása hiányzik teljesen a programból. Úgyhogy azt hiszem, a mostani kormány is keresi még a maga gazdaságpolitikáját, de él bennem a remény, hogy kialakítja azt 1995 folyamán a mostani rögtönzések nélkül".
Tisztelt Képviselõtársaim! Bokros miniszter úr mai expozéjának hangvétele bennünk is felkelti a reményt. De felkelteni a reményt még nem jelenti a megoldást, sõt, még csak a megoldás kezdetének sem tekinthetõ. Mi reménykedünk, mert tudjuk, hogy az a gazdaság- és szociálpolitika, amelyet megfogalmaztunk, az a kitörés lehetõségét biztosítja az ország érdekében és ez rövidesen bizonyíthat. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)